2014. október 4., szombat

Chapter 4. - Jóból is megárt a sok!

Sziasztok manók.c:
Hacsak én látom rövidnek ezt a részt akkor vegyétek úgy, hogy nem mondtam semmit. Köztudott, hogy nem vagyok Directioner(hála az égnek) és így nekem semleges Eleanor Calder úgy vagyok vele nem ismerem, nem mondok róla véleményt, de viszont aki imádja Eleanort hát az olvasás előtt és után fusson két kört, mert itt kimutassa El a fogait. Szóval ja nem épp kedves itt. 
Eleanor Calder házi sárkány feeling.  - Juj ez tetszik tiszta okos vagyok *taps*
Na nem húzom tovább az időt. 
Jó olvasást gyerekek!<3

Eva H.xxx
*Hannah Walker szemszöge*
Az idő rohamosan ment és eddig alig beszélgettünk a fiúkkal vagy valakivel sőt senkivel mivel Ők teljesen elvoltak foglalva a készülődéssel és természetesen Emmával. Mi meg Lexyvel szó szerint le voltunk szarva szerintem azt se vették volna észre,ha eltűnünk. De nem akartam elmenni,mert nem akarom itt hagyni a lányom kicsit bennem van az anya tigris szerep vagy micsoda.
Szóval mi csak szép csendben ültünk és figyeltük Őket ahogy nevetgélnek, és akkor jöttem rá,hogy Emma miért is imádja ennyire az apját. Ahogy kettőjüket úgy elnéztem belesajdult a szívem,hogy hogyan is lehetnek ilyen aranyosak. Lehet magamnak sose vallom be,de Louis remek apa lesz egyszer, ha Eleanorral gyerek vállaláson kötnek ki mivel valahogy magamat Louissal nem tudom elképzelni ahogy Emmával egy kis családot alkotunk és boldogan élünk amíg meg nem hallunk. Na nem mi nekünk Louissal nincs jövőnk már!
Hirtelen a hólyagom rázott vissza  jelenben mivel vécére kell mennem. Kellett nekem az a liter cola vagy amit ittam.
-Elmegyek megkeressem a mellékhelyiséget - súgtam oda Lexynek,de mielőtt közbe szólhatott volna én szóltam bele. -És kérlek te maradj itt!
Egyetértően bólintott én meg kisettenkedtem a szobából. Nem igen volt nehéz dolgom,mert észre se vettek ahogy kiléptem az ajtón viszont amikor magam után becsuktam az ajtót olyan sürgés-forgás fogadott,hogy azon gondolkoztam,hogy a frászba jutok el a vécéig.
Áttörtem magam a sok ember között amikor megpillantottam a toalettet azon nyomba befutottam. Nagyokat szusszantottam,hogy igen nekem sikerült idáig eljutni.
Senki nem volt bent így nyugodtan elvégeztem a dolgom.
Viszont amikor kijöttem és kezet akartam mosni egy ismerős barna hajú lány mosolygott rám. Sikítani akartam és elrohanni innen,de az nem felnőtt hozzá állás pedig ezt kéne tennem mivel megígértem Louisnak bujkálok előle.
-Szia te ki vagy? - szólalt meg az állítólagos ellenségem bár szerintem tök kedves lány,de ha megtudja ki vagyok akkor ellenségnek hívhatom.
-Szia - mosolyogtam rá félénken.
-Itt dolgozol? Lounak segítesz? - kérdezte még mindig mosolyogva.
Ugye Lou az a fodrászuk? Vagy a mi?
-Aha persze - motyogtam.
-Érdekes Lou nem mondta, hogy van egy segédje - gondolkozott Eleanor.
-Én csak éppen nyári munkán vagyok - mondtam.
-Értem na, de megyek megkeressem Louist örülök,hogy megismertelek - mondta és ment az ajtóhoz. -Szia!
-Szia - mondtam.
Elment és most éppen tart a fiúkhoz ahol ott az én kislányom. Basszus, ha meglátja és megtudja nekem végem.
Kitéptem a mosdó ajtaját és csak futottam vissza a fiúkhoz. Közben gondolkoztam mit is mondjak neki, hogy kié az a kislány.
Benyitottam és akkor látom, hogy Eleanor és Louis épp a kislányommal játszik a többiek meg készülődnek. Ennyire lassú lettem volna?
-Jöttél segíteni Lounak? - kérdezte mosolyogva El.
-Nekem? Miért kéne segítenie? - kérdezte Lou.
Most ugrik a majom a vízbe. Ránéztem a fiúkra, hogy segítsenek és Lexyre is ránéztem aki csak ült és figyelte a történéseket. Bezzeg krízis helyzetbe nem tud mit tenni
-Mami - tipegett hozzám Emma.
Jézusom most mondta ki elsőnek nekem,hogy mami. Hirtelen felkaptam és magamhoz öleltem szorosan. A szemeimbe könny lábadt ettől a szó hallatán és, csak simogattam kislányom buksiját na meg persze ölelgettem ahogy csak tudtam.
-Na jó mi folyik itt? - állt fel Eleanor. -Miért mondtad azt az a cuki kislány Lou alkalmazottjára,hogy mami? Sőt ki ez a kislány, ha már itt tartunk? És mi folyik itt?
-El drágám nyugalom - állt fel Louis és megsimogatta El karját.
-Nincs nyugi ki ez a csaj? És ki az a kisbaba? - kérdezte dühősen.
Ránéztem Louisra,Lexyre,Emmára és a fiúkra akik csak bólintottak.
-Hannah Walker vagyok és ez a kislány Louis lánya - böktem ki.
-Micsoda? Te vagy az a kurva? És azt hiszed elhisszük,hogy az a fattyú kölyök Louisé? - háborodott fel El.
Most legszívesebben neki mentem volna,de Emmát fogtam és nem tettem meg na meg persze Lexy felállt és lefogott. Együtt érzően rám nézett és megszólalt.
-A legjobb barátnője vagyok és, ha Ő kurva akkor te mi vagy drágám? - nézte le Lexy Elt. -Az a gyerek meg nem fattyú úgy,mint te. Ő a te kis barátod lánya!
-Neked mégis kiosztott lapot? - kérdezte Eleanor Lexytől.
-Álljatok le - szólt közbe Lou. -Ezt megtudjuk beszélni érett módon is,de nem hagyom, hogy egy kis gyerek előtt beszéljetek alpári módon.
-Köszönöm - suttogtam oda Lounak Ő viszont, csak rám mosolygott.
-Jó mindegy én nekem most el kell mennem gondolkozni, de nehogy azt hidd Hannah drága,hogy elhiszem ezt a hülyeséget tudom az igazat - mondta El és kilépett a szobából.
-El! - kiabált utána Louis. -Bocsi Hannah és Lexy, de El hamar felkapja a vizet,de amellett nagyon érzékeny.
-Még az érzékeny oldalát nem láttam - nevetett Lexy. -De nem vagyok rá kíváncsi.
-Hát én se - motyogtam.
-Jól vagy? - kérdezte Liam.
-Azt hiszem - mondtam.
-Tényleg bocsi - mondta sajnálkozóan Louis.
-Semmibaj jobb, ha tudja - mosolyogtam rá.
Visszaültem az eredeti székemre ahol Lexyvel ültünk, de a fiúk ránk parancsoltak, hogy üljünk át a kanapéra, mert szerintük nyomasztó, ha az ajtó mellett ülünk szóval átültünk a kanapéra. Emma kézről kézre járt mindig ahhoz a fiúhoz ment aki épp nem készülődött érdekes Ő ebből az egészből semmit fel nem fogott még a kiabálástól se sírt ami felettébb furcsa. Nem értem a gyerek logikát!
Lou mindenfélét kérdezgetett miközben a fiúk haját csinálta eléggé megkedveltem nagyon jó fej. Megbeszéltük, hogy Luxot és Emmát egyszer elvisszük valahova, hogy barátnők legyenek. Lexy is nagyon megkedvelte Lout sőt annyira, hogy megérte Lout, hogy csinálja meg az Ő haját is Lou meg egyből belement.
Viszont kicsit félek Eleanortól azért eléggé veszedelmesen nézett rá amikor lelépett kicsit ijesztő nő személy nem is tudom, hogy szeretheti Őt Louis.

*Eleanor Calder szemszöge*
Hát ez teljesen idióta, ha elhiszem, hogy van Louistól egy gyereke. Érdekes akkor eddig miért nem bukkant elő? Talán azért, mert a kölyök igazi apja rájött mekkora kurva is és elhagyta aztán most bepróbálja adni, hogy Louis a gyerek apja, hogy Louissal összejöjjön és legyen pénz. Na meg persze, hogy Louis nyakára dobja a gyereket,mert Őt nem érdekli a gyerek sorsa. Annyira szánalmas nő személy!
És Louis meg a fiúk el is hisznek neki mindent mivel Ők nem veszik észre ki hazudik és ki nem. Liam túl kedves ahhoz, hogy észrevegye, hogy hazudik valaki. Zayn túl érzékeny, hogy észrevegye mire is készül az a szajha. Harry túl nőcsábász, hogy úgy nézzen rá, hogy hazudik, csak azt veszi észre, hogy szép. Niall meg túl kedves ahogy Liam így Ő se veszi észre mire is készül ez a nő. Louis meg tuti, csak annyit fogott fel,hogy van egy gyereke akinek szüksége van egy apára. De hát ezért vagyok itt én, hogy felnyissam a fiúk szemét mire is készül Hannah Walker, mert addig nem nyugszom amíg meg nem tudom és tönkre nem teszem az életét.
És ehhez segítség kell.
Elővettem a telefonom és kikerestem a telefon könyvből a megfelelő személyt aki tud nekem segíteni ebbe a helyzetbe. Szóval megnyomtam a hívás gombot, és elkezdett csörögni és csörögni a készülék amíg bele nem köszönt.
-Mi a helyzet El? - kérdezte a telefonba.
-Segítség kéne - motyogtam.
-Mibe? - kérdezte.
-Ki kéne deríteni, hogy kitől van Hannah Walker gyereke - mormoltam.
-Oh az sima ügy lesz.
-Köszönöm - mondtam mosolyogva.
-Neked bármit Eleanor, de most mennem kell smsbe elküldőm mit tudtam meg - mondta. -Szia!
-Szia - mondtam és letettem.
Ez el van intézve nem sokára megtudom az igazságot, de mi lesz akkor, ha nem fog tetszeni az igazság? Á az nem lehet. Nem lehet tényleg Louis a gyerek apja az teljességgel lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy nem Ő az. 
Bár azért bele kell gondolnom, hogy lehet igaz amit mond, de akkor én abba belehalok. Szeretem Louist és, ha Övé a gyerek akkor nagyot csalódok benne, mert nem akarom elveszíteni, de nem tudnék úgy többé vele lenni, hogy közben van egy gyereke attól a szajhától.
Nyugalom Eleanor az a gyerek nem Louisé - motyogta az a kis hang a fejembe és próbáltam neki hinni. Ha kiderül, hogy Louis a gyerek apja akkor bosszút állok Louison és a Hannahán bármi áron is. Keserű idők fognak jönni, ha igaz...

2 megjegyzés:

  1. állati lett ez a rész, ez a kis Eleanor nagyon idegesit, de kellenek az ilyenek, és tuti ilyen valójában is, kis álszent picsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.c:
      Erre csak azt mondom Eleanor kimutatta foga fehérét bár még kifogja szóval Eleanor nem adja fel.:D

      Törlés