Season 2 Chapter 22 - Látom a napfényt [Season finale]

„Ha nem vagy mellettem,

Nem vagyok teljes”

Ross Copperman - Hunger

~Lottie Tomlinson szemszöge~

Kereken egy hónap telt el azóta, hogy Hannah és Danielle rejtélyesen eltűnt hazudnék, ha azt mondanám, hogy az egy hónap után teljesen felépültünk és továbbléptünk, mert egyáltalán nem igaz. Nincs olyan nap, hogy ne emlegessük Őket így bárhol is vannak remélem csuklanak, de rendesen, mert mi napi szinte rájuk gondolunk. Főleg Liam, George és a bátyám van a legeslegnagyobb depresszióban Ők teljesen megszűntek létezni amióta beköltöztünk az új házban azóta a ház elcsendesült, mint egy ravatalozó amit meg is értek. Egyedül Cindy sírása lehel egy kis hangot a házban mivel Emma is szomorú és bárhogyan is próbálok a kedvére lelni a kislány nem reagál ez így nem jó, nem kéne már ilyen picinek szomorúnak lennie fogalmam sincs mit gondolt Hannah, de elég hülyén gondolkozhatott. Elhagyta a három éves kislányát csakúgy, ha nem ismerném akkor Eleanor-hoz hasonlítanám, de tudva, hogy Eleanor szörnyebbeket tett  közel se hasonlítanak.
-Lottie segítenél kérlek - szólít vissza a valóságban Perrie mire megráztam a fejem ezzel kitisztítva gondolataimat aztán egyből felé kaptam a fejem. -Megetetnéd Cindy-t én a fiúkkal próbálkozok - bökött az asztalnál ülő fiúkra akik név szerint George, Liam és a bátyám Louis. Bólintottam aztán átvettem tőle az egy hónapos csecsemőt aztán a kezemben adta a cumisüvegét és rögtön a szájához emelte a kislány köszönetképen egy apró mosolyt ejtett elém mire visszamosolyogtam rá hisz Ő semmit se tehet erről az egészről csak az anyja.
-Emma enned kell - csapódott ki az ajtó ami a nappalira nyílik és Emma futott be rajta a nyomában Zayn-el.
-Nem vagyok éhes - vágta rá és az asztal alá bújt.
-Oh dehogynem te mindig éhes vagy, mint Niall bácsikád - az asztal üres feléhez állt ahova leguggolt és bebújt a kislány mellé míg Ő összefont karokkal tiltakozott. Zayn kinyitotta a kislány száját és belenyomta a szendvicset. -Hm, de finom - mosolygott Zayn a kislányra és az állát megfogva segédkezett neki a rágásban mire Emma egy pillanatban Zayn arcára köpte a félig megrágódott ennivalót aztán kimászott az asztal alól és felfutott az emeletre mire Zayn is kikecmergett az asztal alól felém sétált letörölve magáról a kaja maradékot.
-Ez nem ment túl jól - jegyeztem meg mire leült a pult előtti székre csalódottan. -Hé ne búslakodj te legalább próbálkozol hidd el nem bírja ki étel nélkül olyan, mint Niall - amikor kimondta az illető nevét akaratlanul is elmosolyodtam amit szerencsére Zayn nem vette észre nincs kedvem magyarázkodni, vagy éppen hazugsággal tömni a fejét hisz a hazugság sose megoldás erre az élő példa Hannah.
-Mivel az emeletre rohant így most Niall győzködi innen Ő vette át - mondta mire bólintottam a kezemben lévő picire néztem aki épp akkor fejezte be így a cumisüveget letettem és a vállamra helyeztem persze előtte elsöpörtem onnan a hajam és a hátát kezdtem elsimogatni mire egy hatalmasat büfizett.
-Okos kislány - helyeztem el újra a karomban mosolyogva mire nyújtózkodni kezdett.
-Átveszem - szólalt fel Zayn mire ráemeltem a tekintettem aztán megvontam a vállam.
-Nézd ki van itt Cindy itt van Zayn bácsi - mosolyogtam a kislányra aztán átadtam Zayn kezében aki felállt és a nappalit vette irányítás alá.
Semmi kétségem afelől, hogy Zayn nagyszerű apa lesz hisz amióta a bátyám átkerült ebben az ominózus állapotban Zayn felhúzta a képzeletbeli nadrágot és átvette az apa szerepet a házban hisz a másik értelmiséget is elvesztettünk mármint Liam-et így maradt Zayn, Harry és Niall. Zayn az apa figura, Harry aki szexel segít túlesni Lexy-nek az egész dologban igazán jó megoldás Harold míg Niall aki maradt Niall. Ő megmaradt a mókás nagybácsi szerepben aki egy kis mosolyt csal a házban lévő emberek arcára bár én már a gondolatától is mosolygok hisz csupa jó dolog fut át az agyamon. Kit álltatok szeretem Őt jobban, mint az életemet! Nagy szavakat használsz, Charlotte!
Megráztam a fejem mire Perrie épp a konyharuhákat szedegette le a fiúkról aztán a maradék kajával lépked a konyhapult mögé igen most Ő lett a ház anyukája mivel Lexy épp nehéz időszakon megy keresztül.
-Lottie - rázott vissza a gondolatban Pezz mire ráemeltem a tekintettem. -Megnéznéd Niall-t, hogy megy neki Emmával? - kérdeztem mire bólintottam persze ez egy jó ok, hogy Niall-al lehetek.
A lépcső felé siettem, de amint felértem két alul öltözött szerelmesnek nevezhető párban botlottam.
-Tudjátok, hogy két kis gyerek lakik a házban? - vontam fel a szemöldököm mire Lexy homlokon csapta magát.
-Ennél szebbet úgyse látnak soha - húzta ki magát Harry büszkén mire Lexy hasba könyökölte és visszafelé kezdte húzni a szobában. -Hé nem gyors ez kicsit előbb fejeztük be - nevetve fordult Lexy felé  mire Ő berúgta a szobában.
-Sajnálom kicsit túl magabiztos, de megoldom - mondta Lexy mire bólintottam nevetve aztán Ő is eltűnt így újra elindultam Emma új szobája felé, de amint beléptem nem várt látvány fogadott. Niall az ágy alatt feküdt míg Emma felette az ágyon ült és a lábát lóbálta ezzel az illető fejét ütve.
-Mi folyik itt? - kérdeztem beljebb lépve és becsuktam magam után az ajtót mire Niall felakart volna ülni, de beverte a hátát az ágyban ami hatalmasat koppant.
-Emma bebújt az ágy alá én utána mentem és beszorultam - mondta Niall mire mocorogni kezdett ami hatására Emma kupán vágta a lábával és hangosan kuncogni kezdett. -Köszi törpi én is szeretlek - helyezte a kezét az álla alá és láthatóan szenvedett.
-Gyere ide hercegnő - léptem Emma felé és egyből felkaptam mire kérdően rám emelte kék tekintetét. -Tudod nem szép dolog bántani a bácsikádat még akkor is, ha okosabb vagy nála - dorgáltam le aztán a végén egy puszit nyomtam a homlokára igen nem helyes mivel meg kéne büntetnem, de nem én vagyok az anyja és mivel az anyja nincs itt így az apjának kéne nevelni, de apja épp sajnáltatja magát. -Gyere szedjük ki Niall bácsit - mosolyogtam rá aztán letettem és futott is az ágy másik feléhez, hogy Ő tolja míg én megfogtam a kezét és húzni kezdtem.
-A kezemre szükségem van - rinyált Niall mire megforgattam a szemem és a lábaimat szét nyitottam míg a kezét erősen húztam míg az ágy másik felén Emma tolta.
Hosszas küszködés  után végre sikerült elérni a célunkat, de a legrosszabb helyzetben és Niall teljes testével rám esett míg én alatta próbáltam összeszedni magamat, de mikor belenéztem ragyogó szemeiben az ajkaimat erősen harapdáltam. Kit hibáztatok ez a világ legjobb helyzete Ő felettem mosolyog míg én alul vagyok és bámulóm a közel lévő arcát amik már majdnem összeérnek. Szemeim letévednek ajkaira és hirtelen felreppenek az emlékek mikor először megcsókolt még akkor fiatalok voltunk szinte gyerekek sőt én az voltam most meg... minden megváltozott. Az agyam emlékeztette a szívemet, hogy Niall más után epekedik így az utolsó remény sugár eltűnt a szemem elől helyette előjött a felismerés épp abba a pillanatban Niall leszállt rólam és amint talpra állt kezét felém irányította mire elfogadtam és egyből felhúzott. Pár percig néztem kezeinket hisz Niall még nem engedte el a kezem, de Ő a kezeink helyett engem fürkészett eléggé észrevehető módon aztán hirtelen elengedte a kezem és a tekintetét is elvette rólam. Francban. 
-Jó hír - csapta össze a tenyereit Niall és elindult a szőke kislány felé aki az ágya mögé akart bújni. -Most már tudunk enni - amint elérte gyorsan felkapta mielőtt újra bebújt volna az ágy alá és a hátára dobta a kislányt.
-Nem akarok enni - csapkodta Emma a szöszi hátát mikor hirtelen kinyílt a szoba ajtó és gyorsan arra kaptuk a tekintetünket és egy nem várt személy toppant be. -Apuci - hangzott fel Emma kis hangja mire az illető elmosolyodott és közelebb lépkedett felé, hogy átvegye Niall-től a kislányt aki szorosan fonta össze a kezeit édesapja nyakán.
-Itt vagyok - simogatta Louis a lánya hátát mire felhúzott szemöldökkel Niall-ra néztem aki szintén nem tudott semmit. Visszatért volna a bátyám? Egy mosoly kúszott az arcomra az első őszinte mosoly az egy hónap alatt hisz most már látom az út végén a napfény sugarát végre olyat látok az útvégén ami mosolyra csal hisz a bátyám beszél, a bátyám végre újra él. Eddig csak egy rángatott bábú volt, de most már azt hiszem visszatért. -Köszi srácok innentől átveszem - szólt felénk Louis mire egyből felé léptem és mosolyogva átöleltem aztán a vállát megfogva lehúztam és egy puszit nyomtam az arcára.
-Hiányoztál nagy tesó - mosolyogtam rá mire szabad kezével átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Itt vagyok húgi mindig itt leszek - felnéztem rá és végre megláttam bátyám mosolyát amit hiányoltam az egy hónap alatt és még közelebb bújtam hozzá aztán elengedtem és Niall is megpaskolta a vállát, de a következő pillanatban előtört az érzelgős Niall és átölelte barátját.
Miután túlestünk az érzelgős részén Louis kiment a szobából Emmával a kezében azzal a céllal, hogy táplálékot töm a kicsi pocakjában így magamra maradtam a szobába Niall-el. Az ajtó csukódás után Niall-ra néztem aki szintén rám nézett aztán megrázta a fejét és elindult Ő is az ajtó felé, de mikor mellém ért megtorpant. Pár percig csak nézett aztán a következő pillanatban megfogta az arcom és a száját az enyémre tapasztotta. A testem átvette feletettem az uralmat és miután én is visszacsókoltam kezeimet a nyaka köré fontam miközben az Ő egyik keze az arcomon pihent míg a másik a derekamra siklott. Hirtelen minden amire vágytam egy szempillantás alatt megtörtént amiről eddig csak álmodoztam azt most átélem a karjaiban tart míg a nyelveink csatát űznek. Ha minden ami most történik csak egy álom akkor soha többé nem akarok felébredni túl rég nem éreztem magamhoz Őt ilyen közel. Túl rég.

***

Fel se fogom mi történt csak annyit tudok biztosra, hogy a hátam Niall mellkasának van dőlve míg Ő a nyakamat hinti be aprócska csókokkal bár már öt perce nem csókolgassa a nyakam. Hátra fordítottam a fejem és akkor ébredtem rá, hogy Niall az álmok tengerén jár míg a kezei össze vannak kulcsolva a hasamon ezzel is azt mutatva, hogy nem enged el a közeléből. Hogy én erre mióta várok! A csók után valahogy Emma ágyára kerültünk természetesen csak feküdtünk és merengtünk a saját gondolatainkba erre is a bizonyíték a ruházat. Nem fogunk lefeküdni egy három éves ágyában az nagyon abszurd lenne. 

Kisimítottam homlokából szőke hajkoronáját mire elmosolyodott így jól vállba gyűrtem aminek hatásra elkezdett jajgatni.  

-Megérdemelted tetted az alvást - fordultam előre összefonva a karjaimat a mellkasomon mire Ő oldalra söpörte a hajamat és aprócska puszikat nyomott nyakszirtemre amitől mindig elgyengülők, de nem most. Most még tettetni akarom, hogy haragszom rá, de nem fogom sokáig bírni túlzottan imádom mikor ajkai hozzáérnek a nyakamhoz. 

-Ne légy harapós - duruzsolta a fülemben aztán kissé feljebb csusszant, hogy az arcomra egy cuppanós puszit nyomjon. 

-Tudod - szólaltam meg a fejemet a mellkasára döntve mire az Ő a fejét az én fejemre tette. -Sose hittem volna, hogy pont Emma szobájában, Emma ágyában leszünk ilyen helyzetben - miközben mondtam elkezdtem a kezére aprócska köröket rajzolgatni mire az Ő feje a vállamra tévedt. 

-Én mindig is tudtam - szólalt fel mögülem mire hátranéztem felhúzott szemöldökkel. -Emma szobája pont olyan édes, mint te ez a tökéletes hely számunkra - mondta vigyorogva mire én is elmosolyodtam és lehajolva hozzám egy puszit nyomott az orromra. 

Hirtelen kicsapódott az ajtó ami hatására én oldalra estem míg Niall nevetve emelte a kezeit a fejéhez és vigyorogva fogadta a vendéget. 

-Perrie néni bekapta a legyet - visította Emma jókedvűen mire nagy nehezen feltápászkodtam a földről és kérdően meredtem a vidám kislány felé. 

-Miről beszél törpike? - ült fel Niall érdeklődve aztán egy szempillantás alatt felállt és az ajtóhoz lépkedett ahol rögtön felkapta a szőke, boldog kislányt. 

-Harry bácsi mondta, hogy ezt mondjam - emelte fel védekezésképen Emma a kezeit mire az ajtóba megjelentek a többiek míg Louis kezében Cindy is ott figyelt. 

-Miről van szó? - kérdeztem és türelmetlenül kerültem ki az ágyat és lépkedtem feléjük mire mindannyian elmosolyodtak aztán Perrie és Zayn kéz a kézben lépett elő. 

-Terhesek vagyunk - vágták rá egyszerre mire felhúztam a szemöldököm és oldalra billentettem a fejem aztán felnevettem. 

-Pezz neked gratulálok, de Zayn te, hogy a francban lehetsz terhes? - öleltem el a szőke hajú lányt gratulálva neki aztán Zayn vállára helyeztem a kezem és kérdően fordultam felé. 

-Hát elég sokat híztam - fogta meg Zayn a hasát és kinyomta azt a minimálisan kis hasát mire felnevettem ez bolond. -És mostanság vannak reggeli rosszulléteim is - bólogatott tovább mire nevetve borultam a karjaimban aztán mikor elhúzódtam megfogtam a hasát aminek hatására úgy tett, mintha rúgna. 

-Ezek ikrek lesznek - állapítottam meg kuncogva mire mindenki felnevetett. 

-Hé - szakította félbe a nevetést Lex mire mindannyian rátekintettünk aki Harry és George között állt persze Harry keze a lány derekán pihent míg Lexy keze George vállán. -Az egy hónap alatt most először nevetünk, mosolygunk együtt úgyhogy nem gondolunk arra - sütötte le a szemeit mire George a lány vállára helyezte a kezét míg Harry közelebb vonta magához azt hiszem féltékeny gúnár  szerepben burkolózott. 

-Azt hiszem van olyan mondás, hogy az idő minden sebet begyógyít - szólalt meg Liam. -Igaz hülye egy mondás, de mi van, ha igaz? 

-Mi van, ha egyszer örökké elfelejtsük Őket? - kérdezte bátyám miközben a kezében lévő kislány rugdalózni kezdett.

-A szívünkbe őrizzük tovább Őket - szólalt fel a kábulatból George mire bólintottam és Niall-ra tekintettem akinek a vállán Emma figyelt. 

-És talán egyszer - szólt volna közben Zayn, de Perrie befogta a száját. 

-Koncentráljunk az előttünk álló új életre a szívünkben mindig velünk lesznek - tette Pezz a kezét a szívére mire mindannyian bólintottunk igaza van nem ragadhatunk meg egy helyben élnünk kell tovább az életünket.. nélkülük. 

-Hé - szólalt fel Harry mire mindannyian kérdően ránéztünk. -Emlékeztek mikor Emmát elsőnek tisztába tettük? - a kérdés hallatán mindenki felnevetett kivétel én és Emma akkor még nem voltam itt és a vadbarom bátyám nem mesélte. Na szép. 

-Jaj a pisis kanapés sztori? - kérdezte nevetve George mire mindenki bólintott. 

Szép téma terelés, Styles!

-Én ezt nem ismerem - szóltam bele hisztérikusan mire a mellettem lévő kislány felült Niall ölébe és a kezét a vállamra tette. 

-Én se - értett velem együtt Emma. 

-Akkor ezt hallanotok kell - vágta rá vigyorogva Niall és a hátára dobta Emmát, és már nyoma se volt egyenesen a nappaliba futott gondolom. 

-Persze teregessük ki Louis hibáit - nevetett fel bátyám mire mindenki vállba veregetett nevetve és a nappali felé oszolt mire én is mellé léptem és belé karoltam persze óvatosan hisz a másik kezében tartotta Cindy-t.

-A húgod vagyok tudnom kell - mosolyogtam rá és együtt elindultunk a lépcső felé. 

-Nagyon rég volt és szörnyen ostoba voltam - rázta a fejét Louis mosolyogva mire a fejemet a vállára helyeztem. 

-Te mindig az vagy tesó - kuncogtam mire megforgatta a szemeit aztán belekezdett a szörnyen izgalmas történetben. 

Egy új, izgalmas élet vár ránk aminek a fénye már besütött az ablakon és tényleg süt a nap még az égiek is velünk vannak ami annyit jelent lefordítva, hogy a borús felhők elvonultak és a jövő mosolyog ránk az ablakon, ha így gondolkozunk. Lehet, hogy nem minden úgy alakult ahogy elképzeltünk, de még jót is kihozhatunk ebből az egészből, ha együtt vagyunk és boldogak vagyunk együtt. Most minden megfog változni, de a lehető legjobb irányában. Ugye? Ezután már csak minden jó lesz, igaz?

 

 ~Louis Tomlinson szemszöge~

Elbuktam amit megígértem magamnak azt nem tudtam teljesíteni. Elestem a saját önsajnálatomban és nem tudok belőle csak úgy egy hamar kikerülni teljesen szét estem. Még csak egy hónap telt el, de olyan, mintha évek teltek volna el pedig a többiek folyton azt ismételgetik később könnyű lesz hát rohadtul nem lesz semmi se könnyű. Feladtam az erőfeszítést nem tudok úgy a lányomra nézni, hogy ne jusson eszemben az anyja aki elhagyott, aki kilépett az életünkből. De akkor még ott van az a gyermek is aki nem emlékeztet rá viszont mikor Őt is megakarnám fogni, mert sír nem tudom megtenni, mert eszembe jut Eleanor. A szavai és tettei leperegnek előttem. Megígértem magamnak, hogy minden energiámat a gyermekeimre fogom fordítani, de képtelen vagyok rá egyszerűen még élni se bírok. Most már csak vagyok. Ha Perrie nem tömi belém a kaját és nem gondoskodnak rólam a többiek egész nap az ágyamba feküdnék egyszerűen kínszenvedés nekem élni. Olyan vagyok, mint egy kiszolgáltatott beteg akinek fogalma sincs mi folyik körülötte. Hiába akarok felállni ebből az egészből még mindig van valami emlék, vagy valami ami visszalök így inkább meg se próbálom. Esténként azt kívánom bár csak ne kelnék fel reggel, mert akkor a barátaim terhére se lennék Ők is nyugodtan élhetnek és én meg békére lelhetek.
Mint kiderült ez nem ilyen egyszerű!
-Na mi a helyzet? - lépett be a nappaliban Zayn Cindy-vel és rögtön beletette a járókájában, vagy tudjam is én miben. -Egy hónapja ilyenek - lépett Zayn kedvese felé milyen jó neki Ő magához ölelheti azt a lányt akit szeret míg az enyém ki tudja hol van. Féltékeny lennék? A rohadt életben igen az vagyok!
-Fogalmam sincs mikor térnek vissza, de remélem hamarosan, mert ez kínszenvedés elég két gyerek a házban akiről gondoskodni kell - hajtotta Perrie a fejét Zayn mellkasára mire a mellettem ülő Liam-re néztem aki épp akkor nézett rám és George is felém tekintet. Sokszor belegondoltam, hogy George sokkal rosszabbul lehet hisz Ő neki mégis csak a húga valószínűleg én se viselném jól, ha Lottie, vagy bármelyik húgom eltűnne szóval teljesen megértem. Aztán ott van Liam aki velem van egy cipőben hisz Ő is elvesztette a kedvesét. Mégis csak magammal törődök hisz rajtuk kívül más is rosszul érezheti magát, mint például Lexy akinek a legjobb barátnője. Ezerszer belegondoltam magam a többiek helyzetében hátha sikerül felállnom, de mindig visszatértem saját magamhoz ami visszarántott.
-Mi lesz akkor mikor megszületik a mi kisbabánk? - szakította félben a gondolat menetem Zayn szava mire rájuk emeltem a tekintettem. Tessék? A többiekre néztem akik ugyanúgy kitágult szemekkel meredtek rájuk sőt Liam-en láttam, hogy mindjárt kitör. Annyira elvoltunk foglalva az önsajnálatban, hogy a legjobb barátainkról elég csúnyán megfeledkeztünk hisz nekik ez egy csoda. Sose hittem a csodákban, de ez az a gondolat, hogy a legjobb barátom is belekóstolhat az apaság örömeiben engem is boldoggá tesz. Egy hónap alatt most érzek egy kis boldogságot a szívemben.
-Ne is mond, ha 9 hónap múlva is ilyenek lesznek elköltözöm - rázta meg a fejét Pezz.
-Nyolc hónap helyesbítek - mosolygott rá Zayn.
-Tök mindegy ez a kis ízé is rosszkor jött - mondta szomorkásan Pezz mire Liam mellettem felállt így mindkettő ránk emelte tekintetét. -Zayn kísérd el vécére csak akkor áll fel - húzódott el Perrie a férjétől mire Liam-re néztem aki megrázta a fejét.
-Mikor akartátok velünk tudatni, hogy hamarosan eggyel többen leszünk a házban? - vonta kérdőre Őket Liam mire az álluk leesett, de nekem is mivel egy hónap alatt Ő is némasági fogadalmat tett, mint én és George vagyis mély depresszióban voltunk. Ha neki sikerült kimásznia vajon nekem is sikerülne?  -Tudom eddig nem voltam önmagam teljesen eltemettem magam a depresszióban mivel a szerelmem elhagyott, de átértékelődtek bennem a gondolataim és nem lehetek örökké depressziós. Koncentrálnom kell az életre, ha nem jön vissza Danielle lehet belehalok, de találok mást vannak még csinos lányok azt hiszem, de elsőként is a barátaim a fontosak - elég szép beszédet tartott Liam, de én nem tudok csak így felállni és tovább lépni vagyis bennem is van ez, hogy a barátaimnak szüksége lenne rám, de aztán beugrik Hannah arca ami ismét visszalök.
-Liam úristen - ölelte át egyből Pezz és ehhez csatlakozott Zayn is.
-Jó, hogy újra velünk vagy haver - veregette meg Zayn Liam vállát mosolyogva.
-És megígérem visszajön - fogta meg Perrie Liam mindkét vállát mire Ő megrázta a fejét.
-Ne beszéljünk róla így is nehéz csak.. hadd lépjek tovább - Liam nyelt egy nagyot és egy mosolyra húzta a száját. -Gratulálok srácok!
-Köszönjünk Payno - mondta mosolyogva Pezz és Zayn is mosolyogva bólintott.
A többiek felénk néztek mire én George néztem aki egy pillanatra lehunyta a szemeit aztán kinyitotta és azzal együtt felállt a helyéről. Még neki is sikerül felállni az önsajnálatból, de én miért nem látom a fényt a sötétségben?
-George? - kérdezte Pezz félénken mire az illető bólintott így Pezz közelebb lépet felé és megölelte.
-A húgom - hallottam meg George rekedt hangját aztán hirtelen elhúzódtak és egy fél mosolyra húzta a száját. -Azt akarná, hogy boldog legyek mindig jót akart szóval gratulálok nektek skacok - veregette meg a két hamarosan szülővé váló párt.
-Louis? - szólított meg Liam és mindenki felém nézett.
Ekkor hirtelen Cindy sírt fel a járókából mire Liam egyből kiemelte az egy hónapos csecsemőt aztán kérdés nélkül az ölembe tette. Ránéztem a kislányra aki elhallgatott és pislogott rám a nagy barna szemeivel annyira hasonlít Eleanor-ra mégis a mosolya megunhatatlan lehet külsőleg tiszta anyja, de belül ez a kis csöppség nem hasonlít az anyjára. Ennek a kislánynak csak én vagyok hisz a szülei egy rothasztó börtönbe fognak megrohadni csak én vagyok neki akit szülőnek tekinthet, de én mégse törődtem vele túlzottan jobban érdekelt az önsajnálatom. Nem vagyok apának nevezhető figura és soha nem is leszek!
Szememmel megpillantottam a falon egy képet amit még a hotelbe készítettünk mikor még azt hittem, hogy minden jó lehet akkor még úgy gondoltam, hogy miután Hannah kijön a kórházból egy nagy boldog családunk lehet, de tévedtem. Nagyon nagyot tévedtem! Mégis a kép tetszett talán, mert Emma a leégett ház után még képes volt ön feledetten mosolyogni azzal az édes mosolyával. A vér szerinti lányomnak is szüksége lenne rám mégis elhanyagoltam az egy hónap alatt pedig elvileg mindennél jobban szeretem mégis úgy viselkedek, mintha nem törődnék vele.
Vissza kell térnem!
Meg akarom látni az út végén a közelgő napfényt ami bevilágítsa a szobát. Felakarok kelni ebből a nyomasztó helyzetből és élni akarom az életem úgyhogy továbblépek. Kész vagyok a továbblépésre? Azt hiszem igen.
A tekintettemet visszavezettem a karomban lévő kislányra aki egy nagy mosollyal jutalmazott amit nem érdemelnék meg, de Ő mégis meg látja bennem a jót. Rámosolyogtam és a következő lépésben magamhoz szorítottam, és az eddig ülésemnek ezennel vége. Felálltam szó szerint.
-Louis? - emeltem meg a fejem és rájuk néztem akik egy fél mosollyal fogadtak mire sóhajtottam aztán bólintottam.
-Úristen végre - lépett felém Pezz és a vállamnál fogva magához ölelt mire én nevetve öleltem vissza szabad kezemmel.
-Üdv újra köztünk - veregetett engem is vállba Zayn, mint a másik kettőt természetesen egy nagy mosollyal.
-Én is örülök, hogy visszatértem és nektek nagyon gratulálok, de apai feladataim vannak - szólaltam meg egy hónap után újra és átadtam Cindy-t a legközelebb lévő embernek aztán a lépcső felé kezdtem elrohanni. -A lányomnak szüksége van rám! - Mondtam ki hangosan míg szeltem a lépcsőfokokat és a lentiek egy halk nevetésbe törtek ki, de nem érdekelt most csak Emma érdekelt akit egy hónap alatt elhanyagoltam, de most mindent rendben hozok és minden megváltozik ezzel a nappal együtt.

***

Boldogan ülünk a nappaliban miközben Niall épp meséli azt a bizonyos pelenkázást Lottie-nek és Emmának míg a kezembe Cindy figyeli a mesét persze Niall direkt megcsikizi, hogy a kislány is érzékeljen valamit a nagy meséből. 

-Buták voltatok - állapította meg Emma aki Zayn bácsikája ölébe ült. 

-Idő közben tanultunk - mondtam mosolyogva kislányomra sandítva. 

-És a fürdetésed jó móka volt - szólalt meg Harry mire mindannyian helyeslően bólintottunk hisz abba tényleg verhetetlenek voltunk. Szerintem azt az egy feladatott vállaltuk önként mi voltunk az úgynevezett Emma fürdetők. 

-Ja és utánatok úszott a fürdő - horkantott Pezz a szemét forgatva mire mindannyian felháborodva rá kiáltottunk bár igazságot mondott, de amikor mi azt mondtuk Emmának ne fröcsköljön Ő fröcskölt így fordított pszichológiához fordultunk viszont nem úgy sült el ahogy vártuk.

-Viszont emlékeztek mikor Emma szobatiszta lett? - kérdeztem a többiektől mire Istenhez fohászkodva bólintottak mosolyogva hisz életünk legjobb napja volt. 

-Itthon se voltatok - szólt bele Lexy oldalra fordított fejjel. 

-Mikor megtudtuk ünnepeltünk és elköszöntünk a kakis pelustól hatásosan - nem kellet kimondanom hogyan hisz a lányok levágták a dolgokat míg Emma kérdően nézett rám, de Ő neki csak annyit mondtunk tejjel és egy sütivel ünnepeltünk mire felháborodott hisz kihagytuk. -Szerintem vége a sztorizgatásnak két gyermeknek aludni kell - álltam fel és az egyik kezembe helyeztem Cindy-t míg a másikkal kivettem Zayn öléből Emmát így mindkét kezem megtelt egy-egy gyerek zsákkal. 

-Ne már még csak fél kilenc - duzzogott Niall mire megforgattam a szemem és inkább elindultam a lépcső felé míg Emma integetett a többieknek akik egy "jó éjszakát"-tal köszöntek el a kis szöszitől. 

Az emeleten felérve elsőnek Cindy szobájába mentünk ahol letettem Emmát és Cindy-t bár az utóbbit a pelenkázóra tettem míg Emma mellettem állt felpipiskedve, de semmit se látott így a kis létrát helyezte mellém, hogy Ő is felérje a pelenkázót. 

-Van egy jó ötletem - mosolygott rám Emma miközben elővettem a tiszta pelenkát és az ágyból a rugdalózót aztán kérdően néztem a kislányomra. -Fürödjünk reggel túl fáradt vagyok - a hatás kedvéért ásítani kezdett mire nevetve megráztam a fejem aztán ránéztem és mosolyogva bólintottam. 

Emma segítségével átöltöztettük Cindy-t kissé megfésültem a kislány aprócska haját bár nem értem minek hisz alváskor úgyis elalussza, de már mindegy. Felemeltem a gyermeket és az ágyhoz értem ahova rögtön betettem mire a szemei már csukódtak le. 

-Jó éjt - hajoltam le hozzá, hogy egy puszit nyomja a homlokára és mielőtt kimentem volna a szobából Emmával betakartam és a kedvenc plüss nyulát raktam mellé aztán a bébi őrrel kiléptem a szobából. A bébi őrt a hátsó zsebembe tettem nagyjából elfért csak ne üljek rá megint, mert már egyszer ráültem és nem bizonyult jónak. Emmát felkapva igyekeztem az Ő szobája felé a költözés és az egy hónap alatt talán most lépek be ide hisz amikor berendeztük akkor léptem még be, de aztán semmi a rendezkedésbe se vettem ki túl nagy szerepem szóval ez a szoba szó szerint új nekem. Amit rögtön kiszúrtam az a rózsaszín falon lógó nyuszis festmény amit gondolom Zayn festett neki, hogy a régi szobájából is legyen egy emléke. Egy normális rózsaszínbe tündöklő kislány szoba amiben világos barna színű szekrény sor társul és akkor ne feledjük el a játékokat amik a földön, sarokba és az ágy alatt találhatók.
Miközben körültekintettem Emma kikecmergett a karjaim közül és az ágyára telepedett ahonnan mosolyogva tekintett rám. Benyúlt a párnája és a takaró alá ahonnan elővette a pizsamáját és felém dobta amit én szerencsére könnyedén elkaptam.
-Köszönöm prücsök - lépkedtem az ágya felé és amint odaértem leültem az ágyra, de addigra már Emma levette magáról a pólót aztán a szoknyát húzta le. Ezek a ruhadarabok a földön végezték persze a cicás zoknival együtt amit ismét lehúzott a kis lábairól. Mikor kész lett felállt az ágyra mire én átbújtattam a fején a pólót aztán a kezeit bújtattam bele és a pizsama felső már tökéletes állt rajta. A pizsama nadrágot a kezébe adtam és egyedül vette fel ne legyen azért elkényeztetett hercegnő bár az én örök hercegnőm, de akkor is. Amint kész lett felmászott az ágy végében és befészkelte magát a takaró alá az alvótársával és a párnáira helyezte a fejét.
Felálltam az ágyról és lehajoltam, hogy egy puszit nyomjak a homlokára.
-Jó éjt prücsök - mondtam mosolyogva és már léptem volna el tőle, de Ő megfogta a kezem.
-Mesélsz nekem apuci? - kérdezte a nagy kék szemeivel és a szeméből oldalra fésülte a haját kísértetéjesen hasonlít édesanyjára. A szemek, a mozdulatok, a kis pisze orr és úgy minden. Rettenetesen hiányzik!
-Persze - leültem az ágy mellé mosolyogva és már vettem volna el az éjjeli szekrényről az aktuális mese könyvet amikor közbeszólt.
-Anyuciról és rólad! - Megállt bennem a levegő a kérése miatt, de mikor ránéztem nem tudtam nemet mondani, ha nekem hiányzik Hannah akkor ez a kis csöpp kislány a poklot élheti át az édesanyja nélkül.  Különben is van olyan mondás, hogy ha beszélsz róla akkor könnyebb lesz most kiderül, hogy ez a mondás igaz e, vagy sem.
-Rendben - bólintottam mire Emma mosolyogva dőlt a párnákra és fordult felém a plüssét szorongatva. A kislányra mosolyogtam és próbáltam felidézni egy emléket Hannah-val amit még el is mesélhetnék a három éves kislányomnak amikor hirtelen beugrott egy. Elmosolyodtam ahogy felidéztem azt az emléket aztán ismét Emmára néztem aki félig aludva mégis türelmetlenül várta a mesét. -Egyszer volt hol nem volt az üveghegyen is túl ahol a nap is ragyog ott élt a te anyukád a nagyiékkal - kezdtem belemosolyogva mire Emma kuncogni kezdett a kezdésen, de hát ez egy mese, egy igaz mese.
-Igen? - kérdezte türelmetlenül Emma mikor kissé megakadtam már a kezdésben hisz eddig csak olvastam a meséket.
-Tudod, hogy anyukád imád sütni - kezdtem bele vakul mire mosolyogva bólintott és már rávágta volna gondolom a kedvenc sütijét, de most beleelőztem mivel, ha nem folytatom elfelejtem. -Na ez régen se volt másképp. Épp egy íncsiklandó tálca süteményt készített amikor betoppantam a konyhában... - hangsúlyoztam ki az "íncsiklandó" szót hisz tudtam, hogy a kislányom mennyire szereti a pocakját aztán elragadott a hév és csak daráltam a mondanivalóm. Azt se vettem észre, hogy a történet közepén Emma elaludt csak mondtam, mondtam és mondtam amikor végre a végéhez értem és én is elálmosodtam. Megnéztem a telefonomon lévő órát és az egész történet körülbelül két óra hosszáig tartott így lekapcsoltam a kis villanyt aztán rátettem a fejem az ágyra és átkaroltam Emmát, és ott kislányommal tértem nyugovóra. Nem érdekelt, hogy holnap fájós háttal kelek semmi se érdekelt!
Az nap éjjel mesés álmom volt hisz szerepelt benne Hannah és még valami amit nem tudtam hova tenni, de még Emma és Cindy is benne volt. Bárcsak az álmok valóra válhatnának, de sajnos ez nem egy film ahol egy szempillantás alatt minden megváltozik. Ez a kegyetlen valóság ahol túl kell lépni olyan dolgokon amik elmentek főleg akkor, ha semmi esély a visszatérésükre. A dolgok most megváltoznak már csak az a kérdés, hogy képes vagyok e én magam is a dolgokkal megváltozni. Képes leszek egy olyan világba élni ahol nincs ott Hannah?

Sziasztok drágák!
Igazából mielőtt ezt a kis beszámolót írom neked rátekintettem az első évad lezárására és most döbbentem rá teljesen más, mint a második évadé amit én jónak könyvelek el, mert a történések is mások voltak. Nem tudom mit írhatnék még ide én személy szerint örülök a lezárásnak nekem már most a harmadik évad a sláger és remélem nektek is nagy meglepetéseket okozz majd a következő évad. :)
A szokásos kérdések az évad vége során; 
 -A második évadból melyik rész, jelenet volt az neked amit nagyon szerettél? 
 -Szerinted mi várható a harmadik évadban? 
 -Emlékezetes pillanat gyűjtése az első, két évadból; ... (Bár inkább a második évad emlékezetes pillanataira vagyok kíváncsi)

Remélem tetszett az évadzáró és várni fogjátok a következő évadot is! :))xx Várom a hozzászólásokat! 

U.i.: Nézzetek be a Marble című blogban amit egy nagyon jó barátnőm ír szintén Louis van főszerepben! :) (Ja és amúgy szereplőként részt veszek a történetben, de nem én vagyok benne a fő attrakció ám :P) KATT IDE, ÉS OLVASS BELE NEM BÁNOD MEG!  
 

 A harmadik évad előzetese