2014. augusztus 20., szerda

Prológus

Sziasztok bogyókká!
Újabb bloggal rukkoltam elő nektek,ha már a Love Or Hate 1D c. blogomnak vége. Igazából ez a blog már régóta a fejemben volt,de vártam az alkalmas időpontot,hogy megírjam és tádá itt van blog formában.
Olvass bele nyugodtan és,ha tetszett hagyj magad után nyomott,hogy tudjam,hogy van értelme írnom ezt a blogot!
Jó olvasást drága olvasó!
Eva H.xxx


Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna,hogy egy kis szextől ekkora dolog lehet pedig sejthettem volna hisz a felvilágosító órán ott volt,hogy védekezni szükséges,ha nem akarsz bajt magadnak. Tévedtünk. Nem védekeztünk és most a kezemben tartom az éjszaka maradványát egy gyönyörű kislányt aki nem tehet arról,hogy megszületett. Szegény kislány csonka családban nő fel apa nélkül.
Az apa aki nem tud semmit a gyerekéről aki épp világ körüli turnén van a bandájával akinek híres modell barátnője van akivel boldog. Anno velem is boldog volt,de a mi boldogságunk nem tartott sokáig,de a nyoma megmaradt mármint a szerelmünk gyümölcse épp itt ül az ölemben.
Amikor megtudtam,hogy terhes vagyok akkor már nem voltunk együtt így magamban zuhantam legszívesebben elvetettem volna a francban ezt az emléket,mert tudta amint megszületik rá fogok gondolni és igazam lett. A gyerek az apjára hasonlít mindenben és nap,mint nap eszemben jut. És nem vetettem el,mert anyukám és legjobb barátnőm nem engedte Ők segítetek nekem 9 hónapon keresztül és még most is segítenek a kicsi nevelésével. Igaz édesanyám azt mondta,hogy én okoztam bajt én oldom meg így csak a nagymama dolgokat teszi meg a kicsivel,de legjobb barátnőm mindenben segít. Édesapám amikor megtudta,hogy terhes vagyok felakarta keresni Őt vagyis a gyerek apját,de megakadályoztam nem akartam,hogy tudjon róla,de apa nem nyugodt bele szerinte el kéne mondanom. Nem ez a gyerek az enyém és megküzdök vele ketten!
Egy éve őrizzem a titkom és nem is szándékozom elmondani,mert nem akarok tőle semmit élje életét engem meg hagyjon békén ez könnyű is lenne,ha Emma nem hasonlítana az apjára. Az a gyönyörű kék szeme ami állandóan csillog,mint Louisnak az a kedvencem Emmán,mert attól szó  szerint elolvadok hisz régen amiatt olvadtam el amikor Louisra néztem. És Emma is ugyanúgy szereti a répát,mint apukája sőt Emma plüss répája az egyetlen mely Louisé volt egyetlen emlék az apjától és imádja azt a répát mindenhova hurcolja. Emma tiszta Louis ami engem aggaszt nagyon hisz nap,mint nap Louisra gondolok emiatt.
Képen Emma már látta az apját és amint meglátja elkezd csapdosni és ugrálni még Ő is tudja,hogy az a férfi az apja. De élőben sose fogja látni az apját és nem csak azért,mert én se akarom,hanem azért se,mert Louissal amikor szakítottunk megmondta,hogy nem akar látni és,ha újra felkeresném a gyerekekkel szerintem egyből kidobna maximum a gyereket meg elvenné tőlem amit nem hagyhattok vagy el se hinni,hogy az Ő gyereke és csak nevetne miközben a kicsi sír. Igen ezeket már átgondoltam,hogy Louis mit szólna,ha felkeresné és nem negatívok. Na és akkor ott van Eleanor Calder a jelenlegi barátnő Ő szó szerint utál engem kitépni az összes hajam,ha felkeresném Louist Emmával. Ezért maradok annál az elvnél,hogy Louis sose fogja megtudni,hogy van egy lánya tőlem!
Hirtelen az ölemben felcsendült egy édes kisbaba sírás hangja ami nagyon hasonlít Louis nyafogásához. Basszus és megint Louis!
Megláttam,hogy apa ült le mellém és elkapcsolta a bébi műsort a híradóra amit Emma utál.
-Apa nem zavar? - böktem a kislányra az ölemben.
-Na mi van a kis unokám nem szereti a híradót - vette el tőlem apa Emmát és maga elé emelte és a kislány csak felkacagott és megfogta nagyapja orrát. -Hasonlít rád angyalom!
Letette az ölében mosolyogva apa Emmát.
-Szerintem az apjára hasonlít - mosolyogtam rá.
-Ja arra a ficsúrra - fintorgott apa rám csak megforgattam a szemem hisz apa azóta utálja Louist amióta teherben ejtette szerint az Ő hibája,de ehhez mindketten kellettünk és én is hibás vagyok.
Hirtelen megjelent a tévé képernyőjén a One Direction kikerekedett a szemem és csak bámultam miközben Emma tapsikolt amikor meglátta apját. Apa csak megforgatta a szemét amikor rám és a kicsire nézett és hátra dőlt a kezével fogva Emmát. Nagy dolog nem történt csak  bejelentették,hogy az utolsó koncertjük vagyis a zárók koncertjükre minden jegy elkelt amit itt Londonban rendeznek. És már készül az új album meg a klip és már tervezik a következő turnét. Azért ilyet bele tenni a híradóban nem kell vagy mégis? Mindegy nem vagyok sztár nem érdekel a lényeg,hogy Emma látta az apját és boldog volt.
Utolsó koncertjük itt lesz milyen jó is lenne elmenni,de a jegyek elkeltek és amúgy se állok rá készen még elmondani Louisnak az igazat belegondolva sose leszek képes rá.
-Hannah még mindig azon az elven vagy? - fordult felém apa.
-Hogy nem mondom el Louisnak? - kérdeztem Ő pedig biccentett. -Nem állok rá készen.
-Sose leszel rá készen - sóhajtott fel. -Viszont gondold át.
-Apa,ha mégis átgondolnám akkor se tudnám nincs több jegy a koncertre - mondtam.
-Neked nincs nekem van - mondta és előhúzta a zsebéből a jegyeket. -Gondold át!
Átnyújtottam a jegyeket én megfogtam Őket és csak néztem a jegyeket nem tudtam mit mondani. Gondolkoztam,hogy mi lenne a legjobb a kislányomnak,de az előbbi elvem előtört. Szétszakítottam a jegyet és felfutottam a szobámban ott hagyva a kislányom és az apám.
Visszautasítottam a nagy esélyt arra,hogy Emma megismerje az apját borzalmas anya vagyok!

2 megjegyzés:

  1. Szia, Eva!
    Elkezdtem megoldogatni a díjat, amit kaptam tőled, ezért is írok most ide.
    Az alaptörténet szerintem egyedi, és semmi gond nincs vele. Látszik, hogy mennyit fejlődtél azóta, hogy ezt a részt megírtad, de azért kitérnék arra, hogy mennyivel szebb lett volna, ha esetleg sorkizártra teszed a szöveget, vagy legalább a párbeszédek gondolatjelei elé és után szóközt tettél volna. Az alaptörténet megragadott, nagyon tetszik. Szívesen elolvasnám a blogodat, csak az a baj, hogy a folyamatos tanulás és iskola és zeneiskola és bérmálkozás mellett már nem maradt időm, hogy plusz dolgokat is beiktassak. :/ Talán nyáron, ha itthon leszek, megoldom, hogy el tudjam olvasni a blogodat, de addig sajnos nem. :(
    De köszönöm a díjat, és ne feledd, csak így tovább, ne add fel, mert nagyon jól írsz! ;)
    Puszi: Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, NessaLaura! [Imádom összevonni a neveket :3 ]
      Köszönöm szépen a véleményed nem tudod, hogy mennyire örülök neki, hogy ezeket a sorokat írod nekem. Igen fejlődő képes vagyok, de úgy vagyok vele minden író máshogy ír és minden írónak van mindig egy kis hibája, mert nincs tökéletes író.:) Mégegyszer köszönöm szépen a véleményed és megértem, hogy most benne vagy a kakiba[tanulásba] és nincs időd, de remélem nyáron szánsz rá is egy kis időt.:)

      Törlés