Chapter 22. ~ Ne felejts el [Season finale]

Wiz Khalifa - See you again

Még tegnap este a fiúkkal próbára kellett menni mivel a ma este folyamán indul a turné és ezt  még be kell adagolnom Emmának és Hannahnak is na meg Eleanornak bár Ő tudja. Nem szeretném itt hagyni a kislányom, de azt se várhatom el, hogy Hannah hozza velem, mert tudom, hogy nem ilyen életet szán a kicsinek. Ő nekik nem kell rivalda fénybe élniük elég csak annyit tudni Emmáról, hogy a lányom.
-Louis elmondtad már nekik? - bökött meg Liam.
-Szerinted? Egész éjszaka amikor hazaértünk azon gondolkoztam, hogy mondjam el nekik, de semmi jóra nem jutottam - temettem az arcom a kezembe. -Nem akarom itt hagyni Emmát!
-De? - kérdezte Harry.
-De a turnét se szeretném kihagyni - böktem ki. -És ne hozzátok fel, hogy jöjjenek velünk, mert azt Hannah se akarja, se én. Bármennyire is fog hiányozni nekem a kislány Ő nem fog ilyen életet élni.
-Nem akartuk ezt a tervet felhozni - mondta Liam. -A lányokkal marad itt Hannah és Emma szóval biztonságba lesznek.
-Meg George is itt lesz - mondta Niall.
-Csak Emma... az én drága kis hercegnőm aki az én lányom... - motyogtam. -Még csak nem rég ismertük meg egymást és ismét elszakadunk.
-Hihetetlen mennyit változtatott rajtad egy 2 éves - mosolygott Zayn.
-Felnőttél - bólogatott Harry.
-Hol az a vicces, tökkel ütött Lou? - kérdezte Niall.
-Még a helyén van, de már létezik a világon egy kislány akinek én vagyok az apukája - mosolyogtam rájuk.
-Csípjetek meg Louis értelmeset mondott - ijedt meg nevetve Liam.
-Hahaha - nevettem.
-Mi a téma? - rontottak be a lányok és persze George akinek a kezébe ott csüngött Emma.
A fiúk rám néztek és bólintottak, hogy itt az ideje kibökni, hogy ma este elmegyek. És, ha majd csak este mondanám meg amikor már megyek? Á az szemét lenne tőlem!
-Prücsök - vettem el Georgetól a kislányt. -Mondanom kell neked és anyukádnak valamit.
-Mi a baj Lou? - kérdezte Hannah.
-Ma kezdődik a turné... - nyeltem egyet mire folytattam. -... ami azt jelenti, hogy ma este indulunk.
-Miért? - kérdezte édesen Emma.
-Mert ez a munkám - simítottam meg a buksiját. 
-Mi is megyünk? - kérdezte édesen Emma.
-Nem - ráztam a fejem szomorúan.
-Mennyi időre mentek el? - kérdezte Hannah.
-Egy év - mondta.
-Nem, apa nem - sírta el magát Emma és felállt az ágyról aztán kifutott a szobából.
-Utána megyek - mondta Hannah.
-Ne majd én - fogtam meg a vállát. -Két éves, de nem hülye el kell neki magyaráznom a dolgokat.
Hannah bólintott aztán a többiekre néztem és egy nagyot sóhajtottam aztán elindultam Emma szobája felé. A szoba ajtó csukva volt és elsőnek csak bekopogtam, de amikor nem kaptam választ bedugtam a fejem és Emma ült az ágyán lehajtott fejjel. Beljebb mentem és leguggoltam elé mire Ő felnézett rám, de amikor megláttam a kislány könnyes szemeit a szívem darabokba tört. Emlékszem amikor először megpillantottam nem hittem a szememnek és képtelen voltam elhinni, hogy Ő az én lányom az én vérem, az én húsom. Emlékszem amikor rácuppant a lábamra és csak szorongatta én meg hülye voltam és fel se  akartam venni, mert hülye voltam.
"Ez egy síró kisbaba" - emlékszem amikor elsőként megláttuk a kicsit Niall kijelentése mindent vitt. Ez a mondata örökké belevésődött a fejembe és most már nem kisbaba, hanem egy kis nagy lány lett Emmából hisz már 2 éves és okosabb, mint egy felnőtt.
Amikor Hannah közölte velem, hogy az a kis törpe aki szorongatja a lába az én lányom emlékszem úgy kidőltem, mint valami hulla. Sose gondoltam volna, hogy fordítva csinálok mindent én azt hittem, hogy eljegyzés, házasság és aztán a baba erre nekem a babával kezdődött. De amióta mellettem van Emma már nem tudnám elképzelni az életem nélküle.
Megráztam a fejem és Emmára néztem aki szomorú tekintettel nézett engem.
-Prücsök - szólaltam meg.
-Miért hagysz el engem? - kérdezte szipogva.
-Én nem... én nem hagylak el - ráztam a fejem. -Eszem ágába sincs téged elhagyni te vagy nekem a mindenem a csillag az égen. Sose lennék képes elhagyni téged, mert amióta tudom, hogy a lányom vagy egy percre se mozdultam tőled! Csak tudod vannak kötelességeink és nekem ilyen a turné.
-És én miért nem mehetek veled? - kérdezte.
-Mert kicsi vagy még és halálra unnád magad meg egyedül is lennél. És persze egy csepp nyugodt életed nem lenne angyalkám ezért is jobb neked itthon - mondtam.
-De hazajössz? - kérdezte.
-Amint lesz pár nap szünetünk futtok hozzád - tettem a kezem a szívemre. -És sose foglak elfelejteni, mert nem is tudnálak!
-Anyát se felejted el? - kérdezte.
-Anyát se fogom elfelejteni. Ti már az életem részei vagytok - mosolyogtam rá. És ez igaz Hannah ugyanannyira fontos nekem, mint Emma, mert Ő a lányom édesanyja.
-Szeretlek apa - mondta és megölelt.
-Én is szeretlek prücsök - pusziltam meg a feje búbját.
-Aww... búcsú szex - hallottam meg mögülem Harry hangját mire egyből ránéztünk.
-Mi az a szex? - kérdezte Emma oldalra döntve a fejét.
-Hát az tudod olyan dolog amikor.... - kezdte volna el magyarázni Harry mire hozzávágtam egy párnát.
-Ezt majd 18 éves korodba megvitatjuk prücsök - mosolyogtam Emmára.
-De én tudni akarom most - mondta.
-Van jégkrém - jutott eszembe valami figyelem elterelés.
-Jégkrém! Jégkrém! Jégkrém! - futott Emma ki a szobából.
-Ne szólj semmit Styles - forgattam meg a szemem.
-Emlékeztess, hogy Emma 18. szülinapján videóra vegyem a felvilágosító órád - nevette Hazza mire hasba vágtam.
Megkerestük a többieket és mindenki kint a teraszon ült. A csomagjaink már az ajtó előtt sorakoztak már csak Pault vártuk, hogy induljunk, de még van pár óránk. Előkaptam a zsebemből a telefonom és tárcsáztam is Eleanor számát ami a telefonkönyvembe "Szerelmem" címen van megtalálható. Hosszas kicsörgés után vette fel.
-Igen szerelmem? - hallottam meg mosolygós hangját.
-Ma indulok a turnéra nem jössz át? Tudod elbúcsúzni - mondtam.
-Jaj sajnos nem tudok, mert fontos elintézni valóm vannak - szomorodott el. -De majd valahol csatlakozom hozzátok amit elintéztem a kis dolgom.
-Milyen kis dolgot kell elintézned El? - kérdeztem.
-Az mindegy - mondta. Elég furcsa nekem eddig minden egyes apróságot elmondott nekem sőt mi olyan pár voltunk akik még azt is elmondták egymásnak, hogy mikor voltunk vécén és, hogy mennyit szartunk. Igen ez nálunk szokás volt mindig!
-Értem - szomorodtam el. -Akkor majd találkozzunk remélem. Hiányzol életem!
-Nekem is hiányzol szerelmem - mondta és hallottam a hangján, hogy szomorú aztán egy lövés hangot hallottam.
-Ez mi volt? - kérdeztem a lövésre értve.
-A tévé - vágta rá túl gyorsan. -Na, de leteszlek szerelmem, hogy eltudj búcsúzni a kislányodtól és mindenkitől. Ígérem, hogy hamarosan találkozunk!
-Remélem is - mondtam. -Szeretlek!
-Én is szeretlek - mondta és a vonal megszakadt. Na igen ez se szokványos nálunk hisz mi 1 óráig képes vagyunk búcsúzkodni most meg már tök hamar letudjuk. Vagy öregszünk, vagy valami fura dolog van a levegőbe.
Eltettem a telefonom a farmer zsebembe és kisétáltam a teraszra a többiekhez.
-Paul hívott - mondta Liam. -Egy órát késik!
Bólintottam és leültem az egyik székbe ahol Emma ült, de persze onnan felemeltem és az ölembe ültettem. A fejemet megtámasztottam a vállán.
A fűben ott heverte a foci labda amivel mindig játszunk és amihez annyi emlék köt. Kedvencem amikor Emma a kezébe fogja a labdát ami nagyobb nála és becipeli a kapuba. Most is szívesen fociznák, de nem azzal akarom tölteni az utolsó napom, hogy focizgatok, mintha ugyanolyan nap lenne, mint a többi.
-Apa - fordult felém Emma. -Kapok egy kiskutyát?
-Már van háziállatod életem - mondtam mire kérdően nézett rám. -Nézz körbe és megpillantasz egy egész állatkertet. Liam az engedelmes kiskutyád, Harry a göndör majmod, Zayn a házi medvéd és Niall a sokat zabáló kutyád. Kell ennél több állat?
-Te meg a pacim vagy - mosolygott Emma.
-Így van szóval neked nem kell egy kis kutya hisz egész állatkerted van - pusziltam meg az arcát.
-Meg egy kutya nagy felelősség manó - mondta Hannah mosolyogva. -Bekakil, bepisil, megeszi a játékaid és a többi..
-Meggyőztettek - tette fel Emma a kezét.
Emma leugrott az ölemből és a labdához futott amivel a fűbe játszott. Ennyi energia egy gyerekbe lehetetlenség, hogy lehet. Néztük miként játszik a fűbe és mosolyogtunk rá. Hihetetlen, hogy egy ideig nem látom az én angyalkámat mosolyogni, nevetgélni. Hiányozni fog a szőke kis fürtjei amit édesanyától örökölt és hiányozni fog a huncut természete amit kétségkívül tőlem örökölt. De tudom, hogy jó kezekbe lesz az anyával aki mindig vigyázott rá. Hannah egy igazi anya tigrissé vált az évek során bár ez nem meglepő, mert már régebben tudtam, hogy Ő igazán jó anya lesz és nem tévedtem hisz Ő a legjobb anya. És Ő volt az a lány aki gyermeket szült nekem akit már nem tudok magamtól elengedni emiatt örökké hálás leszek Hannahnak.
Valaki hirtelen megkocogtatta a vállam mire ránéztem Zaynre.
-Itt van! - Láttam, hogy Zayn se örül neki hisz Ő a jegyesét hagyja hátra.
-Emma gyere - állt fel Hannah mire Emma rögtön a karjaiba vette magát és Hannah felemelte. A kislány belefúrta édesanyja mellkasába a fejét és már majd nem pityergett.
-Sose felejts el - pusziltam meg a homlokát.
-Hiányozni fogsz apa - suttogta Emma. Sose fogom megszokni ezt az apa szót akármennyire is jól hangzik. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy így fognak hívni.
-Nekem is angyalka, nekem is - mondtam és megöleltem Hannahát, és persze a kezébe pihenő Emmát, de a következő szavakat Hannah fülébe suttogtam. -Kérlek vigyázz rá helyettem is!
-Vigyázok tudod, hogy mindig vigyázok rá - mondta Hannah amikor elengedtük egymást és láttam a szemébe, hogy már Ő is küszköd a könnyeivel. -Vigyázz magadra, Lou!
Újra a karjaiba zártam Őket és mikor elengedtem Hannaht a homlokára egy puszit nyomtam aztán Emma felé fordultam és a kis piros arcára egy puszit nyomtam. Elindultam a fiúk után akik már az ajtóba álltak a csomagokkal és Ők is búcsúzkodtak a többi lánytól és Georgetól, de amint megjelent Hannah és Emma mindenki hozzájuk is odament köszönni. A fiúk nagyon megkedvelték a kislányomat és Hannaht aminek nagyon örülök, mert Ők az örök keresztapák. Durva, hogy Georgeal együtt 6 keresztapja van a lányomnak, de legalább többen tudnak rá vigyázni. Több bébiszitter.
Amikor mindenkitől elbúcsúztunk megálltunk az ajtó előtt és onnan néztünk vissza a többiekre. Pezz aki mindig elrejti a könnyeit most csak zokog, Dani küzd a könnyeivel tudjuk miért míg Hannah arcán mosoly van, de a szemébe a könnyek gyülekezzenek mivel büszke ránk, de hiányozni fogunk neki. Emma aki a fejét anyja mellkasába fúrta teljesen amitől  a szívem darabokba tört. George aki szomorú tekintettel állt ott, mint valami fa, de Ő is mondhatni, hogy barátom csak nem annyira a múltja miatt. És legutolsó sorba Lex aki próbálja elrejteni a könnyeit és végig az én göndör barátomat nézi miközben George átöleli. Igen Lexy nem szereti kimutatni az érzéseit, mert azt hiszi, hogy a sírás a gyengeség jelen pedig nem. A sírás azt jelenti, hogy érzel.
Most amit legszívesebben tennék az az lenne, hogy ledobnám a cuccom, kikapnám Hannah kezéből a lányom és feldobnám a magasba azt kiabálva, hogy maradok, de persze ezt nem tehetem a banda miatt. Hátat kell nekik fordítanom, mert a turnézás a munkám akár van gyerek, akár nincs.

~Hannah Walker szemszöge~

Ránéztem kislányomra aki csak szipogott a karomba és a fiúkra néztem akik épp akkor fordítottak hátat nekünk. Átadtam Daninak a kislányomat nagy nehezen mivel erősen kapaszkodott belém, de amint sikerült elindultam futva a fiúk után akik már szálltak fel a buszra. Utánuk szóltam mire egyszerre fordultak felém. Megálltam előttük és végig néztem mindegyik fiún, de a szemem az a gyerekem apján állapodott meg pedig Niall dilinyos viselkedése, Liam komolysága, Zayn vagánysága és Harry huncutsága is hiányozni fog. 
-Hannah mennünk kell - mondta Louis.
-Elfelejtettem valamit átadni nektek - szólaltam meg egy kis idő után mire mindannyian rám néztek érdeklődve. Előhúztam a zsebemből egy képet amin a fiúk, mi lányok és Emma van. -Tessék, hogy sose felejtsetek el minket!
A kép elégé béna lett, mert senki se nézz a kamerába mivel mindenki mással van elfoglalva. A  Zerrie párosítás éppen falták egymást, Liam és Sophia egymással épp farkas szemeztek, Harry épp vitatkozott Lexyvel, Louis Emmával játszott míg Niall engem piszkált és Danielle meg rajtunk nevetett így ez a kép mindenkiről a legelőnyösebb és legrosszabb kép.
-De ez a tiéd - adta vissza Liam.
-Ez csak egy másolat - mosolyogtam rájuk. -Különben is, ha nem lesz rólunk képetek még elfelejtettek és amikor hazajöttök teljesen ismeretlen emberekkel jöttök haza!
-Buta vagy - ölelt át Niall. -Sose cserélünk le titeket!
-Helyes - nyomtam egy puszit az arcárral.
-Fiúk! Induljunk - szólt ki a buszból Paul.
-Sziasztok - öleltem meg a fiúkat. -Ne felejtsetek el minket!
-Ti se felejtsetek el minket - mondta Louis.
Intettek aztán épp szálltak fel a buszra és amikor épp Louis szállt fel utána szóltam:
-Louis használj óvszert már van gyereked!
Visszanézett durcásan mire a többiek elkezdtek nevetni. Nagy nehezen, de Paul felcibálta Őket a buszra és elindultak persze mi mindvégig kint álltunk amíg el nem hajtott a busz aztán visszasétáltunk a házba és leültünk a kanapéra. Emma még mindig szomorú volt így az ölembe ültettem és szorosan ölelgettem magamhoz.
-Hé törpi nem megyünk játszani? - guggolt le Emma elé George mire Emma rám nézett mire mosolyogva bólintottam neki.
-Menjünk - csúszott le az ölemből és megfogta nagybátyja kezét, és felmentek a szobába.
Amikor már túl voltak a hallótávolságon Dani szólalt meg.
-Nagyon ki van a kicsi lány - mondta szomorúan.
-Két éves és az apja elment. Csodálkozol? - kérdezte Pezz.
-Épp ez az, hogy nem - mondta Dani.
-Ki kell bírnia és könnyebb lesz neki csak most nehéz - mondtam.
Bólintottak és ismét beállt a néma csend. Később Dani, Pezz és Lexy elmentek a konyhába csinálni teát míg én a telefonomra lettem figyelmes ami csörgött. Amikor megláttam kikeress kirázott a hideg és gyorsan felszaladtam a  szobámba amit gondosan bezártam aztán felvettem. Vajon mit akarhat?
-Mond mit akarsz és hagyj békén - szóltam bele a telefonba.
-Édeske hát semmi szeretlek? Na szép - nevetett gúnyosan a telefonba aztán elkomorodott. -Tudod most, hogy védtelen vagy a kicsi lánykáddal sok baleset történhet veled. Egy kis autóbaleset mondjuk..
-Miről beszélsz? Nem vagyok védtelen! Itt van a bátyám és a három legjobb barátnőm Ők segítenek Emmát megvédeni - keltem ki magamból.
-Ők se lehetnek mindig veled, vagy lehet Ők is megsérülnek sajnos - mondta.
-Hagyd békén Őket! Engem akarsz? Akkor tessék itt vagyok - tártam ki a szabad karom bár tudtam ezt nem látja.
-Akkor gyere este 10 kor a parkba meglássuk akkor mekkora szád lesz - vágta rá.
-Rendben - egyeztem bele.
-Egyedül kell jönnöd - tette hozzá.
-Szerinted kivel mennék? - forgattam meg a szemem.
-Csak kikötöttem drágám - morogta.
-Ott leszek - mondtam a végszót mire kinyomta.
Ha meghalok akkor a mennybe kerülök és találkozom anyával meg a többi szerettemmel? Nem, nem állhatok így a dolgokhoz nekem szembe kell állnom vele és nekem kell kijönnöm jól. Élve kell hazajönnöm a kislányomhoz mivel Ő neki még szüksége van rám!
A fiúk hiánya miatt a nap csakúgy elrepült mellettünk és már azt vettük észre, hogy Emmát fektetjük le aludni. Szegény kislány nem éppen tudott elaludni mivel hiányzott neki a fiúk este meséje és mi nem éppen jól énekeltük el. Nagyon nehezen azért elaludt persze nem fog ugyanolyan jót aludni, mint eddig, de egy ideig meg kell szoknia. Amint lefektettük Emmát mindenki elment a maga szobájába mármint Dani elment az Ő saját szobájába Georgeal - még mindig nem tetszik ez a helyzet -,  Pezz elment Zaynel közös szobájukba míg Lex elment Harry szobájába akivel állítólag nincsenek együtt pedig tuti van valami ott is.
Bementem a szobámba és elmentem lezuhanyozni aztán valami melegebb ruhába bújtam, de talpig feketébe öltöztem, hogy a sötétbe azért ne jól lásson meg. Amikor minden tevékenységgel kész lettem indultam lefelé a lépcsőn amikor valaki a nevemen szólított.
-Hannah hová mész? - kérdezte a támadom mire felé fordultam és Lexy állt ott a pizsamájába.
Most találj ki valamit Hannah!
-Nem tudok aludni így elmegyek kocsikázni - suttogtam.
-Ilyen szerelésbe? - nézett furcsán rám.
-Fázok és most ezt kaptam ki - vontam meg a vállam. -Amúgy minden rendben Lex?
-Persze csak lemegyek iszok egy pohár tejet - mondta.
Lecsoszogtunk a lépcsőn és a lépcső alján szorosan megölel mire én visszaölelem.
-Örökké a legjobb barátnőm maradsz - mondta mosolyogva.
-Emlékszel rám? - kérdeztem.
-Nagyjából, de még nem minden tiszta - mondta Lex.
-Ennek nagy örülök - mosolyogtam rá. -Reggel majd beszélgetni szeretnék veled!
-Ha Harryről előre mondom, hogy semmi sincs köztünk - vágta rá.
-Persze - kuncogtam. -Túl hamar vágtad rá!
-Fenébe - morgolódott és itt árulta el magát. Valami volt, vagy van.
Elnevettem magam aztán a falra néztem és 10 perc múlva tíz óra így elköszöntem Lexytől és a kocsim felé vettem az irányt. Beültem a kocsimba és a park felé vettem az irány. A park előtt volt egy parkoló oda letettem az autótót és a park felé vettem az irányt. A park közepére mentem a szökőkúthoz, mert tuti biztos ott vár és nagyon jól megsejtettem mivel már ott várt karba tett kézzel.
-Késtél - nézte meg az óráját amikor odaértem.
-Két percet húha - forgattam meg a szemem. -Mit akarsz?
-Mondtam, hogy megölni - vette elő a gatyájából a fegyvert.
Hátrahőköltem és a testem megremegett a fegyver látásától pedig nem kéne félnem hisz már egyszer láttam, de mégis érzem, hogy valami rossz, valami nagyon rossz fog történni. Nem, nem és nem az nem történhet meg hisz nem tud megölni, ugye? Bármire képes.
-Csak nem félsz édesem - közelített felém vigyorogva.
-Nee... nem - mondtam nagy nehezen.
-Látom - nevetett. -Jól van amúgy a fejed? Sajnos most könnyen nem úszod meg hisz szegény kislányod újabb temetést élhet meg!
-Mindig az sérül meg aki mondja - mondtam magabiztosan.
-Oh igen - emelte fel a fegyvert ami pont a szívem felé mutatott. -Csak meghúzom és viszlát Hannah Walker.
-Nem tennéd - léptem egyet hátra pedig pontosan tudtam, hogy megtenné. Hideg szívvel ölne meg!
-Nem mondasz búcsú beszédet? Vagy csak úgy most hirtelen bizonyítsam be? - nagy léptekkel közeledett felém míg végül egy fának nem szorított és a fegyvert belenyomtam a testembe.
-Max kérlek - könyörögtem.
-Ne könyörögj szívi nem áll jól neked - mondta nyersen.
-Ne - ficánkoltam mire megragadt a karom és erősen fogta ez tuti megfog látszani.
-Viszlát Hannah Walker - mondta és behunytam a szemem hisz nem tudtam mit tenni ellene most meghúzza a ravaszt és örök sötétségbe rekedek.
A sötétség helyett viszont egy éles, erőteljes kiáltásra lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és már nem állt hozzám közel sőt teljesen elhúzódott tőlem és a pisztoly se volt már a kezébe és csak a rendőrökre nézett. Meghallották a segély kiáltásom gondolatba éljen.
-Dobja a földre a fegyvert és tegye fel a kezeit a magasba - utasította a rendőr.
-Milyen fegyvert? - nézett körül értetlenül Max. -Nincs is nálam fegyver mi csak a hölggyel épp másra készültünk.
-Fúj, dehogyis - vágtam rá.
-Tudjuk, hogy nem így van és maga hazudik hisz egy névtelen bejelentő küldött minket, hogy figyeljük a kegyedet és jól tettük - szólalt meg a rendőr míg a másik hátra fogta Max kezét.
-Engedjen el én vagyok Max Hurd Eleanor Calder legjobb barátja - rángatta a kezét.
-Én meg hadnagy vagyok és ezt szerintem nem kérdeztem - morogta aztán rátette a bilincset.
-Ezt még nagyon megfogják bánni - morogta Max.
-Maga jobban - lökte be a kocsiba.
Bezárták a kocsiba aztán az egyik rendőr felém lépett.
-Jól van? Haza tud jutni? - simította meg a karom.
-Persze a kocsim a parkolóba áll minden rendben - erőltettem magamra egy mosolyt.
Még mondtak egy-két dolgot aztán amikor a rendőr autó mellett mentem el Max kiabált ki az ablakon:
-Te kis kurva ezt még nagyon megkeserülőd csak jussak ki innen! Egyet ne felejts el, hogy én amíg élek megkeserítem az életed!
Ránéztem és épp akkor húzták fel az ablakot, de még kopogott az ablakon mire én nyeltem egy nagyot és elsétáltam mellette. Visszasétáltam a kocsimhoz tele gondolattok, de nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy egy ideig megszabadultam Maxtől, de Eleanor még jelen van és lesz is. Bármennyire is örültem Maxnek nem tartott sokáig míg a másikra nem gondoltam és aztán Max szavai kattogtak az agyamba. Sose szabaduljon ki! Miért érzem azt, hogy ki fog szabadulni? Remélem ez csak paranoia.
Amint a kocsihoz értem beültem  a vezető ülésbe és mindvégig meredtem magam elé.

Gondolkoztam azon, hogy mi lesz velem, velünk és nem jutottam semmire. Örülnöm kéne, hogy megszabadultam tőle, de mégse tudok teljes szívemből hisz nem örökké ebbe a világba nem létezik olyan, hogy örökké főleg az én világomba. Ha Eleanor megtudja ezt az egészet én leszek a hibás és ki tudja mit csinál majd velem. Képes bármire és félek tőle! Viszont még egy valami nagyon aggaszt. Ki lehetett a  titkos bejelentő? Egyedül csak Zayn tud mindenről, de erről még Ő se tud hisz már rég úton vannak. Ki mentette meg az életem?
Minden kezdett nehéz, de a végsőkig csak kitartással juthatsz el.

Sziasztok drágáim!
Már előbb hoztam volna, de ettől a nyártól és a gyakorlattól tiszta kusza vagyok és alig tudtam befejezni, de mégis sikerült. Rávettem magam arra, hogy írjak persze csak zenével sikerült. Ezzel a kis szösszenettel befejeződött az első évad. Örültök? Nem örültök? 
Mi volt az ami tetszett az első évadba? Különleges pillanatokat várok!:)
A második évad első része már a fejembe összeállt és a napokba szeretném elkezdeni, de ez az időtől is függ, hogy hogyan tudok leülni, zenét hallgatni és írni hisz most kis a pár hónapos kölyök kutyuskám zaklatója a székem miközben írom ezt a szösszenetet.:D
Remélem tetszett és várom a visszajelzéseket szeretettel! 

U.i.: Remélem azért maradtak kérdőjelek a fejetekbe amikre majd a 2.évadba találsz választ.:)