Season 3 Season 4 - Remény

Bonjour drágák!

Mint látjátok megjöttem a következő résszel, de nem siettem el magam ahogy látjátok. Sajnálom tudom gonoszság, de a nyár nekem is nyár. :/ És az igazat bevallva elkapkodni se szerettem volna ezt a részt, mert most már nagyon gondolkozok a végső részeken meg az egész Hannah ügyön is szóval van remény. Vagy nincs? 

Na, de nem fecsegek annyit hisz senki se szereti olvasni a locsogásom. :D 
Még egy szó sajnálom, hogy most nincs Louis szemszög, de remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Következőben ígérem már megtudjuk mi zajlik Louis fejében. Ígérem. 

Jó olvasást a végén várom a véleményeket!:))xx

 „Remélem, amikor

megteszed azt az

ugrást”

OneRepublic - I lived

A látszat néha csal. Ezzel az egyetlen mondattal tudom leírni mostani életemet amióta kilépett az életemből Danielle. Nem azt mondom, hogy már az elején túlléptem rajta, mert akkor hazudnék csak megtanultam a tudattal együtt élni más néven elképzeltem ahogy Ő is éli az életét valaki más oldalán határtalanul boldogan. Na én nem tudok boldog lenni úgymint Ő. Igaz úgy néz ki, mintha boldog lennék Sophia mellett, de amit az elején leszögeztem az igaz ez csak egy rohadt álca. Nem voltam egy olyan ember aki színleli a boldogságot, vagy éppen csak kihasználja a lányokat, de az évek ilyenné változtattak és már sehogy se tudok ezen változtatni hisz, ha nincs velem Sophia akkor állandóan Danielle-n gyötröm magam így most Sophia a pótlékom bár mellette is gondolok néha Danielle-re.
Jézus jó, hogy gondolok rá hisz Ő az én egyetlen igaz szerelmem aki megint elhagyott. Az élet igazságtalan.
-Liam bácsi - hallottam meg a távolból egy hangos sikoltást és mikor arra kaptam a tekintettem egy miniatűr kislány szaladt felém míg én mosolyogva kitártam a karom így amint felém ért felkaptam a magasban. -Hogy-hogy te jöttél értem? - kérdezte mosolyogva az ölelés után mire én elővettem a mosolyom és megvontam a vállam.
-Nem is vagyok jó neked? - kérdeztem tettet gúnnyal mire szaporán rázni kezdte a fejét és elhalmozta az arcomat apró kis puszikkal. Imádom ezt a kis csajt. -Amúgy kíváncsi voltam milyen nagy lány vagy - vontam meg a vállam mosolyogva és a földre helyeztem mire kis kezét egyből az én kezeimben helyezte és szorosan megfogta. Öt éves létére elég erősen fogja a másik kezét.
-Örülök, hogy te jöttél értem ma Liam bácsi - mosolygott fel rám mire mosolyogva leguggoltam és a két kezembe fogtam az arcát aztán a homlokára egy puszit nyomtam.
-Én is törpike - mosolyogtam rá aztán újra felegyenesedtem.
-Szia Emma. Holnap találkozunk - szaladt el mellettünk egy kis srác mosolyogva.
-Szia Eddie - kiáltott oda neki Emma mosolyogva.
Felhúztam a szemöldököm és addig nem szóltam semmit míg a kis srác be nem ült a kocsiban és el nem hajtották azután Emmára néztem mire mosolyogva megrázta a fejét.
-Apád tudja? - kérdeztem mosolyogva miközben a kocsimhoz sétáltunk mire bólintott már értem miért ideges Louis és miért tartott Emmának kis előadást a fiúkról. Mindent értek.
-Tényleg hol van apuci? - kinyitottam neki a kocsi ajtót és be is pattant aztán becsuktam az ajtót és a kocsi másik oldalára futottam, hogy én is bepattanjak mellé.
-Dolga van - válaszoltam mosolyogva mire bólintott. Azt nem akarom mondani, hogy az anyja után nyomozz, mert akkor elkezdene reménykedni és a végén összetörne még csak öt éves nem fájdíthatjuk még a szívét jobban így is szenved az anyja miatt. Nem kell az apja leány álmairól tudni egy ideig még.
-Nem megyünk fagyizni? - tört meg a csendet mikor a városbon hajtottunk volna át, de a közlekedési lámpa megakadályozott benne. Fene ezekben az idegesítő lámpákban.
-Haza ugrunk Cindy-ért és utána - mosolyogtam rá.
-Jaj ne már - fonta össze a karjait duzzogva mire kérdően ráemeltem a tekintettem. -Annyira tapadós és olyan idegesítő - folytatta mire mosolyogva megráztam a fejem és amint váltott a lámpa útnak indultam.
-Lesz még jobb is - válaszoltam mire csak hurrogni kezdett annyira egy makacs. Mint az anyja.
Mikor a McDonald's mellett elhaladtunk csak ki hisztizte a fagyit így a McDrive-hoz mentünk ahol kértem kettőnknek két dupla öntetes fagyit amit a parkolóban el is fogyasztottunk.
-Képzeld Liam bácsi jelentkeztem focizni. Nem is tudtam, hogy lehet - szólalt meg miközben kanalazta a fagyiját mosolyogva mire egy mosollyal bólintottam és vártam, hogy folytassa. Iskola előkészítő, de olyan, mint az iskola és Emma alapból kis sportos alakú  sőt Louis is jól focizik. -Csak félek, hogy nem leszek olyan jó, mint apuci - vallotta be a fagyiját kavargatva mire mosolyogva megráztam a fejem ilyenkor is tiszta Hannah.
-Szerintem jó lesz - mosolyogtam rá mire felpillantott. -Apád miatt jelentkeztél? - kérdeztem rá mire félve, de bólintott. Gondoltam.
-Azért, hogy büszke legyen rám - vallotta be mire csak megráztam a fejem.
-Ő alapból büszke rád azért amiért vagy - mosolyogtam rá mire az ölemben mászott és egy puszit nyomott az arcomra kissé még össze is maszatolt, de nem érdekel. Emmáért még meg is halnék hisz amióta Ő az életünkbe van minden megváltozott a jó dolgok felé, amióta Hannah betoppant az életünkben minden sokkal vidámabb és most, hogy nincs is át is érezzük hiányát, de itt hagyta nekünk a kis csodáját. Emmát.
Miután befejeztük kidobtam a kukában az üres poharakat aztán haza felé vettem az irányt és amint hazaértünk Emma a hátára dobta a táskát és egy köszönöm után be is futott boldogan az ajtón Lucky-val a nyomában.
Amint beértem Sophia állt elém mosolyogva és az ajkait az ajkaimra nyomtam, de most ehhez nem volt kedvem így hamar eltávolodtam tőle.
-Minden rendben? - kérdezte rá oldalra billentett fejjel. Megbocsájtottam neki, újra együtt vagyunk, de ez csak látszat Ő csak azért van itt, mert Danielle nincs, ha itt lenne Sophia se lenne. Borzalmas vagyok azért, mert kihasználom, de nem tehetek róla nekem nem Sophia kell, de van egy mondás; ha nincs ló akkor jó a szamár.  
-Persze csak.. nincs kedvem ehhez most Soph - válaszoltam zavartan mire megértően bólintott. Innen tudom, hogy Ő nem hasonlít Eleanor bandájához, mert Ő megértő és van szíve, de úgy ahogy Ő akarja, ahogy megérdemli úgy nem szeretem csak úgymint egy barát. Egy nagyon jó barát.
-Miatta ugye? - kérdezett rá mire bólintottam mivel tudom kire érti. Rá. Danielle-re. -Liam nem azért mondom, de Ő elment. Meddig fogod még visszavárni? - kérdezett rá kedvesen és a kezeit a vállamra helyezte mire csak megráztam a fejem.
-Soph sajnálom, de tudod jól, hogy nekem Ő az egyetlen igaz szerelmem. Nem tudok rád másképp nézni, mint egy barát - szólaltam meg kedvesen mire bólintott és elhúzta a kezeit a vállamról.
-Akkor miért játszunk ezt itt? - mutatott magunkra aztán összefonta a karjait a mellkasán.
-Mert szükségem van valakire aki mellett nem gondolok rá - vágtam rá még mindig nyugodt hangnemben mire bólintott.
-Pótlék vagyok - bólintott mire megvonva a vállam, de bólintottam.
-Ezt tudtad, nem? Én azt hittem - kezdtem el magyarázkodni mire Ő oldalra billentette a fejét. A fenében nem tudta és én most kotyogtam ki. Francban. -Sophia én nagyon sajnálom - kezdtem el mentegetőzni mire mosolyogva megrázta a fejét.
-Semmiért nem kell bocsánatot kérned, Liam. Én voltam a hülye, hogy azt hittem lehet köztünk több - válaszolt és láttam ahogy szemei megtelnek könnyekkel. Pocsékul érzem magam és a rohadt életben meg is érdemlem ezt. -Sétálnom kell. Ki kell tisztítanom a fejem - rázta meg a fejét és arrébb léptem, hogy elmenjen mellettem, de a karjánál foga vissza rántottam. Belenéztem mogyoróbarna szemeiben és még rosszabbul éreztem magam, hogy nem érzek iránta semmit csak barátságot.
-Ugye visszajössz? - kérdeztem rá könyörgő hangon mire egy mosollyal bólintott aztán kihúzta a kezeit kezeim közül és kilépett a bejárati ajtón.
Hogy lehetek ekkora idióta? Miért kell olyan lányt szeretnem aki elment és elhagyott? Mert Ő tökéletes. Bassza meg.
Erősen a falba vágtam az öklöm aztán a nappalin átvágva a konyhában nyitottam ahol a többiek - majd nem mindenki -  mosolygós arca fogadott. Hogy tudnak ilyen boldogak lenni?
-Liam - szaladt felém Cindy mosolyogva mire gyorsan felkaptam és kis arcára egy puszit nyomtam aztán a pulthoz sétáltam.
-Mi történt Payno? Meggyötört az arcod - szólt felém Niall mosolyogva mire megráztam a fejem és a pultra ültettem a kislányt aki mosolyogva elkezdte az arcomat simogatni, mintha kutya lennék. Emma jól betanította.
-És hol van Sophia? Mikor megérkeztettek Ő mosolyogva szaladt ki elétek? - kérdezett rá Lexy aki a csapnál mosogatott.
-Ott volt - válaszolt Emma mosolyogva mire szúrós tekintettel rámeredtem míg Ő csak feltette a kezeit.
-Elment sétálni - vágtam rá és egy pillanatra felnéztem az érdeklődők felé mire bólintottak aztán minden tekintettem visszafordítottam az aprócska kislány felé. -Tudod nem vagyok ám kutya - mosolyogtam rá mire kuncogni kezdett.-Amúgy Zayn és Perrie? - néztem szét a többieken mivel nem hallottam Perrie okoskodó hangját aki amúgy jót akar. A két etetőszékre néztem ahol nem láttam az ikreket pedig mielőtt Emmáért mentem még itt voltak, mind a négyen.
-Az ikrek rázendítettek a sírásra így kocsikáznak egyet - válaszolt Lottie mire bólintottam és a többiekre néztem aztán Emmán állapodott meg a tekintetünk.
-Miért néztek? - tárta szét a kezeit Emma.
-Drágám te is csináltál ilyet, mint az ikrek - fordította le Lexy mosolyogva és a kislány elé rakott egy kis desszertet amit azonnal falni kezdett.
Milyen rég is volt már az amikor Emma volt pelenkás és Ő nem aludt egy fikarcnyit se sőt egész végig csak bömbölt. Nem volt egy könnyű esett, de most se az ez a kislány ahogy növekszik úgy lesz minél okosabb és huncutabb.
-Louis írt - ugrott fel boldogan Lottie és a nappaliban futott míg én Cindy-t felkaptam és Niall kezében nyomtam aztán a szürke hajú Tomlinson után eredtem.
-Mi a helyzet? - kérdeztem rá mire megugrott ijedtében aztán leült a kanapéra. -Megtalálta? Vagy valami? - ültem le mellé mire szomorúan megrázta a fejét.
-Elmentek Mr Walker-hez, de semmit se tudott Hannah-ról ahogy a nagyszüleik se így már úton vannak haza - válaszolt mire csak sóhajtva hátradőltem a kanapén. -Még nincs veszve minden Liam - tette a kezeit a vállamra és felé fordítottam a tekintettem.
-Az egészet el se kellett volna kezdeni hisz minél többször reménykedünk annál többször lökjük magunkat a mélyben - válaszoltam mire nevetve megrázta a fejét.
-A remény sose hal meg Liam csak higgy. Valahol Hannah és Danielle itt van senki se rejtőzhet el ilyen jól. Megtaláljuk Őket - mosolygott rám mire csak megforgattam a szemem, de bólintottam végül is, ha Louis és Lottie hisz akkor rossz nem lehet. Vagy mégis?
-Mi következik ezután? - kérdeztem rá míg Lottie hátradőlt, de csak megvonta a vállát.
-Nem tudom, de van egy pár Walker - válaszolt mire bólintottam. -George segít Louis-nak és ketten felkeresik a rokonakat - folytatta mire ismét csak bólintottam. Ha George tud reménykedni akkor nekem is el kéne kezdeni hisz George-nek húga a tét és Ő sokkal nagyobbat veszít, ha nem találják meg egy testvér mégis csak több. Azt hiszem.
-De most hazajönnek - mondtam leginkább csak magamnak.
-Emma és Cindy miatt - vágta rá Lottie mire felé tekintettem ezeknek a Tomlinson-oknak szelektív hallása van amit akarnak azt meghallanak, amit nem azt nem. Például, ha mosogatni kéne azt Louis sose hallja meg, de amit nem kéne azt egyből.
-Minden rendben közted és Niall között? - kérdeztem rá pár perccel később mire kérdőn rám emelte a tekintetét.
-Miért kérdezi ezt mindenki? Igen, minden rendben köztünk - vágta rá kissé idegesen mire bólintottam.
-Mert törődünk veled kislány - mosolyogtam rá mire egy mosollyal bólintott.
-Köszönöm, de jól vagyunk - válaszolt mire csak bólintottam. Valami van, de nem akar róla beszélni és nem nekem kell szóra bírni majd elmondja, ha súlyosbodik. Csak nehogy késő legyen.
Pár perccel később egyszerre felálltunk és visszamentünk a többiekhez aki ugyanúgy beszélgettek sőt Harry és Lexy a konyhapultnál falta föl egymást míg Niall letakarta a két kicsi szemét. Nem hiszem el, hogy ezek egy percet se bírnak ki.
-Szobára hess hess - szólt rájuk Lottie mosolyogva mire Harry duzzogva elhúzódott és a pultra ugrott míg Lexy szem forgatva, de nevetve megkerülte a pultot és Emmához sétált megnézni mit alkot a tökmag. Olyan csendes, nyugodt minden látszik, hogy nincs itt Hannah és Danielle, ha Ők itt lennének az Ő ide-oda pörgésük töltené be a házat és, ha még Perrie, Lexy és Lottie is csatlakozik hozzájuk a ház elszabadul. Két éve már csak akkor van hangoskodás mikor Perrie, Lexy és Lottie egy helyen van, de nem ugyanolyan, mint amit anno öten csináltak.
Azért kíváncsian várom Louis-t és George-ot haza hisz kíváncsi vagyok, hogy legközelebb hol próbálkoznak hisz igaza van Lottie-nek nem tűnhettek el a föld felszínéről valahol ott vannak kinn a világban és egyszer előkerülnek.
Viszont még beszélnem kell egy másik fontos személlyel aki érdemel egy bocsánatot és egy magyarázatot. Sophia. Muszáj lesz beszélnem vele nyugodtan.

*** 

Sophia előbb megjött a sétálásból így az emelet felé mentünk aztán a majdnem utolsó szobában sétáltunk ami az én szobám illetve a mi szobánk. A barna hajú lány az ágyamra ült és egy hamis mosolyra húzta a száját, de nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy valós e, vagy nem mivel a szemei fel voltak dagadva a sírástól. Elcsesztem. 

-Sophia figyelj - léptem hozzá közelebb, hogy én is mellé üljek mire mosolyogva figyelte minden mozdulatom. -Sajnálom borzalmasan viselkedek. Pótlékként használlak pedig te egy tökéletes lány vagy és talán beléd is szeretnék, de az igazat bevallva nem tudok túllépni Danielle-n. Tudom elment, de szeretem viszont melletted elfelejtem egy röpke pillanatra a te jelenléteddel éltem túl az elmúlt két évet szóval lehet most elakarsz menni, de kérlek ne menj el - a végén megfogtam a kezét és belenéztem sírástól feldagadt szemeiben amik még csillogtak az előbbi könnyeitől. Bár csak sikerülne továbblépnem. 

-Nem hagylak el, Liam - válaszolt mosolyogva mire felhúztam a szemöldököm, de valójában egy nagy kő esett le a szívemről. -Hisz én már annak örülök, hogy megbocsájtottál így kötelességemnek érzem azt, hogy maradjak és segítsek egy barátomnak - a végén mosolyogva a kezét a vállamra tette mire a számat egy mosolyra húztam. Annyira imádom mikor ilyen megértő még akkor is mikor meg se érdemelném ezt az egészet. 

-Köszönöm - mosolyogtam rá és magamhoz vontam egy ölelésre míg Ő a fejét a mellkasomra szorította én meg elkezdtem a hátát simogatni, mint a testvéremnek. Ha már nem tudok úgy tekinteni rá amit megérdemel akkor hadd tekintsek rá már úgymint egy testvérre hisz a barát olyan lapos. 

-Mindig melletted leszek, Liam - súgta és mikor elhúzódtunk egy mosollyal jutalmazott míg én arcához hajoltam és egy puszit nyomtam az ajkaira. Nem, nem megcsókoltam csak apró, ártatlan puszi, mint amit a testvérek adnak egymásnak bár szerintem Sophia ennyit érdemel és ez nem nagy ügy csak egy puszi. Szájra puszi. 

-Ezt azért, mert mellettem vagy - mosolyogtam rá mire a fülé mögé tűrte zavartan barna haját. 

-Azért teszem, mert fontos vagy nekem Liam nem kell semmi - válaszolt mosolyogva mire csak megforgattam a szemem és a kezeimet átvetettem válla felett és a mellkasomra húztam. Kérdően feltekintett, de csak mosolyogva megráztam a fejem így a fejét a vállamra hajtotta. 

-Köszönöm - suttogtam amit valószínűleg nem hallott, de ezt amúgy is csak magamban akartam kimondani. 

Pár percig ültünk így, mint a barátok aztán Lottie rontott be a szobában azzal a hírrel, hogy megjöttek így Soph-ra pillantottam aki mosolyogva bólintott így egy csókot nyomtam a homlokára aztán a szobámban hagytam míg én Lottie-val mentem le a nappaliban. Amikor leértünk a nappaliban már mindenki jelen volt így mi is közéjük ültünk persze Lottie Niall mellé míg én a szokásos fotelben amit már kisajátítottam. 

Louis-ra és George-re pillantottam és egy "később" pillantás után belekezdtek a mesélésben, hogy hol jártak ami közel állt a valósághoz mégse az igazság. Érzem, hogy van valami amit nem mondtak el Lottie-nak és tudnak valamit amit nem sokára megtudok pontosabban a gyerekek lefektetése után. Még pár óra. 

Nem tagadom mikor megérkeztünk apámékhoz és Ő se tudott semmit a húgomról dühös lettem aztán csalódott. Dühös lettem mivel az apám nem tud semmit a lányáról szóval olyan, mintha a leszarná, de csalódtam, mert aztán rájöttem, hogy Hannah se jelentkezett és apa azt se tudta, hogy elment. Így már sejtettem, hogy a nagyszüleink se fognak róla semmit se tudni. Újabb zsákutcában ütköztünk, de még mindig lebeg előttem a remény, hogy egyszer megtalálhatjuk bár ezt a reményt Louis-nak köszönhettem úgy hiszem az Ő reménye nem szállt el egyetlen egy zsákutcától úgymint nekem elsőként. Miért reménykedik, ha a húgom se akar minket megtalálni? Hisz, ha felakarná velük venni a kapcsolatot már megtette volna, de nem teszi meg így nem is akarja, hogy megtaláljuk. Persze ezt Louis-nak nem mondtam, mert most legalább boldog a csöpp kis reménnyel. Legalább Ő boldog.
A haza út alatt feltérképeztem nekik a többi rokonunk lakhelyet amit fejben el is raktározott miszerint holnap meglátogassuk Őket bár van egy unokatestvérünk aki Franciaországban lakik, de arról még nem szóltam neki. Előbb keressük meg a közelben és, ha azok is zsákutcák akkor jöhet Franciaország, de ott kétlem hisz Ő nem a vér szerinti unokatestvérünk és egy évben, ha egyszer láttuk szóval kétlem, hogy ott lennének. Jó persze mindig úgy tekintettünk rá, hogy rokonunk csak kevés alkalomkor láttuk, de erről nem mindig Ő tehetett, de azért néha jól esett volna nekünk, hogy nem csak küld valami ajándékot, hanem meglátogat, de Ő ilyen rokon volt, vagy mi.
Amint hazaértünk a kis törpék egyből a nyakunkban ugrottak aztán beljebb húztak minket a nappaliban ahol pontos beszámolót kellett adnunk, hogy hol is jártunk és mivel nem akartuk Őket belevonni így maradtunk annál a hazugság igazságnál, hogy meglátogattuk a családot Cindy születésnapja miatt amit szerencsére elhittek a gyerekek.
Vacsora után a gyerekek megfürödtek és miután lefektettük Őket én, Louis és Liam a szobámban mentünk beszámolót tartani Liam-nek.
-Szóval - fonta össze a karját Liam míg Louis csak mosolygott. -Mosolyogsz. Valamit találtatok - fordult Louis felé a kezét felé tartva mire Ő felhúzta a szemöldökét és csak széttárta a karjait.
-Semmit nem tudunk, Liam. Apa azt se tudja, hogy Hannah-ék leléptek sőt a 2 év alatt egyszer se hívta ahogy a nagyszüleinket se - válaszoltam a kérdésére mire felém fordult aztán ököllel a falba vágott. Zavarna, mert az én szobám, de egy nagyon jó stressz levezetés.
-De még van egy csomó Walker és holnap folytatjuk - szólalt fel boldogan Louis ami hatására Liam felhúzta a szemöldökét. -Megtaláljuk Őket ne aggódj, Payno! Csak higgy  - tette a kezét Liam vállára mire sóhajtva, de bólintott.
-Ha te mondod Tommo - rázta meg a fejét Liam egy erőltet mosollyal.
-Srácok még van valami? Mert, ha nincs akkor lelépnék - álltam fel félbeszakítva a beszélgetést mire csak bólintottak aztán kisiettem a szobámból. Nem tudok itthon maradni most nem és csak egy valaki társaságára vágyok aki segített kihúzni a depresszióból és aki mindig mellettem van. Rosie. A bárban dolgozik ahova két éve járok így nagyon is jól ismerem bár eddig amolyan "egy whiskey sok jéggel" kapcsolatunk volt aztán valamelyik nap beszélgetni kezdtünk. Én elmondtam neki miért vagyok letört és Ő is mesélt magáról így most amolyan párt alkottunk, vagy mi.
Amint kiértem a házból a ház előtt parkoló autóhoz léptem és a kulcsot forgatva az ujjamon nyitottam ki az autóm ahova rögtön be is pattantam. Nem lacafacáztam egyből beindítottam a motort és a szokásos útvonalon mentem el míg le nem parkoltam a bár elé. Komolyan erre a parkolóra már ki is írhatnám, hogy az enyém hisz állandóan én parkolok itt. Amint bezártam a kocsim nagy léptekkel nyitottam a bárban ahol már állt a bál hisz egy elég felkapott bár. A pult mögött megpillantottam Rosie barna haját, de inkább a vörös csík miatt ismertem fel ami tökéletes passzol a hajában pedig mondta, hogy befesteti barnára, de nem engedem neki egyszerűen imádom, mert egyedi.
Csak a szokásos helyemre ültem ami a pult előtt van, de a bal oldalon a legutolsó szék. Rosie amint megpillantott átadta a munkatársának a rongyot és mosolyogva szaladt felém. A pulton áthajolt, hogy ajkaink összeérjenek amit sokan nem néznek jó szemmel, de szarok a többiekre.
-Milyen napod volt? - kérdeztem mosolyogva mikor elhúzódtunk és a pultnak támaszkodva kezdett elgondolkozni.
-Tiffany-val vásároltam, aludtam, ettem és most itt vagyok - sorolta fel mire csak mosolyogva bólintottam. -Neked? Találtattok valamit? - kérdezett rá mire a pultra szegeztem a tekintettem ekkor egy whisky-t lökött elém sok jéggel. -Meséld el - mikor felnéztem rá egy mosollyal biztatott míg én felemeltem a poharam és beleittam jól esett az alkohol ahogy a gégémen végig csúszott. Sóhajtva belekezdtem a napom elemzésében semmit se hagytam ki hisz, ha titkolózom előtte akkor csúnyán megjárom így minden egyes kis részletet elmondok még azt is, hogy a kocsiban Louis nagyot böffentett amin csak vállba ütött nevetve.
Mire befejeztem arra lettem figyelmes, hogy a whiskey-m is elfogyott.
-Uh hát sajnálom - kezeit megéreztem a vállamon mire felnéztem gyönyörű szürkés barna szemeiben ahol sajnálatot véltem felfedezni. Jaj, de utálom, ha sajnálnak. -De még van remény, nem? Hisz vannak rokonaitok még - egy aprócska biztató mosolyt küldött felém mire kínosan elnevettem magam.
-Nem hiszem, hogy a húgom valamelyik rokonunkat beavatta volna! A saját apja se tud arról, hogy a  lánya hol van akkor miért futott volna egy rokonhoz? - kérdeztem rá mire csak megforgattam a szemeimet tudom mire gondol. Oh nagyon is jól tudom. -És ne jöjj azzal, hogy csak egy rokonnál lehet, mert ez nem igaz lehet Hawaii-n sütteti hasát, vagy ki tudja. Mindegy is Louis miatt tesszük ezt - a végén megvontam a vállam és felemeltem mosolyogva a poharam mire egy újabb poharat csúsztatott elém.
Míg én iszogattam Ő teljesen elbambulva nézett a távolban valamim nagyon gondolkozhat.
-Mi az szépségem? - letettem a poharam és a kezeimet arcához simítottam mire megrázta a fejét ezzel jelezve felkelt. -Min gondolkozol? - kérdeztem rá újra mire egy nagyot sóhajtva csak megrázta a fejét. -Én se titkolózom előtted - szólaltam fel mire nagyot sóhajtva a kezeit a nyakaihoz szorította és egy nagyot sóhajtott.
-Nincs egy távoli rokonotok? - kérdezett rá mire oldalra billentettem a fejem. Van egy, de miért érdekli ennyire? -Talán Hannah ott bujkál hisz az messze van - vonta meg a vállát mire mosolyogva megráztam a fejem. Az kizárt.
-Ott csak nem vér szerinti unokatestvérünk él szóval kétlem, de köszi a segítséget kicsim - áthajoltam a pulton, hogy egy csókot nyomjak ajkaira, de összefont karokkal elhúzódott így visszaültem a helyemre kérdő tekintettel.
-Pont azért van ott! Jézusom látszik pasik vagytok. Most már biztos ott vannak hisz a legvalószínűtlenebb helyre mennek a lányok hisz ott sose találnak ránk - forgatta meg a szemét míg én érdeklődve pislogtam rá.
-Szóval szerinted ott van? Franciaországban? A nem vér szerinti unokatestvérünknél aki alig látogatott minket? Szinte idegen számunkra - vázoltam fel a tényeket miszerint kizárt, hogy ott van míg a végén homlokon csapott.
-Idióta vagy! Ott van higgy nekem - vágta rá mire beleegyezőn bólintottam.
-Okés akkor most repüljünk ki az országból, hogy essünk egy nagyot? - tártam szét a karom miszerint ez milyen hülye terv.
-Pontosan. Holnap indulunk te, én és Louis - válaszolt mosolyogva mire a szemeim kitágultak. Micsoda? Ő is? A barátaim nem is ismerek. -Legalább megismerem a barátaid és a cuki unokahúgaid amúgy is kíváncsi voltam már rájuk - lépett ki a pult mögül, hogy a hátam mögé lépjen. A fejét a vállamra tette és egy puszit nyomott az arcomra mire én felé fordultam és a kezeimmel közelebb vontam magamhoz.
-Ők  is kíváncsiak rád - mosolyogtam rá. -De biztos akarod? Tudod furcsa egy csapat - húztam el a számat mire nevetve bólintott és már szinte ugrált a karjaim közt. Annyira hiperaktív néha, de így szeretem.
-Szeretem a fura embereket - válaszolt mosolyogva és a combomra ült aztán a következő pillanatban ajkaimat ajkaira nyomtam és ismét megcsókoltam, de épp ekkor lépett ki a főnöke aki rögtön ráripakodott így szomorkásan kiszállt az ölemből és visszaállt a pult mögé. A szerencsétlen mindig megzavar minket.
Miközben kiszolgálta a vendégeket kerestem a telefonomon egy olyan képet Emmáról illetve Cindy-ről amit még nem látott így mikor volt egy kis szabad perce felé mutattam.
-Istenem, de édesek - mosolyodott és a kezemből kikapta a telefont így egyből elkezdte nézegetni a képeim. Imádja a képeimet, mert igazából tele van a telefonom a unokahúgaimról mivel állandóan ellopják a kis sunyik.
-Ki az a cuki kis baba? - fordította felém a telefonom és a képernyőn Emma meg Nicky jelent meg. Emlékszem erre a napra itt még az ikrek pár hetesek lehettek, de Emma annyira nyafogott már, hogy Zayn és Perrie óvatosan a kezében adta így muszáj volt megörökítenem hisz, ha már anno a húgát nem tudta megfogni akkor legalább erről legyen egy képe. Emma olyan, mint Hannah igazi anyatigris lesz sőt már most az mindig babusgassa és anyáskodik a kicsik felett, mint Hannah. Még a végén tiszta anyja lesz persze azért Louis tulajdonságaival boronálva.
-Perrie és Zayn kisfia Nicky - ráztam meg a fejem felébredve az emlékekből és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hogy meg van szeppenve - kezdett el gügyögni a telefonnak Rosie mosolyogva mire elnevettem magam bár igaza van eléggé ijedt feje van Nicky-nek.
Ezután a kép után tovább ment és megtalálta Cindy képét amin elég szépen evett, de az még régebbi kép még nagyon baba volt akkor. Most már sokkal szebben eszik emlékszem Emma nem tudott ilyen szépen lenni mivel, ha Ő evett akkor a hátsója közepe is olyan volt. Nem tudom, hogy csinálta egyszerűen érzéke volt hozzá.
A telefonom kicsivel később visszakerült hozzám így Ő folytatta a munkáját míg én néztem ahogy sürög-forog az emberek között. Rengeteg munkája van mivel ilyenkor rengetegen jönnek és néha el kap a féltékenység mikor férfiakat szolgál ki akik néha flörtölnek vele, de aztán mikor lazán lerázza Őket eszembe jut, hogy senki se veheti el tőlem. Végre valahára megtaláltam a boldogságom a személyében és sose akarom elveszíteni, mert Ő az egyetlen aki életben tart aki mellett élek és boldog vagyok. Ez a szó olyan távol állt tőlem régen, de most már kijelenthetem egy mosollyal az arcomon, hogy boldog vagyok és ezt neki köszönhetem. Nem is tudom mi lett volna, ha Ő nem talál rám, vagy ha én nem találok a bárban, hogy Ő aztán meghallgassa a hülye bajaim és pszichológust játsszon. Nagyon sokat köszönhetek Rosie-nek elsőként azt, hogy életben tartott és másodikként azt, hogy nem engedett visszaesni a múltamban.
Milyen büszke is lehetne rám most a húgom!
Igaza lehet Rosie-nek és tényleg Franciaországban van? Szeretnék ebben a hitben élni, de félek. Félek, hogy csalódok és akkor tombolok olyanokon fogom kitölteni a csalódottságomon akiken nem akarom és félek, hogy ez Ő lesz. Talán még se kéne velünk jönnie, de nem bírok neki ellent mondani annyira beleélte már magát és most ezzel csak megbántanám, mintha nem akarnám bemutatni a barátaimnak, a családomnak pedig akarom csak ez az utazás nem tudom, hogy fog elsülni.
Hirtelen a telefonom kezdett rezegni így unottan a zöld gombot oldalra húztam aztán a fülemhez emeltem.
-Hello? - kérdeztem a telefonban és egyáltalán nem tüntettem el a zavartságom és a dühöm. Nem szeretem, ha névtelen számon hívogatnak a barmok.
Halk pittyegés jelezte, hogy az illető letette így elvettem a fülemtől a telefonom felhúzott szemöldökkel és egy percig kémleltem a telefonom, hogy vajon ki lehetett az hisz a betyárok mindig valami hülye szöveggel beleszólnak. Vagy ez amolyan új módszerük lenne?
Megrázva a fejem eltettem a telefonom biztos csak nem az a hang szólt a telefonban akire számított így nem is nagyon gondolkoztam ezen hisz, ha mégis akarna valamit majd vissza hív és akkor talán bele is szól, de lehet csak téves volt.
-Mikor végzel? - szóltam oda Rosie-nek aki mosolyogva felém pillantott aztán a mögötte lévő órára nézett ó és egy kettest mutatott az ujjával fel aztán a fejével oldalra bökött a főnöke felé szóval ezért nem szólal meg, de így is értettem. Még két óra és kettesben lehetünk, de nem sokáig hisz holnap újabb nap vár rám illetve most már ránk, mert egy csapatban játszunk most már hivatalosan is.
Mar csak valami jó csapat nevet kéne kitalálni, de sajnos nem vagyok még annyira részeg, hogy ilyenen törjem az agyam. Pech.