Sziasztok drágám!
Elnézést kérek a sok-sok késéért, de a Kis Dolgok blog nem előre megírt csak akkor tudom írni, ha ihletem van. Sajnos már egyre kevesebb az ihletem, de az utolsó dobásokra van ihletem csak az a baj, hogy le kell rövidítenem.
A harmadik évad, vagy 10 részes lesz, vagy 15 részes. Még nem döntöttem el úgy vagyok vele ahogy beleférnek a végső ötleteim.
Na, de még ne aggódjunk a jövőn! :)
Nem ígérem mikor jön a következő, de igyekszem.
Jó olvasást!:)xx
"Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér,
Szeretni valakit valamiért."
Nem értem George-ot és Liam-et miért nem képesek hinni még a lehetetlenben is hisz, ha valakiknek nekik kéne a legjobban tudniuk hinni. Mégis most akik nem hisznek azok ők míg én hiszek, hiszek, mert tudom, hogy megtalálhatom és újra karjaimban zárhatom. Hiszek, mert akkor legalább boldog vagyok. Boldog vagyok, mert minél tovább keressük erősödik bennem az a érzés, hogy most talán ott lesz. Igaz eddig még nem sikerült átélnem azt az érzést, hogy ott van és megcsókolhatom, de tudom, hogy eljön ez a pillanat is. Hamarosan. Érzem, tudom illetve hiszem.
Valójában már elakartam mondani az igazságot Emmának is, de inkább meglepetésnek szánom neki ahogy Cindy-nek hisz neki is szüksége van egy anya figurára, aki nem Pezza, Lexy illetve a húgom, vagy Sophia.
Az éjszakámat éberen töltöttem Emma szobájában és Cindy-t is áthoztam a szobában így míg mellettem szuszogott két gyönyörűség, az én agyam teljesen máshol járt. Hannah-n gondolkoztam és a következményeken, hogy mi lesz azután, hogy újra egymásra találunk. Mondjuk talán elveszem feleségül, hisz két évvel ezelőtt is ezt terveztem és már ideje két gyerek után igaz, hogy az egyik nem tőle van, de tudom, hogy ő is úgy fogja szeretni Cindy-t, mint én. Alig várom, hogy a családunk újra eggyé váljon. Mert ő hozzám tartózik, illetve hozzánk.
Mivel az éjszaka nem sokat aludtam így kora reggel keltettem az én kis hercegnőmet hisz ma még iskola.
-Jó reggelt apuci - nézett rám felhúzott szemöldökkel, de egyből átváltott vidámmá és az arcomra egy puszit nyomott. -Miért vagy itt? És Sammy - kérdezett rá miközben felálltunk az ágyról, hogy ki sétáljunk a szobából hisz a másik tökmagnak még nem kell felkelnie.
-Mellettetek békésebb aludni - kaptam fel mosolyogva és egy puszit nyomtam az arcára mire nevetve ficánkolni kezdett aztán leszaladt a lépcsőn, gondolom a konyhában mivel reggelente állandóan az étel jár a fejében. Talán túl sok időt tölt Niall-al.
Amint beértem a konyhában George és egy ismeretlen csajjal találtam szemben magam, meg persze Zayn-el aki az egyik gyereket tartotta a hónalja alatt. Én is mindig így fogtam Emmát.
-George bácsinak barátnője van uh - kezdett el énekelgetni Emma míg felmászott a bárszékre, hogy Zayn elé tegye az elkészített kakaót. -Köszönöm Zayn bácsi, de egy kérdés - fordult a kis szöszi Zayn felé míg ő kérdőn ránézett. -Mit ártott neked Katy? - Nézett a kislány felé aki Zayn kezén lógott a hónalja alatt, mint egy rongybaba.
-Ja, semmit - helyezte a mellkasához vissza Zayn. -Csak kényelmes néha így vinni - vonta meg a vállát mosolyogva mire Emma bólintott aztán elkezdte szürcsölni a kakaót míg néha-néha hátra nem lesett.
-Miért nem puszilkodtok? - Húzta fel a kis szemöldökét mire elkezdtem köhécselni és csúnyán néztem Emmára míg ő csak feltette a kezét és minden figyelmét a kakaójára szentelte.
-Bocsi kicsit kotnyeles - mentegetőztem Emma helyett. Mint az anyja. Tettem hozzá magamban amin el is mosolyodtam. -A nevem amúgy Louis míg az a kislány Emma a lányom - mutatkoztam be az új lánynak aki szerintem George barátnője lehet akit már régóta be kellett volna mutatnia. Perrie visongani fog, ha végre meglátja.
-Rosie. Már sokat hallottam rólatok - szólalt meg bársonyos hangon a lány persze mindvégig mosolyogva. Nagyon mosolygós.
-A barátnőm - szólt bele George és közelebb vonta magához Rosie-t mire bólintottam.
-Tényleg, haver? Wao. Azt hittem a feleséged már gratulálni akartam - szólalt meg nevetve Zayn és az emeletről meghallottuk Perrie kiáltását ami Zayn-nek parancs. -Megyek szívem - kiabálta vissza Zayn, nem zavarja egyiket se, hogy mások alszanak. Á, ők Zayn és Perrie.
-Papucs - köhögött bele George visszavágva mire Zayn duzzogva elindult az emelet felé a kis majom lányával.
George-ra néztem aki a fejével Emmára bökött, a fenében megfeledkeztem arról, hogy a lányom erről semmit se tud.
-Felmegyek és felöltözök - ugrott le végszóra Emma aztán ránk tekintett. -Minden rendben? - Kérdezett rá mire mosolyogva bólintottunk és váll rántva elindult a nappali felé. Amikor elhagyta a konyhát már George kezdett volna bele, de feltartottam a kezem mivel Emma visszalépett gyanús tekintettel aztán mosolyogva elment. Ezt még háromszor megcsinálta aztán végleg felfutott az emeletre. Tiszta anyja.
-Na szóval az a helyzet - kezdett bele George míg én a kávéfőzőhöz léptem ahol töltöttem magam egy bögre kávét. Koffein nélkül nincs reggel. -Hogy Rosie is jön - vágta rá mire felé fordultam kérdően, de aztán rá bólintottam.
-Okés, ha akar - vontam meg a vállam és hirtelen Rosie megcsapta George homlokát.
-Gyáva - rázta meg a fejét Rosie aztán rám nézett. -Franciaországban megyünk. Van ott egy rokonuk akiről még George nem szólt és van egy megérzésem, hogy ott van - vázolta fel nekem Rosie mire a szemöldököm a magasban szokott míg az állam a padlót súrolta. Tessék? Franciaországban? Ez most vicc? Bár logikus lenne Hannah és Danielle mindig szerette Franciaországot.
-Hú hát oké, de az nem egy nap lesz - szólaltam meg zavartan mire mindkettő bólintott szóval tudják.
-Már bepakoltunk, csak 2-3 napra terveztünk az utazást - válaszolt George mire bólintottam. Haragudnom kéne rá, hogy erről nem szólt, de.. kit álltatok, ha nem lenne itt a csaja neki esnék és addig szorongatnám a nyakát míg el nem kékül. Aztán eszembe jutna, hogy Hannah megutálna azért, mert megöltem a testvérét. Talán jobb is, hogy itt van Rosie.
-Mit mondjak a lányaimnak? És a többiek? - Kérdeztem rá miután befejeztem az első kávét és a következőt töltöttem a bögrémben. Mellesleg ez a bögre a kedvencem hisz a "Legjobb apa" szöveg van rajta, igaz a többiek szerint nem a legjobb szó illik az apaságomra, de nem érdekelnek, szerintem én vagyok a legjobb apa. Vagy nem?
-Azt mondjuk nekik amit tegnap, hogy meg kell látogatnunk valami rokont és ez pár napban esik bele - vonta meg a vállát George, eléggé lazán kezeli ezeket a hazudásokat, mintha mindig hazudna. Oh mondjuk, ha a régi énjét nézzük akkor értem miért megy jó a hazudása.
-Akkor elviszem Emmát az iskolában és mehetünk - ittam ki a második kávémat aztán a mosogatóban tettem és a lépcső felé fordultam, de Rosie rám kiáltott így felé fordultam.
-És pakolni? - Kérdezett rá mire elnevettem magam és George is nevetve húzta magához kedvesét, hogy egy csókot hintsen a homlokára.
-Jaj drágám - rázta meg a fejét nevetve George míg a lány felhúzott szemöldökkel kémlelt minket. -Egy mi pasik vagyunk, pikk-pakk bepakolunk - emelte fel a kezét mosolyogva mire Rosie csak megforgatta a szemét és vállba gyűrte. Harcias azt hiszem ez kell George-nak szerintem az ágyban is ilyen. A harcias csajok szexik.
-Kettő a csomagtartó tele van a ruháimmal szóval pipa - rajzoltam egy pipa jelet a levegőben aztán egy mosollyal felszaladtam a lépcsőn és egyenesen a szobámban mentem ami üresen állt. Rendezetten. Hannah örülne, ha így látná a szobám. Talán hamarosan láthatja ezt a rendet a szobámban.
Megrázva a fejem gyorsan lezuhanyoztam, de tényleg gyorsan hisz most egy cseppet se gondolkoztam a víz alatt. Mindent villám gyorsan elvégeztem a fürdőszobában aztán egy fekete farmert és egy fekete pólót választottam, azt hiszem ma nem leszek a színes embere. A hajam csak össze-vissza állt azzal nem csináltam semmit inkább gyorsan megmostam a fogam aztán elindultam a földszintre, de a lépcsőnél megtorpantam és visszaléptem Emma szobájában persze halkan hisz lehet, hogy még Cindy alszik. Amint beéltem még az álom tengeren járt a királylány míg Emma a táskáját a hátára dobva lépett elém.
-Kész vagyok, főnök - emelte a homlokához a kezét mosolyogva mire felkaptam és egy puszit nyomva az arcára indultunk ki a szobából.
-Te vagy ilyen nehéz vagy a táskád? Igazi sózsák vagy - kezdtem el játékosan panaszkodni mire mosolyogva a kezében zárta az orrom és megcsavarta, ezt a mozdulatot tőlem tanulta. -Ez kissé fáj - szólaltam meg orrhangon mire Emma elkezdett nevetni így az orrom kiszabadult és mikor befejezte a hajammal kezdett babrálni addig míg le nem tettem és be nem ült a kocsiban. -Siettek és mehetünk addig adagoljátok be a többieknek - szóltam a két utazó felé és a végén mosolyogva George-ra néztem mire ő csak megforgatta a szemét. Lelépek a nehéz magyarázatról, egy zseni vagyok.
Emma egy nagyot dudált így szem forgatva elindultam az ajtó felé ahol még előtte felvettem a cipőmet természetesen zokni nincs rajtam hisz ez Louis Tomlinson divat. A rajongók őrjöngenének, ha zoknit vennék fel, szerintem háború lenne. Újra dudált így sietve indultam a kocsim felé mire gyorsan a helyére ült és kis angyal mosolyát elővette. Az angyal mosoly alatt egy kis ördög található talán mégis az én lányom.
-Ha visszaérek ezért én kapok ám - ültem be az autóban csúnyán nézve rá, de azért a szám félig mosolyra húzódott.
-Miért? Én nem csináltam semmit - emelte magasban a szemöldökét és kérdően nézett rám, mintha nem tudná miről beszélek. Jó ilyenkor tiszta anyja.
-Prücsök, Prücsök - ráztam meg a fejem nevetve mire ő is kuncogni kezdett így felhúzott szemöldökkel ránéztem aztán a kezeit a szájára tapasztotta. -Láttam te kis sunyógós - csikiztem meg a hasát mire nevetve elkezdett rúgkapálni aztán egy gyors mozdulattal míg ő nevetett bekötöttem. -Meg vagy - nyújtottam ki a nyelvem mosolyogva mire az övre nézett és duzzogva előre hajolt, hogy a rádión megnyomja a bekapcsoló gombot. A mai gyerekek játéka az elektromos készülékek.
Útközben mindvégig azon gondolkoztam, hogy mondjam el neki, hogy pár napig el kell utaznom az anyja miatt amit ki kéne hagynom szóval ki kéne találnom, hogy mit mondjak neki a gyors utazásomra hisz még csak tegnap jöttem haza. Jó az rövid utazás volt, most mégis 2-3 napról van szó. -Apuci ma te jössz értem? - Szólított vissza a valóságban Emma mosolygós hangja mire éppen fékeztem mivel a lámpa pirosra váltott. Fenében.
-Prücsök az a helyzet, hogy sajnos nem - kezdtem bele felé fordítva a tekintettem mire a mosoly eltűnt az arcáról és a nagy kék szemeivel kémlelt. Nem tudok ellenállni azoknak a szemeknek mégis most elkeserítem ennél is jobban, -Pár napra el kell utaznom George bácsival és a barátnőjével Rosie-val - vallottam be neki őszintén mire nagyokat pislogott aztán elfordította a tekintettét és inkább előre nézett.
-Miért? Olyan ritkán vagy itthon apuci - kezdett bele szipogva mire sóhajtva próbáltam valami jó magyarázatot adni neki, de semmi se jutott eszemben. Utálok hazudni főleg a gyerekeimnek sőt utálom mikor sírnak és Emma már szipog szóval sír. Francban.
-Tudom Prücsök csak... - kezdtem bele, de nem bírtam folytatni. Úgy elmondanám neki, hogy az anyját keressük és jó nyomon járok, de félek, hogy összetöröm a pici lelkét, ha nélküle jövünk haza. -Prücsök tudod a nagyinak szüksége van rám és George bácsikád meg Rosie elkísér ne legyek egyedül - és egy újabb hazugság amivel tele beszélem a lányom fejét, de jó cél érdekében. Azt hiszem.
-Mi a baja a nagyinak? - Kérdezte érdeklődve Emma mire beindítottam a járművet mivel észre se vettem, hogy a lámpa zöldre váltott csak azt vettem észre, hogy mögöttem őrülten dudálnak. Idegbeteg sofőrök.
-Az unokatesóid, az én testvéreim és segítek otthon egy kicsit - találtam ki egy újabb hazugságot ami igaz is lehetne csak most nem igaz.
-Oh értem - bólintott és az autót leállítottam az iskola előtt. -Örültem volna, ha ma te jössz értem - szólaltam meg szomorkásan, de egy mosolyt erőltet az arcára aztán kikapcsolta magát és az ajtót kinyitva kiugrott a kocsiból. -Szia apuci. Vigyázz magadra, én vigyázok Sammy-re - intett nekem mosolyogva, de még mindig az előbbi mondata volt a fejemben így a fejemet rázva kipattantam a járműből és utána eredtem míg a háta mögé nem értem és fel nem kaptam.
-Hazajövők ígérem csak a tiéd leszek - mosolyogva fordítottam maga felé mire egy nagy mosollyal átölelt és a fejét a vállamra hajtotta. -Szeretlek Prücsök - csókoltam meg a feje búbját míg ő felnézett és mosolyogva puszilta meg az arcom.
-Szeretlek apuci, de szúrsz - válaszolt nevetve mire csak nevetve dörgöltem az arcomat az ő arcához így kitört belőle egy nagy "ne" nevetés. Mármint azt kántálta, hogy "ne" míg persze nevetgélt.
-Van valami ami miatt örültél volna, hogy ma én jövők érted? - Kérdeztem rá mosolyogva ami már nagyon érdekelt hisz teljesen összetört mikor mondtam neki ma se én jövők érte szóval valaminek kell lennie.
-Az legyen meglepetés amikor haza jössz - válaszolt mosolyogva aztán egy utolsó puszit nyomott az arcomra és addig-addig ficánkolt míg ki nem préselte magát a kezeim közül. -Szeretlek apuci - intette mosolyogva aztán a barátjához futva együtt indultak a nagy épület felé. Nem tetszik nekem, hogy Emma ilyen korán kezdi a pasizást, de az a Eddie gyerek nem is olyan rémes és míg nem töri össze a lányom szívét kedvelem. Aztán utána ne kerüljön a szemem elé.
Nevetve megráztam a fejem és miután eltűntek a kocsihoz sétáltam azt megkerülve ültem vissza a kormány elé. Utoljára az épületre mosolyogtam aztán az autót beindítva haza felé indultam és, ha nem kaptam volna ki piros lámpákat 5 perc alatt hazaértem volna, de a piros lámpák kedvelnek kár, hogy én utálom a piros lámpákat. Bár szerintem senki se szereti azokat.
Ajtót becsapva indultam a ház felé amint lezártam a kocsit és mikor beléptem pont Cindy lépett le a lépcsőn a szemét dörgölve és a nyusziját szorongatva.
-Apuci - pillantott meg fél szemmel és felém futott míg, felkaptam és egy reggeli puszit nyomtam az arcára aztán a fejét a vállamra tette.
-Mehetünk? - Lépett ki George és Rosie a konyhából mire bólintottam aztán a kezemben lévő kislányra néztem.
-Manócska most el kell mennem és míg én nem leszek légy nagyon jó kislány Perrie néninek és Lexy néninek. Okés? - Kérdeztem tőle mosolyogva mire felemelte a fejét és mosolyogva bólintott. -Szeretlek Manócska - pusziltam meg az arcát míg ő átkarolta a nyakam.
-Szeretlek apuci - mosolygott rám piszén Cindy mire mosolyogva nyomtam egy utolsó puszit az arcára aztán lettem.
-Keresd meg a konyhában Perrie nénit szerintem nagyon sok finomsággal vár - guggoltam le elé mire a szemei felcsillantak és egy puszi után futva indulta a konyha felé. Annyira futott, hogy a nyusziját elejtette így mosolyogva felemeltem a kissé beteg nyulat mármint azért beteg, mert sokszor kellett megvarrni meg régen nagyon sokat rágcsálta a fülét. Sok mindent megélt már ez a nyúl.
A nyulat a kanapéra helyeztem mosolyogva aztán a két útitársra néztem és a kezeimet összecsapva indultunk az ajtó felé és mivel George autójával megyünk előtte a saját autóm csomagtartójából átraktam egy két ruhadarabot míg Rosie érdeklődve figyelte mennyi minden van a csomagtartómban.
-Te a csomagtartódban élsz? - Kérdezte Rosie felhúzott szemöldökkel mire nevetve megráztam a fejem.
-Két gyerekem van. Felkészült vagyok minden alkalomra - válaszoltam bezárva a csomagtartót aztán George autójához léptünk.
-Most már felkészült - szólt be George nevetve mire csak megforgattam a szemem hisz minden apuka hibázik. Ugye?
Mire bepakoltunk, elrendeződtünk a kocsiban és mivel utálok hátul ülni Rosie beült középre aztán a reptér felé vettük az irányt mivel Franciaország mégse itt a szomszédba van. George állítása szerint beszélt azzal a titokzatos nagybácsival aki elvileg nem is igazi rokonuk mégis Rosie váltig állítsa, hogy Hannah és Danielle ott van, ha nem lesz őt... Nem! Hiszek neki vagyis hiszek benne, hogy ott van és ma este már a karjaimba zárhatom. Ma este mellette alszok el aztán együtt jövünk haza természetesen kézen fogva aztán megkérem a kezét és egy hatalmas esküvőt csapunk még Zayn és Perrie esküvőjét is lekörözzük bár azt az esküvőt nem lehet. Az ő esküvőjükre örökké emlékezni fogok már csak azért ami történt köztem és Hannah közt. Emlék ami sose halványul el.
Mire feleszméltem már a reptérre érkeztünk ahol kipakoltuk a cuccunkat és míg ők kéz a kézben jöttek utánam, én már rögtön keresni kezdtem az első Franciaországba jutó repülőt ami pont most fog indulni. Micsoda mázli már azt hittem valami baj lesz, mint ahogy a filmekben szokás. Még szerencse, hogy ez nem egy film.
***
Az út hosszú volt és fárasztó azt hittem sose szállunk le míg George és Rosie egy jót aludtak addig én az egész út alatt tömtem magamban a reptéri kajákat. Ideges voltam és féltem, hogy újabb zsákutca pedig hinni akartam és hiszek is mégis bennem van a félelem, hogy a semmiért utaztuk át a napot. Nem akarok újabb zsákutcát, őt akarom.
-Merre? - Kérdeztem rá mikor az előtérben értünk és George elkezdett nézelődni ide-oda aztán az ajtó felé bökött és egyből maga után húzta Rosie-t. -Nem kell megvárni - forgattam meg a szemem és utánuk eredtem nagy léptekkel.
Amint kiértünk George elment autót bérelni és egy piros Audi-val tért vissza mosolyogva. Megjegyezném nem a kedvenc autóm, de nem is a legrosszabb fajta. Gyorsan bedobáltunk a csomagtartóban minden cuccunkat aztán be pattantunk. Igen szó szerint bedobáltam mindent hisz utálok pakolni valahogy nem az én világom és haszontalannak tartom. Na meg persze most ideges is vagyok emiatt az egész miatt. Ha nincs itt...
Nem, itt kell lennie!
A lábam remegett sőt még a térdemen lévő kezem is remegett, mint a kocsonya. Nem tudom mikor voltam utoljára ilyen ideges, de jó rég lehetett.
-Ott lesz - hallottam meg mögülem Rosie hangját mire hátrapillantottam és egy mosollyal biztatva mire kifújtam a levegőt aztán egy mosollyal jutalmaztam.
-Hogy lehetsz ilyen nyugodt, haver? - Ráztam meg a fejem és kérdően Georga-ra néztem aki csak megvonta a vállát. Úgy viselkedik, mintha nem a húga lenne a tét egy csepp izgalom sincs benne pedig, ha itt van akkor vége ennek az őrületnek. Vége a keresgélésnek.
-Nem rángatom magam hamis ábrándokban - válaszolt mire csak megráztam a fejem szóval nem hisz.
Mielőtt elgondolkoztam volna ezen az autó lefékezett én meg, mint a villám kipattantam az autóból és a csomagokat otthagyva szaladtam az ajtó felé meg se várva a többieket. Sőt még a szép házat se néztem csak annyit tudok a házról, hogy szép és nagy. Mint minden ház a mi környékünkön, London-ban.
A többiekre néztem akik szintén elindultak felém a csomagokkal így amint végre az ajtóhoz totyogtak bekopogtam a hatalmas, zöld színű ajtón.
Pár perccel később egy negyvenegyes éveiben járó férfi nyitott ajtót aki mosolyogva fogadta George-t és azonnal beljebb invitált minket.
-Eric bácsi - ölelte meg mosolyogva George a nem vér szerinti bácsikáját. -Ő itt a barátnőm Rosie - mutatta be elsőnek természetesen a barátnőjét, a csaját és persze a jövőbeli feleségét, de az nem érdekes. Haladjunk. -Ő pedig - már kezdett volna bele, de közben vágtam. Hát persze.
-Louis vagyok. Hello Eric bácsi, vagy ki. Bocsi, de fontos dolog miatt jöttünk - hadartam és egy gyors kézrázás után magam mellé engedtem a kezem és kifújva a levegőt fogalmaztam meg magamban mit is akarok. -Hol van Hannah? - Csak egy szimpla kérdésig jutottam ami kerek perec ki mondja miért is utaztunk London-ból ilyen messzire. Nem, nem azért, mert ezzel a pasassal meccset akarok nézni!
-Hannah? - Kérdezett rá, mintha nem hallotta volna pedig szerintem teljesen érthetően mondtam, vagy talán kicsit süket.
-Igen, ő! Szőke, fürtös haja van és gyönyörű szép kék szeme. Kissé pimasz, de nagyon felelősségtudó, ja és ennek a baromnak a húga - a végén George-ra böktem aki vállba vágott, de nem törődtem most kivételesen vele sokkal jobban érdekelt ennek a palinak a válasza. Tudom, hogy tud valamit róla.
-Igen, tudom kiről beszélsz - válaszolt bólintva mire ismét feltettem ugyanazt a kérdést egy gúnyos mosoly kíséretében. Nagyon ideges vagyok és ilyenkor nem jó, ha húzzák az agyam. Nagyon nem jó. -Sajnálattal kell közölnöm veletek, de Hannah meghalt egy autóbalesetben - bökte ki végre mire a szemeim majd kiestek a helyéről és egyből elkezdtem rázni a fejemet közben ugyanazt ismételgetve. Ez nem lehet. Nem! Nem halhatott meg hisz arról tudnék, mert érezném.
-Hazudsz - kiáltottam a képében és a gallérjánál megfogva nyomtam a falhoz míg a képében ugyanazt a szót kiabáltam. -Nem halt meg! Mi a francért hazudsz? - Folytattam a kiabálást mikor hirtelen George letépett Eric bácsiról aki nem is a bácsikája, de mindegy.
-Louis elég fejezd be - kiáltott rám George mire csak megráztam a fejem.
-Nem fogom hagyni, hogy hazugságokkal tömje a fejem - vágtam rá.
-Nincs oka hazudni - kiabálta a képemben George mire csak hörögve megráztam a fejem. Lehet, hogy nincs oka hazudni, de akkor se hiszem el ennek az alaknak amit össze-vissza beszél.
-Tudom, hogy nem halt meg! Nem érted George, ha meghalt volna akkor azt tudnám, mert érezném - az apján kívül hisz természetesen elsőnek a szüleit értesítik, de én előre tudtam volna hisz a szívem egyik felét magával vitte volna a sírba és halott lennék vele együtt. Rohadtul nem halt meg.
Hirtelen meghallottam az emeletről egy gyerek sírást így rögtön arra kaptam a tekintettem és a lépcső tetején Danielle állt.
-Danielle? - Kérdeztem halkan mivel nem voltam biztos benne, hogy ő az, vagy csak a képzeletem játszik velem.
-Jó látni, Louis - szólalt meg mosolyogva miközben lejjebb lépkedett a lépcsőn míg én egyből hozzáléptem és magamhoz öleltem. Semmit se változott a két év alatt talán csak a haja, ami rövidebb lett, de még így is gyönyörű. Ha viszont ő itt van akkor Hannah-nak is itt kell lennie hisz, ha Eric szerint meghalt akkor Danielle nem lakna ebben a házban. Valószínűleg már hazajött volna London-ban és tőle tudnánk meg ezt. Mármint ez annyit jelent, hogy Hannah igen is él és, hogy az a Eric hazudik.
-Kérlek mond, hogy Hannah is veled van - kérleltem mire szomorúan lehajtotta a fejét amikor az emeletről ismét egy gyerek sírás hallatszott. Kérdően Danielle-re néztem aki félve felpillantott aztán Eric-re néztem aki egy nagyot nyelve nézte az emeletet.
Megrázva a fejem, mint az őrült az emelet felé futottam és az se érdekelt, hogy Danielle próbál visszatartani egyszerűen csak fellöktem és követve a síró hangot benyitottam a megfelelő szobában. A szobában érve egy kék színű gyerekszobára leltem illetve kék és fehér színben pompázott a szoba. Körülnéztem a szobában, de senkit se láttam, egyedül a fehér kiságyból ordított egy gyerekek aki már fel is állt az ágyról. Barna haja és nagy kék szeme hasonlított valakire, de nem tudtam gondolkodni kire inkább az ágyhoz sétáltam és kiemeltem belőle a csecsemőt hisz bárkié nem hagyhatom sírva. Döbbenetes ahogy a karjaimban vettem a gyerek elhallgatott és egy mosolyt eresztett felém. Nem olyan csecsemő hisz már tutira egy éves szóval már egy igazi kis úr.
-Louis - futott be a szobában Danielle a többiekkel a nyomában. Mikor megpillantom Danielle és Eric megnyugodott arcát a kis kölökre nézek felhúzott szemöldökkel. Kinek a gyermeke lehet?
-Ő kié? - Szegeztem fel a kérdésem a kis srácra bökve mire Danille idegesen elkezdte a homlokát vakarni míg én oldalra billentettem a fejem. -Ki ez a gyerek? - Tettem fel ismét a kérdésem mire Danielle nagyot nyelve rám nézett. Geogre-ra és Rosie-ra néztem akik szintén nem értettek semmit a helyzetből aztán hirtelen az ajtó nyikorogni kezdett mögöttem. Van még egy szoba a szobában?
-A fiunk - szólalt meg az a hang amit ezer éve nem hallottam vagyis csak két éve telt el és a gondolataimban mindig hallottam az ő hangját így mikor most meghallottam, elsőnek nem hittem a fülemnek így óvatosan hátrafordultam és a szívem kihagyott egy ütést mikor megláttam. Azt hittem a képzeletem játszik velem, de mikor fél mosolyra húzta ajkait tudtam, hogy ez valós. Ő most tényleg itt van és mosolyog. Rám.
Délután a kocsiban pattan mivel mindenki elvolt foglalva, hogy elmenjen Emmáért és mivel a nap egész részét ágyba töltöttem, kissé elfáradtam a tegnapi semmitevésben. Bezzeg amikor mindennap, minden hétvégén bulikat tartottunk akkor sose fáradtam el, de ez a egész napos gyereknevelés meg minden kifáraszt. Mikor Emma volt kicsi több gyerek pelenkát láttam, mint női fehérneműt. Most már ezzel se lenne problémám hisz itt van nekem Lottie csak mostanság valami baja van és, ha rákérdezzek folyton veszekedéssel végezzük és abban már belefáradtam. Nem akarok veszekedni vele, mert szeretem, de érdekel mi a baja hisz amolyan egy párt alkotunk. Azt hiszem.
Mikor az iskolához értem felhúzott szemöldökkel néztem körül hisz Liam szerint Emma mindig boldogan fut ki az épületből egy kis barátjával, de most egy szőke hajú miniatűr kislány ül a lépcsőn lehajtott fejjel.
Zsebre tette kézzel indultam a lépcső felé hang nélkül így mikor leültem mellé rám emelte a kis fejét és megláttam ahogy a szemei vörösek a sírástól. Ajaj valaki megbántotta Louis kis hercegnőjét csak nehogy Louis megtudja. Oh kitálaltatok én is ellátom annak a valakinek a baját aki megmerte bántani az én kis törpémet.
-Mi a baj törpike? - Kérdeztem rá mire csak megrázta a fejét és kis kezével megtörölte az arcát aztán felállva az ölembe mászott, hogy aztán a karjával átölelje a nyakam. Azonnal visszaöleltem, de nem maradhatott végig rajtam és az én kíváncsiságom is legyőzött tudnom kell miért sír Emma, hogy megöljem az illetőt aki megbántotta. A One Direction énekes megölt egy embert! Micsoda egy szalagcím.
-Miért nem mosolyog ez a kis szöszi? - Állítottam a két lábam közé mire csak szipogva felhúzta az orrát és csak megvonta a vállát. -Ne vonogasd a vállad, nagylány! - Ripakodtam rá szúrós szemmel mire egy pillanatra elnevette magát aztán visszatért az elkeseredett kislány szerepre és elkezdte a földet tanulmányozni. Így olyan, mint az anyja. Az anyja. Vajon mi lehet Hannah-val és Danielle-el?
-Csak.. mindegy - legyintett a kis karjával és a táskáját felkapva lépett el mellőlem, hogy egy mosollyal az arcán a kocsimhoz lépjen, de visszafogtam.
-Hadard - utasítottam mire sóhajtva leült a combomra és megtörölte a szemeit, hogy erősnek látszódjon, de az csak a külső, ez a kis virágszál valójában nagyon érzékeny.
-Jelentkeztem focizni - újságolta el mire felhúztam a szemöldököm és mosolyogva elkezdtem bökdösni.
-Micsoda? De ez remek hír kis focista vagy, mint az apád és Niall bácsikád - húztam ki a magam a nevem hallatán nevetve, de most ő nem nevetett. Jaj.
-Nem, nem az! - Fonta össze a kis kezeit a mellkasán duzzogva és láttam rajta, hogy nagyon tartja magát nehogy elsírja magát. -Nem vettek be, Niall bácsi. Nem leszek focista! - Vágta rá és a fejét a mellkasomra hajtotta mire a karjaim közé zártam. Megértem mit érez hisz mikor én gyerek voltam kicsit talán idősebb voltam Emmánál, de még kis iskolás voltam és izgatottan jelentkeztem focizni mikor elértem a korhatárt. Azt hittem bevesznek, de mikor az edző a képemben mondta, hogy "sose leszek focista" én is összetörtem hisz még csak gyerek voltam. Hozzáteszem az a edző egy idióta volt aki mindenkit leszólt és megalázott így örültem, hogy aztán nem ő hozzájártam focizni. Valójában igaza lett nem lettem focista, de jobb életem lett, mint neki.
Szóval totálisan átéreztem azt amit Emma érezz, de nem csak emiatt szomorú hisz több oka van a szomorúságnak. Például az anyja aki nincs mellette. Sose mondja mostanság, hogy hiányzik neki, de mikor ránézek látom a kék szemeiben, annyira könnyű a gyerek szemében olvasni.
-Ez csak egy csapat, Emma. Ne add fel - emeltem meg a vállánál fogva mire vadul rázni kezdte a fejét.
-Ez nem egy csapat. Azt akartam, hogy apu büszke legyen rám - vonta meg a vállát mire nevetve megráztam a fejem.
-Büszke rád - válaszoltam mosolyogva.
-De olyan szomorú mostanában azt akarom, hogy boldog legyen - még a gyerek is észre veszi. Döbbent arccal egy nagyot sóhajtottam hisz igaza van Louis nem a legboldogabb, de Emma és Cindy előtt mindig azt mutatja sőt mostanság sokkal boldogabb. Talán az utazásai miatt amik nagyon furcsák. Mit tervezhet az a idióta?
Mielőtt válaszolhattam volna Emma kérdésére a telefonom csengésére lettem figyelmes és Lottie kép mosolygott rám ettől a képtől mindig elmosolyodom.
-Mi a helyzet, szépségem? - Szóltam bele a telefonban mosolyogva mire Emma addig-addig kapirgálta a mellkasom míg nevetve kihangosítottam és közénk helyeztem.
-Lottie néni - visította a telefonban Emma a hangja, végre vidámabb.
-Szóval ki vagyok hangosítva - szólalt meg kuncogva mire mosolyogva bólintottam így Emma fejbe vágott. Visszatért. -Hol vagytok? - Kérdezte mire Emma beleszólt, hogy még az iskolánál így Lottie csak hümmögött.
-Miért? Baj van kicsim? - Kérdeztem rá aggódóan mire Emma a kezeivel egy szívet ábrázolt amin csak nevetve megforgattam a szemem.
-Nem, nem csak mindegy. Siessetek haza - rázott le túl hamar minket, de boldog volt és mielőtt rákérdezhettünk volna letette. Ez furcsa. Valamiről lemaradtunk?
-Szülinapja van valakinek? Van torta? - Csillant fel Emma szeme vidáman mire elkezdtem gondolkozni és gyorsan megnéztem a telefonom naptárján, abban minden születésnap be van írva, de egyetlen egy szülinap sincs.
-Nem - ráztam meg a fejem mire csalódottan biggyeszteni kezdte az ajkait. Mi folyik otthon?
-Mindegy - állt fel Emma. -Meg kell tudnom miért boldog Lottie néni. Lehet tortát sütött nekem - kezdett eltapsikolni mosolyogva mire csak megforgattam a szemeimet ismét.
-Vagy nekem - kezdtem el vele vitatkozni mire megfogta az orrom. -Hé - csikiztem meg a hasát közelebb húzva magamhoz ami hatására hangosan elkezdett kacarászni. Mire befejeztük vissza ült az ölemben és elkezdte a nyakam csikizni. -Jól vagy? - Kérdeztem rá mire abbahagyta és rám emelte a tekintetét, de csak megvonta a vállát.
-Nem leszek focista - válaszolt szomorúsággal a hangjában mire csak megráztam a fejem. |
| A gif saját így kérésre elvihető! |
Mikor az iskolához értem felhúzott szemöldökkel néztem körül hisz Liam szerint Emma mindig boldogan fut ki az épületből egy kis barátjával, de most egy szőke hajú miniatűr kislány ül a lépcsőn lehajtott fejjel.
Zsebre tette kézzel indultam a lépcső felé hang nélkül így mikor leültem mellé rám emelte a kis fejét és megláttam ahogy a szemei vörösek a sírástól. Ajaj valaki megbántotta Louis kis hercegnőjét csak nehogy Louis megtudja. Oh kitálaltatok én is ellátom annak a valakinek a baját aki megmerte bántani az én kis törpémet.
-Mi a baj törpike? - Kérdeztem rá mire csak megrázta a fejét és kis kezével megtörölte az arcát aztán felállva az ölembe mászott, hogy aztán a karjával átölelje a nyakam. Azonnal visszaöleltem, de nem maradhatott végig rajtam és az én kíváncsiságom is legyőzött tudnom kell miért sír Emma, hogy megöljem az illetőt aki megbántotta. A One Direction énekes megölt egy embert! Micsoda egy szalagcím.
-Miért nem mosolyog ez a kis szöszi? - Állítottam a két lábam közé mire csak szipogva felhúzta az orrát és csak megvonta a vállát. -Ne vonogasd a vállad, nagylány! - Ripakodtam rá szúrós szemmel mire egy pillanatra elnevette magát aztán visszatért az elkeseredett kislány szerepre és elkezdte a földet tanulmányozni. Így olyan, mint az anyja. Az anyja. Vajon mi lehet Hannah-val és Danielle-el?
-Csak.. mindegy - legyintett a kis karjával és a táskáját felkapva lépett el mellőlem, hogy egy mosollyal az arcán a kocsimhoz lépjen, de visszafogtam.
-Hadard - utasítottam mire sóhajtva leült a combomra és megtörölte a szemeit, hogy erősnek látszódjon, de az csak a külső, ez a kis virágszál valójában nagyon érzékeny.
-Jelentkeztem focizni - újságolta el mire felhúztam a szemöldököm és mosolyogva elkezdtem bökdösni.
-Micsoda? De ez remek hír kis focista vagy, mint az apád és Niall bácsikád - húztam ki a magam a nevem hallatán nevetve, de most ő nem nevetett. Jaj.
-Nem, nem az! - Fonta össze a kis kezeit a mellkasán duzzogva és láttam rajta, hogy nagyon tartja magát nehogy elsírja magát. -Nem vettek be, Niall bácsi. Nem leszek focista! - Vágta rá és a fejét a mellkasomra hajtotta mire a karjaim közé zártam. Megértem mit érez hisz mikor én gyerek voltam kicsit talán idősebb voltam Emmánál, de még kis iskolás voltam és izgatottan jelentkeztem focizni mikor elértem a korhatárt. Azt hittem bevesznek, de mikor az edző a képemben mondta, hogy "sose leszek focista" én is összetörtem hisz még csak gyerek voltam. Hozzáteszem az a edző egy idióta volt aki mindenkit leszólt és megalázott így örültem, hogy aztán nem ő hozzájártam focizni. Valójában igaza lett nem lettem focista, de jobb életem lett, mint neki.
Szóval totálisan átéreztem azt amit Emma érezz, de nem csak emiatt szomorú hisz több oka van a szomorúságnak. Például az anyja aki nincs mellette. Sose mondja mostanság, hogy hiányzik neki, de mikor ránézek látom a kék szemeiben, annyira könnyű a gyerek szemében olvasni.
-Ez csak egy csapat, Emma. Ne add fel - emeltem meg a vállánál fogva mire vadul rázni kezdte a fejét.
-Ez nem egy csapat. Azt akartam, hogy apu büszke legyen rám - vonta meg a vállát mire nevetve megráztam a fejem.
-Büszke rád - válaszoltam mosolyogva.
-De olyan szomorú mostanában azt akarom, hogy boldog legyen - még a gyerek is észre veszi. Döbbent arccal egy nagyot sóhajtottam hisz igaza van Louis nem a legboldogabb, de Emma és Cindy előtt mindig azt mutatja sőt mostanság sokkal boldogabb. Talán az utazásai miatt amik nagyon furcsák. Mit tervezhet az a idióta?
Mielőtt válaszolhattam volna Emma kérdésére a telefonom csengésére lettem figyelmes és Lottie kép mosolygott rám ettől a képtől mindig elmosolyodom.
-Mi a helyzet, szépségem? - Szóltam bele a telefonban mosolyogva mire Emma addig-addig kapirgálta a mellkasom míg nevetve kihangosítottam és közénk helyeztem.
-Lottie néni - visította a telefonban Emma a hangja, végre vidámabb.
-Szóval ki vagyok hangosítva - szólalt meg kuncogva mire mosolyogva bólintottam így Emma fejbe vágott. Visszatért. -Hol vagytok? - Kérdezte mire Emma beleszólt, hogy még az iskolánál így Lottie csak hümmögött.
-Miért? Baj van kicsim? - Kérdeztem rá aggódóan mire Emma a kezeivel egy szívet ábrázolt amin csak nevetve megforgattam a szemem.
-Nem, nem csak mindegy. Siessetek haza - rázott le túl hamar minket, de boldog volt és mielőtt rákérdezhettünk volna letette. Ez furcsa. Valamiről lemaradtunk?
-Szülinapja van valakinek? Van torta? - Csillant fel Emma szeme vidáman mire elkezdtem gondolkozni és gyorsan megnéztem a telefonom naptárján, abban minden születésnap be van írva, de egyetlen egy szülinap sincs.
-Nem - ráztam meg a fejem mire csalódottan biggyeszteni kezdte az ajkait. Mi folyik otthon?
-Mindegy - állt fel Emma. -Meg kell tudnom miért boldog Lottie néni. Lehet tortát sütött nekem - kezdett eltapsikolni mosolyogva mire csak megforgattam a szemeimet ismét.
-Vagy nekem - kezdtem el vele vitatkozni mire megfogta az orrom. -Hé - csikiztem meg a hasát közelebb húzva magamhoz ami hatására hangosan elkezdett kacarászni. Mire befejeztük vissza ült az ölemben és elkezdte a nyakam csikizni. -Jól vagy? - Kérdeztem rá mire abbahagyta és rám emelte a tekintetét, de csak megvonta a vállát.
-Dehogynem. Ne add fel! Nem minden sikerül először ez még csak az iskola-előkészítő pár év múlva te leszel a legjobb kislány focista - böktem a mellkasára mosolyogva mire felnézett a szemeiben aztán a kis kezeivel átkarolta a nyakamat.
-Köszönöm Niall bácsi - suttogta míg én csak átkaroltam és a szőke kis fejére egy puszit nyomtam. Néha nem csak nagybácsinak képzelem magam, hanem apának hisz vágyom az apaságra annyira irigykedem Louis-ra és Zayn-re, hogy nekik ez a csoda már megadatott, de semmivel se változtatnám meg az életünket, mert Emma volt a legjobb ami velünk történt. Igaz nem az én gyerekem, de nagybácsinak lenni a második legjobb érzés.
Talán egyszer én is apa lehetek, de addig is nagyszerű nagybácsi szeretnék lenni.
