2016. október 11., kedd

Season 3 Chapter 7 - Franciaországban történt

Sziasztok mókuskák! 
Tudom, tudom egy igazi szörnyeteg vagyok, hogy ennyi ideig húztam-halasztottam a részt, de nem tudok jobb okot mondani, mint az időhiány. Gondolom ezt mindenki átérzi szóval túl sablonos, de sajnos igaz. Most, hogy egy hetet beteg voltam - és akkor se tudtam részt hozni ejnye - felhalmozódtak a tanulni valók és közben ott van a család és a magánélet. 
Jó elég az önsajnálatból! 
Lényeg most meghoztam az új részt ami már készen volt, mert előre megírtam egy-két részt (yey) csak fokozatosan teszem ki, hogy minél hamarabb lezárhassam. MÉG HÁROM RÉSZ +EPILÓGUS!

Jó olvasást babák és előre sajnálom, ha hibákat találsz, vagy túl lapos és unalmas lett! :))xx

Megállt az idő
Árad belőle a szépség
Bátor leszek
Nem hagyom, hogy bármi elvegye tőlem

Miután magamban meghoztam a döntést azonnal elújságoltam mindenkinek igaz Eric bácsi kissé csalódott lett a hírtől, hogy elmegyünk hisz már nagyon megszerette Tommy-t így eltudom képzelni mennyire fog neki hiányozni és az igazat bevallva nekem is hiányozni fog. Befogadott úgyhogy nem is a valódi bácsikám mégis a házában fogadott és az egész idő alatt mellettem volt, nem ítélt el és a véleményét is megtartotta. Nagyon sok köszönettel tartozok Eric bácsinak,  ezért is - meg Louis kijelentése miatt is - maradunk még egy-két napot Franciaországban. Örülök neki, mert hiányozni fog ez a ház, de már nagyon kíváncsi vagyok a lányomra és a többiekre. A két év alatt nagyon sokszor gondoltam Emmára és ahányszor hiányzott, annyiszor bizonygattam magamnak, hogy vigyáznak rá és jól van. Louis állítása szerint remekül is van.
Na igen Louis. Vele még nem jutottam dűlőre, de mivel van két közös gyerekünk eléggé össze vagyunk kötve.
-Komolyan mondod? Tommy lehányta Danielle-t? - szólított vissza a valóságban Louis aki szorosan mögöttem ült és a fejét a vállamra hajtotta, hogy nézze a képeket amiket a két év alatt készítettem. Emlékként, az efféle dolgok miatt.
-Igen, lehányt. Köszönöm Han, hogy elmondtad neki - hallottuk meg az ajtó irányából Danielle hangját aki szem forgatva és kissé dühösen pislogott ránk mire Louis a fülemben nevetett. Enyhe megsüketülés pipa.
-Bocsi - szorítottam össze a szemeimet kuncogva, de nem bírtam tovább egyszerűen kirobbant belőlem a nevetés mire Danielle csak rosszallóan rázta a fejét. -Amúgy hol van Tommy? - ráztam meg a fejem és felé tekintettem míg Louis megragadta a csípőmet és közelebb húzott magához már, ha az lehetséges.
-A bátyáddal és Rosie-val, éppen Eric bácsi oktatja őket a kis ördögfiókáról - vonta meg a vállát mosolyogva és már hagyott is minket volna magunkra, de Louis rákiáltott.
-Ne merd felhívni - Louis-ra néztem aki csak rám kacsintott aztán szúrós tekintettel nézett vissza Danielle-re.
-Micsoda? - kérdezett rá összefont karokkal és a fejét kissé oldalra is billentette.
-Tudom, hogy felakarod hívni Liam-et, de ne tedd. Kérlek. Hadd legyél neki meglepetés - fejtette ki Louis egy fél oldalas mosollyal mire Danielle nagy nehezen bólintott pedig szíve szerint már fel is hívta volna. Nagyon hiányzik neki és mikor megjelentek akkor Danielle boldog volt az esély miatt, míg én megrémült, de az már mellékes mostanra már én is boldog vagyok, mert az eddigi életem mű boldogság volt, ez az igazi boldogság.
-Jó, de Perrie-t felhívom - vágta rá Danielle és ezzel együtt elviharzott mire Louis csak megforgatta a szemét és a fejét a hátamban nyomta.
-Perrie lepcses szájú - hallottam meg keserves segélykiáltását mögülem mire csak elmosolyodtam.
-Tartani fogja a száját - biztattam és tovább lapoztam Louis telefonján a képet mivel valójában én se hiszek abban, hogy Perrie tartsa majd a száját hisz ő Perrie.
-Na persze, de mindegy - hallottam meg nevető hangját mögülem és ismét a vállamra tehénkedett. -Ilyen képekért érdemes élni - lapozott egyet mire rám villantott idegesítő vigyorát és a képre néztem amit Eric bácsi, vagy Danielle fotózott. Emlékszem erre a napra, a hálaadási vacsorát készítettem mikor valamelyikük lefotózta a gömbölyödő pocakom. Szép idők, de akkor már nagyon fáradt voltam hisz ez az utolsó - vagyis remélem - terhességem nagyon leterhelt így alig vártam már a szülésnapját. És még késett is egy hetet, ez a gyerek jól érezte magát a méhemben.
Megrázva a fejemet és a telefonra szenteltem a figyelmem amin képet változtattam. Emma, Cindy és a Malik ikrek jelentek meg a képen.
-Istenem, de édesek - mosolyogtam hátra Louis-ra mire ő csak rám mosolygott és megrázta a fejét.
-Te vagy édes - mosolyogva az orrom hegyére egy puszit nyomott mire zavartan visszafordítottam a tekintettem a képre. -Legédesebb terhes anyuka - arrébb tolva a hajamat kezdte el csókolgatni a nyakszirtemet. Teljesen ellazultam csókjaitól mégis a vészjelző kétszeresen pislákolt. Az első gond, hogy fogalmam sincs hányadán állunk egyszerűen csak vagyunk és sztorizgatunk már egy napja és egy ágyba alszunk. A második gondom egészségügyi mivel éppen nem vagyok képes vele testi aktust részesíteni.
-Louis - fordultam felé így felemelte a fejét egy diadalmas mosoly keretében. -Tudod, hogy nem lehet egy-két ok miatt - folytattam mire vigyorogva megvonta a vállát aztán sóhajtva bólintott.
-A vérzés elég erős ok bár - a végén húzogatni kezdte a szemöldökét mosolyogva mire az én szemöldököm a magasban szökött aztán egész testemmel felé fordultam és most már nem érdekeltek a képek elkezdtem a kezemmel püfölni.
-Gusztustalan vagy - vágtam rá, de nem bírtam elrejteni a mosolyom.
-Tudom - vágta rá vigyorogva és hátra dőlt, hogy a  párnáim közé elbújjon, mintha ott sose találnám meg így térdre támaszkodva rávetettem magam. -Hú megszoktam, hogy a csajok rám vetik magukat, de a menstruáló lányok - vigyorgott a képemben miközben a derekamnál átfogott és nem is eresztett el.
-Idióta vagy - könyököltem a mellkasára mosolyogva.
-Te se vagy semmi - kacsintott rám kuncogva mire csak megforgattam a szemem.
-Olyan, mintha újra tinédzserek lennénk - gondolkoztam el hangosan mire felhúzta a szemöldökét és hirtelen kapcsoltam  mit is mondtam így szégyenlőse a fejemet a mellkasában temetettem. Annyira utálom mikor hangosan mondom ki a gondolataim.
-Mire értetted, Han? - kérdezte rá mire felemeltem a fejem és ismét felkönyököltem mindkét kezemmel a mellkasára aztán az arcomat a tenyeremben temetettem.
-Csak tudod olyanok vagyunk, mintha semmi problémánk nem lenne. Együtt vagyunk, mint a tinik pedig meg se beszéltünk semmit - vallottam be őszintén mire az arca elkomorodott aztán feljebb ült, de egy percre se eresztett el. -Rosszat mondtam? Mert nem akarom elrontani ezt a valami ami.. köztünk van - mutogattam magunk közé, amikor ideges vagyok gyorsan beszélek így most is hadartam amin csak nevetett, de nem őszintén. Elrontottam, megint.
-Irányítás mániás vagy, és a megbeszélés nálad fontos, de nekem a beszéd nem az erősségem - vonta meg a végén a vállát mire mosolyogva megráztam a fejem. -Igazad van meg kell beszélnünk - tűrte a fülem mögé egyik kósza szőke hajtincsem mire oldalra billentett fejjel belenéztem csillogó kék szemeiben. -Öltözz fel! Elviszlek valahova - emelt ki az öléből és az ágyra helyezett aztán ő már fel is pattant és az ajtó felé rohant. -Ne öltözz ki és smink se kell csak siess - vágta rá és sietősen elhagyta a szobát míg én kérdően néztem utána. Ebben meg mi ütött?
Tehetetlenül megráztam a fejem és eldőltem az ágyon, de nem sokáig mivel valaki jobban mondva valakik betörtek a szobám ajtaján. Danielle és Rosie lépett be mosolyogva mire kérdően rájuk emeltem a tekintettem míg feljebb tápászkodtam.
-A telefonom baszki - hirtelen Louis rohant vissza a szobában, de miután felvette a telefonját az ágyról egy csókot nyomot ajkaimra aztán el is futott. Még jobban nem értem.
A lányokra néztem akik éppen robbanni készültek és mikor robbantak egyszerre sikoltottak fel vidáman. Jesszusom.
-Szóval hova mentek? - kérdezett rá Danielle miközben a szépen kiszedett szemöldökét húzogatta.
-Fogalmam sincs - válaszoltam megrázva a fejem és még mindig döbbent arccal néztem hol az ajtóra, hol rájuk.
-Az, hogy lehet? Mit mondott mit vegyél fel? - folytatta a faggatást Danielle mire megrázva a fejem visszaemlékeztem mit is mondott pontosan a ruhámmal kapcsolatban. Amint eszembe jutott homlokon csaptam magam amin jót nevettek.
-Azt mondta, hogy ne öltözzek ki és smink se kell - válaszoltam oldalra döntött fejjel mire tagadóan egyből rázni kezdték a fejüket.
-Még mindig hülye - vágta rá Danielle mire egyetértően bólintottam.
-De akkor is megkéri a kezed - válaszolt mosolyogva Rosie mire egyszerre emeltük a rá a tekintetünket. -Nyilvánvaló! Kettő, majdnem három gyerek után illő sőt  már mióta ezt az alkalmat várja - vonta meg a vállt mosolyogva aztán a szekrényem felé lépkedett amit egyből ki is nyitott és elkezdett a ruháim közt matatni.
-Jó, de akkor is azt mondta az különleges alkalom lesz - válaszoltam megrázva a fejem, szerintem csak elmegyünk valahova megbeszélni a kapcsolatunkat hisz nyilvánvaló, hogy együtt vagyunk, de nem indulhatunk az elejéről vissza kell térnünk a kapcsolatunkban ahol befejeztük.
-Értem miért ilyen, Tomlinson! Ez lesz a különleges alkalom - Danielle tapsikolni kezdett örömében míg Rosie helyeselve kiáltott ki a ruhák közül. Épp tiltakozni akartam, de Danielle a fürdőszobámban futott és mikor visszaért a sminkes cuccaimmal tért vissza.
-Azt mondta nem kell smink - ráztam meg a fejem tagadóan mire Danielle csak megforgatta a szemét.
-Egy alap kell szóval fogd be és csukd le a szemed - vágta rá és mellém ült az ágyra mire engedelmesen felé fordultam.
Amit mondott az tényleg úgy lett csak egy alapsminket kaptam ami nem más, mint alapozó, szempillaspirál és egy nagyon vékony tusvonal ami szerinte kiemeli a szemem színét. Szerintem csak fokozni akarta az alapsminkemet.
Mire végezett a sminkkel addigra Rosie mosolyogva emelte a magasban a ruhám így csak mosolyogva bólintottam hisz mást nem tehetek. A fürdőszobában lökdöstek és nagy nehezen magamra rángattam a farmer nadrágom ami hasonlóan nézett ki, mint az a nadrág amit akkor vettem fel mikor a koncertre mentünk Emmával és Lexy-vel, amikor Louis megismerte a lányát. Régi szép idők. A felső egy pánt nélküli fehér felső amihez egy farmer kabát társul. Ez azért nem hasonlít arra a felsőre, mint az előző, de hát nem is kell hisz Rosie nem volt jelen azon a napon így nem tudhatja. Miközben felöltöztem akaratlanul is legjobb barátnőmre gondoltam aki egész életemben mellettem állt, még a hullámvölgyes időszakaiban is, és én meg csak úgy otthagytam, de csak az ő érdekét néztem hisz neki Harry mellett a helye, mellette túlélte a hiányom, de akkor is a legjobb barátnőmnek mondhatom a bolond fejét. Ha Lexy nem lenne akkor Emma sose ismerte volna meg Louis-t, ha Lexy legjobb barátként nem rugdos belém értelmet szerintem még most is otthon nevelném Emmát egyedül.
Milyen unalmas életem lenne akkor!
Amikor kész lettem megigazítottam a hajamat, vagyis megfésültem hisz kissé úgy néztem ki, mint aki most kelt ki az ágyból. Valószínűleg még igaz is lehetne. A kissé göndör, szőke fürtjeim a vállamra, illetve a hátamra omlott aztán még egy utolsó pillantást vettem a tükörben aztán befújtam magam a kedvenc parfümömmel és egy mosollyal az ajtó felé léptem, de a padlón megláttam Tommy kedvenc játékát ami egy plüss teknős. Mosolyogva felemeltem és magamhoz szorítva léptem ki ezzel egyszerre Danielle és Rosie is felpattant.
-Csodálatos vagy - kezdett bele Rosie amit csak egy mosollyal köszöntem meg.
-Menyasszony parfümmel fújtad be magad? - kérdezte Danielle kuncogva mire csak nevetve megforgattam a szemem. -De ugye tudod, hogy a plüss teknős most nem szükséges? Vagy az a kabalád? - bökött a kezemben szorongatott játék felé mire nevetve megráztam a fejem.
-Ez Tommy kedvenc játéka. Beviszem neki - válaszoltam mire bólintottak egy mosollyal, aztán egy pár köszönőmmel kiszaladtam az ajtón. Tommy szobája a mellettem lévő szoba így csak átszaladtam ahol éppen George játszott az unokaöccsével.
-Hoppá-hoppá nézd öcsi ki van itt - pillantott rám és a baba kezével integetni kezdett mire mosolyogva léptem bátyám felé aztán egy puszit nyomtam kissé borostás arcára. -Itt a gyönyörű anyucid - adta volna át mosolyogva mire csak megráztam a fejem. Nem az, hogy nem szeretném megfogni hisz imádom a karomban tartani ezt a kis embert, de olyan jó látni a bátyámat ilyen... gyerekesen. Szüksége lesz egy gyerekre.
-Csak a kedvenc játékát hoztam - emeltem a plüssöt kisfiam felé és máris nyújtogatni kezdte kis kezét, hogy elérje és amint megkaparintotta magához is szorította. -Imádom ezt a fiút - ráztam meg a fejemet mosolyogva mindvégig Tommy-t nézve aki a plüssét szorongatta. Annyira hasonlít Louis-ra, komolyan mondom olyan, mint egy mini Louis mármint úgy mindenben. Barna bozontos haj és a szemei is csak úgy ragyognak, mint a gyémánt. Már láttam képet Louis-ról kiskorából sőt ami azt illeti van is róla képem és ahányszor arra a képre nézek csak bizonyosodik a tény, hogy ez a kis srác apja kettő. Ha eddig Emmára mondtam, hogy tiszta apja akkor kissé tévedtem bár ő is jobban hasonlít Louis-ra. Egyszerűen a gyerekek eddig Louis génjét szívták magukban, mint a kis viperák.
-Amúgy hova-hova húgi? - szólított vissza a valóságban George hangja ami hatására megráztam a fejem és ráemeltem a tekintettem.
-Louis-al megbeszéljük a kapcsolatunkat - vontam meg a vállam, de a mosoly az arcomról egyszerűen levakarhatatlan.
-Nem egyértelmű? Van két gyereketek. Mit kell ezen túltárgyalni? - vágta rá nevetve mire csak megforgattam a szemem és a feje mellé helyezte a kicsit is. -Csak mond meg Tommy. Anyuci és apuci egy pár és nagyon hülyék - kezdette el újra az idegesítő gügyögő hangot mire csak oldalra fordítottam a fejem. -És még hoznak létre ilyen csodákat, mint te - maga felé fordította a kicsit és a hasában fújt ami hatására a kis gyerek hangosan kacagott. -Csak előbb ahhoz egy kis idő kell - amint befejezte rám emelte a tekintettét szemöldökét húzogatva mire vállon csaptam. -Mi van? Hol az a szabályod, hogy ha gyerek van a kézben nem verekszünk? - vágta rá felháborodottan mire csak megráztam a fejem.
-Ne a gyerekem előtt beszéld meg, hogy alakul a gyerek - vágtam rá.
-Adóbevallást akartam mondani, de a sze.. - már mondta volna ki a következő szót, de ismét vállon csaptam. -Jól van, jól van. Nyugalom nem mondtam ki az adóbevallást - a kiságy mögé rejtőzött a gyereket a magasban tartva miközben nevetett. Rajtam.
-Szemtelen vagy - fontam össze a karomat és határozottan, és láthatóan duzzogtam míg ő csak kinyújtotta a nyelvét, mondtam én, hogy szemtelen.
-Mi a helyzet skacok? - lépett be a szobában Eric bácsi egy tálkával amin Tommy bébiétele lehetett. Amit még Emma alatt megtanultam az pedig az, hogy a bébiétel minden csak nem jó. Fúj.
-George szemét, de amúgy minden oké - öleltem át óvatosan egy mosollyal az arcomon.
-Hannah meg adóbevallásra készül - vágta rá megvonva a vállát, de az idegesítő mosoly ott ült túlméretezett képén.
-Gyerekek - sóhajtott Eric bácsi.
Hirtelen Danielle és Rosie kiáltását véltem felfedezni lentről mire az órámra néztem. Már itt is van? Jézus.
-Elbírtok vele? - néztem a két mondhatni érett felnőttre akik tisztelgésben tették a kezüket. -Köszönöm - nyomtam mindkét férfi arcára egy puszit aztán a fiamhoz hajoltam. -Légy jó, fiú - mosolyogtam rá és neki is nyomtam az arcára egy puszit aztán az ajtó felé rohantam.
-Tízre itthon! Ja és persze azért az óvszer hisz nincs ellenemre még egy gyerek, de ne siessetek - kiáltott utánam George mire egy "fogd be" kiáltással lerendeztem. A szobából kifutva a lányok támadtak rám akik a kezemben nyomták a cipőm ami egy fekete balerina cipőm és a kis táskámat a nyakamra akasztották amit átvetettem a vállamnál.
Míg magamra kapkodtam a cipőmet addig lefelé ugráltam a lépcsőn így majd nem le is gurultam egyenesen Louis elé aki mosolyogva várt az ajtóban.
-Ö szia - egyenesedtem fel mosolyogva mire a szemei kikerekedtek, de csak mosolyogva bólintott. Az ajtó felé intett mire felnéztem ahol a lányok integetettek aztán kiosontam a házból aztán Louis is így a hátam a mellkasának ütközött. -Hova? - néztem a vállam felett rá mosolyogva mire a karját  nyújtotta amit vonakodva, de elfogadtam.
-Kövessen hercegnőm - mosolygott rám és elindultunk a bérelt autó felé amivel jöttek. Louis úriember módjára besegített az autómban aztán megkerülve az autót szállt be mellém.
Az útközben nem beszélgettünk csak előre bámultunk mindketten mosolyogva aztán egy idő után idegesen fészkelődtem a helyemen. Gyűlölöm mikor nem tudok valamit így emiatt gyűlölöm a meglepetéseket olyan érzés ez, mintha valaki átvenné felettem az irányítást pedig én vagyok az irányító, vagy mi. Igaza van Louis-nak, irányításmániás vagyok.
-Na jó nem bírom tovább - vágtam rá kikelve magamból mire fél szemmel rám pillantott. -Hova megyünk, Louis? - kérdeztem rá mosolyogva mire csak nevetve megrázta a fejét, ez nem szép tőle. Nagyon nem.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik. Ismered ezt a mondást? - szólalt meg mosolyogva mire csak megforgattam a szemem ezen a napon már nem is tudom hányadszor, a szemeim belefognak szédülni.
-Utállak Louis Tomlinson - fontam össze a karomat a mellem alatt és előre fordultam ültemben, persze fél szemmel rásandítottam és csak elmosolyodott kijelentésemen. Nem vesz komolyan, nagy kár.
-William. - Szólt bele mire a szemöldököm felhúztam és kérdőn rápillantottam. -A fiunk neve és az enyém is - vonta meg a vállát nevetve mire csak megráztam a fejem. -Amúgy tudom ám, hogy nem utálsz - szólalt meg mikor a közlekedési lámpa leállította így Louis káromkodva ütött a kormány kerékben.
-Oh dehogynem, nagyon utállak - válaszoltam, de az arcomról a mosoly nem akart eltűnni. Persze, hogy nem utálom, mert ha utálnám nem ülnék mellette és nem adtam volna a fiunknak az ő nevét.
Következő órákban, percekben nem szólaltunk meg egyedül Louis dúdolása töltött be az autót, de amint ráhelyeztem a kezem a combjára elnémult és mosolyogva tette nagy kezét az én kezemre amit erősen megszorított. Felnéztem a kéken ragyogó szempárban amiben teljesen elámultam így inkább visszahelyeztem a tekintettem az útra és egy pusztát véltem felfedezni, egy felszálló pályával ahol egy kisebb fajta repülő állt. A kifutó mellett ott állt egy kis épület, de a repülők közül csak egyetlen egy várakozott.
Kérdőn Louis-ra néztem aki csak mosolyogva megvonta a vállát és leállította a motort. Most tényleg ide jöttünk? A kérdésemre megkaptam a választ mikor Louis elhúzta a kezét és az én kezem az ülésére esett amikor kipattant aztán az én oldalamra ugrott és mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót miközben a kezét nyújtotta amit egy mosollyal fogadtam.
-Ez mi? - kérdeztem rá mikor Louis kisegített és becsukta mögöttem a kocsi ajtót és az autót is lezárta. Felém nyújtotta a karját amit vonakodva, de elfogadtam és a szürkés épület felé vezetett. -Louis - szóltam rá ismét, de rám se hederített. -William - próbálkoztam ismét, de csak nevetés hallatszott belőle. Okés, ez nem úgy megy  ahogy szeretném.
Megadva magam nem kérdeztem többet és csak sodródtam az árral így amint bevezetett az épületben egy középkorú férfi és nő állt előttünk.
-Örülök, hogy idetaláltak - köszöntötték elsőként is Louis-t aztán engem amit egy mosollyal viszonoztam, kedves emberek. A nő talán túl kedves Louis-al. Féltékeny lennék? A pokolban is nem! Csak.. -A repülőjük készen áll szóval jöjjenek velünk - szólalt meg a nő és elkezdtek egy hosszú folyosón vezetni persze a pultnál megálltak és a kezünkben nyomtak egy kibontatlan, átlátszó tasakot amiben, ha jól látom ruha van. A ruha fekete és pink színben pompázik míg Louis ruhája fekete és kék. Érdekes.
-Itt át tudtok öltözni - fordult felénk a férfi így hirtelen álltunk meg aztán a két ajtóra néztem, az egyiken egy kislányt rajzoltak míg a másikra egy kisfiút, mint az óvodákban.
Louis elengedte a kezem és egy mosollyal elindult a férfi öltözőben, de még időben utána kaptam így kérdően felém fordult.
-Addig nem öltözök ebbe a maskarában míg el nem mondod mit fogunk csinálni - szorítottam magamhoz a csomagot és elővettem a pillantásomat ami mindenki lelkiéig hatol, de ő csak elnevette magát.
-Bízz bennem, kérlek - lépett elém és az egyik kezemet kihúztam, hogy a mellkasára helyezhesse. -Tetszeni fog - mosolygott rám aztán a homlokomhoz hajolt és egy csókot hintett aztán ismét lenézett a szemeimben. -Szeretnék még valamit mondani - hunyta le a szemét mire a szemeim felcsillantak és érdeklődve vártam mit is mond. Furdal a kíváncsiság.
-Mit? - kérdeztem rá türelmetlenül, de még mindig hunyva voltak a szemei és közben a kezemet a mellkasomról közénk helyezte.
-Kérlek - kezdett bele csukott szemmel mire az ajkaimban harapva vártam azt a szót amit imádok hallani a szájából. -Kérlek menj már öltözni - nyitott ki a szemeit nevetve és elhúztam a kezeimet aztán sértődötten vállon löktem, és otthagytam inkább az öltözőben rejtőztem. Akkor egy majom.
Az öltözőben ezeregy zárható szekrény sorakozott és előttük hosszúkás padok voltak, kissé a középiskolai éveimre emlékeztettet sőt még a illat is egyezett vele csak keverve volt valami kellemes, légfrissítő illattal.
Megrázva a fejem felbontottam a csomagot és overallra leltem. Felhúzott szemöldökkel méregettem aztán neki kezdtem az öltözködésnek és amint belebújtam az overallban ami kétségkívül a méretem volt összehajtogattam a ruháim és az egyes szekrényben helyeztem amit be is zártam és a kulcsot a cipzáros zsebemben rejtettem ott tutira nem fog kiesni. A fehér falon egy koszos tükör csüngött amiben félve beletekintettem és úgy néztem ki, mint egy hóember aki rózsaszín főleg akkor hasonlítottam a hóemberre, ha a kapucnit is felvettem.
Gyorsan kapcsoltam és a bal kezemnél felhúztam a durva anyagot ahol egy fekete hajgumi volt aztán gyorsan összekötöttem a hajam aztán a susogós overallommal elindultam az öltözőből kifelé. A folyosón már Louis várt mosolyogva és rajta még az overall is jól állt. Mi a franc?
Amint mellé léptem a fejemre húzta a kapucnit aztán a nyakamnál fogva magához rántott egy csókra ami meglepettül fogadtam, de egyből visszacsókoltam.
-Szeretlek - váltak el ajkaink mire a szemeim kidülledve meredtek rá. -Gyere - ragadta meg a karom még mindig mosolyogva és szó szerint maga után húzott mire végre én is magamhoz tértem, és saját magamtól követtem. Már sejtettem hova megyünk, de nem szóltam semmit egyszerűen csak sodródom az árral, de mikor kiléptünk és a repülő fölé bökött tagadóan rázni kezdtem a fejem.
-Kizárt - vágtam rá mire felhúzta a szemöldökét. -Nem ülők rá egy nagy madárra és nem ugrok ki belőle - kissé túl sokat mondtam így a számra csaptam. Egyszerűen olyan nyilvánvaló az egész bár inkább a ruhából jöttem rá.
-Jaj, de butus vagy nincs nálunk ejtőernyő csak felülünk. Van egy meglepetésem - nevetve magához húzott és a fejét a vállamban temette. Jó az oké ejtőernyő nincs a hátunkon, de ... Okés beégtem.
-És a ruha? - kezeimmel felszegeztem a fejét, hogy a szememben mondja amit mondani akart, de nevetve magához húzott újabb csókra. Basszus.
-Kíváncsi voltam milyen cuki vagy ilyen overallban - vonta meg a vállát mosolyogva mikor eltávolodtunk. Még mindig bűzlik itt valami, de nem tudok több kérdést feltenni miért ne mehetnénk. -Csatlakozol? Ott fenn romantikusabb beszélgetni - bökött a végén a gép felé mosolyogva mire a nagy kezében helyeztem az én kis kezem.
-Benne vagyok - mosolyogtam rá és magához húzott a derekamnál fogva, de ahelyett, hogy megölelt volna a levegőben megpörgetett amin csak elnevettem magam és a fejemet a vállában temettem. -Balfék vagy - vágtam rá megcsapva, de mindvégig mosolyogva mire csak megvonta a vállát és felvezetett a kicsi gépünk lépcsőén aminek a két oldalán két pad és ezernyi ejtőernyő lógott. Amire észbe kaphattam volna a kísérőnk becsukta az ajtót. -Tudtam, hogy ugrunk - fontam össze a karomat duzzogva mire vigyorogva bólintott. -Vagyis te ugrasz Tomlinson - javítottam ki magam kinyújtva rá a nyelvem mire elém guggolt és ragyogó kék szemei csak úgy csillogtak rám aztán kezeivel körbe fogta az arcom és ahelyett, hogy megcsókolt volna a homlokomat húzta le ahova egy puszit hintett.
-Szeretlek - válaszolt aztán mellém ült mosolyogva és a ölében húzta a kezem.
Vitatkozni akartam még vele, de egyszerűen nem bírtam megszólalni így a fejemet a vállára helyeztem és közelebb nyomultam hozzá mikor felszálltunk. Teljesen elfelejtettük, hogy nem kettesben vagyunk, kizártunk mindenkit a repülőről csak ketten léteztünk mégse szóltunk semmit csak hallgattuk egymás szuszogását és mikor egymásra néztünk, csak egy mosolyt küldtünk egymás felé, de azért még mindig bennem van az, hogy az életben nem ugrok le a gépből. Ő ugorhat, de én nem.
Idő elteltével a kísérőnk kinyitotta az ajtókat és a kezünkben adott egy ejtőernyőt amit Louis egyből fel is vett míg én nem akartam, de rám adta. Duzzogva keresztbe font karokkal ültem a padon míg Louis az ajtó előtt állt rám várva.
-Soha - ráztam meg a fejem azt várhatja, hogy én kiugrok ebből a mozgó, életveszélyes légi járműből.
-Akkor csak gyere mellém. Gyönyörű a kilátás - kérlelt mire megráztam a fejem aztán az ajkait biggyesztve nézett rám kölyök kutya szemekkel mire bosszankodva felálltam és mellé léptem. Nem értettem mit tart ezen szépen hisz alig látni valamit csak fákat, bokrokat és a zöld füvet, semmi különleges vagy szép dolog nincs a fennlétben.
-Sok sikert - veregettem meg a vállát és már mentem volna vissza a padhoz, de Louis meglökött és már csak zuhantam mikor az ejtőernyőm ki nem nyílt ami megtartott. -Baszki! Ne nézz le, ne nézz le - mondogattam leginkább magamnak és magamban elátkoztam magamban Louis-t. Kilökött. A francban is mit nem ért a "nem" szócskán?
-Bocsi - jelent meg mellettem Louis mosolygós arca és a kezem után nyúlt, de elhúztam tőle a kezem.
-Ne érj hozzám - kiáltottam rá miközben minden erőmet összeszedtem, hogy ne nézzek le. Tudja, hogy félek a magasságtól és az ugrástól mégis kilökött, és most meg kéne bocsájtanom neki? Na még mit nem! Pedig olyan szép és jó volt minden, de ezzel most elrontotta.
-Jó cél miatt tettem - egyik kezével megragadta a kezem és hiába akartam kihúzni erősen fogta persze azért figyelt, hogy ne húzzon magához közel, hogy az ejtőernyőink ne érintkezzenek akkor még meg is halnánk az ő butasága miatt.
-Jó cél? Mi az a jó cél? - kérdeztem rá hisztérikusan mire csak mosolyogva elengedte a kezem és a zsebében nyúlt mire felhúztam a szemöldököm.
-Hannah Walker - nyújtotta felém a kezét amiben egy fekete selyem dobozka rejtőzött.
-Igen - vágtam rá nagy mosollyal mire elnevette magát. Jesszusom, persze, hogy igent mondok neki még akkor is, ha haragszok rá azért, mert kilökött, de az már mellékes hisz ez kárpótol. Szeretem és ez sose fog változni.
-Még végéig se mondtam - szólalt meg kuncogva mire csak megráztam a fejem és legszívesebben egyből megcsókolnám, de az ejtőernyők. Rohadt ejtőernyők. -Hozzám jönnél? - tette fel a kérdését mire a számra kaptam a kezem és vadul bólogatni kezdtem aztán a jobb kezemért nyúlt és ott a föld meg a felhők között rám húzta a gyönyörű gyűrűt ami tuti több ezer dollár, de nem a pénz számít, hanem ő.
-Szeretlek Louis - vallottam be mosolyogva mire már jött volna közelebb, de aztán felnézett és elkeseredettség suhant át az arcán ami azonnal el is tűnt és visszatért a gyönyörű mosolya.
-Lent találkozunk - ellökve magát mosolyogva, úgy hasított a levegőben, mintha vér profi lenne benne. Oh biztos, hogy profi benne hisz egy híres együttes tagja ezek a dolgok fél vállról jönnek neki. Mégse tudok most rá haragudni ez a legromantikusabb és legőrültebb tette amit az életében elkövetett pedig sok őrültséget csinált már, de ez túl tesz mindenen. A két év alatt sose tudtam kitörölni a szívemből talán Emma miatt, talán Tommy miatt. Nem tudom, de a kedvenc emlékeimként őrzöm azt a pillanatot mikor Emma átkarolta a lábát és ő értetlen fejet vágott, már akkor szerettem. Kit álltatok mindig is éreztem iránta valamit csak a félelem és a boszorka barátnője visszatartott, de már semmi se állhat közénk. Most már csak mi vagyunk és a családunk ami összeköt minket.
Végre megadhatom Emmának és Tommy-nak azt a bizonyos tökéletes családot amiben van egy gondoskodó anyja aki főz, mos, takarít míg van egy apa aki mindig mókázik a gyerekekkel, egy normális család lehetnénk. Bár a normális jelző távol áll tőlünk inkább egy angol, filmekben hasonló család. A mi családunk.