Chapter 19. - Búcsú az emlékektől

Christina Aguilera - Hurt

A búcsú egy fontos személytől olyan, mintha a fél életedet kitörölnéd az emlékeidből. Azokat az emlékeket amit vele töltöttél amikor boldogan mosolyogtatok együtt. És most ez hamuvá vált többé már nem fogsz vele mosolyogni, mert többé már nincs itt akinek a gondod-bajod elmondod. Tudtam, hogy nem élünk örökre, de azt hittem, hogy azért az Ő élete tovább fog tartani, mint mondjuk az enyém. Azt hittem jobban fogom viselni, hogy elment, de tévedtem. Többé nincs velem. Nincsen. Elvesztettem azt az embert az életemből aki meghallgatott, vigasztalt és elhalmozott jobbnál-jobb tanácsokkal. Kinek fogom kiönteni a szívem? Ki fog vigyázni Emmára, ha újra elkezdek dolgozni? És a legfontosabb kit fogok én majd anyának hívni? Anya. Mond, hogy ez csak egy rossz álom és nem is haltál meg. Kérlek mond!
A napok rohamosan haladtak el mellettük és elérkeztünk a búcsú napjához. A házunknál gyülekezett az összes rokonunk így mi apával próbáltunk jól lenni többé kevés sikerrel.
-És Hannah, hogy van az a tündéri kislányod? Emma ugye? - kérdezte Judy néni ismét.
-Igen, Emma - mondtam ki újra drága kislányom nevét. -Remekül van minden idejét az apjával tölti most is ott van.
-Oh, de kár pedig kíváncsi lettem volna rá - szontyolodott el.
-Lehet el hozza Louis - mondtam.
-Remek - mosolyodott el.
Hirtelen a nagyi jelent meg előttem kisírt szemekkel és szorosan megölelt. A nagyim az anyai ágról akinek meghalt a lánya. Szorosan magamhoz öleltem édes nagymamámat aki csak úgy zokogott.
-Jól vagy, kincsem? - húzódott el és simogattam meg az arcom.
-Jól leszek - sóhajtottam és megfogtam a kezét aztán arra egy puszit nyomtam. -Anya nem akarná azt látni, hogy sírsz.
-Olyan bölcs vagy, drágám - mondta könnyes mosollyal. -Olyan vagy, mint az anyád!
Ez nem igaz. Anya sokkal jobb ember sose leszek olyan, mint Ő. Anya gyönyörű, okos, intelligens és a legjobb anya a világon míg én egy lúzer, senki vagyok aki csak titkolózik a barátai előtt.
Nagyi adott még egy puszit és odament apához aki csak ült  a kanapén és egy képet nézett. Nem akarom tudni milyen képet.
Végig néztem magamon vagyis az öltözékemen. Egy fekete egybe ruha, fekete baba cipő és egy fekete blézer a nyakamba meg ott csüngött egy "anya" feliratú nyaklánc és a gyűrűs ujjamon meg ott csillogott a szüleim eljegyzési gyűrűje amit nekem adott anya vagyis Emmának. A rózsaszín kő az ami csak úgy ragyog rajtam és elüt a fekete öltözékemtől, de nem érdekel, mert ez az egyetlen dolog ami velem marad anyától. Örökké rajtam marad.
Hirtelen a csöngőszóra lettem figyelmes így elindultam kinyitni az ajtót, hogy újra beengedjek még több rokont akik felteszik a rettegett kérdést amire nincs jó válasz.
Meglepetésemre a fiúk, Pezz, Lexy és Sophia volt az ajtóba mind feketébe. Louis a kezébe tartotta az alvó kislányt.
-Köszönöm, hogy eljöttetek - suttogtam.
-Ez természetesen - mondta Pezz megsimítva a karom.
-Mindjárt indulunk - mondtam mire beljebb léptek és Pezz szorosan magához ölelt. -Köszönöm.
-Minden rendben lesz - suttogta Pezz.
-Tudom csak... csak olyan nehéz - mondtam szipogva és megtöröltem a szemem.
A fiúk egyesével öleltek magukhoz kivéve Louis aki csak félig tudott megölelni, mert kislányunk aludt a karjába.
-Őt is elvisszük? - bökött Louis a fejével Emmára. -El kell neki is búcsúznia a nagymamájától.
-De még olyan kicsi - néztem kislányomra és az arcából eltűrtem egy kósza tincset.
-Mama - nyitotta fel a szemét Emma.
-Tökmag - vettem át Louistól Emmát és szorosan magamhoz öleltem. Egy puszit nyomtam a kis fejére és csak öleltem magamhoz míg Ő kapaszkodott szorosan belém.
Visszasétáltunk  a nappaliba ahol mindenki rám kapta a tekintett aztán minden szem apára szegeződött.
-Köszönöm még egyszer, hogy mindenki eljött - mondta apa. -Ideje elindulnunk.
Mindenki tudta hova sőt nekem a hátamon az összes szőr égnek állt. Megvártam míg minden vendég beül a kocsiba aztán apával és Emmával elindultam és beültünk Louis kocsijába mivel Ő fuvarozz minket. Emmát beültettem a gyerekülésbe és beültem mellé míg apa beült az anyósülésre aztán Louis indította be a járműt.
Végig kifelé bámultam az ablakon és elmélyedtem a gondolataimba, vagy inkább az emlékeimbe. Az emlékek amiket többé nem élhetek át. Az emlékek amiktől pár perc múlva búcsút kell intenem, mert azok az emlékek kulcs fontossági szereplője sose jön többé vissza. Elment. Itt hagyott minket örökké.
Amikor megérkeztünk apa kinyitotta nekem az ajtót és kisegített a kocsiból és a bele kapaszkodtam a karjába. Megvártuk a többieket és elindultunk a helyre ahol el kell búcsúznunk Tőle. Louis hozta Emmát és a többiek mellette sétáltak, előttünk meg az vendég sereg akik egyszer-egyszer ránk pillantottak.
Amikor megpillantottam sírt amire rá volt írva a neve akkor újra elkapott a sírógörcs és erősen kapaszkodtam édesapám karjába.

"Kiváló feleség, fantasztikus anya és a legjobb ember a világon."

Emlékszem amikor apával gondolkoztunk a sírfeliraton az összes jó dolog eszünk be jutott róla, mert neki csak az volt. Sajnos mindent nem tudtunk ráírni így maradtak a töredék szavak. Lauren Lucy Morgens az én anyukám örökkön-örökké. Emlékszem mennyi minden emlék fűz anyához. Amikor megtanított apa biciklizni, de elestem és anya kezelte le a lábam amit szépen felsértettem. Amikor először mentem félve iskolába és Ő öntötte belém a lelket, hogy minden rendben lesz és úgyis volt. Amikor először lettem szerelmes és neki öntöttem ki a szívem. És amikor Louis szakított velem akkor is Ő vigasztalt. Vagy amikor megtudtam, hogy terhes vagyok tőle Ő és apa mindenbe segítettek na meg persze Lexy. Van egy nagyon régi emlékem; még alig értem fel a konyhapultot, de akkor is segítettem neki főzni és nem szidott le amikor az egész konyha csupa piszok volt, hanem csak büszkén mosolygott a lányára aki tiszta lisztes volt. Nem tudom elengedni az emlékeim, nem tudok elbúcsúzni se Tőle, se az emlékeimtől. Nem megy és nem is akarok!
Szorosan apához bújtam aki még szorosabban ölelt meg és elkezdett csitítgatni, de mind hiába, ha én elkezdem nincs vissza út.
A pap megköszörülte a torkát így elhúzódtam apától és megtöröltem a szemem. Suttogva megkérdezte apa, hogy jól vagyok e mire csak bólintottam és a pap felé fordultam.
Elkezdte a szent beszédét és amikor eljutottunk odáig, hogy a virágokat tegyük a sírra akkor ledermedtem, mert tudtam, hogy itt a búcsú ideje.
-És most Lauren kislányát hívom ide magam mellé, hogy letegye a virágját édesanyja sírjára és elbúcsúzzon Tőle -szólított meg a pap. Miféle idióta felkonferálás.
Apa a kezembe adta a vörös rózsát ami anya kedvence volt mire én nagyot sóhajtottam és elindultam a sír felé. A sír előtt leguggoltam és ismét elolvastam a sír feliratot. Fantasztikus anya. Több, mint fantasztikus. 1965-2015 ez így nem jó a 2015-ös évszám helyett egy örökké jelölő bigyót kellet volna írni, mert nem Ő nem halt meg hisz Ő nem halhat meg!
-Anya - szólítottam meg halkan. -Tudom, hogy hallasz, de lehet, hogy csak magamhoz beszélek. Köszönök mindent amit tettél értem, apáért és az unokádért. Köszönjük. Tudom, hogy ezt szívedből tetted, de meg kell köszönnöm hisz mindig mellettünk voltál és csak a javunkat akartad. Na nem is csevegek itt neked csak annyit akarok mondani, hogy szeretlek anya. Örökkön-örökké az édesanyám maradsz akit szeretni fogok és majd elmesélem Emmának is milyen nagyszerű nagymamája van. Már most hiányzol!
Amint kimondtam az utolsó mondatot a számra kaptam a kezem és a földre rogytam és csak sírtam, sírtam és sírtam.
Hirtelen egy erős kar húzott fel és magához húzott. Belekapaszkodtam a fekete öltönyébe és csak zokogtam tovább. Amikor felnéztem rá Louis kék szemei ragyogtak rám, de most más is ragyogott a szemébe amit könnynek hívnak. Sír. Persze, hogy sír hisz ismerte az anyámat és második anyának tekintette.
Arrébb álltunk, de egyszer se engedtem el. A pap tovább folytatta a blablabla szövegét. Csodálatos dolgokat mondott az anyámról amik mind igazak voltak. Őt mindenki szerette. Amikor apa térdelt a sír elé csak letette a rózsát és valamit mormolt anyának amit nem értettem biztos azt mondhatta, hogy mennyire szereti. Apa visszajött mellénk és megtörölte a szemét aztán átvette az unokáját az egyik fiútól és Őt szorongatta. Amikor a pap kimondta a végszót Louis elengedett és a fiúkkal együtt meg a lányokkal Ők mentek a sírhoz és szintúgy egy rózsát tettek a sírra.
-Köszönöm - suttogtam amikor visszajöttek.
-Ez természetes - suttogta Louis.
-Mama - szólalt meg apa kezébe Emma.
Apa odavitte a sírhoz és letette mire a kislány elindult a sírkő felé és megérintette aztán szorosan megölelte.
-Szeretlek - mondta mosolyogva Emma.
És én még nem akartam elhozni, mert nem való ilyen helyre erre jobban viseli, mint én. Talán azért, mert nem fogta fel mit is jelent ez, de nem úgy látszik, mintha nem fogta volna fel. Emma okos kislány többet tud, mint bárki más. Emma visszatipegett a nagyapja felé aki egyből felkapta és az arcára egy nagy puszit nyomott.
-A mama is szeret téged - mondta apa Emmára mosolyogva. -És a papa is.
-És az apa is - tette hozzá mosolyogva Louis.
-És Zayn bácsikád is  - mosolygott Zayn.
-És Liam nagybátyád is - mondta Liam mosolyogva.
-Harry bácsi is - mondta a göndörke mosolyogva.
-És ne felejtsük el Niall bácsikádat se - mosolygott Niall.
-Emma téged mindenki szeret, de legjobban Perrie nénéd - mondta Pezz.
-Ne aggódj Sophia nénéd se marad ki - mosolygott Soph.
-Én is szeretlek - mondta Lexy. Lehet rám nem emlékszik, de örülök, hogy Emmára halványan emlékszik.
-Szerintem azt nem kell mondani, hogy anya is szeret, mert azt tudod te magad is - szólalok meg én is magamra erőltetve egy mosolyt. -Ennyi nagynéni és nagybácsi között el is tűnik az édesanyád.
-Sose tűnsz el számára - mosolygott rám apa.
-Ahogy számomra se tűnik el sose anya - mondtam.
-Az emlékek örökké megmaradnak csak Ő nem jön vissza már sose - mondta apa csendesen.
-Tudom - sóhajtottam.
Azzal tisztába vagyok, hogy az emlékeim között örökké élni fog meg minden, de én nem tudom Őt elengedni pedig most volt alkalmam volt rá, hogy elbúcsúzzak Tőle és elengedjem még se tettem. Az emlékek számomra nem elegek. Elkellet volna engednem, hogy tovább tudjam élni a sivár, unalmas életemet a kislányommal, az apámmal és a barátaimmal, de mégse tettem.
Arra eszméltem fel, hogy Louis tartsa előttem a karját, hogy belekaroljak.
-Jössz? - kérdezte.
-Még van egy dolgom, de mindjárt megyek utánatok - mondtam halkan.
-Rendben - mondta apa és biztatóan rám mosolygott.
Ahogy távolodott el az alakjuk és minden rokon eltűnt visszafordultam a sír felé és csak bámultam. Most Hannah képes vagy rá csak engedd el!  Biztatott a vállamon pihenő kis angyal, de hirtelen megjelent a másik vállamon a kis ördög is. Hannah ne légy hülye nem engedheted el hisz Ő az anyád! Elég jól érvelt a kis ördög is biztos tanult a kis angyaltól. De most a kis angyalra kell hallgatnom el kell Őt engednem bármennyire is szeretem. El kellet Őt engednem hisz anya is azt akarná, hogy boldog legyek vagyis boldogok legyünk. Mindig lehetetlen dolgot kért, de ezt meg kell neki tennem hisz, ha szomorúnak lát akkor Ő is szomorú lesz amit nem szeretnék.
A sírkőhöz sétáltam és az mellé leültem.  A fejemet a sírkőre hajtottam és éreztem ahogy a szememből elindulnak a sós könnyeim.
-Jaj, de édes mindjárt sírnom kell - szólalt meg mögöttem egy gúnyos hang akinek a hangja egészen az eszemig belemélyedt. Tudtam ki Ő.
Megtöröltem a szemem és felé fordultam. Ott állt mögöttem karba tett kézzel és ott bujkált az arcán a jellegzetes gúnyos mosoly. Nincs benne annyi tisztelet, hogy ebbe az időben nem kínozz a jelenlétével?
-Mit akarsz? - kérdeztem remegő hangon. Bármennyire is akartam keményen, durván kérdezni ez most nem sikerült.
-Beszélgetni, fenyegetni és megölni - mondta és a végén előhúzott a nadrágjából egy fekete pisztolyt. -Legalább anyucid mellett lehetsz!
-Tessék? Miért? Max... - nyeltem egy nagyot ahogy vég futott a pillantásom a fekete pisztolyon.
-Ez az új parancsom, hogy távolítsalak el - mosolygott rám gúnyosan. -Bár van egy jobb módszer is rá hisz van neked egy szeretett kislányod is akivel történhetnek véletlennek. Tudod véletlen baleset.
-Ha hozzányúlsz megesküszöm rá, hogy az a pisztoly vége a szíved felé fog mutatni - ugrottam talpra.
-Az anyai ösztön, de édes - morogta és a pisztolyt elhelyezte a kezébe. -Kár, hogy nálam van a pisztoly.
-Hagyd békén a lányomat - mondtam szépen lassan távolodva hátrafelé.
-Az nem rajtam múlik szívi - mondta. -Eleanor kezébe vannak a dolgok.
-Okés akkor mond meg a boszorkányodnak, hogy hagyja békén a lányomat - mondtam határozottan mégis remegő hangon.
-A "boszorkányom" aminek te illeted Őt most elég pipa rád is meg a kis fattyúdra is szóval megállíthatatlan csak nehogy aztán úgy járjon szegényke, mint Lexy. Szegény lány! Még mindig nem emlékszik rád? Elég rossz most neked szerintem hisz a legjobb barátnőd azt se tudja ki vagy, a másik legjobb barátnőd messze van, az anyád meghalt és egyedül vagy velem itt  miközben egy pisztoly van előtted - mosolygott rám.
Így ahogy hangosan kimondta ezeket a dolgokat rosszabb, mint átélni. Főleg, hogy Lexyt Ő bántotta és most is Ő fenyeget pisztollyal. Azon csodálkozok, hogy nem Ő ölte meg az anyámat. Na, ha Ő ölte volna meg akkor minden félelmem és gyávaságomat hátra lökném.
-Kössünk alkut szívi - lépett felém közelebb míg én csak hátráltam addig ameddig egy sírkőbe nem ütköztem. -Te velem jössz!
-Mi? - kerekedett ki a szemem, de amint rárakott valamit a számra minden elsötétült.

***

Azt mondják, hogy a halál előtti perceidbe lepereg előtted az életed na ez nekem mind meg volt, de mást is láttam. Amikor azt hittem meghalok az utolsó kép amit láttam az Louis aggódó arca volt. És hallottam Emma sírását is. 

Óvatosan nyitottam ki a szemem és próbáltam kitalálni hol is vagyok. Fehér fal, fehér plafon és fehér ágynemű húzat. Kórházba vagyok. De mit keressek itt? Mi történt velem?
Feljebb tornáztam magam amikor hirtelen a fejembe nyílalt valami szúrós érzés. Fájt a fejem szinte szúrt. Gyorsan a fejemhez kaptam ahol egy kötés díszelgett vagyis ennek mondhattam, mert valami ilyesmit tapintottam. Okés mi történt velem? 

-Fenn vagy? - kukucskált be az ajtón Louis.

-Látod - mondtam rekedt hangon mire Louis beljebb jött és leült a székre amit közel húzott hozzám. -Jól vagy?

-Nem - mondtam ki kerek-perec. -Mi történt velem?

-Hát elég csúnyán beverted a fejed amikor visszamentem a temetőbe akkor a sír mellett feküdtél és a fejed vérzett - mesélte el, de én erre nem emlékszem. -Mi történt?
Mi történt? Fogalmam sincs. Sírtam aztán hirtelen megjelent Max egy pisztollyal és fenyegetett és megakart ölni aztán közeledett felém és valamit mondott aztán hirtelen minden elsötétült. Mit csinált velem? 

-Nem tudom nem emlékszem - fogtam meg a homlokom. -Emma hol van?

-Otthon, de mindvégig téged hívogat - mondta.

-Haza akarok menni hozzá - mondtam.

-Hülye vagy? Csúnyán beverted a fejed hisz vér is ömlött belőle és csak most keltél fel - nézett rám furán.

-Nem érdekel jól vagyok és a lányomnak meg apának szüksége van rám - ültem fel aztán a lábamat a padlóra helyeztem. -És most én haza megyek!

-Tedd vissza  csinos kis popsid az ágyra, vagy oda kötlek - állt fel Louis is így szembekerültem vele. 

-Nem - mondtam határozottan.

-Nem? - kérdezte vissza mire megráztam a fejem és felemelt aztán szépen lassan visszatett az ágyba. -Ott maradsz! Hívom a dokit és megbeszéled vele a gondjaid.

-Rendben - forgattam meg a szemeim.
Louis elment és itt maradtam egyedül azzal a paranccsal, hogy maradjak a helyemen.  A fehér falak csak azt sugallták felém, hogy meneküljek most azonnal erről a helyről, de a fejem meg azt üzenete maradjak a helyemen. A fejemre hallgattam most, mert amint megmozdultam egy picit is a fejemből az egész testemre árad a szúró érzés. Inkább pihennek, hogy szembe szálljak a dokival.
Hamar vissza is ért Louis a dokival együtt így kicsit feljebb tornáztam magam óvatosan.
-Hogy tetszik lenni kisasszony? - kérdezte mosolyogva a doki.
Őszintén? Annyira szúr a fejem, hogy mindjárt letépem a nyakamról, de amúgy tök jól vagyok.
-Jól vagyok - mosolyogtam rá biztatóan. Utálom ezt a két szót kimondani, mert nem mindig igaz! -Haza mehetek?
-Biztos haza kíván menni? Még a mai nap jobb lenne, ha bent maradna - aggódott a doktor.
-Biztos! Várnak rám és saját felelősségre haza szeretnék menni - mondtam magabiztosan mire Louis megköszörülte a torkát. -És persze Louis felelősségére.
-Uram? - fordult a doktor Louis felé.
-Vigyázok rá és amint van valami magam ráncigálom vissza a kórházba - mondta Louis bólintva.
-Rendben akkor alá kéne írniuk itt - mutatta Louis felé a dossziét ahol alá is írta. -Rendben akkor mehetnek is, ha gondolják.
Óvatosan felálltam az ágyról és próbáltam kizárni a fejemből lévő fájdalmat többé kevés sikerrel.
-A kötést 1-2 napig hagyja magán - tette hozzá még az orvos. -Viszlát!
Mi is elköszöntünk a doktortól és belekaroltam Louis karjában aki eltámogatott az ajtóig aztán végig a hosszú folyóson. Egész végig nem szólt hozzám csak néma csendben vonszolt a kocsiig ahol beültetett és Ő is beült a vezető ülésbe. Az út alatt se sokat beszélgettünk, de már nem bírtam tovább.
-Mi bajod?
-Mi bajom? A titkolózásod a bajom! Oké megértem, hogy az exek vagyunk egymásnak, de kérlek szépen Hannah van egy lányunk és azt hittem emiatt legalább baráti viszonyba vagyunk erre tévedtem. Miért titkoltad el anyukádat? Sőt mit történt valójában veled a temetőbe? És ne mond azt, hogy elestél és beverted a fejed, mert tudom, hogy ennyire még béna te se vagy - akadt ki Louis teljesen jogosan.
-Louis... én... sajnálom - mondtam bűnbánóan.
-Ha ennyire sajnálod mond el a többi titkod! Mit titkolsz még? - kérdezte Louis.
Épp akkor állította le a motort ami annyit jelentett itthon vagyunk.

-Sajnálom - nyitottam ki az ajtót és egyenesen a ház felé vettem az irányt.
Beszaladtam a nappaliba ahol mindenki kérdő szemekkel néztek rám, de én csak szememmel kislányomat kerestem.
-Emma? Manócska hol vagy? - kiáltottam el magam.
Semmi választ nem kaptam így a többiekre néztem akik csak megrázták a vállukat persze mosolyogva szóval tudnak valamit csak nem mondják el. Na szép!

  

-Valaki engem keresett? - hallottam meg mögülem kislányom hangját így egyből arra kaptam a fejem. Emma mosolygott rám miközben megigazította vállán a szoknyáját.
-Manó - kaptam fel rögtön. -Sajnálom.
-Mit? - tolt el magától.
-Mindegy - öleltem ismét magához Emmát aki végig csak nevetgélt a kezembe.
-Kicsim jól vagy? - jelent meg apa előttem. -A fejed?
-Jól vagyok - mosolyogtam rá biztatóan. Ez a két szavú válasz két értelmű volt mivel arra is értette apa, hogy hogyan vagyok lelkileg és hogyan vagyok testileg. És ismét nem őszintén válaszoltam. Mikor fogom egyszer ezt a két szót őszintén kimondani? Mert eddig sose sikerült.
Lelkileg össze vagyok zavarodva és összeestem olyan mélyre estem, hogy onnan nehezen lehet engem felrángatni már, ha valaki fel akarna rángatni. Testileg meg a fejem szúr ami eléggé kellemetlen dolog, de próbálok nem arra figyelni ami sose sikerül.
-Hannah amúgy mi történt? - szólított vissza a valóságba Harry hangja így felé kaptam a fejem.
-Összeestem a szomorúságtól és bevertem a sírkőbe a fejem - hazudtam.
-Hát oké - mondta, de láttam rajta, hogy Ő se hitte el. Ha így folytatom lefogok bukni.
Letettem a kislányomat aki egyből rohant is a kanapéhoz ahova felmászott és onnan folytatta a mesét. Hátat fordítottam a társaságnak, de épp időbe, mert egy mellkasba ütköztem. Kék szemek ragyogtak rám és hirtelen sütöttem le a szemeimet és kikerülve ott hagytam. Nem tudok a szemébe hazudni ahogy senkinek se. Nem bírom tovább! Max és Eleanor nyert végleg tönkre tettek.
Berohantam a szobámba és egyből az ágyamra feküdtem hanyatt aztán a hátamra feküdtem és az ujjamon lévő gyűrűvel játszottam. Most olyan jó lenne, ha itt lenne akinek kiönthetném a szívem és aki segítene igaz le is szidna, de jogosan és nem ítélne el. Szükségem van rá és nem tudok elbúcsúzni Tőle. Talán sose leszek rá képes, de még most biztos nem.
"Itt nyugszik Lauren Lucy Morgens. Kiváló feleség, tökéletes anya és a legjobb ember a világon."
Ez a két mondat szinte beleégett a fejembe amikor a végén mondta a pap. Mindig azt akarta, hogy találjam meg a boldogságot és legyek boldog, de nélküle olyan lehetetlenek tűnik főleg, hogy még meg is akarnak ölni. Vagy a lányommal fenyegetőznek, de azt megígérem aki egy rossz kézzel hozzá nyúl annak eltöröm a karját! Engem bánhatnak, de Őt, a családom és a barátaimat senki sem.
-Bejöhetek? - kukucskált be Liam az ajtón mire felültem az ágyon és bólintottam.
Becsukta maga után az ajtót míg én a lábaimat felhúztam törökülésbe és megvártam amíg lehuppan mellém.
-Jól vagy? - kérdezte egy kis csend után.
-Kérlek ne ezt ne - kértem mire megszokásból a fejemhez kaptam, de még mindig ott díszelgett a kötés. Max egy életre megpecsételt, mert igaz, hogy nem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy Ő tehet róla.
-Hannah minden rendben lesz csak engedd el - simította meg a karom.
-Nem megy Liam! Próbáltam nem is egyszer a mai nap folyamán, de még nem állok rá készen, hogy elengedjen még erősen kapaszkodik a szívem abba, hogy ez csak egy tréfa és egyszer visszajön hozzám. Tudom hülyeség, de Ő az anyám aki mindig mellettem volt - mondtam és éreztem ahogy ismét elindul a szememből egy könnycsepp. Túl sokat sírok? Igen minden bizonnyal.
-Ő is azt akarná, hogy boldog légy tudom most nehéz, de el kell Őt engedned, mert nem szeretné az anyád se azt, hogy örökké csak várd és szomorkodj miattad - törölte meg a szemem.
-Igazad van mindenkinek igaz van - bólintottam.
-Amúgy tényleg az történt ami történt? Mármint a fejeddel - tért a lényegre. Tudtam, hogy Őt is ez érdekli.
-Igen az történt - töröltem meg a szemem. -Csak béna voltam.
-Csak, mert Louis nagyon kételkedik és Harry is mármint a két összenőtt idióta - mondta mosolyogva. -Niall és én elhiszem, de Zayn és Perrie is nagyon furcsa, mintha Ők titkolnának valamit.
-Köszönöm, hogy ti elhiszitek! Louis és Harry csak aggódik hagyd rájuk - legyintettem egy fél mosoly kíséretébe. -A zerrie páros? Lehet csak az esküvőről tartanak meg egy-két titkot, de majd kiszedem belőlük.
-Ez már egy fél mosoly volt most kérek egy igazi nagy Hannah mosolyt, hogy anyukád is mosolyogjon - mosolygott rám mire rámosolyogtam és a karjaiba zárt. -Végre, de remélem meg is tartod!
-Miattatok, apa miatt, Emma miatt és anya miatt - mosolyogtam rá.
-Anyukád csak örül, hogy mosolyogva lát - mondta mosolyogva.
-Tudom és itt az idő, hogy elengedjem - sóhajtottam. -Elengedjem a legfontosabb személyt az életemből aki többé nem tér vissza, de a szívembe zártam örökké ahonnan sose menekülhet. Igaz már nem tud megölelni, se tanácsokat adni, de itt van és vigyázz ránk, mert Ő mindig is vigyázott ránk.
-Ez szép búcsú szöveg volt - mosolygott rám és a karjaiba zárt.
-Köszönöm - öleltem vissza. Igaz a szememből hullottak a könnycseppek, de közben mosolyogtam, mert mégis fájt elengedni, de tudom, hogy így a legjobb. Neki.
-És most gyere - állt fel és húzott magával mire kérdően néztem rá. -A barátaiddal, az apáddal és a lányoddal kell lenned.
-Igazad van - adom be a derekam és épp mentünk kifelé az ajtón amikor gyorsan megöleltem. -Köszönöm Liam, hogy a legjobb barátom vagy!
-Szívesen a barátaimért bármit - mosolygott rám.
-Üdv a klubba - mosolyogtam rá.
Lesétáltunk a lépcsőn és egyből a nappaliba mentünk, de senki se volt ott így kisétáltunk a kertbe ahol mindenki jelen volt. Niall, Louis, Harry és Zayn focizott Emmával míg Pezz, Sophia és apa figyelték Őket és próbálták eljátszani a jó szurkolókat. Oda sétáltunk hozzájuk mire mindannyian rám mosolyogtak. Liam beállt focizni a többiekhez én meg maradtam a helyemen.
-Apa te miért nem focizol? - bököm meg édes apukámat mosolyogva.
-Csak lealáznám Őket - nevetett és feltűrte az inge ujját. -Jobb inkább nézni a fiatal nemzedéket.
-Pedig tanulhatnának tőled - dőltem a vállára mire megpuszilta a fejem búbját.
-Dani hívott - mosolygott Pezz mire felé kaptam a figyelmem. -Jól van, de rettentően hiányzunk neki és már haza akarna jönni, de még van egy-két fotózás.
Míg Pezz mondta és mondta lelkesen a hírt addig Soph csak a szemét forgatta. Valamennyire megértem is meg nem is.
-És elmondtad neki? - kérdeztem ami legjobban érdekelt.
-Nem - mondta. -Megtudta volna hazáig futott volna, hogy  megtépjen, mert nem mondtad el neki és különben is nem telefon téma és neked kell elmondani hisz a legjobb barátnőd.
-Tudom, de az én legjobb barátnőim ti vagytok mármint Lexy, Dani, Soph és te - mosolyogtam rá. -Majd, ha hazajön elmondom neki is.
-Helyes gondolat - mosolygott Pezz.
-Amúgy hol van Lex? - néztem körül.
-Itt vagyok - jelent meg mosolyogva és csatlakozott hozzánk.
-Teljes a csapat - mosolyodott el Pezz.
Hirtelen a labda pattant az ölembe mire a fiúk felnevetek és még a kislányom is.
-Köszi nem kellet volna - mosolyogtam rájuk.
-Hé - szóltak rám szinte egyszerre.
-Gyere játszani, ha ennyire hozzád nőtt a labda - szólalt meg Niall.
-Okés - álltam fel és megindultam feléjük mire Louis felkapott és vissza vitt a többiekhez. -Hé! Ezt most miért?
-Nem focizol amíg meg nem gyógyulsz - mondta és a labdával együtt visszaindult a többiekhez.
-Igaza van - mondta mellettem apa.
-Persze mindig neki van igaza - fontam össze a karjaimat mosolyogva.
-Emma kettő - nevetett Pezz mire kinyújtottam rá a nyelvem amire mindenki hangosan felnevetett.

~Zayn Malik szemszöge~

Egy temetés. Egy baleset. És most egy kis foci a srácokkal és a kis Emmával. Kemény napon vagyunk túl! Tudtam, hogy nem lesz könnyű a temetés, de arra nem számítottam, hogy valaki megsérül a temetőbe főleg, hogy Hannah és valami az súgja, hogy nem az történt amit elmond. És az én drága szerelmem szerint se szóval nem vagyok egyedül ebbe és, ha a megérzésem nem csal akkor ebbe az egészbe a drágalátos Eleanor is benne van bár állítólag Ő Rómába van szóval akkor egy ember lehetett. Max. Az a srác akinek még a szeme se áll jól! Biztos vagyok benne, hogy Ő van a dolgok mögött és persze Eleanor.
De most gondoljunk a jó dolgokra például arra, hogy Hannah jól van és sikerült elengedni az anyukáját kisebb-nagyobb nehézséggel. És foglalkozunk inkább azzal, hogy a csapatom vesztésre áll a fociba.
-Zaynie nem álltok fényesen - nevetett Louis mire összepacsizott Hazzaval.
-Majd megnézzük kinyer a végén - vettem el a Tőle a labdát és egyenesen a kapuba lőttem ahol Liam állt. Persze betalált így összepacsiztam Niallel. -Mit is mondtál Tomlinson?
-Enyém - szólalt meg Emma és a kezébe vette a labdát és csak úgy besétált vele a kapuba. Nem kell mondanom, hogy a labda nagyobb volt nála így elég érdekesen nézett ki. -Gól!
-Emma áll nyerésre bárhogy is számolom - mosolygott Liam és felvette a kislányt.
-Louis levert a lányod fociba amibe állítólag jó vagy - nevetett Niall.
-Te mondod Horan? Miért te botlábú vagy fociból? Téged is levert egy 2 éves - mosolygott Louis.
-Akkor hivatalos; egy 2 éves jobban focizik, mint mi - szólalt meg Harry mire egyetértően bólintottunk.
-Bénák - mosolygott Emma mire felé néztünk és elkezdtünk felé közeledni lassan.
-Mond újra - kértem mosolyogva.
-Bénák - mondta még mindig mosolyogva és hirtelen rátámadtunk és ki csikiztük belőle a szuszt is míg belőle egy édes nevető hang jött ki.
Igazi Tomlinson arról semmi kétségem, de az is nagyon látszik, hogy azért még benne Walker vér is folyik hisz nagyon erős kislány. Ha el is esik akkor is a szerettei miatt képes felállni, mintha Hannah. Bár a kitartóságát nem tudom kitől örökölte, mert Hannah se kitartó és Louis se szerintem ezt a postástól örökölte.
-Na jó elég legyen - szólt közbe Hannah ás átvette a lányát. -Ideje vacsorázni és lefeküdni.
-Ne - szomorodott el Emma.
-Haha - nevetett Niall.
-Neked is Niall - mosolygott rá Hannah.
-Haha - nevetett Emma mire Hannah letette és befutott a házba Niall meg utána.
-Megfürdetitek megint ti? - kérdezte Hannah.
-Természetesen gyakorolni kell - mosolygott Hazz.
-Okés addig én nem tudom mit csinálok, mert kitúrtak a konyhából - mondta Hannah.
-Beszélsz velem - ragadtam meg a karját és egyenesen a házba húztam onnan is az emeletre a szobájába.
Amint beértünk a szobájába bezártam az ajtót míg Ő kirántotta a kezét a kezemből.
-Mi van? - kérdezte.
-Első kérdésem; Jól vagy? - tértem rá.
-Zayn... kérlek - mondta, de végig a földet nézte.
-Okés mindegy ezt majd később - legyintettem mire Ő kérdően nézett rám. -Max bántott, vagy fenyegetett már meg? Vagy éppen Eleanor?
-Mi? Te ezt... Nem, dehogyis - dadogott szóval igen.
-Hannah ne tagadd hallottam Eleanor telefon beszélgetését és valami nem stimmel velük na meg ez a kis "baleseted" se véletlen volt - döntöttem oldalra a fejem. -Pezz és én gyanakodunk arra a kettőre. Szóval?
-Mi Pezz is tudja? Basszus örülhetek, hogy még élek azt hittem, ha Ő megtudja kinyír - huppant le az ágyra és a fejét a kezébe temette.
-Legalább már nem tagadod - ültem le mellém.
-És mivel jobb, hogy tudjátok? Csak veszélybe kerültettek ti is - nézett fel rám.
-Hannah... - kezdtem.
-Zayn ezzel, hogy ti tudjátok a fele sztorit így ti nektek is az életetek katasztrófa lesz és azt én elviselem, ha az enyém olyan, de ezt akartam elkerülni, hogy titeket védjelek - vágott bele a szavamba. -Ha Max arra képes volt, hogy Lexyt bántsa akkor bármire képes.
A végén a szájához kapott. Szóval Max bántotta Lexyt aki most nem emlékszik Hannahra. Kezdenek a képek összeállni a fejembe.
-Ezt nem kellet volna tudnod - rázta a fejét. -Zayn ígérd meg, hogy senkinek nem mondasz el semmit cserébe mindent elmondok amire kíváncsi vagyok, de hallgatnod kell róla!
-Hannah nem tudom eltitkolni szólnunk kell főleg Louisnak, ha megtudja milyen Eleanor... - tiltakoztam.
-Nem! Főleg Louisnak nem mondhatod el, mert bármire képesek. Emmáért tedd meg kérlek - kérte.
-Rendben - egyeztem bele. -Cserébe most mond el mindent!
-Ugye nem mondod el senkinek se? - kérdezett rá mire megráztam a fejem. -Az úgy kezdődött, hogy...
Elmesélte az egész történetet amin nagyon megdöbbentem. Tudtam, hogy Eleanor és Max ilyen rosszak, gonoszak vagy ahogy Hannah szólítsa Eleanor boszorkány. Ha Max arra képes volt, hogy így elintézze Lexyt akkor vajon mire képes még? Hannah elmondása szerint ma a temetőbe rátámadt és megakarta ölni, de azt mondta többre nem emlékszik és elhiszem neki.  Nem szeretek titkolózni, de mivel megígértem Hannahnak nem mondom el a titkát senkinek még Pezznek se pedig előtte tényleg nem titkolózom, de biztonságba kell tartanom.
-Ígérem megőrzöm a titkot és mindenbe számíthatsz rám - simítottam meg a karját.
-Nem Zayn ezt te nem érted neked se szabad tudnod így most elmondtam neked, de úgy kell tenned, hogy semmit se tudsz, mert csak veszélybe sodorlak amit nem akarok. Jól vagyok Zayn és el viselem értetek - tiltakozott Hannah.
-Nem tudom végig nézni ahogy bántanak - mondtam a fejemet rázva.
-Muszáj lesz, de jól leszek értetek - mosolygott rám halványan.
-Rendben - egyeztem bele mosolyogva. Persze nem igaz védeni fogom még akkor is, ha megsérülök, de nem hagyom magára Hannaht Ő is védd minket így kötelességemnek védeni Őt. Nem árulóm el a titkát, de a tudta nélkül védeni fogom! -És most gyere velem.
-Már megint hova? - állt fel és lehúztam a nappaliba.
Mindenki elvolt foglalva Lexy épp terített, Pezz és Sophia csinálta a vacsorát és a fiúk fürdetik a kis hercegnőt. Míg Hannah apja gondolom fenn az emeleten gyászolta a feleségét. Annyira látszik rajta, hogy szerette és olyan rossz látni pedig alig ismerem.
Kihúztam a kertbe és a nagy fához vittem ahova felszoktam mászni, ha épp valami nyomja a lelkem.
-Minek jöttünk ide, Zayn? - kérdezte Hannah unottan.
-Fára mászunk - mosolyogtam rá.
-Mi,de miért? - kerekedett ki a szeme.
-Ne kérdezz csak gyere - mondtam mosolyogva.
Felmásztunk a fára és az ágra felültünk ahol lógattunk le a lábunkat.
-És most mond - kértem.
-Mit? - kérdezte vissza.
-Ne játszd a hülyét - mosolyogtam rá.
-Nem játszom Zayn tényleg nem tudom - mondta ártatlanul Hannah.
Sóhajtottam és elkezdtem. -Itt nyuszik Hannah Walker egy nagyszerű ember és legjobb barát - mondtam mosolyogva és letéptem a fáról egy pár levelet és elengedtem a levegőbe. -Búcsú idő van Hannah.
A kezébe adtam egy pár levelet míg Ő sóhajtott és lenézett.
-Itt nyugszik Lauran Lucy Morgens legjobb feleség és nagyszerű anya - engedtem le a levelet.
-Sikerült - mosolyogtam rá.
-Köszönöm - mondta mosolyogva és a szeméből elindult egy könnycsepp.
-Hé nincs sírás - töröltem meg a szemét.
-Mindent köszönök Zayn azt hiszem ez kellet nekem, hogy kimondjak mindent - mosolygott rám szipogva és tudtam, hogy most nem erre érti.
-Melletted leszek Hannah már a barátaim közé tartozol a legjobbak közél és te is megteszed értünk - mosolyogtam rá és átöleltem a vállánál.
Hirtelen egy hangos sikoly térített vissza a valóságba ami a fürdőszobából jött, mert résnyire ki volt nyitva az ablak és ez a sikoly csak Louis Tomlinson sikolya lehet. Hangosan felnevetünk és lemásztunk a fáról.
-Menj segíts a lányoknak én megnézem Őket - mosolyogtam rá.
-De én is látni akarom Őket - nevetett.
-Az én barátaim - mondtam.
-Az én lányom és az én lányom apja - érvelt.
-Ez kétségtelenül igaz - nevettem.
Visszamentünk a házba ahol senkit se találtunk. Felsétáltunk az emeletre és ott volt mindenki. Sophia, Lexy, Hannah apja és az én szerelmem. Mögé sétáltam és nyakát kezdtem el csókolgatni mire felkuncogott.
-Megborotválkozhatnál - kuncogott.
-Nem, mert akkor nem kuncogsz - mondtam rá mosolyogva és az orra hegyére egy puszit hintettem.
-Mert nevetni jobb főleg rajtuk - bökött Perrie a fürdőszoba felél mire bekukucskáltam én is.
Amikor megláttam Őket elkapott engem is a röhögőgörcs és azon agyaltam, hogy tegnap én is ilyen hülyén néztem ki, mint Ők. Persze most volt változás. Emma a kád előtt állt meztelenül, de vizesen míg Niall és Harry a teli kádba ült ruhába és mellette Liam feküdt a földön míg a Tomlinson apuka a föld ült vizesen, de mosolyogva.
-Okés ez érdekel, hogy hogyan jött össze - nevettem.
-Engem is - mondta Hannah bólintva és a többiek is bólintottak.
-Mi próbálkoztunk, de Emma nem érti a fürdés szót - mondta Louis.
-És belelökte Harryt és Niallt a kádba - tette hozzá Liam felülve.
-És mi lettünk azok akit fürdetnek - mondta Niall.
-Pedig Emmának kéne itt bent ülni - mondta Harry Emmára nézve.
-Nem - mondta Emma ránézve és kisétált a fürdőszobából.
-Akkor azt hiszem most kell azt mondani, hogy jó fürdést - nevetett szerelmem.
-Sziasztok - mondtam és ott hagytuk mindannyian Őket.
-Hé - kiáltottak.
-Megyek Emmát felöltöztettem - mondta Hannah mosolyogva.
-Majd én - jelentkeztem.
-Rendben - mondta. -Remélem te veled minden oké lesz és nem te kerülsz a rózsaszín pizsamába.
-Miért? Cuki lenne benne - kuncogott szerelmem mire megböktem.
Nevetve ott hagytam Őket és elindultam Emma szobájába.Nem szeretek Pezz előtt titkolózni így gyorsan leráztam szerelmemet, hogy addig se kelljen a szemébe néznem. Muszáj megtartanom egy ideig Hannah titkát maximum addig amíg végre el nem mondja mindenkinek, hogy kicsoda Eleanor Calder és Max Hurd.
Beléptem Emma szobájába és a kislány meztelenül játszott a szobájába.
-Emma gyere bújj a pizsamába - vettem ki az ágyából a pizsamát.
-Nem - mondta felém fordulva.
-Nem? Komolyan Emma újra - mosolyogtam rá és elindultam felé.
-Apa - kiabált Emma mosolyogva mire Louis esett be az ajtón vizesen.
-Elcsúsztam idáig mi van életem? - kérdezte lihegve Louis. Kinézem belőle, hogy elcsúszkál idáig.
-Zayn bácsi piszkál - mondta szomorúan Emma.
-Nem is - mondtam.
-De is - mondta Emma.
-Louis ne higgy neki - fordultam barátom felé.
-Zayn Ő a kislányom - mondta Louis. -Persze, hogy hiszek neki.
-Hehe - mosolygott Emma mire kinyújtotta rám a nyelvét. Ördögi kis Tomlinson.
-De.. - kezdte Louis. -Tudom milyen az én kislányom és valami azt súgja nem akarja felvenni a pizsamát.
Louis felkapta Emmát és a hasába fújt bele és megcsikizte. Amint kicsikizte belőle a szuszt is átadta nekem és Louissal feladtuk rá a pizsamát.
-Nyertünk - mosolyogtam a kislányra.
-Csalók! - mondta durcásan. -Mami!
-Emma ne! Ne szólj anyának - szaladt utána kétségbeesetten Louis.
Nevetve követtem Őket az ebédlőbe ahol elfoglaltuk a helyünket és neki álltunk vacsorázni. Hannahra pillantottam és csak biztatóan rá mosolyogtam aztán az asztal alatt szorosan megszorítottam szerelmem kezét és rákaptam a tekintettem. A vacsorák egyre hangosabbak amióta van egy gyerek is a házba bár így is volt kettő, de már három is van. Louis, Niall és a kis Tomlinson. A három gyerek!
Miközben ettem a vacsorát a falra szegeztem a pillantásom ahol képek lógtak szinte az egész ház tele van képekkel. Az egyik képen Eleanor és Louis van majd nem ráköptem, de azért na én rendes srác vagyok. A másik képen az én szerelmem és Danielle van már csak Hannah és Lexy hiányzik mellőlük. És a harmadik képen egy csoport kép van rólunk, de nem éppen mai szerintem kéne új. Új amin már rajta van Emma, Lexy és Hannah.
-Apa tessék - nyomta Emma Louis arcába az egyik szendvicsét.
-Köszönöm kicsim - mosolygott rá Louis tiszta vajasan.
-Louis ez haladás előbb vizes voltál most már vajas - mosolygott rá Hannah.
-Következő produkció? - nevetett Liam.
-Viccesek vagytok - forgatta meg a szemét mosolyogva.
Igen így tökéletes a csapat már csak Danielle hiányzik és teljes a csapatunk.
Szerelmemre mosolyogtam aki a fejét a vállamra döntötte és egy puszit nyomtam a homlokára. Mindennél jobban szeretem Őt!

Sziasztok bogyókáim!<3
Happy birthday to me.....:))
Igen ez volt az első legfontosabb, hogy tudassam, hogy ma szülinapom van. Igen tudom enyhez egoizmus. A lényegébe ezt a részt későbbre terveztem vagyis nem, mert mivel szülinapom is van és gyereknap is ezért gondoltam, hogy titeket ezzel ajándékozlak meg. Ez a gyereknapi ajándékom nektek cuncik.:))
Remélem mindenkinek jól telt a múlt heti pár napja és most már kitartóan küzd a nyári szünetért ami hamarosan beköszönt. Gondoljatok bele még 2 hét amiből, ha a hétvégét levesszük az csak 11 tanítási nap. És csak 1 hetet kell kibírni, mert nincs olyan szemét tanár aki még az utolsó héten íratna. Maximum aki javítani szeretne az még utolsó héten javít. De nyugalom már csak 11 nap.:P
Remélem azért tetszett a rész, ha tetszett akkor pipáld, vagy kommentálj! Ja és már vészesen közelítünk az évadzáró felé szóval vigyázz.:D