Chapter 14. - Veszedelmes viszonyok

A tegnapi nap csodálatos nap volt, de mint mindennek ennek is vége lett. Persze mivel megünnepeltük Emma szülinapját így mindenki addig maradt fent ameddig bírta. Én és Emma volt az aki korán ágyba került így nekem kellet lefektetnem a kislányomat az újdonsült szobájában. Amint betettem az ágyba egyből kidőlt szegény nagyon elfáradt. Utána még percekig néztem a kis szőke kislányt aztán én is az ágyba bújtam mivel holnap - vagyis ma - nehéz nap vár rám. Meg kell tudnom mi folyik itt körülöttem és nem lesz egy könnyű játék főleg, hogy a halál is benne van. Meghalhatok és, ha elmondanám bárkinek is akkor Ő is meghalna. Inkább haljak meg én, mint mások.

Így reggel már nagyon korán fenn voltam és a konyhában ittam a kávémat két cukorral. Na jó ma kicsit többet tettem bele, de két kanál cukor után nem számoltam. Egyedül kávézni elég nyomasztó, de legalább közben gondolkozhatok és gondolkozni jó. 

Csak hát ebbe a házban nem létezik olyan, hogy egyedüllét és a gondolkodás szót se értik páran.

-Jó reggelt - toppant be a konyhában Liam mosolyogva.

-Neked is - mosolygok rá. -Kávé?

-Kösz nem - mondta. -Hogy-hogy te fenn vagy ilyen korán? Sőt fel vagy öltözve. Hova mész?

-Dolgomra - mondtam.

-Niall és Harry ezt akkor mondja, ha a vécére mennek - nevetett Liam.

-Hát nekem nem ott van dolgom - nevetem.

-Akkor? - kérdezte.

-Az mindegy, de ameddig távol vagyok rád van bízva Emma. Vigyázol rá? Vagyis vigyázol, hogy ezek a majmok ne legyenek annyira majmok? - kérdeztem tőle mosolyogva.

-Ha elmondod hova mész - mondta.

-Vagy - kezdtem. -Eljöhetsz értem amikor végeztem és akkor tudni fogod hova mentem. 

-Tetszik az ötlet - bólogatott. -És hívsz, ha baj van, de üzenetet is dobhatsz!

-Igen is apa - kuncogtam.

Kiittam a bögre tartalmát és a mosogatóban tettem.

-Most mennem kell - mondtam. -Hívlak, üzennek, ha baj van és, ha végeztem akkor is hívlak! Vigyázz a sok majomra és Niallnek üzenem, hogy reggeli a hűtőbe.

-Rendben vigyázz magadra - mosolygott rám.

Felhúztam a cipőm és a táskámat meg a kabátomat megfogtam, és kirohantam a házból.
Gyors tempóban indultam ki a kertvárosból és amikor már messze jártam a házunktól elővettem a telefonom és vártam az SMS-t.
Rezgett a telefonom amit egyből feloldottam és megnéztem.
"Szállj be a fekete autóban!"
Felnéztem a telefonomból és a járda mellette egy fekete autó állt arra várva, hogy beszálljak. Remegő kézzel kinyitottam a kocsi hátsó ajtóját és behuppantam.
Egyedül utaztam a kocsiban mivel a sofőr nem volt nagyon társaság. Így az útra figyeltem és akkor kezdtem legjobban pánikba esni amikor egy teljesen ismeretlen környéken voltunk a várost elhagyva és még a kertvároshoz se hasonlított.
-Elnézést uram - kopogtattam meg a sofőr vállát mire felmordult. -Mégis hova megyünk? És ne, hogy rávágja, hogy a főnökhöz, mert arra én is rájöttem.
-Ne kérdezősködjön hölgyem mindjárt ott vagyunk - mormolta az utat figyelve a sofőr.
Kapja be nem azt kérdeztem mikor érünk oda! Visszaültem az ülésbe karba tett kézzel amikor hirtelen megállt az autó és előre estem.
-Bassza meg - morogtam.
-Itt vagyunk - mondta.
Kiszálltam az autóból és egy erdős területen voltam ahol egy faház volt. Barátságos kívülről, de be nem akarok menni.
Elindultam a ház fele ahol már az ajtó ki volt nyitva. Már várt. Most féljek, vagy ne?
Amikor felértem a teraszra óvatos, lassú léptekkel beléptem a házban. Jobbra fordultam ahol a nappali volt és az egyik fotelben ült Ő. Sose féltem még ennyire, de ettől a találkozástól feláll a szőr a hátamon.

-Már vártalak - állt fel a kanapéról.

-Hol vannak? - támadtam le.
-Kik? Csak Lexy van itt - mondta egy gúnyos mosollyal.

-És a szüleim? Azt mondtad Ők is itt vannak - mondtam.
-Ja tényleg bocsi azokhoz nincs közöm - mondta.
-Szemét - morogtam.
-Szépen beszélj, vagy Lexy bánja szegény lány már így is sokat kapott - mondta.
-Hol van? - kérdeztem.
-Gyere - mondta és elindult én meg követtem.
Egy ajtóhoz mentünk ahol lépcsők voltak amik lefelé vezettek. Szegény Lexy egy pincében van lett és ki tudja milyen állapotban.
Amikor leértünk és megláttam legjobb barátnőmet ahogy a két keze fel van kötve és a ruhája véres majd nem sírva fakadtam. Nem volt magánál így a feje az egyik vállán pihent. Sok vér volt. Rengeteg vért vesztett miattam. Összeszorult gyomrom és a szemeim megteltek könnyekkel ahogy néztem Lexyt és a torkomban gombóc nőtt.
-Nyugi él még - mondta kihangsúlyozva a végét.
-Mit kell tennem, hogy élve elenged? - kérdeztem szipogva.
-Két egyszerű dolgot - mondta mosolyogva. -Első leszállsz Louisról!
-Nem vagyok Louison már elég régóta - vágtam rá. -Mi a másik?
-Jó mindegy - legyintett. -A másik, hogy eljátsszuk, hogy mi ketten boldog párt alkotunk.
-Tessék? - kerekedett ki a szemem.
-Jól hallatod szívi - mosolygott gúnyosan. Komolyan az arcában lépnék most!
-És, ha nem akarok a barátnőd lenni? - kérdeztem.
-Akkor megölöm Lexyt - vágta rá.
Az élet kérdése itt van előttem, ha megteszem amit kér Lexy életben marad és szabadon, de undorodom tőle különben se értem miért akarja, hogy egy pár legyünk hisz belőle is sugárzik, hogy utál. Van egy sejtésem, de az elég szánalmas még Eleanortól is, hogy így akar Louistól távol tartani. Viszont, ha nem teszem meg akkor Lexy meghal és azt meg nem hagyhatom.
-Jó megteszem, ha most elengeded velem - mondtam.
-Ezt elhitted - nevetett. -Még ma este felhívnak a kórházból, hogy a barátnődnek "balesete" volt. Különben is kórházban a helye  szegény Lexynek.
-Rendben - egyeztem bele.
-Remélem állod a szavad vagy különben Louis és a lányod fizeti meg az árát, vagy lehet, hogy az újdonsült barátaid - mondta.
-Állom a szavam csak ne bántsd Őket - mondtam és nyeltem egyet.
-Én is így gondoltam szívem - mondta mosolyogva.
Megforgattam a szemem és a torkomban éreztem ahogy feljön a tegnapi torta maradéka. És nekem el kell játszanom, hogy együtt járok vele.
Felfelé lökdösött, de én nem akartam itt hagyni barátnőmet míg el nem mondom neki, hogy sajnálom és, hogy ma már minden rendben lesz. De nem érdekelte mit akarok így egyszerűen fellökdösött és majd nem pofára is estem. Amikor felértem visszamentünk a nappaliban ahol a falnak támaszkodva állt meg én meg előtte.

-Miért akarod, hogy a barátnőd legyek? - kérdeztem.
-Mert Ő ezt akarja - mondta,
-Mármint Eleanor - mondtam halkan. -Tudom, hogy Ő parancsol neked mivel a barátja vagy. Max.
-Ha tudod miért nem futsz a fiúkhoz főleg Louishoz, hogy a barátnője fenyeget? - lökte el magát a faltól.
-Mert akkor megölöd a szeretteim - tettem hátra egy lépést.
-Jó kislány - mosolygott gúnyosan.
-Miért teljesíted a kérdéseit? - kérdeztem.
-Mert a legjobb barátom aki megérdemli, hogy boldog legyen és egy ilyen kis cafka nem teszi tönkre a boldogságát a hülye kis fattyával - vágta hozzám.
-És képes lennél ölni is miatta? Mármint tényleg ölni - kérdeztem rá a nyilvánvalóra, mert tudom, hogy Ő bántotta Lexyt.
-Lexy rá a példa - mondta.
-Elmehetek? - kérdeztem.
-Előbb nem akarsz feljönni a szobámba velem legalább közelebbről megismerjük egymást - ragadta meg a csuklóm.
-Nem - vágtam rá és elrántottam a kezem. -Várom a hívást!
Kiszaladtam a házból és még hallottam ahogy utánam lépked, de nem nagyon érdekelt. Egy szörnyeteg és Eleanor meg egy boszorkány. Remélem most már leszáll rólam és a barátaimról!
Kivettem a zsebemből a telefonom, mert oda tettem vissza és tárcsáztam is Liam számát mivel megígértem neki.
-Hol vagy? - kérdezte.
-Valahol egy erdős területen - mondtam. Tényleg hol vagyok?
-Akkor sejtem hol vagy vagyis kinél vagy - mondta és letette.
Remek. Liam sejti hol vagyok és sejti, hogy kinél voltam. Remek. Akkor már most el kell kezdenem hazudnom.
Pár perc várakozás utána egy fekete autó át meg előttem, de a volánnál egy olyan ember ült akihez mosolyogva szállok be.
-Miért voltál Maxnél? - kérdezte amint beültem.
Nem tudom kimondani ezt a hazugságot, mert hányingerem lesz tőle.Mély levegő Hannah és gyorsan vágd rá!
-Max a barátom!
-A pasid? - kérdezte mire én bólintottam. -Hú Eleanor tudja? Eleanor legjobb barátja csak szólok.
-Tudja és nem mond rá semmit nyilván nem tetszik neki, mert én én vagyok, de elfogadja - mondtam.
-Akkor gratulálok nektek - mosolygott rám.
Én nem gratulálok magamnak.
-Köszi - mondtam magamra erőltet mosollyal.
Az út hátra levő részében nem beszélgetünk csak vártam, hogy haza érjünk és számon kérjem a szüleim, hogy miért mentek el. Mai napnak még nincs vége. Szóval amint leállította a motort én kipattantam és szaladtam be a házba onnan is a szobámban szaladtam fel. Bezárkóztam és tárcsáztam is már apa számát.
Már a nyolcadik csörgésnél már kezdtem feladni amikor beleszólt apa.
-Szia kincsem.
-Miért mentettek el? - támadtam le egyből.
-Ez bonyolult - mondta.
-Mond el kérlek - kértem.
-Anyád haldoklik rákos - mondta és a szavai megütöttek. Az arcomon már folytak a könnyeim amik már Lexynél kiakartak törni és eddig bírták. -És azért hoztam el ide ahol vagyunk, mert Ő akarta, hogy az utolsó napjait itt töltse. Nem akart tőletek elbúcsúzni, mert mindig veled lesz és nem akarta, hogy sírj miatta. Tudod milyen anyád.
-Hol van? - szipogtam.
-Alszik - mondta halkan.
-Nem akarom, hogy elmenjen - mondtam.
-Nem is megy el örökké veled lesz ezért se búcsúzz el tőle - mondta apa.
-De.. - kezdtem volna bele.
-Semmi, de tudom fáj nekem is fáj, de ez az Ő kérése tisztában kell tartanunk ráérünk a temetésen sírni - mondta. Temetés, de utálom.
-Hiányzik - mondtam.
-Ott van veled a gondolatodban és örökké ott lesz, hogy segítsen neked, de okos vagy Hannah egyedül is képes vagy felállni a padlóról - mondta.
-Átadod neki, hogy szeretem?
-Persze - mondta és bár nem látom, de tudom, hogy mosolyog. -Most megyek kicsim. Vigyázz Emmára és  magadra. Szeretlek!
-Én is szeretlek apa - mondtam és megszakadt a vonal.
Leültem az ágyamra és csak ültem ott miközben az arcomon folytak végig a könnycseppek. Hogy lehet még könnyem? Azt hittem, ha már sokat sír az ember akkor utána többé nem tudni sírni, mert elfogynak a könnyei. Hát ez az elméletem kudarcban fulladt.
Az ajtó nyikorgására lettem figyelmes.
-Minden rendben? - jött be Louis Emmával a kezében.
-Persze csak... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni, mert újra rám tört a sírás.
Louis leült mellém a kislányunkkal a kezében és a szabad kezével magához húzott így a mellkasában fúrhattam az arcom.
-Emma simogasd anyu fejét most szomorú - hallottam Louis hangját és éreztem Emma apró kezeit ahogy a hajamat simogassa.
Felnéztem édes kislányom arcára aki már az arcomat simogatta.
-Szeretlek angyalom - vettem át Louistól Emmát.
-Mosolyogtál - cukkolt Louis.
-Emmára mindig mosolygok Ő az én kislányom - mondtam mosolyogva.
-De most rám is mosolyogtál - nyújtotta ki a nyelvét.
-Mert itt az én kislányom - mondtam.
Percekig a szoba csak Emma hangjától zengett, mert fel-le emelgettem és elhalmoztam sok-sok puszival aztán jól megcsikiztem. Olyan kis édesen küzdött.
Amikor már kellően elfáradt a kis szőke kislány is leültettem az ölembe és a karkötőmmel kezdett babrálni.
-Amúgy miért sírtál? - szólalt meg Louis rám se nézve.
-Nem sokára megtudod - mondtam.
-Nem szeretem látni, hogy sírsz így kérlek mellőzd és mindig mosolyogj - nézett rám Louis mosolyogva.
-Igyekezni fogok - mosolyogtam vissza.
Csak bámultam bele Louis kék íriszeiben és szó szerint elvesztem azokban a szemekben. Régen volt már ilyen mély szemkontaktusunk. Túl rég. És most itt ülők mellette a lányunkkal és nézek mélyen azokban a csodálatos szemekben. Amikor közeledett felém a feje akkor lesiklott a tekintettem az ajkára. Vajon ugyanúgy csókol, mint régen? Vészesen közeledett felém telt, csókolni való ajka amikor hirtelen kivágódott az ajtó és egyből hátrahőköltünk.
-Ti meg mit csináltok? - kérdezte az ajtóban álló Zayn.
Őszintén megmondva majd nem csókoloztunk amire már lelkileg felkészültem erre te belepofátlankodtál. Köszi Zayn én is szeretlek!
Vagy Zayn egy jel, hogy nekünk nem kéne smárolni?
-Semmit csak behoztam Hannahnak a kislányát - vágta rá Louis mire elkezdtem szaporán bólogatni.
-Hát oké, de most jelenésetek van lent a nappaliban, mert két vendég jött és az egyik hozzád és a másik hozzá - bökött Zayn Louisra és rám.
-Ki jött? - kérdezte Louis.
-Gyertek és megtudjátok - mondta Zayn és várta, hogy elinduljunk.
Egyszerre álltunk fel Louissal az ágyról mindvégig egymást figyelve. Aztán Louis elindult én meg megigazítottam Emmát a karomban és elindultam utána Zayn társaságában.
-Van valami köztettek Louissal? - suttogta Zayn.
-Nem - vágtam rá gyorsan, de nem annyira meggyőzőn.
-Biztos? - kérdezi még mindig halkan.
-Biztos Zayn! Köztem és Louis közt nincs semmi - mondtam.

-Rendben - mondta és előre engedett a lépcsőn így Ő jött mögöttem.
Amint leértem a lépcsőn Louis és Eleanor csókolózós jelenetében pillantottam bele. Aztán valaki eltakarta Őket, de attól a valakitől feláll a szőr a hátamon.
-Édesem - jött oda hozzám és megakart csókolni, de elfordítottam a fejem így csak az arcomra kaptam egy puszit. Fúj! -Hiányoztál!
-Nekem is - nyeltem egy nagyot és magamra erőltettem egy mosolyt.
-Ti együtt vagytok? - kérdezte Louis.
-Igen - mondta büszkén Max.
-Olyan cukik együtt - mosolygott Eleanor.
Hülye ribanc!
Bementünk a nappaliban és leültem a babzsák fotelben Emmával, hogy nehogy Max mellett kelljen ülnöm, vagy az ölében. A fiúk és a lányok csak úgy zúdították rám a kérdéseket amire Max azonnal válaszolt, mert látta, hogy az én torkomban gombóc van és nem tudnék meggyőzően hazudni.
A sok-sok kérdés után betettünk valamilyen filmet és azzal voltunk elfoglalva. Max egyszer-egyszer rám kacsintott én meg majd nem rá okádtam, de helyette csak mérgesen pillantottam rá.
Lenéztem a kezemben alvó kislányomra és már indultam is volna fel az emeletre amikor Louis kivette a kezemből Emmát és helyettem felvitte Ő.
Pár perccel később amikor körülnéztem és nem láttam még Louist lent utána eredtem. A többiek teljesen belemerültek a filmben észre se vesznek így felsettenkedtem az emeletre és Emma szobája felé vettem az irányt.
Amikor bepillantottam a félig nyitott ajtón egy édes látvány fogadott. Louis térdelt Emma ágya előtt míg a kislányunk a kiságyban állt így a fejük pont egy magasban volt. Louis épp várta volna Emmától a puszit, de Emma bekaptam Louis száját amire Louis felnevetett. Emma megérintette a kis kezével apukája száját amikor Louis megfogta a kis kezét.
-Szeretlek tökmag - mosolygott Louis.
-Szetetlek - motyogta Emma.
-Most már aludj - állt fel Louis és még Emma fejére nyomott egy puszit és a kislány leült aztán hirtelen hátra dőlt.
Louis percekig figyelte Emmát amíg el nem alszik aztán megfordult mire  én elhúzódtam az ajtótól és már mentem volna le a lépcsőn amikor Louis megragadta a karom.
-Miért hallgatóztál?
-Nem hallgatóztam - mondtam.
-Oh, dehogynem - nevetett Louis.
-Hogy láttál meg? - kérdeztem.
-A szőke hajzuhatag mindig elárul - mosolygott Louis.
Ismét belenéztem a kék íriszeiben és már megint közeledett felém.
-Valamit elkezdtünk és nem fejeztünk be - villantott egy huncut mosolyt.
Már elég közel kerültek az ajkaink, de éppen hogy súrolták egymást mivel most Emma sírása zavarta meg. Oh, hogy a....
Emma sírását még a többiek is meghallották így mindenki felszaladt a lépcsőn kivéve Eleanort és Maxet.
-Miért sír? - kérdezi Perrie.
-Nem tudom most tettem le - mondta Louis. -És elaludt erre amikor kijöttem elkezdett sírni.
-Énekeljetek neki - ugrott be egy ötlet mivel Emma imádja az énekeket.
-Mit? - kérdezte Louis.
-Az egyik dalotokat - mosolyogtam rájuk.
A fiúk bevonultak a Emma szobájában és mi lányok is bementünk utánuk. Emma a kiságyba állva sírdogált, de amikor meglátta, hogy bejövünk érdeklődve pillantott ránk.
Letérdeltek Emma elé, hogy egy szinten legyenek vele és elkezdték énekelni nekik az egyik dalukat. A legjobb dalukat választották Emmának és amikor együtt énekeltek akkor mi lányok is beszálltunk az éneklésben. Emma végig érdeklődve figyelte a fiúkat közben mosolygott. Tetszett neki.
A szám vége felé Emma már ülve figyelte Őket és a szám legvégén már mélyen aludt így szépen lassan csendben kijöttünk a szobájából.
-Mától Emma esti meséje a Little things lesz - mondta suttogva Louis.
-Akkor minden este koncert - mondta Niall mosolyogva.
Niall középre tette a kezét és a többiek is rátették a kezüket még a lányok is így én is a tetejére tettem a kezem.
-Az esti dalra - mondtuk egyszerre mosolyogva.
Hirtelen megcsörrent a telefonom a zsebembe és mielőtt Emma újra felkelne egyből felvettem.
-Igen tessék? - kérdeztem halkan.
-Ön Miss Walker? - kérdezte egy idegen hang.
-Igen én vagyok - nézek furcsán a többiekre.
-Miss Peters balesetet szenvedett jelenleg súlyos az állapota és az Ön címe volt megadva értesítendő személyként - mondta.
-Rendben köszönöm azonnal ott vagyok - mondtam és tettem is le mire mindenki kérdően nézett rám. -Lexy balesetet szenvedett!
Persze ez nem az igazság volt!


Sziasztok életeim!:)<3
Szerdán azon bosszankodtam, hogy miért nem  tudják megadni ezt a nyamvadék három napot még szünetnek, de valójában nem is volt rossz ez a három nap. Jövőhéten is lehetne csak három nap? Én örülnék neki!
Mivel ígértem, hogy tavaszi szünetben felteszek egy részt, de nem így lett, mert közbe jött egy-két dolog ami megakadályozott. Így most már mindenképpen beszeretem volna fejezni és kitenni ezt a rövid és szerintem rossz/szar/ részt.:P
Várom a véleményeteket!:)

U.i.: Aki még nem tájékozódott volna Mesivel belekezdtünk egy nem szokványos blogban. Ha szereted az Így jártam anyátokkal c. sorozatot, vagy a Jóbarátokat, vagy netalántán a One Directiont akkor nézz be az Így találkoztunk c. blogban ami egy egészen új történetet.