2016. december 27., kedd

Season 3 Chapter 9 - Új hagyományok

Édesek!
A helyzet az, hogy megírtam már az utolsó részt és az Epilógust is így, ha nem bánjátok a szünetben mindkettőt kirakom és ezennel befejezett blognak könyvelhettem a Kis Dolgok blogom. Higgyétek el nekem, a történések tetszeni fognak nektek. ;)

Jó olvasást :)xx

"Az éjszakai áldozatai vagyunk,
Ez a fizikai-kémiai kriptonitunk,
Megszólal a basszus, és beszippant az éj"


Másnap kora reggelre keltem így míg Louis aludt - meg amúgy mindenki -, addig a bőröndből kipakoltam a ruhákat és szépen behajtogattam a szekrényben vagyis csak szerettem volna mivel a szekrényben csak bele voltak dobálva a ruhák így azokat is kiszedtem. Miközben hajtogattam össze Louis ruháit megpillantottam piros felsőjét, ami már lehet nem is jó rá, ritkán válogathatja ki a ruha tárát mivel ez a felső akkor volt rajta mikor belecsöppentünk Emmával az életében. Magamhoz szorítottam a felsőt és az orrnyergem megtelt az öblítő illatával, ami olyan Louis-os. Van egyáltalán olyan illat ami Louis-os? Számomra igen.
Mikor végre kész lettem a piros felsőt magamhoz vettem amit az ágyra tettem és egy fekete cicanadrágot vettem ki hozzá. Még a fiókos szekrényből kivettem egy tiszta fehérnemű szettet aztán kihasználva Louis szuszogását gyorsan átöltöztem aztán a fürdőszobában léptem be ahol kifésültem szőke fél hosszú hajam mivel a két év alatt levágattam, meguntam a nagyon hosszút. Lófarokban kötöttem a hajam aztán megmostam az arcom és kiléptem a fürdőszobából.
Louis-ra tekintettem aki maga alá gyűrve a takarót aludt békésen, szívem szerint mellé feküdnék és csókokkal kelteném, de olyan nyugodtan alszik most és annyira jó látni ahogy még álmában is mosolyog így inkább csendesen kislisszoltam a szobából.
A folyosón lévő összes ajtó még csukva volt így meztelen lábakkal eltipegtem a lépcsőig aztán lábujjhegyre állva sétáltam le a nyikorgós lépcsőn egyetlen egy csikorgás nélkül. Osonásból ötös lettem volna. A nappaliban a sötétítő le volt húzva így korom sötét lepte be a szobát mivel a gyerekek lent aludtak így csendesen, de már majdnem futva léptem át a konyhában ahol egy szürke hajú lánnyal találtam magam aki a pult előtt szorgoskodott.
-Jó reggelt - köszöntem halkan, de még így is megugrott így kuncogni kezdtem miközben beljebb léptem a gőzölgő kávéfőzőhöz. -Rossz a lelkiismereted, Lottie - mosolyogtam rá mire csak megrázta a fejét, de semmi mosoly nem jelent meg az arcán. Olyan búskomor, mintha valami nyomasztaná a lelkét. Ajaj. -Amúgy, hogy-hogy fenn vagy ilyen korán? - kérdeztem rá miközben a polcról elővettem egy pöttyös bögrét amiben a kész kávét ki töltöttem és a kikészítette rózsaszín macis bögrében is töltöttem mivel gondolom magának is csinálta és ez gondolom Lottie bögréje. Érdekes lenne, ha Niall bögréje lenne a rózsaszín macis. Fura lenne.
-Nem vagyok az alvás embere - vonta meg a vállát egy "köszönőmmel" aztán elvette a bögrét és egyből bele is kortyolt.
-Minden rendben, Lotts? - kérdeztem rá miközben is belekortyoltam a gőzölgő kávémban mire a szemöldökeit felhúzta és a pultnak dőlt. -Tegnap érkeztem az igaz, de olyan más vagy. Búskomor és sápadt, ijesztően sápadt - fejtettem ki mire lenézett a kávéjára és inkább újat kortyolt. Valami bűzlik. Valami bekakilt és remélem nem a nappaliban lévő egyik kicsi.
-Minden rendben van, Han. Ne aggódj - tette le  a pultra a bögrét és egy mosolyt erőltet arcára, de nem az a igazi mosoly. Ez nem, ez csak egy hülye erőltet mosoly.
-Lottie mindent elmondhatsz nekem és látom rajtad van valami - ittam ki a bögréből a kávémat két húzásra ami feltöltött elég energiával amire ma szükségem lesz. Lottie csak leszegte a fejét és a fejét rázta míg én közelebb léptem felé és a kezemet a vállára helyeztem. -Mond ki! Hidd el jobb lesz, ha elmondod - váltottam át nyugodttá mire felnézett rám az ugyanolyan kék szemeivel, mint amilyen a bátyának van. Hihetetlen mennyire hasonlítanak egymásra, de csak az arcuk, mert például már a hajuk nem hasonlít mivel Lottie eredeti szőke míg Louis barna szóval csak az arcvonalaik hasonlítanak nagyon.
-Ha elmondom nem mondhatod el Louis-nak sőt senkinek se - kötötte ki mire nagy nehezen bólintottam mivel nem szeretnék már több titkot Louis előtt, de segíteni is szeretnék a húgán és az csak úgy megy, ha elmondja miről van szó. -Csináltam egy tesztet - lépett mellém, hogy a lehető leghalkabban mondja mire a szemeim majd kiestek. Az első kérdésem rögtön az lett volna, hogy "milyen tesztet", de az arcából ítélve tudom milyen tesztre gondolom. -Hannah én - kezdett bele, de megakadt és vállamra borult mire szorosan öleltem magamhoz. Hallottam ahogy szipog így biztos vagyok benne, hogy sír. Igaz ennek örülni szoktak az emberek, de megértem a szomorúság hisz még fiatal és hiába ismeri Niall-t régóta ez még korai akkor is. Átérzem a helyzetét hisz én is így reagáltam elsőnek erre a helyzetre sőt, ha nem sírtam egy hónapig akkor soha nem is sírtam.
-Minden rendben lesz, Lotts - állítottam magam elé mire remegve letörölte a könnyeit a szemei alól.
-Nem szeretnék még gyerekek. Ez még korai nekem és Niall-nak is... Jesszusom azt se tudom, hogy mondjam el neki - kapott a szájához és minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a könnyeit, de szegény lány teljesen kétségbe van esve.
-Nem lesz semmibaj! Niall imádja a gyerekeket szóval szerintem örülni fog neki. Hidd el én is féltem, de mikor a kezedben tartod majd azt a pici életet minden megváltozik - mosolyogtam rá bátorítóan mire kifújva a levegőt bólintott és az arcára erőltettet egy aprócska mosolyt.
-És a szüleim? Na meg Louis? Kinyírják majd Niall-t - igen ez egy újabb probléma amire sose sincs jó megoldás. Hisz ezt nem tudod csak úgy megoldani, mert nem állhatsz a szüleid elé csak úgy, hogy "szia anya, apa tudjátok terhes vagyok", ez a probléma sokkal bonyolúltabb. Általában ezt felszokták vázolni, de mivel van egy nagy testvér is így akármit csinálsz te kerülsz ki vesztesként. Tapasztalat, tapasztalat. 
-Ha kell majd beszélek Louis-al főleg, ha kiakad, mert akkor felhozom neki Emmát - egyik kezemet Lottie vállára helyeztem mosolyogva mire most már sokkal felszabadultabban mosolygott vissza. -A szüleid meg jó fejek, megértik majd. A lényeg, hogy Niall melletted áll és a szüleid is elfogadják - folytattam mivel így van, a Tomlinson szülők lazák és jó fejek. Bár lehet ebben nem lesznek olyan lazák, de az biztos, hogy megértőek lesznek.
-Azért addig nem akarom elkürtölni míg Niall-nek el nem mondtam - vallotta be lehajtva a fejét mire megértően bólintottam.
-Nem kell félned ettől Niall örülni fog ennek a kis apróságnak csak állj elé és mond meg neki. Ne kövesd el azt a hibát amit én követtem el - mosolyogtam rá kedvesen és magamban felidéztem azt a pillantott mikor kiderült, hogy terhes vagyok. Én nem mertem szólni Louis-nak, eltitkoltam előlem ami életem legnagyobb hibája volt. De azért Tommy születésében is beleestem ebben a hibában. Soha többé nem titkolom el előle ezt a gyönyörű áldást! Soha többet. 
-Ne aggódj nem esek a hibádban - kuncogott mire kissé meglöktem nevetve. Szemtelen. -Ma akarom neki elmondom mivel ezen a napon tartsuk az évfordulónkat - folytatta szégyenlős mosollyal mire magamhoz öleltem az apró termetű lányt. Kis szerelmes.
-Akkor nektek is ma tervetek van - szólaltam meg mikor hirtelen meghallottam az emeletről lábdogásokat. Felkeltek a többiek is.
-Miért nektek milyen tervetek van? - kíváncsiskodott Lottie mire mosolyogva megvontam a vállam. -Ne már! Áruld el - kezdett el bökdösni, igazi Tomlinson.
-Még nem akarjuk elhamarkodni - emeltem az ujjamat a számhoz, hogy maradjon csöndben mivel a lépcsőről megjelentek a többiek a szemüket dörzsölve.
-Házasság lesz? - kérdezett rá ásítás közben Lex mire Pezz szemöldöke a magasban szökött és egyből fel is ébredt. Jaj.
Segítségkérően Danielle-re és Rosie-ra néztem mivel bátyám meghívta magunkhoz és engem sőt egyikünket se zavarja, hogy itt van. Végre George mellett is van valaki.
-Korai lenne - rázta meg a fejét egy kis mosollyal az arcán Danielle és helyeslően bólintott mellé Rosie aztán nagyjából a többiek is egyetértettek ezzel az egész üggyel.
Mielőtt mindenki az asztalhoz ült volna a nappali felől Emma és Cindy lépett a konyhában aztán Zayn álmosan elvánszorgott a nappaliban és két gyerekkel tért vissza. Már indultam volna meg Tommy-ért, de Louis bukkant fel a kezében a fiunkkal mosolyogva és egy csókkal köszöntött.
-Jó reggelt szépség - mosolygott rám aztán feljebb emelte a kis embert. -Jó reggelt mami - emelte elém Tommy-t mire egy cuppanós puszit nyomtam a fiam és Louis arcára is.
-Jó reggelt nektek - mosolyogtam rájuk aztán tovább engedtem őket az ebédlőasztalhoz ahol már mindenki helyén volt és most láttam, hogy tényleg alig férünk el. Persze a kicsiknek jó hisz etetőszékben vannak, de Emma és Cindy be van nyomva a srácok közé. Szép ez a nagy család, de ez tényleg túl sok.
Louis mellé leültem aki az ölében etette a fiát míg a másik oldalamon Perrie segített be a gyermekének az evésben.
-Kinek mi a terve már? - kérdezte a semmiből Liam, ki más.
-Romantikus nap - ejtette fejét Niall a barátnője vállára mosolyogva mire Louis kezéből kiesett a kanál, de csak vállon löktem. Cinkos mosollyal Lottie-ra néztem aki lesütötte a szemeit zavarában aztán Niall-ra mosolygott.
-Ma kimegyünk a lakáshoz - vallotta be Zayn aki a különféle gyümölcsöket vágta fel a színes tányérban gondolom a gyerekének.
-Rosie-nak segítek új állást találni - csókolta meg bátyám barátnőjét mire rájuk mosolyogtam aztán szemmel követ a következőt aki beavat a terveiben.
-Lustálkodok - vágta rá legjobb barátnőm mire Harry csak nevetve megrázta a fejét.
-Kiélvezzük, hogy miénk a ház - vallotta be mosolyogva Harry mire mindenki felhúzta a szemöldökét aztán kiskutya szemekkel Liam és Danielle-re nézett.
-Ne aggódj Styles nem leszünk itthon - nyugtatta meg nevetve Danille a göndör srácot így felugrott ültében mire a két kislány kacarászni kezdett, de aztán kapcsolt és felém meg Louis felé tekintett. Louis-ra néztem aki csak bólintott, mi se leszünk itthon ez természetes.
-Dolgunk van a gyerekekkel - válaszoltam mosolyogva mire mindenki egy percre felém nézett még a két tökmag is. -Hé ne nézzetek rám még nem áruljuk el. Mindent a maga idejében - mosolyogtam rájuk és az asztal közepéről elvettem egy kenyeret és a vajat közelebb húztam magamhoz, hogy készítsek magamnak egy szendvicset.
-Akkor senki se lesz itthon - szólalt meg pár perccel később Lex aztán vigyorogva Harry-re nézett és egyszerre ugrottak fel egy "igen"-t kántálva. Ezek tényleg egymáshoz illenek.
Nevetve mindenki folytatta az evést, illetve az etetését aztán mikor mindenki készen lett egyszerre álltunk fel és mindenki rohant is az emeletre készülődni. Megváltoztunk. Külön utakon vagyunk ez nem az a csapat akihez pár éve ide költöztem már mindenkinek meg van a maga kis saját élete. Szóval ezt teszi velünk a felnőttévállás és a családalapítás.
-Te öltöztetted fel Tommy-t és én a lányokat - adtam ki a feladatát Louis-nak mosolyogva, és mielőtt egy puszit nyomhattam volna az ajkaira a két kis apróság a saját szobája felé húzott. Bár elméletileg külön szobájuk van mivel az Emma feliratú ajtó mellett egy Cindy feliratú is van, de mégis Emma szobájában mentünk.
-Hé - állítottam le őket aztán felkaptam a kislányt vagyis Cindy-t aki csak rám mosolygott. -Neked a másik szobában van a ruhád - emlékeztettem mivel Emma már rögtön bele is szólt.
-Segítünk egymásnak - vágta rá vidáman Emma aztán bólintva leültem az ágy szélére Cindy-vel a kezemben.
-Nincs jó idő, angyalka szóval hosszú ujjút - szóltam bele és a szekrényből ki is vette a kantáros nadrágját amihez egy piros felső társult. Cindy-t egy pillanatra letettem és segítettem Emmának felöltözni sőt mivel ő nem tette meg, én kivettem a szekrényből még egy zoknit is számára. Miután kész lett elszaladt a saját fésűjéért és kifésültem szép hosszú haját aztán a kérésére be is fontam még szerencse, hogy a csuklómon mindig hordok egy hajgumit. -Gyönyörű vagy, angyalka - pusziltam meg az orcáját mire köszönetképen megölelt aztán visszatette a helyére a fésűt míg én kézen fogva Cindy-vel indultam az ő szobájában míg Emma beágyaz magának.
-Te mit szeretnél felvenni? - kaptam fel Cindy-t és amint beértünk a szobájában ami lila és fehér színekben pompázott a szekrényéhez léptem míg ő az állát ütögette.
-Szoknyát - vágta rá egy nagy mosollyal mire nevetve megráztam a fejem.
-Hideg van, manó - pusziltam meg a feje búbját.
Kivettem a szekrényéből egy lila nadrágot aminek a térdén egy virág motívum található és hozzá meg egy fehér napraforgós hosszú ujjú felsőt vettem még ki. Mindkét gyereken lesz kabát és egy sapka szóval megfagyni ők nem fognak. Miután Cindy-t sikeresen felöltöztettem a kezében adtam a zokniját aztán beágyaztam az ágyát aztán amint kész lettünk felkaptam és a szobából akkor lépett ki Louis felöltözve a kezében Tommy-val aki szintén fel volt öltözve.
-Emma? - kérdeztem Louis-tól aki csak elvigyorodott és mögülem előbukkant ő is mosolyogva. -Akkor menjetek vegyétek fel a cipőt és kabátot. Öt perc - tettem le Cindy-t és a két kislány le is futott míg Louis egy csók után ment is utánuk.
-Öt perc - nevetett magában mire megforgattam a szemem és a szobánkban léptem ami a csatatérhez volt hasonló. Oké értem, hogy Louis öltöztette Tommy-t aztán saját magát is, de ez a rendetlenség még tőlük is sok. Nagyon sok.
Miután sikeresen jó magam is felöltöztem és elkészültem kissé rendet tettem a szobámban, a nagy takarítás még ráér csak annyit csináltam, hogy összehajtottam a ruhákat és a beágyazott ágyra tettem szétválogatva. Amint hazaérünk úgyis a szekrényből is ki kell pakolni, mert ott se lehet szép a helyzet, de azt már nem lestem meg. Elég szépséget hagytak kinn.
Felöltözve sétáltam le a lépcsőn ahol Louis és a gyerekek vártak már teljesen felöltözve míg a kanapén Lex feküdt hanyatt.
-Egész nap ott heversz majd? - szólaltam meg mire legjobb barátnőm legurult az ágyról így hangosan mindenki nevetni kezdett.
-Most már nem - tápászkodott fel a földről és pont ekkor lépett be a nappaliban Harry egy túl popcorn-al aki érdeklődve nézte a barátnője szerencsétlenségét.
-Nem azt mondtad ma nem kelsz fel? - kérdezte Harry miközben leült a kanapéra mosolyogva és elkezdte a popcorn-t a szájában tömni.
-De úgy volt - nézett rám dühösen mire csak nevetve megráztam a fejem és inkább felvettem a cipőm meg a kabátom amit Louis udvariasan felsegített. Egy csókkal köszöntem meg aztán újra Lexy és Harry felé néztem, de legjobb barátnőm még mindig gyilkolt a szemével így kuncogva intettem nekik és a gyerekek után Louis-al egy köszönés után kiléptünk a házból.
Több időben telt a kocsiban szállni, mint maga a kocsi út. Louis szó szerint harcot vívott Tommy gyerekülésével míg a lányok csak nevettek rajta, de még akkor is mikor kiakarta hámozni a fiát. Az egész kocsi út alatt mese dalokat hallgattunk, énekeltünk így hamar odaérkeztünk és mire Louis megküzdött a biztonsági övvel addig mi a lányokkal toporzékolva várakoztunk. Aztán én kézen fogva a lányokkal indultunk a szép, nagy ház felé míg mögöttünk Louis cipelte a kis sózsákot, mondtam, hogy hozzon babakocsit, de makacs öszvér.
-Miért jöttünk ide, mami? - kérdezett rá Emma mikor felértünk a teraszra.
-Üdvözlöm önöket - nyílt ki az ajtó és egy kedves, idős házaspár fogadott minket akiktől megvennénk a házat. Azonnal beljebb invitáltak bár a lányok kissé félénken lépkedtek mellettem és ezt onnan tudom, hogy a kis erejükkel szorították a kezem, ami már kissé fáj főleg mikor a körmeiket mélyesztik a bőrömben.
-Azért jöttünk ide, mert ez lenne az új otthonunk - guggoltam le a lányok mellé és Cindy már közelebb is húzódott hozzám míg Emma szemei kitágultak.
-Elköltözünk? Mi is? - kérdezte és hallottam a hangjában a szomorúságot, tudom mennyire szereti a srácokat így tudtam, hogy szomorú lesz. Elsőnek.
-Igen, de nem leszünk messze. Mindennap átmegyünk majd míg Zayn bácsiék is sőt néha ők jönnek ide - mosolyogtam rá és kezemmel füle mögé tűrtem a kikandikáló szőke fürtjeit.
-Jobb lesz így, prücsök. Ne félj a költözés után is egy család leszünk. Hidd el a Niall bácsi hozzánk fog járni enni - szólt bele Louis így felnéztem rá aztán újra Emmára tekintettem.
-Örülsz neki, hogy egy család leszünk? - kérdeztem mosolyogva mire bólintott, de láttam rajta valójában elrohanna. Talán azért nem teszi, mert nem tud hova rohanni hisz ez mind idegen neki.
-Örülök csak először Zayn bácsiék és most mi. Ez sok - ajkait lebiggyesztve hajtotta le a fejét így közelebb vontam magamhoz és a feje tetejére egy puszit nyomtam. -Szeretem őket, mint a családom - vallotta be felnézve mire mosolyogva bólintottam.
-Ők a családod! Nem számít, hogy nem vér szerinti, de mi akkor is egy család vagyunk - válaszoltam mire kis kezével megtörölte a szemeit és egy mosolyt erőltet az arcára.
-Remek éveid voltak eddig, prücsök és ennek még nincs vége. Még nem ért véget az életed - szólalt meg Louis így egy mosollyal ránéztem. -Ha kell itt marasztaljuk őket estig, hogy neked énekelhessenek - folytatta mire csak nevetve megforgattam a szemem, de Emma szemei felcsillantak.
-Vagy új hagyományt indítunk mondjuk a srácok énekelnek neked míg itt vannak, vagy mi ott vagyunk és este anya és apa idő lesz - szóltam bele feltéve a kezeimet mire Emma kis kezével ütögetni kezdte az állát. -Tetszik az új hagyományunk? - kérdeztem rá kissé tartva és Louis-ra néztem aki mosolyogva bólintott aztán Cindy-ra néztem aki magához ölelt és míg Cindy-t öleltem Emmára néztem aki még mindig gondolkozott.
-Egye fene - rántotta meg a kezét mosolyogva aztán őt is magamhoz öleltem. -Nézzünk meg a szobákat - Emma kézen fogta a húgát és az emelet felé kezdte húzni míg én felegyenesedtem és az idős házaspárra néztem.
-Csak nyugodtan azért jöttek. Kövessenek - nevetett a néni vidáman és a lányuk után ment.
-Elnézést, hogy csak úgy felrohantak - kezdtem el mentegetőzni, de a bácsi elhalkított.
-Gyerekek. Az unokáink is ilyenek - vallotta be az idős bácsi mosolyogva így egy utolsó "sajnálom" után befogtam és követtem az idős házaspárt az emeletre.

***

-Bevallom amikor megpillantottam a házat már megtetszett - szólaltam meg az autóban mosolyogva. 
-Nekem is, mert közel van mindenhez - Louis a kezét a combomra helyezte és rám mosolygott így én az kezemet az ő kezére helyeztem. 
-Mindenkihez! Perrie néniékhez és a többiekhez - szólt közben Emma boldogan mire hátra mosolyogtam rájuk.-Sammy neked is tetszik?
-Igen! - Kiáltotta vidáman a kis pöttöm kislány mire Louis-al nevetve bólintottunk. 
-Akkor ez megbeszélve - mondta ki a végszót Louis míg beparkolt a ház felhajtójára. -Megvesszük - fordult hátra a lányok felé és visítva éljeneztek aztán felém nézett így én is elkezdtem a lányokat utánozni mire Louis csak elnevette magát. 
Mosolyogva szálltunk ki az autóból és mivel a rövid út alatt Tommy elszenderedett én vettem ki óvatosan így óvatos léptekkel lépkedtem a ház felé és fel azon az egy-két lépcsőn, hogy aztán Louis kitárja nekem és a csajoknak az ajtót. A többiek már a nappaliban vártak és már mindenki jelen volt így mihelyt valaki kérdezett valamit Tommy-t a járókában helyeztem és be is takargattam. Mosolyogva simítottam még meg a kis buksiját aztán felegyenesedve fordultunk a többiek felé. 
Emma és Cindy már Harry bácsi haját fonták be míg az ikrek a szüleik kezükben mosolyogtak. 
-Bejelenteni valónk van - állt fel Lottie és Niall boldogan mire Louis mellé lépett és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. 
-Nekünk is, de előbb ti - szólalt meg Louis a nyakamra egy csókot nyomva. 
-Gyerekünk lesz - mondták ki vidáman egyszerre mire mindenki felugrott és mosolyogva gratuláltak és én is mentem volna gratulálni bár nekem Lottie elmondta, de Louis nem eresztett. Jelentőségteljes pillantással  néztem Louis felé, hogy eresszen el, de a szemei vérbe forogtak. Megböktem az oldalát így megrázva a fejét felkelt aztán a húgára és a legjobb barátjára nézett. 
-Ismerem ezt a nézést - pillantott Niall felénk illetve Louis felé és Lottie mögé bújt. -Haver, Sógor, Tommo Maci - a végén már az Atyaúristent szólította míg a fejét Lottie vállában bújtatta. 
Louis kifújta a levegőt és közelebb lépett a húga felé, de hiába kérleltem nyugodjon meg csak lerázott. 
-Sógor - hallottam meg Louis vidám hangját így Niall felegyenesedve, vidáman előjött. -Annyira örülök, hogy most véged - már kapta volna el Niall-t, de elfutott így mindenkit arrébb lökve kergette végig az egész házon míg egymásnak mindenfélét kiabálták.
-Gratulálok - öleltem át mosolyogva Lottie-t ügyet se véve a két idiótára, egyszer elfáradnak és akkor béke lesz. 
-Nektek mi a nagy bejelentés? - kérdezett rá pár perccel később Lex és az emelet felé néztem ahol még Louis és Niall kiabálását véltem felfedezni. 
-Nem akarom Louis nélkül bejelenteni - válaszoltam mosolyogva.
-De ugye nem terhes vagy, húgi? - kérdezte tréfásan George mire csak megforgattam a szemem, de mindenki jót kacagott a kérdésen. 
Amint elcsendesedett az emelet kissé megijedtünk, de mikor egymásban borulva tántorognak le hulla fáradtan megnyugodtunk, hogy nincs bajuk sőt szent a béke. Louis és Niall eldőlt a kanapé közepén így a két kislány a fejükre ült. 
-Louis - szóltam felé mire felemelte a fejét és Cindy a vállára csüccsent. -Nem kéne bejelenteni? 
-Elköltözünk - zihálta aztán újra letette a földre a fejét mire mindenki szemei kiestek a helyéről, de én csak megforgattam a szemem. 
-Ne aggódjatok a közelebben leszünk épp ma néztük meg a házat és alig 5 perc az út - nyugtattam meg a kedélyeket mire mindenki elkezdett volna faggatni.
-Ja és megkértem a kezét szóval Perrie és Zayn há a mi esküvőnk jobb lesz - emelte fel a kezét Louis a parkettába motyogva mire felhúztam a szemem, de csak megráztam a fejem nevetve.Ettől a hírtől mindenki boldogan ölelt magához egy gratulációval és Pezz már el is kezdte tervezni az esküvőt. 
-Hogy kérte meg a kezed a bátyám? - kérdezte Lottie izgatottan mire mosolyogva elmeséltem az ejtőernyőzést kalandot az elejétől a végéig. 
-Hú Louis te tudsz ilyen romantikus is lenni. Ez igen - paskolta meg Liam a földön fekvő vőlegényem fejét mire Louis csak morgott valamit. 
-Ha engem löktek volna ki egy repülőből biztos hozzávágom a gyűrűt - vallotta be Lex és a lábával meglökte Louis fejét. -Tomlinson halott - vigyorgott vidáman és Harry mellkasának dőlt elégedetten. 
-Élek Peterson, ne örülj - morogta Louis mire Lex ismét megrúgta a fejét aztán felhúzta a lábait, hogy Louis ne érje el. 
-Sógor - kelt fel nagy nehezen Niall és az ölében húzta Emmát míg Louis agyát húzta. 
-Nem akarok egy mini Niall-t - kezdte el a fejét verni a parkettában Louis. -Egy is elég belőle - ült fel és ez ölében húzta Cindy-t aki a borostájával játszadozott. 
-Szokd meg, mert úgy érzem fiú - Lottie a hasára simította a kezét mosolyogva. 
-Trónörökös. Ifjabbik Niall Horan - húzta ki magát dicsően Niall mire Louis a lánya vállára tette a fejét sírdogálva. 
-Hitegesd magad, de ha fiú nem adjuk a te neved neki - nyújtotta rá a nyelvét Lottie és az újdonsült apuka elszomorodott. 
-Szerintem, ha lányod van akkor egy hercegnőd van. Gondold el a királynőd aki szeret és melletted van egy kis hercegnőt ajándékozz neked - szólt bele Zayn és Perrie meg a lányára mosolygott. -Jó persze nekem kis hercegem is van - emelte meg kicsit a fiát, hogy a térdére állítsa és, hogy rá is rámosolyogjon. 
-Bezzeg, ha nem lépett volna az életünkben Emma - csapott le a témára Louis. 
-Akkor még most is a koncert lenne az életünk nem az új családunk - válaszolt Liam és közelebb húzta magához Danielle-t. 
-A nagy családunk - helyesbítettem mosolyogva mire mindenki egyetértve bólintott. 
-Anyuci őket is beavassuk az új hagyományunkban? - szólalt meg Emma Niall hátáról mire csak bólintottam és mindenki érdeklődve figyelte a kislányt. -Mindennap átjöttük hozzánk az új lakásban, vagy mi jövünk ide és énekeltek nekünk, és az este anyué és apué - bökte ki Emma mire mindenki rámosolygott. 
-Ez alap, hercegnő - emelte át hátulról Niall a kislányt az ölében ültette. 
-Ja és befonhatom Harry bácsi haját az is egy új hagyomány - kacsintott rám cinkusol Emma mire majdnem elnevettem magam, de bólintottam így Emma kimászott Niall karjai közül és Harry felé lépett aki egyből fel is kapta. 
-Kérem fodrásznő, ne tépje azért meg - szólalt meg Harry mire Emma elkezdte Harry fürtös haját tépkedni. -Hé - kezdte elcsikizni Emma hasát így Lexy ölébe esett így ketten kezdték elcsikizni szegény kislányom. Tudom, hogy Lexy-nek nem lehet gyermeke és emiatt sajnálom hisz remek anyuka lehetne, de még mindig ott van az adoptálás bár legjobb barátnőm nagyon makacs, az ő állítása szerint sose akar gyereket, de tudom szíve mélyén vágyik arra, hogy egyszer anyának hívja valaki. Talán Harry rátudja venni az adoptálásra hisz tudom, hogy azt a kis gyereket is sajátjukként tekintik majd. Remek szülők lesznek egyszer talán.
-Azt hiszem ez a hírek estéje - szólt közben Danielle mire mindannyian ráemeltük a tekintetünket. -Liam? - bökött a barátja felé, aki kifújva a levegőt bólintott.
-Talán mégse jó hagyomány most - válaszolt Liam és Emma rávetette magát, mint egy párduc a zsákmányára.
-Miért? Ugye nem mentek el? Nem mehetek el - Danielle az ölében húzta Emmát, aki ide-oda kapkodta a tekintetét. Danielle magához ölelte a kislányt míg Liam hátulról ölelte át Danielle-t és a vállára helyezte a fejét.
-Hova mentek? Közelben maradtok, ugye? - kérdeztem rá bizakodva, de Danielle csak sóhajtott. Nem a közelben maradnak.
-Kaptam egy remek munkalehetőséget Franciaországban még mielőtt eljöttünk, de talán nem örökké szólna és ünnepekre hazajönnénk - szólalt meg Danielle és Emma egyből felkapta a fejét.
-Meg a szülinapodra, törpi. Arra mindenképpen - tette hozzá Liam és a kislány felé nyúlt, hogy az orrát megpiszkálja.
-Mennyi időről lenne szó? - kérdezett rá Pezz, ami most talán itt a legfontosabb.
-Pár év, de vannak szabad napok szóval haza jönnénk hozzátok és ehhez a kis szöszihez - a végén Danielle Emmára mosolygott míg a kislány kifújta a levegőt és magához ölelte Danielle nénikéjét.
-Hiányozni fogtok - szólalt meg Emma biggyesztett ajkakkal és mikor a két érintett felnézett mindenki helyeslően bólintott. Hiányozni fognak, de az a munkalehetőség az álma volt ezt tanúsítom és meg kell értenünk, nekik is ki kell lépniük a családi fészekből és elkezdeniük a saját kis életüket. Megértem őket, de szörnyen fognak hiányozni.
-Baby, let me be your lovin' teddy bear - kezdet el énekelni Liam mosolyogva és mindegyik gyerek rákapta a tekintetét, de főképp Emma. A fiúk is csatlakoztak az énekléshez sokkal jobb hangulat alakult ki, Emma boldog volt és mindenki boldog volt. A szomorúság nem szűnik meg csak félre teszed egy kis időre aztán mikor aktuális újra előre helyezed, mármint majd akkor a felszínre kerül, ha elutaznak.
-Danielle, mikor kell menetek? - böktem meg halkan mire megrázta a fejét és felém tekintett.
-Megvárjuk az esküvőt attól ne félj az utazással később - bökött a fiúkra és a gyerekekre, akik kitágult szemekkel figyelték a fiúk énekét mivel időközben az összes gyerek a fiúkkal a földre került mármint a szőnyegre. A lányokkal egymásra néztünk és egy mosollyal léptünk a fiúk felé, és a mi betársultunk, sose énekeltünk a fiúkkal a gyerekeknek, de ami késik nem múlik. Nem, de? Talán lehetne ez is egy új hagyomány, amikor Liam és Danielle hazajön majd.

2016. november 21., hétfő

Season 3 Chapter 8 - Valami régi, valami új

Babák!
Nem, nem akarok most elkezdeni regélni, hogy hova is tűntem és miért nem érkeztem új résszel. Igazából nem is tudok jó okot mondani hisz két hetente a másik blogom frissítem csak ezzel maradtam el, de ne aggódjatok a röpke időmben azért írtam. 
Kíváncsi vagyok a véleményetekre hisz mégis csak ez egy, amolyan visszatérő különleges rész.

Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! :)xx 

"Rád gondolok minden reggel, 
amikor kinyitom a szemem"

Hihetetlen mennyi minden történt Franciaországban, egyszerűen nem bírom szavakban önteni csak azt tudom, hogy életem legszebb időszakai múltak el és még szebb időszakok állnak előttem, Louis mellett. Az eljegyzésünkről nem akartam szólni, mert meglepetésnek szántam mindenki számára és Angliában akartam elmondani a többiekkel együtt, de Louis nem bírta tartani a száját és Eric bácsitól is engedélyt kért. mivel az elmondása szerint már az apámtól kért engedélyt. Még az nap felhívtam és megígértem neki, hogy hamarosan találkozunk, hiányzik már nagyon. Visszatérve mivel Louis engedélyt kért Eric bácsitól így a bátyám és Rosie sőt Danielle is megtudta. Ki gondolta volna.
A lányok bele is kezdtek az esküvő tervezésében ami még kissé messze van, de Louis minél hamarabb szeretné megtartani, de én előtte haza szeretnék jutni Angliában a barátaimhoz és a lányomhoz. És ez a nap is eljött. Ma végre minden visszatért. Könnyek közt búcsúztam el Eric bácsitól, de amikor kiléptem a reptérről a kezemben a fiammal mosolyogtam, boldog voltam.
Louis megszorította a szabad kezem és rámosolyogtam a szemén fekete napszemüveg ékelődött, de még így is láttam ragyogó szemeit, vagyis inkább csak elképzeltem. Hihetetlen mi, de az évek során azokat a szemeket a vaksötétben láttam mikor magam alatt voltam.
Louis kocsija a parkolóban állt és míg be nem tette a kocsiban a gyerekülést addig fel-le dobáltam a kis srácot.
-Úgy dobálod, mint egy zsák - bökött meg Danielle nevetve mire csak megforgattam a szemem mosolyogva.
-Add ide a unokaöcsém még kinyírod - kapta ki a kezemből George a kis Tommy-t mire felhúztam a szemöldököm.
-Csinálj magadnak - vágtam rá durcásan, de nem vettem vissza a fiam hisz imádom mikor a bátyám kezében van olyan cukik együtt. Kiegészítik egymást, mint a zsák és a foltja.
-Szívem? - húzogatott szemöldökkel fordult barátnője felé mire Rosie szemei majd kiestek a helyéről.
-Arra várhatsz, haver - Rosie a kezét bátyám arcában nyomtam ami hatására a bátyám beleharapott Rosie ujjában így a lány felsikoltott.
Mielőtt folytatódhatott volna ez az egész Louis felegyenesedett és kikapta George kezéből a gyereket és a kocsiban helyezte, de arrébb löktem és  én magam kötöttem be.
-Hé - lökte meg az oldalam játékosan Louis mire egyből visszalöktem.
-Ülj be, apuci - utasítottam, de ő a hátam mögé állt és a kezeit a csípőmre helyezte úgy nyomta a mellkasát a görnyedt hátamhoz. Igazán jól nézhettünk ki, én behajolva a kocsiban miközben a fiamat kötöm be míg ő mögöttem csókolgassa a nyakam alig bírtam a biztonsági övre koncentrálni.
-Jól van, Romeo - hallottam meg mögülem bátyám hangját, aki valószínűleg elhúzta Louis-t tőlem így nyugodtan kötöttem be a fiam, de azért hiányzott Louis ajka a nyakszirtemről.
Miután ezzel meglettem egy puszit nyomtam Tommy arcára aztán  felegyenesedtem és becsuktam a kocsiajtót. Kérdően a többiekre néztem, de Louis már a kocsiban ült elől. A kérdés az lenne, hogy ülünk mivel hátul csak ketten férnek el, de mi négyen vagyunk és aki beül előre az megússza a hátul nyomorgást.
-Beülök középre, én vagyok a legkisebb - ajánlottam fel és megkerültem a kocsit, hogy az üléshez nyomjam magam ahogy csak tudom. Danielle ült előre míg mellém beült a bátyám és az ölében vette a kis termetű barátnőjét, szerencsére Rosie még nálam is kisebb így tökéletesen elfértek ketten és még engem se nyomtak össze, de azért amire a házhoz értünk mindannyian kipattantunk.
Louis a felhajtón állt meg így mikor kiszálltam csak néztem a házat ami kicsit hasonlított a leégett házhoz, de mondjuk ezen nem csodálkozom Angliában az összes családi ház hasonlított egymáshoz. Ekkor meghallottam a házból kiszűrődő hangos zenét. Felhúzott szemöldökkel meredtem a bátyámra és Louis-ra akik szintén meghallották, de semmit se tudtak az egészről.
Rosie emelte ki a fiam a kocsiból aki azután átadta bátyámnak, érdekes Rosie nem sokat fogta Tommy-t, mintha nem csípné a babákat, de ez hülyeség.
Louis mellém lépett míg Danielle előttünk ment George-al és Rosie-val meg a fiammal. Ahogy felléptünk a teraszra a zene erősödött és mikor George benyitott a zene elhalkult, és mindenki tekintette az ajtóra szegeződött így amikor beléptünk mindannyian az öröm és meglepettség keveredett a szemükben. Szememmel megtaláltam Liam-et aki épp a dohányzóasztalon a poharakban öntött volna italt, de letette és felénk indult. Danielle-re néztem aki szintén csak őt nézte így mikor felénk ért sóhajtva meglöktem, hogy Liam karjaiban boruljon. Muszáj volt, ő mellettem volt a két év alatt és ennyit megérdemel, boldognak kell lenniük.
-Na jó mit ünnepelünk? - kérdezte vidáman Louis, aki a vállamra helyezte a kezét így felé néztem mosolyogva aztán vissza a többiekre akik meg se mukkantak.
-Jobb kérdés. Hol vannak a gyerekek? - kérdezett rá George miközben a kezében Tommy rugdosót. A szemük a kanapéra irányult ahol Cindy és az ikrek ültek mosolyogva sőt amikor Cindy meglátta Louis lecsúszott a kanapéról és felénk futott.
-Apuci - mosolyogva kapaszkodott Louis nyakában míg az illető felemelte és magához ölelte a lányát. Igazán édes kislány lett Cindy-ből bár babaként is aranyos volt csak a szülei pszichopaták, de az már mellékes.
-Emma? - kérdeztem tőlük mosolyogva mikor Lexy felém rohant majdnem fellökve engem.
-Nagyon nagyon hiányoztál - suttogta a vállamban és ezt a pillanatot örökké megjegyzem hisz végre sikerült könnyeket csalnom legjobb barátnőm szemében.
-Sajnálok mindent - suttogtam és mikor elhúzódott csak megrázta a fejét mosolyogva.
-Sajnálhatsz is hisz elmentél - lökött meg miközben a szemét törölte meg nevetve.
-Ígérem több ilyen nem lesz, anya - hangsúlyoztam ki a végét nevetve mire újra megöleltük egymást.
Lexy után Lottie rohant felém aztán Pezz is aki szó szerint zokogott örömében. Miután a lányokkal kiölelgettük egymást addigra a fiúk is észhez tértek és szó szerint a magasban repítettek minket Danielle-el akit Liam végre elengedett egy csók után. Jó több volt az egynél. Hihetetlenül jó érzés végre köztük lenni, a barátaim között akik a családom.
-Okés most, hogy egymásra talált mindenki - szólt közben Louis mire mindenki ráemelte a szemöldökét és Perrie tarkón csapta.
-Fogd be, Tomlinson - vágta rá Pezz és beljebb vezettek minket egészen a kanapéig az ikrekhez ahol már Tommy is is ült.
-Sammy hol a nővérkéd? - hallottam meg mögülem Louis hangját míg Perrie bemutatta az ikreket vagyis Nicholas Jonathan Malik-ot és Leila Katherine Malik-ot, két csoda szép teremtést. Zayn és Perrie keverék a két vakarcs.
-És ő? - kérdezte Zayn a kis szőke srácra bökve.
-Niall Horan - vágta rá a saját nevét Niall mire nevetve megböktem. -Na jó Niall Horan Tomlinson - javította ki magát mosolyogva mire csak megráztam a fejem.
-Szeretnéd, de ő Thomas William Tomlinson - mutattam be a fiamat a többieknek mire a fiúk körbevették és egyenként fogtak vele kezet.
-Mi az, hogy Emma egyedül vitte Lucky-t sétálni? - csapott le ránk Louis dühösen mire mindenki felé nézett.
-Louis nyugodj le - szóltam rá, de az arcán láttam, hogy ez lehetetlen.
-Nem vitte egyedül sétálni Lucky-t, mert Lucky sétáltatása Zayn feladata volt - szólalt meg Lexy így mindenki Zayn-re nézett aki a tarkóját vakargatta.
-Tényleg - nézett fel ránk, de az arca nem megnyugvást tükrözött. Mi a franc történt? Ugye nem vitte el az 5 éves lányom egyedül sétálni a kutyát? Megölöm, Zayn-t. -Talán véletlen azt mondtam Emmának, hogy elviheti ő egyedül sétáltatni - folytatta nyögve-kelve mire az arcomra kiült a kétségbeesés és, ha hátulról valaki nem fog le már Zayn-nek estem volna és az a valaki Harry volt hisz megéreztem a szokásos dezodorját. Két év alatt nem újít, ejnye.
-Azt mondtad az 5 éves lányomnak, hogy vigye egyedül a nagy kutyát sétáltatni - fújtam ki magam míg kiszabadultam Harry karjai közül. -Megöllek - estem Zayn-nek, de Harry ismét megállított viszont már a többiek segítségével. Francban. 
-Véletlen volt! Tényleg, éppen a házat intéztem, hogy költözhessünk - vágta rá Zayn talán túl gyorsan mivel a végére a szájára csapott.
-Elköltöztök? - hátulról a fiúk lefejtették rólam a kezeiket és mindenki egyszer kiáltott fel Perrie-re és Zayn-re tekintve.
-Már ideje, hogy tovább lépjünk - vallotta be Perrie a földet nézegetve mire a szívem megszakadt. -Ezért akartuk ezt a bulit és az, hogy Hannah itt van újabb jel, hogy a ház kicsi. Nem úgy értem, hogy nem hiányoztál Han, mert tudod, hogy igen csak úgy normális, ha külön élünk - Perrie megfogta mindkét kezem és mosolyogva mondta minden szavát a szememben. Egyetértek vele, de akkor se akarom, hogy elmenjenek hisz még csak most tértem haza. Nem normális dolog, de mi se vagyunk normális család.
-De - kezdett bele mögülem Niall, de Zayn nevetve leintette.
-Így lesz jobb. Nem költözünk messze szóval mindennap eljönnénk és ti is eljöhetnétek csak szükségünk van egy külön fészekre ahol kiterjeszkedünk attól még egy család maradunk - válaszolt Zayn mire nagy nehezen bólintottam ekkor egy ajtó csapódásra lettünk figyelmesek és mindenkire arra kapta a tekintetét. Az ajtóban egy szőke hajú kis lány ácsorgott egy nála magasabb kutyával, a kislány haja a háta közepéig ért és egy kantáros farmer nadrágot visel rózsaszín hosszú ujjú pólóval. Milyen nagy lány lett az én babámból!
-Emma - kaptam a számhoz és indultam meg felé, de fél úton megakadtam mivel Emma elengedte a pórázt és az emeletre futott így kérdőn néztem mögém.
-Azt hiszem hallotta - szólalt meg Liam így mindenki rápillantott, sikeresen befejezték az újra találkozást Danielle-el.
-Beszélek vele - vágtam rá, de egy erős kezet éreztem a vállamon így hátra tekintettem.
-Hadd megyek én - mosolygott rám bátortalanul Zayn mire kifújva a levegőt bólintottam, legszívesebben jó magam mennék hisz én vagyok az anyja, de a fiúk voltak vele talán most már ők is jól ismerik sőt jobban. Sose fogom magamnak megbocsájtani, hogy elhagytam.
Zayn felrobogott az emeletre míg mi többiek egymagunk maradtunk a nappaliban ami majdnem ugyanolyan volt, mint a régi mégis idegen számomra. Mintha nem itthon lennék, még a képek se éreztették velem, hogy itthon vagyok. Pedig jó sok kép van a szobában például karácsonyi és egyéb aranyos képek, de még régi képet is lehetett találni.
-Mikor költöztök? - szakította meg a csendet Danielle mire észhez tértettem és észre se vettem, hogy a képek előtt állok sőt a kezemben egy családi képet szorongatok amin mi Danielle-el nem vagyunk rajta, de Sophia igen. Érdekes.
-Már a jövőhéten átköltözhetünk az új házban - válaszolt Pezz és hiába próbálta tartani magát izgatott volt, és én örülök nekik hisz már van egy külön családjuk az ikrekkel. Nem maradhatunk örökké együtt. -De míg nem rendeztük be a házat számítunk rátok, hogy vigyáztok az ikrekre és addig maradhatunk - nézett körben ártatlan mosollyal mire a többiek összenéztek kivéve én. Az én szemem inkább az ikrekre villant akik párnák közt tapsikoltak sőt már Tommy is köztük ült, összebarátkoztak.
-Nem is tudom srácok, szerintem sok a gyerek - szólalt meg pimaszul Louis mire Pezz csak megforgatta a szemét. -Na jó csak azért, mert az ikreket szeretjük - nyújtotta ki a nyelvét nevetve mire Pezz csak a fejét rázta, de mindenki nevetni kezdett.
-Akkor ezek az utolsó napjaink utoljára együtt - szólalt meg hümmögve Lex, aki Harry mellkasának dőlt.
-Mindennap itt leszek csak máshol alszok - dobbantott Pezz nevetve mire csak megráztam a fejem. -Különben is Miss Elmegyek miatt nem voltunk sok időt együtt - bökött rám, ami hatására csak megráztam a fejem és mindenki helyeslően bólintott míg Danielle is. Áruló.
-Itt vagyok - tártam szét a karom mosolyogva. -És már nem megyek el, de ha ilyen árulók vagytok kitudja - nyújtottam rájuk a nyelvem mire mindenki felnevetett  és közéjük léptem, ami hatásra Pezz magához ölelt sőt szó szerint kiszorította belőlem a szuszt is. Aztán a következő pillanatban Lexy, Lottie és Danielle is csatlakozott aztán a fiúnk is ránk borultak. Jaj. Kicsi a rakás kissé máshogy.
Mire befejeztük az ölelést, felsettenkedtem az emeletre míg a többiek folytatták a partit így könnyen feljutottam bár elvileg én és Danielle lettem a sztárvendég, de úgy tűnik bulikor mindenki a zenére figyel. Szerencsére.
Az emeleten az ajtók közül egyből kiszúrtam az ajtót amin egy nagy maci volt és még az Emma név is ajtón van jópofa betűkkel. Az ajtóhoz settenkedtem, ami félig nyitva is volt így bekukkantottam.
-Törpi mindig itt  leszünk - Zayn láttam a földön hasalni szóval Emma valószínűleg az ágy alá bújt.
-És az esti énekek? - hallottam meg Emma szipogó hangját mire a szívem összeszorult. Vajon hányszor lehetett ilyen a hangja miattam?
Nem, nem elég Hannah, nem sajnáltathatod magad! Tovább kell lépned és jóvá tenned a hibáid. 
-Jó okés az kicsit más lesz, mert nem mindig tudok itt lenni az altatódalnál, de itt lesz az apukád és a srácok is melletted lesznek - Zayn hangja töltötte be a fülkagylóm, aki mindvégig próbálta vigasztalni a lányom innen tudom megállapítani milyen jó apa, mindig törődött és törődik Emmáról, mintha az ő lánya lenne.
-Szükségem van egy Zayn bácsira is - suttogta alig hallhatóan Emma mire az arcomon végig hullott egy könnycsepp.
-Itt leszek, Törpi. Te vagy az ikrek nagy és okos unokatestvére, ezt el is felejtetted? Na ne hülyéskedj! Nélküled nem tudnék létezni, Törpi - mikor újra bekukucskáltam Zayn felült és az ágya alá nyúlva az ölében vonva a kapálózó Emmát. Ekkor véletlen a kezeimmel meglöktem az ajtót így az nyikorogva nyílt ki. Hoppá. -Az alma nem esik messze a fájától - rázta meg a fejét nevetve Zayn mire Emma felugrott és felém futott mire én egyből a karjaimban vettem, és a két év alatt újra magamhoz öleltem az én egyetlen hercegnőmet. Az én kis babámat, aki már nem is baba.
-Mami - suttogta Emma a nyakamban még én jobban öleltem magamhoz, hogy beszívjam az a édes kislányos, baba és nagylány illatját ami kissé hasonlít az óvoda illatához. -Tudtam, hogy visszajössz - emelkedett fel mosolyogva aztán átkarolva a nyakamat húzott magához.
-Na látod itt a mamid a költözés már nem is nagy ügy - szólt bele Zayn idétlen vigyorral mire felvont szemöldökkel ráemeltük a tekintetünket.
-Inkább fogd be - ráztam meg a fejem mire Zayn felállt és felénk sétált.
-Sose hagynak el a szeretteid, Törpike - hajolt Zayn Emmához, hogy egy puszit nyomjon a feje búbjára aki felemelte a fejét és bólintott.
-Szeretlek Zayn bácsi - bökte meg Emma mosolyogva Zayn orrát.
-Tudom - legyintett a kezével nevetve Zayn.
-Ígérd meg mindig itt lesztek és néha te is énekelsz nekem este - kötött Emma Zayn szavára miközben az orrát bökdöste. Remek alkudozó képessége van ez még később jól fog jönni.
-Ígérem Törpi, mert szeretlek - fogta meg Zayn Emma kezét és egy puszit nyomott Emma tenyerében.
-Tudom - legyintett a szabad kezével Emma nevetve mire mindannyian felnevettünk.
-Tudjátok, hogy a 'szeretlek' szót viszonozni kell? - kérdeztem rá mire mindkettő megvonta a vállát mosolyogva és Emma is ismét hozzám bújt míg Zayn-el együtt kisétáltunk a szobából, hogy visszatérjünk a buli közepére. A lépcső tetején már Lexy és Harry várt minket egy-egy parti kalappal amit a fejünkre nyomtak és még Zayn se hisztizett a haja miatt bár tarkón vágta Harry-t, mert a fejére nyomta, de mindegy.
Nevetve tértünk a nappaliban és Emmát elsőként is a kanapéhoz vittem ahol lettem.
-Ő itt a kisöcséd Tommy - guggoltam le Emma mellé és a lábamra ültettem.
-Szia Tommy - fogta meg a kezét Emma mosolyogva. -Én az okos és nagy testvéred vagyok Emma. Van még egy nővérkéd, de Sammy nem túl eszes - súgta az öccse fülében bár ezt Cindy is meghallotta és durcásan összefonta  a karjait. Érdekes, nem látom benne Eleanor-t, de még Max-et se ami jó is egyben. Cindy az a igazi kis cuki kislány aki a nagy szemeivel mindent elnyerhetne.
-Apuci - szólalt fel mire Louis egyből leguggolt mellénk Cindy-vel. -Emmy azt mondta nem vagyok eszes pedig én eszek - húzódott Louis-hoz mire az illető halkan elnevette magát, de még én is kuncogtam a kislány megszólalásán. Túl sokat volt Emmával átvette a szövegét.
-Imádlak titeket - rázta meg a fejét Louis és a kislány fejére hintett egy puszit. -A családunkat - mosolygott rám mire én közelebb vontam magamhoz Emmát és úgy néztünk farkasszemet aztán Tommy gügyögése térítette vissza, amin újra felnevettünk. Együtt, mint a normális családok a filmekben csak mi nem a filmekben vagyunk. Ez a valóság.

***

-Ránk - emelte mindenki egyszerre a magasban a poharat aztán egyszerre húztuk is le a hideg pezsgőt ami végig szökött a nyelőcsövemen. Már este nyolc óra is eltelt így a kicsik már elaludtak sőt Emma és Cindy is kifeküdt a kanapén, már csak mi voltunk fenn felnőttek. A banda közül egyedül Lottie nem kért pezsgőt, mert elvileg kavarog a gyomra, de ennél több lehet a háttérben hisz még csak egy napja se tértem haza, de ahányszor vele táncoltam, beszélgettem mindig majszolt valamit sőt ahányszor felhoztam Niall-t  ő elterelte a témát. Mi üthetett beléjük? 
-Táncoljunk még - ugrott fel Pezza vidáman mire mindannyian kuncogtunk az őrült kissé ittas legjobb barátnőnkön. Perrie mindig is szeretett bulizni, de azt hiszem ez az anyaság se fogja vissza bár végre kiengedte a gőzt. 
-Szerintem te már csak az ágyban táncolsz, drágám - fogta meg Zayn nehogy elhasaljon mire a tánc őrült lány hátradöntötte a fejét a férje vállára és már csak Zayn tartotta, már majdnem aludt. Fellőtték neki is a pizsamát. 
-Szerintem meg mindenki elteheti magát holnapra - válaszoltam és Louis-tól elvetettem a poharát aztán elindultam a konyha felé mivel gondolom a konyha a lengő ajtó mögött van. Mikor sikeresen beléptem teljesen jól tippeltem így a mosogatóban helyeztem óvatosan a két poharat aztán a többiek özönlöttek be kivéve Pezz és Zayn, ők felmentek aludni. 
-Aki hamar kel az mosogat - vágta rá Lex mire mindenki helyeselt és egy "jó éjszaka"" után mindenki a lépcső felé indult , persze a lányok előtte jól megölelgettek. Lottie-val szerettem volna ma még beszélni, de ráér holnap is. Gondolom. 
-Gyere, cica - egy kéz csúszott végig a karomon egészen a kézfejemig. Mikor felnéztem ragyogó kék szemekben ütköztek amik az est homályfényben is csak úgy csillogtak. 
-És a gyerekek? - kérdeztem rá oldalra billentett fejjel mire szabad kezével az állam alá nyúlt aztán a kezével végig simította az arcom, de az ajkaimon állapodott meg a keze. 
-Tommy a járókában elfér az ikrekkel nyugodtan alszanak míg a lányokat a kanapéra helyeztem párnákkal elbarikádozva őket. Ne aggódj - hajolt felém egy csókkal amiben benne volt minden, az elmúlt évek fájdalmaitól kezdve a mostani pillanatokig. 
-Elszeretnék én is költözni - gondoltam magamban csukott szemmel és akkor vettem észre, hogy hangosan kimondtam mikor Louis elhúzódott és a kezeit elvette az arcomtól. 
-Micsoda? - kérdezett vissza mire szabad kezemmel fejben vágtam magam. Idióta vagyok. 
-Csak amit ma Perrie és Zayn mondott az igaz, és én is ezt akarom ebben a házban nem érzem magam itthon. Szeretem a többieket, mert a családom, de el kéne kezdenünk a saját életünket - válaszoltam, de időközönként egyszer-egyszer megremegett a hangom hisz még csak nem rég tértem haza már is ilyeneken töröm a fejem. 
-Igazad van, de - és ott a "de" szócska. -De nem költözünk messze a többiektől és nem azonnal. Mondjuk az esküvő után - válaszolt mosolyogva kihangsúlyozva az esküvő szót. 
-Tényleg el kéne nekik mondanunk az eljegyzést - szabad kezemet a nyakához szorítottam mire csak megvonta a vállát. 
-Elég bejelenteni nekik az esküvő napját - mosolygott rám mire csak megráztam a fejem és a fejemet a vállára helyeztem. -December hatodika - szólalt meg mire felemeltem a fejem és kérdően felhúztam a szemöldököm. Kissé elsieti hisz az már csak pár hónap és az egy esküvő nem kis dolog. -A nap mikor a Walker család a szomszédban költözött - csókolta meg az orrom hegyét mire még jobban döbbenet ült ki az arcomra. 
-Micsoda? - kérdeztem rá. 
-El is felejtetted mikor költöztettek Doncastherben? Ejnye hisz akkor kezdődött el életed legszebb pillanata - rázta meg a fejét nevetve miközben kihúzta magát. December hatodikán költöztünk volna oda? Jó tudni, ez sose jött szóba hisz még alig voltam két éves. 
-Bocsi akkor még egy plüss maci volt életem szerelme - válaszoltam egy győzedelmes mosollyal. 
-Volt. Azóta legyőztem azt a macit - vonta meg a vállát vigyorogva Louis, mire csak megráztam a fejem nevetve. 
-Azért még az a maci mindig csábítóbb - nyújtottam rá a nyelvem mire a szemöldöke a magasban szökött, amin csak elnevettem magam és ajkait ismét ajkaimra tapasztotta. Semmiért se cserélném el ezt a pillantott, vagy például azt a napot mikor Louis szomszédjában költöztünk igaz akkor még magamról se tudtam, de amint megismertem senkire se volt szükségem csak rá. Szomszédokból barátok aztán talán többek pedig emlékszem amikor Lexy-t megismertem mindig piszkáltuk Louis-t aztán volt egy pillanat, egy pillanat ami mindent megváltoztatott és azután a pillanat utána nem tudtam volna elképzelni úgy egy napom, hogy ne másszak be az ablakán csupán egy kis nevetésért.
És most itt vagyok ennek a srácnak a karjaimban két illetve három gyermek után, ha Cindy-t is számoljunk hisz ugyanúgy szeretem, mint a sajátom. Ha valaki nekem azt mondja 12 éves koromban, hogy Louis Tomlinson-nal összefogok házasodni három gyerek után a képében nevetek mégse változtatnék meg semmit, mert ez az egész történet Emma miatt történt, ha ő nem születik meg sose kerestem volna fel Louis-t. Emma volt az aki az elejétől kezdve összeköt minket, a szerelmünk első gyümölcse. 

2016. október 11., kedd

Season 3 Chapter 7 - Franciaországban történt

Sziasztok mókuskák! 
Tudom, tudom egy igazi szörnyeteg vagyok, hogy ennyi ideig húztam-halasztottam a részt, de nem tudok jobb okot mondani, mint az időhiány. Gondolom ezt mindenki átérzi szóval túl sablonos, de sajnos igaz. Most, hogy egy hetet beteg voltam - és akkor se tudtam részt hozni ejnye - felhalmozódtak a tanulni valók és közben ott van a család és a magánélet. 
Jó elég az önsajnálatból! 
Lényeg most meghoztam az új részt ami már készen volt, mert előre megírtam egy-két részt (yey) csak fokozatosan teszem ki, hogy minél hamarabb lezárhassam. MÉG HÁROM RÉSZ +EPILÓGUS!

Jó olvasást babák és előre sajnálom, ha hibákat találsz, vagy túl lapos és unalmas lett! :))xx

Megállt az idő
Árad belőle a szépség
Bátor leszek
Nem hagyom, hogy bármi elvegye tőlem

Miután magamban meghoztam a döntést azonnal elújságoltam mindenkinek igaz Eric bácsi kissé csalódott lett a hírtől, hogy elmegyünk hisz már nagyon megszerette Tommy-t így eltudom képzelni mennyire fog neki hiányozni és az igazat bevallva nekem is hiányozni fog. Befogadott úgyhogy nem is a valódi bácsikám mégis a házában fogadott és az egész idő alatt mellettem volt, nem ítélt el és a véleményét is megtartotta. Nagyon sok köszönettel tartozok Eric bácsinak,  ezért is - meg Louis kijelentése miatt is - maradunk még egy-két napot Franciaországban. Örülök neki, mert hiányozni fog ez a ház, de már nagyon kíváncsi vagyok a lányomra és a többiekre. A két év alatt nagyon sokszor gondoltam Emmára és ahányszor hiányzott, annyiszor bizonygattam magamnak, hogy vigyáznak rá és jól van. Louis állítása szerint remekül is van.
Na igen Louis. Vele még nem jutottam dűlőre, de mivel van két közös gyerekünk eléggé össze vagyunk kötve.
-Komolyan mondod? Tommy lehányta Danielle-t? - szólított vissza a valóságban Louis aki szorosan mögöttem ült és a fejét a vállamra hajtotta, hogy nézze a képeket amiket a két év alatt készítettem. Emlékként, az efféle dolgok miatt.
-Igen, lehányt. Köszönöm Han, hogy elmondtad neki - hallottuk meg az ajtó irányából Danielle hangját aki szem forgatva és kissé dühösen pislogott ránk mire Louis a fülemben nevetett. Enyhe megsüketülés pipa.
-Bocsi - szorítottam össze a szemeimet kuncogva, de nem bírtam tovább egyszerűen kirobbant belőlem a nevetés mire Danielle csak rosszallóan rázta a fejét. -Amúgy hol van Tommy? - ráztam meg a fejem és felé tekintettem míg Louis megragadta a csípőmet és közelebb húzott magához már, ha az lehetséges.
-A bátyáddal és Rosie-val, éppen Eric bácsi oktatja őket a kis ördögfiókáról - vonta meg a vállát mosolyogva és már hagyott is minket volna magunkra, de Louis rákiáltott.
-Ne merd felhívni - Louis-ra néztem aki csak rám kacsintott aztán szúrós tekintettel nézett vissza Danielle-re.
-Micsoda? - kérdezett rá összefont karokkal és a fejét kissé oldalra is billentette.
-Tudom, hogy felakarod hívni Liam-et, de ne tedd. Kérlek. Hadd legyél neki meglepetés - fejtette ki Louis egy fél oldalas mosollyal mire Danielle nagy nehezen bólintott pedig szíve szerint már fel is hívta volna. Nagyon hiányzik neki és mikor megjelentek akkor Danielle boldog volt az esély miatt, míg én megrémült, de az már mellékes mostanra már én is boldog vagyok, mert az eddigi életem mű boldogság volt, ez az igazi boldogság.
-Jó, de Perrie-t felhívom - vágta rá Danielle és ezzel együtt elviharzott mire Louis csak megforgatta a szemét és a fejét a hátamban nyomta.
-Perrie lepcses szájú - hallottam meg keserves segélykiáltását mögülem mire csak elmosolyodtam.
-Tartani fogja a száját - biztattam és tovább lapoztam Louis telefonján a képet mivel valójában én se hiszek abban, hogy Perrie tartsa majd a száját hisz ő Perrie.
-Na persze, de mindegy - hallottam meg nevető hangját mögülem és ismét a vállamra tehénkedett. -Ilyen képekért érdemes élni - lapozott egyet mire rám villantott idegesítő vigyorát és a képre néztem amit Eric bácsi, vagy Danielle fotózott. Emlékszem erre a napra, a hálaadási vacsorát készítettem mikor valamelyikük lefotózta a gömbölyödő pocakom. Szép idők, de akkor már nagyon fáradt voltam hisz ez az utolsó - vagyis remélem - terhességem nagyon leterhelt így alig vártam már a szülésnapját. És még késett is egy hetet, ez a gyerek jól érezte magát a méhemben.
Megrázva a fejemet és a telefonra szenteltem a figyelmem amin képet változtattam. Emma, Cindy és a Malik ikrek jelentek meg a képen.
-Istenem, de édesek - mosolyogtam hátra Louis-ra mire ő csak rám mosolygott és megrázta a fejét.
-Te vagy édes - mosolyogva az orrom hegyére egy puszit nyomott mire zavartan visszafordítottam a tekintettem a képre. -Legédesebb terhes anyuka - arrébb tolva a hajamat kezdte el csókolgatni a nyakszirtemet. Teljesen ellazultam csókjaitól mégis a vészjelző kétszeresen pislákolt. Az első gond, hogy fogalmam sincs hányadán állunk egyszerűen csak vagyunk és sztorizgatunk már egy napja és egy ágyba alszunk. A második gondom egészségügyi mivel éppen nem vagyok képes vele testi aktust részesíteni.
-Louis - fordultam felé így felemelte a fejét egy diadalmas mosoly keretében. -Tudod, hogy nem lehet egy-két ok miatt - folytattam mire vigyorogva megvonta a vállát aztán sóhajtva bólintott.
-A vérzés elég erős ok bár - a végén húzogatni kezdte a szemöldökét mosolyogva mire az én szemöldököm a magasban szökött aztán egész testemmel felé fordultam és most már nem érdekeltek a képek elkezdtem a kezemmel püfölni.
-Gusztustalan vagy - vágtam rá, de nem bírtam elrejteni a mosolyom.
-Tudom - vágta rá vigyorogva és hátra dőlt, hogy a  párnáim közé elbújjon, mintha ott sose találnám meg így térdre támaszkodva rávetettem magam. -Hú megszoktam, hogy a csajok rám vetik magukat, de a menstruáló lányok - vigyorgott a képemben miközben a derekamnál átfogott és nem is eresztett el.
-Idióta vagy - könyököltem a mellkasára mosolyogva.
-Te se vagy semmi - kacsintott rám kuncogva mire csak megforgattam a szemem.
-Olyan, mintha újra tinédzserek lennénk - gondolkoztam el hangosan mire felhúzta a szemöldökét és hirtelen kapcsoltam  mit is mondtam így szégyenlőse a fejemet a mellkasában temetettem. Annyira utálom mikor hangosan mondom ki a gondolataim.
-Mire értetted, Han? - kérdezte rá mire felemeltem a fejem és ismét felkönyököltem mindkét kezemmel a mellkasára aztán az arcomat a tenyeremben temetettem.
-Csak tudod olyanok vagyunk, mintha semmi problémánk nem lenne. Együtt vagyunk, mint a tinik pedig meg se beszéltünk semmit - vallottam be őszintén mire az arca elkomorodott aztán feljebb ült, de egy percre se eresztett el. -Rosszat mondtam? Mert nem akarom elrontani ezt a valami ami.. köztünk van - mutogattam magunk közé, amikor ideges vagyok gyorsan beszélek így most is hadartam amin csak nevetett, de nem őszintén. Elrontottam, megint.
-Irányítás mániás vagy, és a megbeszélés nálad fontos, de nekem a beszéd nem az erősségem - vonta meg a végén a vállát mire mosolyogva megráztam a fejem. -Igazad van meg kell beszélnünk - tűrte a fülem mögé egyik kósza szőke hajtincsem mire oldalra billentett fejjel belenéztem csillogó kék szemeiben. -Öltözz fel! Elviszlek valahova - emelt ki az öléből és az ágyra helyezett aztán ő már fel is pattant és az ajtó felé rohant. -Ne öltözz ki és smink se kell csak siess - vágta rá és sietősen elhagyta a szobát míg én kérdően néztem utána. Ebben meg mi ütött?
Tehetetlenül megráztam a fejem és eldőltem az ágyon, de nem sokáig mivel valaki jobban mondva valakik betörtek a szobám ajtaján. Danielle és Rosie lépett be mosolyogva mire kérdően rájuk emeltem a tekintettem míg feljebb tápászkodtam.
-A telefonom baszki - hirtelen Louis rohant vissza a szobában, de miután felvette a telefonját az ágyról egy csókot nyomot ajkaimra aztán el is futott. Még jobban nem értem.
A lányokra néztem akik éppen robbanni készültek és mikor robbantak egyszerre sikoltottak fel vidáman. Jesszusom.
-Szóval hova mentek? - kérdezett rá Danielle miközben a szépen kiszedett szemöldökét húzogatta.
-Fogalmam sincs - válaszoltam megrázva a fejem és még mindig döbbent arccal néztem hol az ajtóra, hol rájuk.
-Az, hogy lehet? Mit mondott mit vegyél fel? - folytatta a faggatást Danielle mire megrázva a fejem visszaemlékeztem mit is mondott pontosan a ruhámmal kapcsolatban. Amint eszembe jutott homlokon csaptam magam amin jót nevettek.
-Azt mondta, hogy ne öltözzek ki és smink se kell - válaszoltam oldalra döntött fejjel mire tagadóan egyből rázni kezdték a fejüket.
-Még mindig hülye - vágta rá Danielle mire egyetértően bólintottam.
-De akkor is megkéri a kezed - válaszolt mosolyogva Rosie mire egyszerre emeltük a rá a tekintetünket. -Nyilvánvaló! Kettő, majdnem három gyerek után illő sőt  már mióta ezt az alkalmat várja - vonta meg a vállt mosolyogva aztán a szekrényem felé lépkedett amit egyből ki is nyitott és elkezdett a ruháim közt matatni.
-Jó, de akkor is azt mondta az különleges alkalom lesz - válaszoltam megrázva a fejem, szerintem csak elmegyünk valahova megbeszélni a kapcsolatunkat hisz nyilvánvaló, hogy együtt vagyunk, de nem indulhatunk az elejéről vissza kell térnünk a kapcsolatunkban ahol befejeztük.
-Értem miért ilyen, Tomlinson! Ez lesz a különleges alkalom - Danielle tapsikolni kezdett örömében míg Rosie helyeselve kiáltott ki a ruhák közül. Épp tiltakozni akartam, de Danielle a fürdőszobámban futott és mikor visszaért a sminkes cuccaimmal tért vissza.
-Azt mondta nem kell smink - ráztam meg a fejem tagadóan mire Danielle csak megforgatta a szemét.
-Egy alap kell szóval fogd be és csukd le a szemed - vágta rá és mellém ült az ágyra mire engedelmesen felé fordultam.
Amit mondott az tényleg úgy lett csak egy alapsminket kaptam ami nem más, mint alapozó, szempillaspirál és egy nagyon vékony tusvonal ami szerinte kiemeli a szemem színét. Szerintem csak fokozni akarta az alapsminkemet.
Mire végezett a sminkkel addigra Rosie mosolyogva emelte a magasban a ruhám így csak mosolyogva bólintottam hisz mást nem tehetek. A fürdőszobában lökdöstek és nagy nehezen magamra rángattam a farmer nadrágom ami hasonlóan nézett ki, mint az a nadrág amit akkor vettem fel mikor a koncertre mentünk Emmával és Lexy-vel, amikor Louis megismerte a lányát. Régi szép idők. A felső egy pánt nélküli fehér felső amihez egy farmer kabát társul. Ez azért nem hasonlít arra a felsőre, mint az előző, de hát nem is kell hisz Rosie nem volt jelen azon a napon így nem tudhatja. Miközben felöltöztem akaratlanul is legjobb barátnőmre gondoltam aki egész életemben mellettem állt, még a hullámvölgyes időszakaiban is, és én meg csak úgy otthagytam, de csak az ő érdekét néztem hisz neki Harry mellett a helye, mellette túlélte a hiányom, de akkor is a legjobb barátnőmnek mondhatom a bolond fejét. Ha Lexy nem lenne akkor Emma sose ismerte volna meg Louis-t, ha Lexy legjobb barátként nem rugdos belém értelmet szerintem még most is otthon nevelném Emmát egyedül.
Milyen unalmas életem lenne akkor!
Amikor kész lettem megigazítottam a hajamat, vagyis megfésültem hisz kissé úgy néztem ki, mint aki most kelt ki az ágyból. Valószínűleg még igaz is lehetne. A kissé göndör, szőke fürtjeim a vállamra, illetve a hátamra omlott aztán még egy utolsó pillantást vettem a tükörben aztán befújtam magam a kedvenc parfümömmel és egy mosollyal az ajtó felé léptem, de a padlón megláttam Tommy kedvenc játékát ami egy plüss teknős. Mosolyogva felemeltem és magamhoz szorítva léptem ki ezzel egyszerre Danielle és Rosie is felpattant.
-Csodálatos vagy - kezdett bele Rosie amit csak egy mosollyal köszöntem meg.
-Menyasszony parfümmel fújtad be magad? - kérdezte Danielle kuncogva mire csak nevetve megforgattam a szemem. -De ugye tudod, hogy a plüss teknős most nem szükséges? Vagy az a kabalád? - bökött a kezemben szorongatott játék felé mire nevetve megráztam a fejem.
-Ez Tommy kedvenc játéka. Beviszem neki - válaszoltam mire bólintottak egy mosollyal, aztán egy pár köszönőmmel kiszaladtam az ajtón. Tommy szobája a mellettem lévő szoba így csak átszaladtam ahol éppen George játszott az unokaöccsével.
-Hoppá-hoppá nézd öcsi ki van itt - pillantott rám és a baba kezével integetni kezdett mire mosolyogva léptem bátyám felé aztán egy puszit nyomtam kissé borostás arcára. -Itt a gyönyörű anyucid - adta volna át mosolyogva mire csak megráztam a fejem. Nem az, hogy nem szeretném megfogni hisz imádom a karomban tartani ezt a kis embert, de olyan jó látni a bátyámat ilyen... gyerekesen. Szüksége lesz egy gyerekre.
-Csak a kedvenc játékát hoztam - emeltem a plüssöt kisfiam felé és máris nyújtogatni kezdte kis kezét, hogy elérje és amint megkaparintotta magához is szorította. -Imádom ezt a fiút - ráztam meg a fejemet mosolyogva mindvégig Tommy-t nézve aki a plüssét szorongatta. Annyira hasonlít Louis-ra, komolyan mondom olyan, mint egy mini Louis mármint úgy mindenben. Barna bozontos haj és a szemei is csak úgy ragyognak, mint a gyémánt. Már láttam képet Louis-ról kiskorából sőt ami azt illeti van is róla képem és ahányszor arra a képre nézek csak bizonyosodik a tény, hogy ez a kis srác apja kettő. Ha eddig Emmára mondtam, hogy tiszta apja akkor kissé tévedtem bár ő is jobban hasonlít Louis-ra. Egyszerűen a gyerekek eddig Louis génjét szívták magukban, mint a kis viperák.
-Amúgy hova-hova húgi? - szólított vissza a valóságban George hangja ami hatására megráztam a fejem és ráemeltem a tekintettem.
-Louis-al megbeszéljük a kapcsolatunkat - vontam meg a vállam, de a mosoly az arcomról egyszerűen levakarhatatlan.
-Nem egyértelmű? Van két gyereketek. Mit kell ezen túltárgyalni? - vágta rá nevetve mire csak megforgattam a szemem és a feje mellé helyezte a kicsit is. -Csak mond meg Tommy. Anyuci és apuci egy pár és nagyon hülyék - kezdette el újra az idegesítő gügyögő hangot mire csak oldalra fordítottam a fejem. -És még hoznak létre ilyen csodákat, mint te - maga felé fordította a kicsit és a hasában fújt ami hatására a kis gyerek hangosan kacagott. -Csak előbb ahhoz egy kis idő kell - amint befejezte rám emelte a tekintettét szemöldökét húzogatva mire vállon csaptam. -Mi van? Hol az a szabályod, hogy ha gyerek van a kézben nem verekszünk? - vágta rá felháborodottan mire csak megráztam a fejem.
-Ne a gyerekem előtt beszéld meg, hogy alakul a gyerek - vágtam rá.
-Adóbevallást akartam mondani, de a sze.. - már mondta volna ki a következő szót, de ismét vállon csaptam. -Jól van, jól van. Nyugalom nem mondtam ki az adóbevallást - a kiságy mögé rejtőzött a gyereket a magasban tartva miközben nevetett. Rajtam.
-Szemtelen vagy - fontam össze a karomat és határozottan, és láthatóan duzzogtam míg ő csak kinyújtotta a nyelvét, mondtam én, hogy szemtelen.
-Mi a helyzet skacok? - lépett be a szobában Eric bácsi egy tálkával amin Tommy bébiétele lehetett. Amit még Emma alatt megtanultam az pedig az, hogy a bébiétel minden csak nem jó. Fúj.
-George szemét, de amúgy minden oké - öleltem át óvatosan egy mosollyal az arcomon.
-Hannah meg adóbevallásra készül - vágta rá megvonva a vállát, de az idegesítő mosoly ott ült túlméretezett képén.
-Gyerekek - sóhajtott Eric bácsi.
Hirtelen Danielle és Rosie kiáltását véltem felfedezni lentről mire az órámra néztem. Már itt is van? Jézus.
-Elbírtok vele? - néztem a két mondhatni érett felnőttre akik tisztelgésben tették a kezüket. -Köszönöm - nyomtam mindkét férfi arcára egy puszit aztán a fiamhoz hajoltam. -Légy jó, fiú - mosolyogtam rá és neki is nyomtam az arcára egy puszit aztán az ajtó felé rohantam.
-Tízre itthon! Ja és persze azért az óvszer hisz nincs ellenemre még egy gyerek, de ne siessetek - kiáltott utánam George mire egy "fogd be" kiáltással lerendeztem. A szobából kifutva a lányok támadtak rám akik a kezemben nyomták a cipőm ami egy fekete balerina cipőm és a kis táskámat a nyakamra akasztották amit átvetettem a vállamnál.
Míg magamra kapkodtam a cipőmet addig lefelé ugráltam a lépcsőn így majd nem le is gurultam egyenesen Louis elé aki mosolyogva várt az ajtóban.
-Ö szia - egyenesedtem fel mosolyogva mire a szemei kikerekedtek, de csak mosolyogva bólintott. Az ajtó felé intett mire felnéztem ahol a lányok integetettek aztán kiosontam a házból aztán Louis is így a hátam a mellkasának ütközött. -Hova? - néztem a vállam felett rá mosolyogva mire a karját  nyújtotta amit vonakodva, de elfogadtam.
-Kövessen hercegnőm - mosolygott rám és elindultunk a bérelt autó felé amivel jöttek. Louis úriember módjára besegített az autómban aztán megkerülve az autót szállt be mellém.
Az útközben nem beszélgettünk csak előre bámultunk mindketten mosolyogva aztán egy idő után idegesen fészkelődtem a helyemen. Gyűlölöm mikor nem tudok valamit így emiatt gyűlölöm a meglepetéseket olyan érzés ez, mintha valaki átvenné felettem az irányítást pedig én vagyok az irányító, vagy mi. Igaza van Louis-nak, irányításmániás vagyok.
-Na jó nem bírom tovább - vágtam rá kikelve magamból mire fél szemmel rám pillantott. -Hova megyünk, Louis? - kérdeztem rá mosolyogva mire csak nevetve megrázta a fejét, ez nem szép tőle. Nagyon nem.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik. Ismered ezt a mondást? - szólalt meg mosolyogva mire csak megforgattam a szemem ezen a napon már nem is tudom hányadszor, a szemeim belefognak szédülni.
-Utállak Louis Tomlinson - fontam össze a karomat a mellem alatt és előre fordultam ültemben, persze fél szemmel rásandítottam és csak elmosolyodott kijelentésemen. Nem vesz komolyan, nagy kár.
-William. - Szólt bele mire a szemöldököm felhúztam és kérdőn rápillantottam. -A fiunk neve és az enyém is - vonta meg a vállát nevetve mire csak megráztam a fejem. -Amúgy tudom ám, hogy nem utálsz - szólalt meg mikor a közlekedési lámpa leállította így Louis káromkodva ütött a kormány kerékben.
-Oh dehogynem, nagyon utállak - válaszoltam, de az arcomról a mosoly nem akart eltűnni. Persze, hogy nem utálom, mert ha utálnám nem ülnék mellette és nem adtam volna a fiunknak az ő nevét.
Következő órákban, percekben nem szólaltunk meg egyedül Louis dúdolása töltött be az autót, de amint ráhelyeztem a kezem a combjára elnémult és mosolyogva tette nagy kezét az én kezemre amit erősen megszorított. Felnéztem a kéken ragyogó szempárban amiben teljesen elámultam így inkább visszahelyeztem a tekintettem az útra és egy pusztát véltem felfedezni, egy felszálló pályával ahol egy kisebb fajta repülő állt. A kifutó mellett ott állt egy kis épület, de a repülők közül csak egyetlen egy várakozott.
Kérdőn Louis-ra néztem aki csak mosolyogva megvonta a vállát és leállította a motort. Most tényleg ide jöttünk? A kérdésemre megkaptam a választ mikor Louis elhúzta a kezét és az én kezem az ülésére esett amikor kipattant aztán az én oldalamra ugrott és mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót miközben a kezét nyújtotta amit egy mosollyal fogadtam.
-Ez mi? - kérdeztem rá mikor Louis kisegített és becsukta mögöttem a kocsi ajtót és az autót is lezárta. Felém nyújtotta a karját amit vonakodva, de elfogadtam és a szürkés épület felé vezetett. -Louis - szóltam rá ismét, de rám se hederített. -William - próbálkoztam ismét, de csak nevetés hallatszott belőle. Okés, ez nem úgy megy  ahogy szeretném.
Megadva magam nem kérdeztem többet és csak sodródtam az árral így amint bevezetett az épületben egy középkorú férfi és nő állt előttünk.
-Örülök, hogy idetaláltak - köszöntötték elsőként is Louis-t aztán engem amit egy mosollyal viszonoztam, kedves emberek. A nő talán túl kedves Louis-al. Féltékeny lennék? A pokolban is nem! Csak.. -A repülőjük készen áll szóval jöjjenek velünk - szólalt meg a nő és elkezdtek egy hosszú folyosón vezetni persze a pultnál megálltak és a kezünkben nyomtak egy kibontatlan, átlátszó tasakot amiben, ha jól látom ruha van. A ruha fekete és pink színben pompázik míg Louis ruhája fekete és kék. Érdekes.
-Itt át tudtok öltözni - fordult felénk a férfi így hirtelen álltunk meg aztán a két ajtóra néztem, az egyiken egy kislányt rajzoltak míg a másikra egy kisfiút, mint az óvodákban.
Louis elengedte a kezem és egy mosollyal elindult a férfi öltözőben, de még időben utána kaptam így kérdően felém fordult.
-Addig nem öltözök ebbe a maskarában míg el nem mondod mit fogunk csinálni - szorítottam magamhoz a csomagot és elővettem a pillantásomat ami mindenki lelkiéig hatol, de ő csak elnevette magát.
-Bízz bennem, kérlek - lépett elém és az egyik kezemet kihúztam, hogy a mellkasára helyezhesse. -Tetszeni fog - mosolygott rám aztán a homlokomhoz hajolt és egy csókot hintett aztán ismét lenézett a szemeimben. -Szeretnék még valamit mondani - hunyta le a szemét mire a szemeim felcsillantak és érdeklődve vártam mit is mond. Furdal a kíváncsiság.
-Mit? - kérdeztem rá türelmetlenül, de még mindig hunyva voltak a szemei és közben a kezemet a mellkasomról közénk helyezte.
-Kérlek - kezdett bele csukott szemmel mire az ajkaimban harapva vártam azt a szót amit imádok hallani a szájából. -Kérlek menj már öltözni - nyitott ki a szemeit nevetve és elhúztam a kezeimet aztán sértődötten vállon löktem, és otthagytam inkább az öltözőben rejtőztem. Akkor egy majom.
Az öltözőben ezeregy zárható szekrény sorakozott és előttük hosszúkás padok voltak, kissé a középiskolai éveimre emlékeztettet sőt még a illat is egyezett vele csak keverve volt valami kellemes, légfrissítő illattal.
Megrázva a fejem felbontottam a csomagot és overallra leltem. Felhúzott szemöldökkel méregettem aztán neki kezdtem az öltözködésnek és amint belebújtam az overallban ami kétségkívül a méretem volt összehajtogattam a ruháim és az egyes szekrényben helyeztem amit be is zártam és a kulcsot a cipzáros zsebemben rejtettem ott tutira nem fog kiesni. A fehér falon egy koszos tükör csüngött amiben félve beletekintettem és úgy néztem ki, mint egy hóember aki rózsaszín főleg akkor hasonlítottam a hóemberre, ha a kapucnit is felvettem.
Gyorsan kapcsoltam és a bal kezemnél felhúztam a durva anyagot ahol egy fekete hajgumi volt aztán gyorsan összekötöttem a hajam aztán a susogós overallommal elindultam az öltözőből kifelé. A folyosón már Louis várt mosolyogva és rajta még az overall is jól állt. Mi a franc?
Amint mellé léptem a fejemre húzta a kapucnit aztán a nyakamnál fogva magához rántott egy csókra ami meglepettül fogadtam, de egyből visszacsókoltam.
-Szeretlek - váltak el ajkaink mire a szemeim kidülledve meredtek rá. -Gyere - ragadta meg a karom még mindig mosolyogva és szó szerint maga után húzott mire végre én is magamhoz tértem, és saját magamtól követtem. Már sejtettem hova megyünk, de nem szóltam semmit egyszerűen csak sodródom az árral, de mikor kiléptünk és a repülő fölé bökött tagadóan rázni kezdtem a fejem.
-Kizárt - vágtam rá mire felhúzta a szemöldökét. -Nem ülők rá egy nagy madárra és nem ugrok ki belőle - kissé túl sokat mondtam így a számra csaptam. Egyszerűen olyan nyilvánvaló az egész bár inkább a ruhából jöttem rá.
-Jaj, de butus vagy nincs nálunk ejtőernyő csak felülünk. Van egy meglepetésem - nevetve magához húzott és a fejét a vállamban temette. Jó az oké ejtőernyő nincs a hátunkon, de ... Okés beégtem.
-És a ruha? - kezeimmel felszegeztem a fejét, hogy a szememben mondja amit mondani akart, de nevetve magához húzott újabb csókra. Basszus.
-Kíváncsi voltam milyen cuki vagy ilyen overallban - vonta meg a vállát mosolyogva mikor eltávolodtunk. Még mindig bűzlik itt valami, de nem tudok több kérdést feltenni miért ne mehetnénk. -Csatlakozol? Ott fenn romantikusabb beszélgetni - bökött a végén a gép felé mosolyogva mire a nagy kezében helyeztem az én kis kezem.
-Benne vagyok - mosolyogtam rá és magához húzott a derekamnál fogva, de ahelyett, hogy megölelt volna a levegőben megpörgetett amin csak elnevettem magam és a fejemet a vállában temettem. -Balfék vagy - vágtam rá megcsapva, de mindvégig mosolyogva mire csak megvonta a vállát és felvezetett a kicsi gépünk lépcsőén aminek a két oldalán két pad és ezernyi ejtőernyő lógott. Amire észbe kaphattam volna a kísérőnk becsukta az ajtót. -Tudtam, hogy ugrunk - fontam össze a karomat duzzogva mire vigyorogva bólintott. -Vagyis te ugrasz Tomlinson - javítottam ki magam kinyújtva rá a nyelvem mire elém guggolt és ragyogó kék szemei csak úgy csillogtak rám aztán kezeivel körbe fogta az arcom és ahelyett, hogy megcsókolt volna a homlokomat húzta le ahova egy puszit hintett.
-Szeretlek - válaszolt aztán mellém ült mosolyogva és a ölében húzta a kezem.
Vitatkozni akartam még vele, de egyszerűen nem bírtam megszólalni így a fejemet a vállára helyeztem és közelebb nyomultam hozzá mikor felszálltunk. Teljesen elfelejtettük, hogy nem kettesben vagyunk, kizártunk mindenkit a repülőről csak ketten léteztünk mégse szóltunk semmit csak hallgattuk egymás szuszogását és mikor egymásra néztünk, csak egy mosolyt küldtünk egymás felé, de azért még mindig bennem van az, hogy az életben nem ugrok le a gépből. Ő ugorhat, de én nem.
Idő elteltével a kísérőnk kinyitotta az ajtókat és a kezünkben adott egy ejtőernyőt amit Louis egyből fel is vett míg én nem akartam, de rám adta. Duzzogva keresztbe font karokkal ültem a padon míg Louis az ajtó előtt állt rám várva.
-Soha - ráztam meg a fejem azt várhatja, hogy én kiugrok ebből a mozgó, életveszélyes légi járműből.
-Akkor csak gyere mellém. Gyönyörű a kilátás - kérlelt mire megráztam a fejem aztán az ajkait biggyesztve nézett rám kölyök kutya szemekkel mire bosszankodva felálltam és mellé léptem. Nem értettem mit tart ezen szépen hisz alig látni valamit csak fákat, bokrokat és a zöld füvet, semmi különleges vagy szép dolog nincs a fennlétben.
-Sok sikert - veregettem meg a vállát és már mentem volna vissza a padhoz, de Louis meglökött és már csak zuhantam mikor az ejtőernyőm ki nem nyílt ami megtartott. -Baszki! Ne nézz le, ne nézz le - mondogattam leginkább magamnak és magamban elátkoztam magamban Louis-t. Kilökött. A francban is mit nem ért a "nem" szócskán?
-Bocsi - jelent meg mellettem Louis mosolygós arca és a kezem után nyúlt, de elhúztam tőle a kezem.
-Ne érj hozzám - kiáltottam rá miközben minden erőmet összeszedtem, hogy ne nézzek le. Tudja, hogy félek a magasságtól és az ugrástól mégis kilökött, és most meg kéne bocsájtanom neki? Na még mit nem! Pedig olyan szép és jó volt minden, de ezzel most elrontotta.
-Jó cél miatt tettem - egyik kezével megragadta a kezem és hiába akartam kihúzni erősen fogta persze azért figyelt, hogy ne húzzon magához közel, hogy az ejtőernyőink ne érintkezzenek akkor még meg is halnánk az ő butasága miatt.
-Jó cél? Mi az a jó cél? - kérdeztem rá hisztérikusan mire csak mosolyogva elengedte a kezem és a zsebében nyúlt mire felhúztam a szemöldököm.
-Hannah Walker - nyújtotta felém a kezét amiben egy fekete selyem dobozka rejtőzött.
-Igen - vágtam rá nagy mosollyal mire elnevette magát. Jesszusom, persze, hogy igent mondok neki még akkor is, ha haragszok rá azért, mert kilökött, de az már mellékes hisz ez kárpótol. Szeretem és ez sose fog változni.
-Még végéig se mondtam - szólalt meg kuncogva mire csak megráztam a fejem és legszívesebben egyből megcsókolnám, de az ejtőernyők. Rohadt ejtőernyők. -Hozzám jönnél? - tette fel a kérdését mire a számra kaptam a kezem és vadul bólogatni kezdtem aztán a jobb kezemért nyúlt és ott a föld meg a felhők között rám húzta a gyönyörű gyűrűt ami tuti több ezer dollár, de nem a pénz számít, hanem ő.
-Szeretlek Louis - vallottam be mosolyogva mire már jött volna közelebb, de aztán felnézett és elkeseredettség suhant át az arcán ami azonnal el is tűnt és visszatért a gyönyörű mosolya.
-Lent találkozunk - ellökve magát mosolyogva, úgy hasított a levegőben, mintha vér profi lenne benne. Oh biztos, hogy profi benne hisz egy híres együttes tagja ezek a dolgok fél vállról jönnek neki. Mégse tudok most rá haragudni ez a legromantikusabb és legőrültebb tette amit az életében elkövetett pedig sok őrültséget csinált már, de ez túl tesz mindenen. A két év alatt sose tudtam kitörölni a szívemből talán Emma miatt, talán Tommy miatt. Nem tudom, de a kedvenc emlékeimként őrzöm azt a pillanatot mikor Emma átkarolta a lábát és ő értetlen fejet vágott, már akkor szerettem. Kit álltatok mindig is éreztem iránta valamit csak a félelem és a boszorka barátnője visszatartott, de már semmi se állhat közénk. Most már csak mi vagyunk és a családunk ami összeköt minket.
Végre megadhatom Emmának és Tommy-nak azt a bizonyos tökéletes családot amiben van egy gondoskodó anyja aki főz, mos, takarít míg van egy apa aki mindig mókázik a gyerekekkel, egy normális család lehetnénk. Bár a normális jelző távol áll tőlünk inkább egy angol, filmekben hasonló család. A mi családunk. 

2016. szeptember 12., hétfő

Season 3 Chapter 6 - Az utolsó esély

Drágáim!
Mint látjátok megérkezett a legújabb rész ami egyetlen egy szemszöges lett, de a jó hír az, hogy visszatérő karakter szemszögéből lett akit már nagyon vártatok. Igazából már elkezdtem a további részek írását mivel az a záró évad 10 részes lesz plusz az Epilógus amivel együtt 11 rész. Szóval már csak pár rész és ...
TÖBBI MEGLEPETÉS :D

Jó olvasást és akkor siettek a következő résszel addig is várom a véleményeket a rész végén! :)xx


 „Te voltál a világosságom árnyéka
Éreztél bennünket?
Egy újabb kezdet
Eltűntél”


Először nem hittem el, hogy itt vannak és először érthető módon megijedtem, főleg amikor megláttam az ablakból a verandán fellépni a bátyámat akinek az oldalán egy barna hajú csaj állt és aztán megpillantottam azt a férfit aki iránt még mindig megdobban a szívem. Két év elteltével is mikor megláttam újra és újra megmozdította bennem azokat az érzéseket amiket először éreztem iránta. Nem tudtam sose elfelejteni és ez talán a fiam miatt van, vagyis a fiúnk miatt. Ha Emma állandóan rá emlékeztette akkor ez a kisfiú kiköpött ikertestvére. Thomas William Tomlinson. Attól függetlenül, mert Louis nem tudott fiáról megkapta a William nevet és a Tomlinson-t is bár a kórházban az Walker-nek volt írva, de a sok-sok intézkedés után megkapta azt a nevet a kisfiú amit érdemel, az apja nevét.
Azt hiszem a történelem újra megismételte önmagát.
Pár évvel ezelőtt Emmát titkoltam el Louis elől és most a fiúnkat. Az univerzum hülye kis játéka az őrületben kerget. Nem akartam ezt tenni, de nem tehettem mást a fiam érdekében az a nő bármire képes és persze Max is a nyomában lohol, így az évek alatt kissé személyt változtattam és új életet kezdtem. Kerültem a hír csatornát annak érdekében, hogy ne lássak olyat amitől összetörnék. Boldog akartam lenni és boldog voltam a hamis kis életemmel, de mikor újra belenéztem ragyogó kék szemeiben az a boldogság elszivárgott és csak rá tudtam koncentrálni, hogy mennyire hiányzott. Hiányzott. Viszont mikor hívott féltem beleszólni, nem mertem, mert nem akartam összetörni hisz mégis csak Eleanor férje. Biztos boldogak voltak a két év alatt. Kár, hogy a szemei nem ezt tükrözik, mivel a kék szeme alatt a karikák csak erősödöttek, mintha már egy pár hónapja nem aludt volna és a kinézete se tükrözött jól, mintha szenvedne, vagyis inkább olyan, mintha elhagyott lenne, mintha valaki elhagyta volna.
Én? Nem, nem kizárt hisz Eleanor a felesége.
-Hannah. El sem hiszem, hogy te vagy - szólalt meg, de a gyerek már  nem volt a karjában. Ijedten körbe néztem a fiam után kutatva, de Danielle vette át a keresztfiát, na igen megkereszteltük és Danielle lett a fiam keresztanyja míg Eric maradt a mókás nagybácsi szerepben. Nem vállalta el amit nem bánok hisz a keresztszülők általában egy párt alkotnak és Danielle párja csak egy személy lehet, és azt mindenki tudja, hogy ki.
A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valaki erősen szorít magához és annak a valakinek rögtön megéreztem jellegzetes férfi dezodor illatját, mintha a két év alatt ugyanazt használná. Karjaimat akaratlanul is derekaköré fontam és a fejemet a mellkasára hajtottam, jól esik a közelsége, mintha az eddig boldog életem csak egy színdarab lett volna és ez az igazi boldogságom Louis. 
-Hiányoztál - suttogta aztán elhúzódtunk, de a kezei az arcomra csúsztak és a mosoly feljebb gördült az arcára míg én érdeklődve figyeltem mire készül. -Szeretlek - amint kimondta ezt a szót száját a számra tapasztotta és a gyomromban érző bizsergés visszatért amiket már nagyon rég nem éreztem. Minden érzelem amit ő váltott ki belőlem visszatért és miközben lehunytam a szemem az összes emlékkép lepergett előttem a fejemben. A találkozásunk, a barátságunk és aztán a kapcsolatunk. Emma és az életem vele meg a srácokkal. Aztán a boldog emlékek közt megjelent Eleanor és Louis képe amikor előttem nyalták egymást. A gyomrom összerándult és a reggelim indult meg felfelé.
Nem, nem ezt nem lehet. Ő nős férfi.
Kezeimet a mellkasára csúsztattam úgy távolodtam el tőle, mire a szemöldöke feljebb szökött.
-Mi a baj? Te már nem érzel így? - kérdezett rá elcsukló hangon, mintha félne a válaszomtól. Dehogynem érzek így csak ez nem helyes hisz Eleanor mindig közénk áll, mindig megpróbálja tönkretenni a tökéletes kapcsolatunkat. Nem akarok úgy élni, mint régen. Rettegésben.
-Túl sok minden kavarog a fejemben. Örülök, hogy itt vagytok - ráztam meg a fejem és végre a számon kijöttek a szavak amik eddig nem akartak utat törni. -Tényleg - fogtam meg Louis kezét és egy mosolyt erőltettem az arcomra. -Örülök nektek - néztem a bátyám felé mosolyogva aki még mindig döbbent arccal meredt rám, de a barna hajú lány meg diadalmasan mosolygott.
Na jó érdekel ki az a csaj?
-Bátyuskám csak nem becsajoztál? - húztam el a kezem Louis kezeitől aki döbbenten állt ugyanott, megesett rajta a szívem, de a fejemet megrázva megkerültem és a többiek felé léptem. Danielle-től átvettem Tommy-t aki a nyakamban csimpaszkodott és a kis fejét a vállamra hajtotta.
-Ö - rázta meg a fejét George mire csak kuncogni tudtam, imádom mikor a bátyám zavart állapotban van. -Ő itt Rosie a barátnőm, de nem értem miért mondom el, ha te se mutatsz be a kisembernek a karodban. Meg nem is magyarázkodsz. Nagyon rossz kis húg vagy - amint bemutatott Rosie-nek kezet ráztam a kedves lánnyal és én is bemutatkoztam neki, de a bátyám folytatta és a következőkben elővette a leszidós arcát. Utálom ezt. Utálom mikor ledorgál. Oké, eltűntem és két évig semmi életjelet nem mutattam magamról, de meg kellett védenem ezt a kis embert aki a karomban alszik. Vagyis hamarosan aludni fog.
-Hosszú történet - ráztam meg a fejem leszegve a tekintettem hisz nincs kedvem nekik elárulni főleg Louis előtt hisz nem tudja milyen gonosz nő a felesége.
-Gyere haza velünk és elmesélheted - vágta rá az emlegetett szamár vagyis Louis mögülem mire ráemeltem a tekintettem. Menjek haza? Hova haza? Az már nem az én otthonom, ez az én otthonom. Nem akarok újra egy levegőt szívni azzal a banyával.
-Ezért jöttetek? Hogy haza menjek? Sajnálom srácok - ráztam meg a fejem tehetetlenül a két fiúra tekintve aztán fej rázva kirontottam a szobából. A fiam szobája mellett a szobámban zárkóztam és rögtön az ágyra telepedtem. Sokszor gondolkoztam a srácokon és Emmán, de mikor ők eszembe jutottak velük együtt Eleanor és Max is eszembe jutott, annyi szörnyűséget elkövettek már és én nem akarom újraélni azokat, ha visszamennék újra a közelükben lennék és onnan folytatnánk ahol befejezték.
Hiányzik Emma hisz a lányom és sokat gondoltam már arra, hogy elmegyek érte és ide hozom távol Eleanor-tól, de nem tudom megtenni. Nem tudom elszakítani az apjától és a srácoktól, ő ott biztonságban van velük, mert a fiúk nem hagyják, hogy veszélyben legyen. Ahogy Perrie és Lexy se. A két legjobb barátnőm, de mégis a legjobb barátnőm Lexy, mert őt ismerem gyerekkorom óta mégis elhagytam, őt is. De csak azért nem szóltam neki hisz feláldozta volna a saját boldogságát miattam és ezt nem akarom, annyiszor tette már ezt, hogy most megérdemli, hogy boldog lehessen Harry-vel. Remélem együtt vannak. Danielle-nek is sokszor mondtam menjen haza hisz szüksége van Liam-re, de nem ment inkább feláldozta a boldogságát és hiába bizonygatja, hogy boldog itt az új életével, tudom, hogy nem az. Liam nélkül nem ugyanaz a Danielle. És akkor ott van a bolondos, vad legjobb barátnők Perrie aki mindenképpen boldog Zayn mellett sőt már a kis porontyuk is megszületett, azt hiszem Tommy-vel egyidős lehet a gyerekük. Milyen jó barátok lehetnének.
Hirtelen megéreztem ahogy az arcomon végig kúszik egyre több könnycsepp. Most, hogy Louis és George megjelent a többiek hiánya is megjelent a szívemben eddig boldog voltam és most újra visszaestem amiből nagy nehezen már kimásztam.
A kezemben lévő kis srác megérezte, hogy baj van hisz hirtelen sírni kezdett ő is így a mellkasomhoz szorítva próbáltam csitítgatni addig míg újra el nem aludt. Mikor ez sikerült az ágy melletti babaágyban tettem ami vészhelyzet esetén van a szobámban, ha mondjuk nem tudnék aludni akkor tudjam nézni ahogy alszik. Az én kis hercegem.
Kezeimmel megtöröltem az arcomat aztán a kezeim a tarkómon állapodtak meg és egy hangosat felsóhajtottam, de szerencsére Tommy nem kelt fel rá. Viszont az ajtó nyikorgásra lettem figyelmes és George lépett be halkan.
-Jól vagy? - kérdezte és beljebb lépett aztán maga mögött óvatosan becsukta az ajtót aztán az ágyam felé lépett, hogy mellém üljön.
-Nem, nem vagyok jó. Köszi kérdésed, bátyus - válaszoltam őszintén a kezeimmel babrálva és a virágmintás ágyneműt kezdtem tanulmányozni. Tetszett ez az ágynemű, mert az új életemet tükrözte, de most mikor ránézek azt az életet tükrözni amim sose lesz. Normális. -Miért jöttetek ide? - néztem fel ismét bátyámra a kérdés meglepte és látszott rajta, hogy ő is elgondolkozik a kérdésen. Szóval ő maga se tudjam, ez remek.
-Louis miatt - pár perc gondolkodás után megszólalt mire a név hallatán kérdően emeltem rá a tekintettem. -Minden áron megakart találni, megállíthatatlan volt és minden kudarc után volt benne  remény, hogy megtalálhat. - Folytatta és a szemöldökeim feljebb szöktek míg a szem elkerekedett. Megakart találni. Máshol is jártak?
Álljunk meg, de akkor mi a helyzet Eleanor-ral? És a másik őrülttel Max-el? Nem hiszem, hogy Eleanor örömmel fogadta volna, hogy Louis megakar találni. És, ha ő itt van akkor a többiek vannak Emmával, de Eleanor is ott van, lehet épp... Nem, nem a többiek vigyáznak rá!
-Minden rendben, húgi? Elfehéredtél - szakított ki a gondolataimból a bátyám hangja mire megrázva a fejem bólintottam.
-Ha Louis keresett akkor... Mi a helyzet Eleanor-ral? - nem mertem feltenni az elején a kérdést aztán elég bátorságot összegyűjtve fakadt ki belőlem a kérdés amire választ várok. Ilyenkor hülyének érzem magam, hogy megfosztottam magam a hírközlő gépezetektől. Új életet akartam, de az új élet szar, mint kiderült. Boldog voltam, de az sutba dőlt,
-Ezt Louis-tól kéne megkérdezned - szólalt meg nevetve George mire felkúszott a szemöldököm a magasban. Nevet. Mi történt amiről én nem tudok? És miért voltam ilyen idióta? Legalább egy-két hírt meghallgathattam volna, de azt hiszem egy idióta vagyok.
Nem bírtam tovább és az ágyra csapva pattantam fel aztán szinte futva törtem ki az ajtóm, de megtorpantam hisz ragyogó kék szemekben ütköztek amik pont most néztek fel. Belenéztem azokban a két ragyogó szempárban és újra elvesztettem önmagam a szemeiben. Louis magabiztos testtartással állt az ajtó előtt kezeit összefogva a maga előtt és szemeivel engem pásztáztatott. Nem tudtam mit tenni egyszerűen csak álltam és próbáltam valamit kivenni a tekintetéből, de semmit nem láttam rajta csak boldogságot és zavartságot. Boldog, mert megtalált? Képtelenség. Mégis megakart keresni és megtalált akkor ennek valami oknak kellett lenni és annak az oknak köze van Eleanor-hoz és az idióta Max-hoz. Talán tudja? Tudja, hogy miket művelt a felesége? Tud mindent? Jézusom, ha megtudta milyen boszorkány a felesége akkor nagyon maga alatt lehet. Nekem kellett volna elmondanom, de én megfutamodtam. Marha vagyok, nem boldog.
-Louis - szólaltam meg rekedt hangon, többet akartam mondani, de egyszerűen a kérdés amire választ várok elszivárgott. Amit valójában kiakarok mondani azt nem tudom, hogy is fogalmazzam meg, nem akarok tapintatlan lenni, de tudni szeretném mi is történt a két év alatt.
-Hannah - szakított ki a gondolatmeneteimből Louis mosolygós hangja. Mosolyog ami jó, de mégse érzek emiatt boldogságok. Megszakad a szívem mikor ránézek, mert elhagytam és azért amit lehet tud.
-Mi van vele? - kérdeztem rá mire oldalra billentette a fejét érdeklődve. Ki kellet volna mondanom a boszorkány nevét, de nem bírom a számra ejteni a sok-sok szörnyűség után. -A feleségeddel - nagyot nyelve kinyögtem a neve helyett ezt a még borzalmasabb szót. Egyszerűen hánynom kell mikor arra gondolok, hogy ők ketten összeházasodtak, életem legszörnyűbb napja. Bár akkor tudtam meg, hogy gyermeket várok ismét Louis-tól szóval életem legszebb és leggyötrelmesebb napja egyszerre.
-A volt feleségem - válaszolt mire a szemöldököm a magasban szökött. Tessék? Azt mondta amit hallani akartam? Arcára tekintettem, de nem tudtam nem észre venni növekvő mosolyát az arcán. -Tudok mindenről, Han. Tudom mennyi szörnyűséget tett veled, Emmával és tudom mekkora ribanc. És tudom, hogy Cindy valójában nem a lányom, de nem érdekel mivel az anyja a börtönben rohad majd meg. Mindenről tudok - ahogy kimondta a szavakat hirtelen minden szörnyű tett amit Eleanor tett, minden fenyegetés lepergett a szemem előtt, de leginkább a kórházban tett fenyegetése ami után elhagytam Angliát. Tudtam, hogy Cindy nem Louis lánya, de azt se mondtam el neki mégis tudja és aztán kimondta a börtön szót, Eleanor börtönben van. Ott van ahol lennie kell és nem sajnálom még Cindy miatt se. Jézusom Cindy.
-És..? Cindy - nyögtem ki a következő kérdésem mire mosolyogva lehajtotta a fejét, de aztán vissza is emelte az eredeti állásban.
-Emmával, a srácokkal és velem, az apjával van, mert ő semmit se tud és nem is kell neki tudnia. A lányom és Emma húga. Nem akarom összetörni a szívét - válaszolt mosolyogva mire a szívem megszakadt szavaitól ahhoz képest amit Eleanor elhallgatott előle mégis ilyen önzetlen Cindy-vel aki nem is a vér szerinti gyermekem.
-Max is ott van... tudod a börtönben - ismét megszólaltam félve mire egy mosollyal bólintott. -Honnan tudtad meg? Mikor? - kérdeztem rá mire a szájáról lehervadt a mosoly, de csak megvonta a vállát. Nekem kellett volna elmondanom neki szóval nem hibáztatom, ha utál bár még itt van, talán nem utál.
-Azon a napon mikor felgyulladt a ház - válaszolt mire a szám elkerekedett a döbbenettől és a földet kezdtem nézegetni. Tudta már akkor amikor a kórházban voltam és mégis elmentem, mégis hittem annak a boszorkánynak. Basszus. 
-Miért nem mondtad? - kérdeztem rá félve rátekintve és ő is épp akkor nézett fel a ragyogó tengerkék szemeivel amin szomorúság futott át. Szomorú. Miért?
A farmer zsebében nyúlt aztán elém nyújtotta ököllel zárt kezét. -Ezért - amikor kinyitotta a kezét megpillantottam egy nagyon drága, de nagyon szép csillogó arany gyűrűt amin egy baromi nagy kő díszelgett. Amikor felnéztem rá mosolyogva várta a reagálásom, de fogalmam sincs mit kéne erre mondanom. Ekkor eszembe jutott az SMS amit küldött akkor emiatt volt izgatott az üzenetben. Megakart kérni a kezem míg én hittem Eleanor szavainak és felszálltam arra az átkozott gépre. Olyan buta liba vagyok, ha tehetném megváltoztatnék mindent, vagyis csak annyit, hogy nem szállnék fel a gépre, hanem várnám Louis-t a kórházi szobában míg be nem lép és meg nem kéri a kezem. Igent mondtam volna, de most.. nem érdemlem meg Louis-t. Sokkal jobbat érdemel nálam. Megfutamodtam, eltitkoltam előle sok mindent és még mindig itt áll előttem mosolyogva várva a reakcióm.
-Na mit mondasz? - szólított vissza a valóságban mire ajkaimban haraptam lesütöttem a szemeimet. -Hannah Walker hozzám jönnél feleségül két, illetve három gyermek után? - kérdezte és mikor felnéztem rá a mosoly csak úgy ragyogott gyönyörű szép arcán. A sok-sok titkolózásom után, ő megbocsájtottam nekem és itt áll ragyogó arccal várva a válaszom. Most lenne alkalmam kimondani azt amit a szívem súg mégse megy, hiába, hogy ő megtud nekem bocsájtani, de én magamnak nem tudok megbocsájtani.
-Louis, én - kezdtem bele mire nevetve megrázta a fejét. Mi van?
-Vicceltem - zárta össze mosolyogva a tenyerét mire a szemöldököm a magasban szökött. -Még csak most kaptalak vissza nem zúdítok rád mindent - vonta meg a vállát mire egy mosollyal köszöntem meg. Visszakapott? Visszakapott. -Szeretlek, de ez az alkalom sokkal meseszerűbb lesz - kacsintott rám mosolyogva mire lehajtva a fejem tűrtem a hajamat a fülem mögé. Kimondta az a bizonyos szót ami a szívemben felébresztette az eddig alvó pillangókat.
Hirtelen megéreztem kezét az arcomnál aztán az állam alányúlva megemelte a fejemet, hogy az arcában nézzek és a következő pillanatban másik keze is az arcomra tévedt aztán ajkait az ajkaimra nyomta. Fenében a nem érdemellek meg szabállyal azon nyomban visszacsókoltam és a kezeimet átvettem a nyaka felett úgy húzódtam közelebb hozzá míg a kezei a derekamra siklottak és úgy szorított magához, mintha félne, hogy újra elveszít. Ettől nem kell félnie többé nem megyek sehova mivel már semmi akadály nincs köztünk kivéve a költözés. Képes vagyok újra Angliában menni és szemben nézni a régi emlékekkel és a barátaimmal? Felépítettem Franciaországban egy életet ami nem valós, de azt hittem boldog lehetek, de Emmáék nélkül nem voltam sose felelőtlenül boldog.
Vissza tudok térni a régi életemben úgy mintha el se mentem volna? Nem.
-Szeretlek - suttogtam mikor ajkaink eltávolodtak és a homlokát a homlokomnak döntötte, de mikor meghallotta a szót amit ajkaimmal kimondtam a mosoly a füléig ért. Aztán újra rányomta az ajkát az én ajkaimra csak úgy csimpaszkodtam rá, mint a mini pókmajom a szülőjére.
Miért nem lehetne ilyen mindig? Miért nem lehetne örökké úgy élni, hogy a nyakán csimpaszkodok miközben ajkainkkal felfaljuk egymást? Az élet akkor túl könnyű lenne és a mi életünk nem a könnyűségről híres, de talán most más lesz. Talán kaptunk még egy esélyt az univerzumtól, egy új esély, hogy boldogok lehessünk. Egy esély, az utolsó esélyünk.
Itt az idő visszatérni Angliában, visszatérni a lányomhoz akire nap, mint nap gondoltam. Boldogsággal tölt el, ha újra magamhoz ölelhetem és esténként láthatom ahogy álomban szenderül. Vajon a fiúk még mindig énekelnek neki esténként? Annyi kérdés megfogalmazódott bennem ami a lányommal kapcsolatos, amit csak akkor deríthetek ki, ha visszatérek.
Visszatérek az életben, az életünkben