2015. december 26., szombat

Season 2 Chapter 15 - Ez történt a nászutón


~Emma Tomlinson szemszöge~
-Képzeljétek el apuci elmegy - meséltem el a fejleményeket a sorba rakosgatott plüsseimnek. -De én ezt nagyon nem szeretném - ráztam meg a fejem és a Röfi nénit öleltem magamhoz. -Te is arra gondolsz amire én? - kérdeztem mosolyogva. -Elmegyünk apucival - tettem csípőre egyik kezem és a másikkal Röfi néni fogtam míg a  szekrényemhez szaladtam amit egyből kinyitottam, és a szekrény alján lapuló kis táskát kihalásztam ahova elkezdtem pakolgatni a plüsseim kivéve Röfi nénit Ő fontos nekem. 
-Elmegyünk, elmegyünk, elmegyünk lalalala - énekelgettem miközben gyömöszöltem a játékaimat. -Örülsz neki Röfi néni? - fordultam malackám felé. -Persze hisz te találtad ki - mutattam rá aztán ismét magamhoz öleltem és amint kész lettem szabad kezemmel húzni kezdtem a táskámat ki a szobából, de az ajtóba visszafordultam. -Sziasztok nyuszikák - integettem a falakon lévő rózsaszín nyusziknak aztán kiléptem a szobámból. 
Az államat ütögettem, hogy most merre aztán megláttam a tiltott szobát ahova egyedül nem mehetek pedig egy csudi jó hely. Apuciék ott szoktak énekelgetni. 
Körülnéztem és mikor megbizonyosodtam róla senki sincs körülöttem elindultam a szoba felé és amint az ajtóhoz ami résnyire ki volt nyitva így óvatosan bedugtam a fejem és tök üres volt. Nem értem miért tiltják nekem hisz ez csak egy szoba ahol Niall bácsi tartsa a játékait. Beljebb léptem a szobába és elsőként is a kanapéhoz rohantam ahova letettem Röfi nénit és a táskámat aztán csípőre tett kézzel körülnéztem. 
-Most pedig? - kérdeztem magamtól aztán mosolyogva a dob felé rohantam. Mivel semmiféle üt eszközt nem találtam a kezemmel kezdtem elcsapkodni sokkal jobb így, mint a botokkal, vagy mi csodákkal.
Amikor meguntam a dobolást újra körülnéztem és megtaláltam Niall bácsi játékait ahova gyorsan szaladtam és magamhoz öleltem nagy plüss tigrisét. 
-Az új neved Tigris bácsi - mosolyogtam a tigrisre és a kanapéhoz sétáltam ahova letettem szorosan Röfi néni mellé. -Légy kedves - néztem Röfi nénire szigorúan. 
-Mit csinálsz? - hallottam meg egy ismerős hangot mire gyorsan behunytam a szemem és úgy fordultam az ajtó irányában. -Gyere ide - utasította mire kinyitottam a szemem és Eleanor néni állt az ajtóba mire összevontam szemöldökkel méregettem. -Azt mondtam gyere ide - parancsolta újra mire megráztam a fejem aztán felém lépkedett és mikor felém ért leguggolt elém. 
-Mit csinálsz itt boszorkány? - hallottam meg egy harsány hangot az ajtóból így gyorsan odakaptam a tekintettem.
-George bácsi - kerültem ki az előttem guggoló nőt és bácsikám karjaiba vetettem magam. 
-Ugye tudod, hogy ha hozzá nyúlsz az unokahúgomhoz megtéplek - emelt fel a bácsikám míg én a fejemet a vállára ejtettem és úgy néztem Eleanor nénire akitől mindig is féltem. Feldúltan felállt aztán elrobogott mellettük és már csak az ajtó csapódást hallottuk. -Mit csinálsz itt tökmag? - hangzott fel a következő kérdés felém mire felemeltem a fejem és mosolyogva széttártam a karom. 
-Én azt nem tudom - a széttárt karokhoz még ráztam is a fejemet mire Ő nevetve bólintott aztán megcsikizett. 
-Na gyere - dobott a hátára és a kanapéhoz lépett. -Emma miért vannak a játékaid bepakolva? - állított a kanapéra. 
-Elköltözök apucival - mosolyogtam rá. 
-Anyukád szomorú lenne, ha elmennél - mondta a fejét rázva George bácsi. 
-Még ezt át kell gondolom - mutattam fel a kezemet és magamhoz öleltem Röfi nénit és Tigris bácsit. 
-Az a tigris a tiéd? - döntötte oldalra a fejét mire bólintottam amire csak megvonta a vállát és felkapta a táskámat aztán a kezét nyújtotta amit én elfogadtam és leugrottam a kanapéról aztán mosolyogva hagytuk el a szobát. 
-Hé - állt elénk Niall bácsi mire felnéztem rá. -Az a tigris az enyém - mutatott a kezembe lévő tigrisre. 
-Nem, Ő az enyém - szorítottam magamhoz újdonsült plüssömet. 
-Nem, mert ez enyém - guggolt le elém. 
-Jó akkor mi a neve? - kérdeztem oldalra billentett fejjel. 
-Hát azt nem tudom.... Csonttörő Joe? - vakargatta a fejét Niall bácsi mire a fejemet megráztam. 
-Nem, nem az Ő neve Tigris bácsi - mondtam mire közelebb vont magához és megcsikizett. -Jó jó a tiéd - nevettem miközben csikizett nem tehetek róla kicsikarta belőlem. 
-Köszönöm - tett le maga elé mosolyogva mire a kezemet a hajába tettem és összeborzoltam. -Hé - emelt magasra és ismét elkezdett csikizni ez a csikizés nagyon tetszik nekik. Bár nekem is tetszik.

 ~Perrie Edwards szemszöge~
Ez a hazaérkezés jobb is lehetett volna mondjuk már annak örültem volna, hogy a nappaliba nem látom meg a két kurvát és mondjuk Louis se lehetne ilyen töketlen, hogy felcsinál egy újabb csaját aki maga a gonosz és akkor még beköltözteti abba a házban ahol a lánya és a lánya anyja él. Nem tudom mit gondol Louis és nem tudom, hogy nem lássa azt, hogy az a nő mire képes. Kezdem azt feltételezni, hogy Louis vak, mert minden ember tud első ráismerésre ítélkezni jó néha elég rosszul, de viszont mindig kiderül ki milyen ember is valójában és Eleanor-ról sugárzik a rossz. A gonosz. És minden egyéb keverékű gonosz szinonima. 
Na és akkor a másikról ne beszéljük bár Sophia olyan csendes lehet Ő a csendes gyilkos. Mindegy Ő se a szívem csücske. 
-Megjöttünk - jelent meg az emeletről George és Niall meg a törpe. Emma apja ölébe szaladt ahova rögtön kényelmes pozícióban elhelyezkedett míg a két fiú a földre ült mivel már csak ott maradt hely. 
-Mehet - csapta össze a tenyereit Lexy izgatottan míg a lába a dohányzóasztalon pihent. 
-Szabály a szaftos részeket most kihagyni - emelte meg Hannah a kezét mosolyogva.
-Értettük - tette tisztelgésben a kezeit Zayn.
-Okés mindent meséljünk, vagy csak emlékezetes pillanatokat? - kérdeztem mosolyogva mire mindenki elgondolkozott aztán szinte mindenki egyszerre kiáltott fel, hogy az emlékezetes pillanatokat. 
-Oh hát emlékezetes pillanataink általában a hotel szobába történtek - kuncogott Zayn mellettem mire oldalban könyököltem. -De azt hiszem tudok egyet - nézett rám mire oldalra fordítottam a fejem hisz ez érdekel, hogy melyikre gondol. -Ez még az első nap történt....

"Kéz a kézben sétáltunk ki a hotelből hisz eldöntöttük, hogy így első nap felfedezzük a tengerpartot hisz kint tikkasztó meleg van és imádok úszni, hogy lehűtsem magam. Zayn-re néztem aki rám mosolygott és ebbe a mosolyban volt valami titokzatosság és huncutság. 
-Valamire készülsz - mosolyogtam rá mire hátravetette a fejét és felnevetett. 
-Semmire szerelmem, semmire - vont magához közelebb és megcsókolt a fejem búbját. -Nincs több titok nem emlékszel? - fordított maga felé mire felidéztem a fogadalmát amibe benne volt, hogy attól kezdve minden apró-cseprő dolgot megoszt velem vagyis sose hazudik és titkolózik előttem, de ez a mosoly akkor is más. 
-Emlékszem, emlékszem - mosolyogtam rá miközben felpipiskedtem, hogy egy csókot nyomjak ajkaira, de ez egy igazán rövid csókocska volt. -Viszont akkor is ismerlek, ismerem a mosolyodat is - nem hagytam fel ezzel az állításommal miszerint készül valamire amire csak nevetne kezdett és ismét összekulcsolt kezekkel indultunk el újra. 
Amint leértünk a tengerpartra és a homokba lépkedtünk levettem a szandálom, és inkább lépkedtem lábujjhegyen a forró homokban, mint a kényelmetlen szandálba. Zayn jókat mulatott jajgatásomba aminek bosszújából csak összeborzoltam haját nem is tudom utoljára mikor volt kócos.  Megragadta a derekamat és a hátára dobott aztán futni kezdett velem egészen a tengerig míg én vertem a hátát már ököllel aztán hirtelen letette, de csak térdig ért a víz, de attól még letudtam fröcskölni egyen pólónkat amit azt hiszem Hannah-tól kaptunk. 
A pancsolás után újra folytattuk a sétánkat legalább megszáradunk viszont én már nagyon elfáradtam a sétától míg Zayn húzott maga után, mintha menne a busza.  
-Nem érdekel, hogy nincs küszöb, de ha folytatni akarod az utad vinned kell - ültem le a homokban és nem érdekelt, hogy tiszta homokos lesz a fehér ruhám én nem mozdulok hisz a lábaim lerohadnak sőt már meg is sültek, mint a grill csirke. Zayn felém lépett és felvette menyasszony fogásban, mint tegnap este mikor megérkeztünk amikor át cipelt a küszöbön persze humoros akart lenni és a bőröndre ültettet és úgy akart átvinni, de hozzávágtam a táskámba talált papírzsepim és észhez tért. -Amúgy elmondanád hova megyünk most? - kérdeztem miközben a haját birizgáltam. 
-Meglepetés - hallottam meg mosolygós hangját. 
-Tudtam, hogy titkolózol há - elkezdtem mozgolódni a karjaiba ami egy tánc lenne amit az esküvőn tanultam mikor éppen ettem és valaki felkért mire én ülve elkezdtem táncolni hát nem vette a lapot így mégis felkellet állnom. 
-Ezt még az eskü előtt terveztem el szóval ne táncikálj szívecske - puszilta meg a fejem búbját mire durcásan összefontam a karjaimat a mellkasomon. -És most hunyd be pár percre a szemed - folytatta és úgy tettem amikor hirtelen megéreztem lábam alatt a homokos talajt szóval letette. Megfogta a vállam gondolom most forgat be a megfelelő irányban miközben én az izgatottságtól remegek, hogy mit is csinálhatott nekem ez a bolond. Az én bolondom! -Nyisd ki - amint megéreztem a nyakamon borostás arcát ahogy beárasztja a nyakam aprócska kis puszikkal kinyitottam a szemem amik rögtön megteltek könnyekkel. Virágszirmok hevertek mindenhol, de nem is akárhogyan egy nagy szívecskét formáltak aztán a szemem tovább tévedt a tengerre ahol egy feldíszített hajó állt. Zayn felé fordultam aki csak mosolygott míg én teljesen elkentem azt a kis alap sminket amit reggel készítettem magamnak és most biztos úgy nézek ki, mint egy bányarém, de nem érdekel, mert itt vagyok vele. -Tetszik? - ragadta meg a derekam mire csak bólogatni tudtam, mert a hangomon egy pici hang se jött ki. Lábujjhegyre álltam, de Ő megelőzött és egyből lecsapott ajkaimra mire az én kezeim a nyaka körül fonódtak össze aztán egyik kezemmel meghuzigáltam a haját amire csak felmordult aztán eltávolodtunk. -Előtte hajókázunk egyet ez a szívecske várni fog ránk - a végén rám kacsintott mire kuncogni kezdtem és újra a csodaszép hajóra néztem. 
Zayn felsegített a hajóra ahol a kapitány mosolyogva várt és amint felszálltunk Ő ment is elindítani a hajót míg Zayn maga után húzott. A hajó elejében mentünk a tornáchoz ahol egy asztal várt ránk ami virágszirmokkal volt tele. 
-Hölgyem? - húzta ki nekem a székem mire mosolyogva fogadtam és leültem aztán Ő is helyet foglalt velem szemben. -Ajánlóm a nutellás kenyeret istenien csinálják - emelte maga elé Zayn az étlapot mire én is beletekintettem aztán felnevettem. 
-Zayn? Komolyan? - kérdeztem kuncogva mire megvonta a vállát vidáman. -A séf ajánlata Isteni Nutellás Kenyér zárójelben a séf Zayn Malik - olvastam fel ami az étlapra volt írva. -Véletlen nem Niall-től tanultad? - fordítottam oldalra a fejem mosolyogva mire megvonta a vállát vigyorogva.
-Ha a séf mondja az igaz - mondta mosolyogva mire biccentettem aztán jött egy pincér és Zayn kérte is a nutellás kenyereket. -Italt mit kérsz kedvesem? - nézett rám mire feleszméltem mivel teljesen elvesztem a tenger látványában ahol tükröződött a lemenő nap sugara. 
-Kitalálom hozzá a séf a kakaót illetve a tejet ajánlja - mosolyogtam rá szaporán bólogatni kezdett így valamit súgott a pincérnek amit én nem hallottam és el is tűnt. Feltettem a kezemet az asztalra mire Zayn rátette az Ő nagy kezét az enyémre és mosolyogva pislogtam rá teljesen elvesztem azokban a gyönyörű barna szemeiben. -Köszönöm - suttogtam mire csak mosolyogva megszorította a kezem. 
A pincér pár perccel később meg is érkezett a hatalmas tál nutellás kenyérrel és egy kakaós pohárral amit középre helyezett, de két szívószált tett bele egy rózsaszínt és egy kéket. Zayn-re mosolyogtam és a pincér magunkra is hagyott. 
-Első randinak nem rossz - vett el egy kenyeret az asztalról.  
-Tökéletes - helyesbítettem mosolyogva és én is a tányéromra helyeztem egy nutellás kenyeret.  
A vacsora közben felidéztünk a kedves pillanatokat sőt még a sok-sok veszekedést amin csak fintorogtam persze nevetve milyen ostoba is voltam, de Ő se volt ám kutya. Erről a randiról persze az se maradhatott el, hogy ne etessem így az egész arca nutellás lett, de nem csak az Övé, mert rám is kent egy rakattal. Nevetve szürcsöltük a kakaót miközben "véletlen" összeért az orrunk meg a szánk amin csak "uu"-ni kezdtünk. Amikor végeztünk a vacsorával Zayn felállt aztán a kezét nyújtotta amit gondolkodás nélkül elfogadtam.
-Most jön a szokásos tánc? - kérdeztem mosolyogva mire csak megrázta a fejét és a tornác felé vitt ahol padok sorakoztak és azokat párnak díszíttették így odaültünk le.
-Most itt ülünk és csodálom a nutellás arcod - hajolt hozzám közelebb mosolyogva és lecsókolta az arcomról a nutellát. 
-Valld be éhes vagy még - kuncogtam mire én is felé hajoltam, de én ajkairól szedtem le a nutellát mindig is tudtam, hogy Zayn-ek édes ajkai vannak, de most az édes mutatója kiakadt. 
Mikor elhúzódtunk Zayn közelebb vont magához mire én a mellkasának dőltem és néztem az égen a csillagokat miközben Ő csókokkal hinti be a nyakam. 
-Nézd hullócsillag - kiáltottam fel mire leállt és Ő is felkapta az égre a tekintetét. -Kívánj valamit - fordultam felé mosolyogva mire behunyta a szemét aztán kinyitotta. -Mit kívántál? - kérdeztem érdeklődve mire a számra helyezte az ujját. 
-A lényeg, hogy megvalósult - mosolygott rám és már sejtettem mit kívánt így visszadőltem a mellkasára és élveztem, hogy a kezeit összefonja a hasam körül és szorít magához. Élveztem a karjaiban lenni. Örökké így akarok maradni vele miközben nézzük a csillagokat amik ragyognak le ránk, de tudtam ez nem lehetséges hisz otthon várnak ránk és bármennyire is szeretem Zayn-t a többiek is fontosak számomra ahogy neki is hisz nem egyszer vallotta már be, hogy mennyire fontosak neki az otthoniak. 
De ez most a mi pillanatunk így élvezzük ki amíg csak lehet aztán mosolyogva menjünk haza az emlékeinket őrizve. Nem is tudom miért gondolkozok az otthoniakon hisz még csak ma vagyunk itt egy napja és már is hiányoznak. Persze, hogy hiányoznak hisz nincs Niall nélkül étkezés Ő, ha itt lenne egy csepp maradék se maradt volna a nutellás kenyérből és Emmával itt veszekednének. Oh a kis vagány csajszi. Amióta Hannah-val felbukkantak az egész ház más lett sokkal baba biztosabb, sokkal barátságosabb és vidámabb és ezt nekik köszönhetjük. Nem is tudom mi lenne, ha Hannah nem mondja el Louis-nak, hogy van egy tündéri kislánya. Louis az örök vak róla nem tudok mit mondani. Danielle az én legeslegjobb barátnőm még az se választott szét minket amikor Liam-el szakítottak, de Liam-nek megjött a kis esze. És akkor ott van még Lexy, Harry és George az Ő drámájuk nélkül is unalmas lenne egy nap. Az biztos!
-Min gondolkozol szívecske? - duruzsolta a fülembe Zayn bársonyos hangon. 
-A többieken - fordítottam a fejem felé. -Meg azon, hogy milyen jó itt veled lenni - mosolyogtam rá mire lehajolt hozzám egy csókra. 
-Szeretlek - suttogta csukott szemmel mire a homlokát a homlokomnak döntötte. 
-Én is szeretlek - suttogtam miközben  a csodálatos arcát vizslattam. Imádom nézni ma reggel is míg Ő az álmok tengerén járt én a meztelen mellkasán feküdtem és csak néztem ahogy alszik, de Ő is mindig ezt csinálja. Borzalmasan összeillő pár vagyunk  azt hiszem!
-Mi lenne, ha visszamennénk a szívecskéhez, szívecske? - kérdezte még mindig csukott szemmel. 
-Az jó lenne - mosolyogtam rá mire felcsillantak a szemei és már füttyentett is a kapitánynak aki egy duda szóval jelzett, hogy értette. 
Amíg vissza nem érkeztünk a parthoz végig egymásból táplálkoztunk és úgy botorkáltunk le a hajóról, hogy aztán a szívecske közepére bandukoljon ahol rögtön letérdeltünk és a ruha hirtelen feleslegessé vált."

Miközben mesélte végig engem bámult mosolyogva míg a többiek minden egyes szónál "uu"-ni kezdtek amire csak felnevettem hisz ezek jók lettek volna "uu" embereknek. A végén felé hajoltam, hogy megcsókolhassam, de mivel mindenki bámult minket így nem tartott sokáig, de csak egy kacsintással lerendeztem, hogy majd este. 
-Lesz kisbabátok? - kérdezte a semmiből Emma mire mindenki rákapta a tekintetét aki időközben Harry nyakába kötött ki persze Louis mögötte a fotelben ült.
-Még nem lesz manó - mosolyogtam rá. 
-Még - visított fel Danielle, Hannah és Lexy egyszerre igazság szerint még nincs meg bennem az a érzés, hogy anya akarok lenni még élvezni akarom az életet Zayn mellett.  
-Témaváltás - tettem fel a kezeimet hisz nem akarok több szót hallani a baba szóról hisz amikor felhívtuk Zayn anyukáját az is rögtön ezzel támadott le. -Niall hogy van Lottie? És Ő miért nincs velünk? - kérdeztem a szöszitől mire Ő csak hanyagul megvonta a vállát így Louis-ra néztem aki elkezdte Emma haját a kezével fésülni míg a kislány jajgatni kezdett így abbahagyta. 
-Bezárkózott a szobába és mikor vittünk be neki ételt akkor is a takaró alá gubózott be miközben csak halk szipogását hallottam és próbáltam megnyugtatni, de kiküldött - szólalt meg Louis aztán a végén lehajtotta a fejét.
-Apuci - fordult Emma édesapja felé. -Itt maradsz? - kérdezte mire Louis felnézett és mosolyogva bólintott kislányának aki ujjongva rátapadt apukája nyakára. -Akkor nem költözök - tapsikolt Emma vidáman. 
-Hova költöznél? - kérdezte Hannah kislányától.
-Apucival költöztem volna aztán hezitáltam mivel akkor te lennél szomorú, de probléma megoldva - a végén széttárta a karjait és hozzá oldalra döntötte a fejét mosolyogva. 
-El se engedtünk volna törpi - szólalt meg Liam mosolyogva. 
-Oda láncoltunk volna a hűtőhöz - folytatta Niall mire Emma ütögetni kezdte az állát aztán mosolyogva bólogatott. 
-Menjünk - mászott ki Emma Louis öléből Harry-n akinek véletlen a mogyoróiba lépett így egy hangos nyögés hagyta el a száját, de Emma mit sem törődve vele elindult a konyha felé. 
-Nincs fagyi a hűtőbe - kiabálta utána Dani mosolyogva mire csípőre tett kézzel fordult vissza. 
-Ez nagyon rossz dolog - duzzogott Emma aztán visszalépkedett a mogyoróit fogdosó Harry-hez. -Bocsi Harry bácsi - simította meg az arcát miközben bűnbánatos fejjel nézett rá mire Harry csak legyintett nagy nehezen aztán Emma visszamászott Louis ölébe, de ismét bele lépett a kényes pontban. 
-Íjj - hangzott fel mindenkitől egy egységes válasz mire Harry újra nyöszörögni kezdett. 
-Hozok jeget - sóhajtott Lexy, de mivel Ő most nem futár képes így intett Hannah-nak aki elindult a konyha felé. 
Amint visszaért Harry felé lépett. 
-Jég nem volt - mondta Hannah szomorúan. -De hoztam egy sárgaborsót a fagyasztóból meg egy zöldborsót - mutatta fel mindkét kezét mosolyogva. 
-Zöldet - nyögte ki Harry és Hannah a kezébe rakta mire Ő rögtön az érzékeny ponthoz érintette és a sárgaborsót Lexy-hez dobta aki a fejére helyezte. 
-Megnézem a húgom - állt fel Louis a fotelről és Emmát a szenvedő nyakába tette. -Prücsök vigyázz hova lépsz - figyelmeztette mire a kislány tisztelgésben tette a kezeit aztán elkezdte Harry haját babrálni míg Louis felviharzott az emeletre.
-Én is megnézem hisz Lottie olyan, minta  húgom - állt fel Hannah és sietősen a lépcső felé rohant úgymint előbb Louis. 
Összevont szemöldökkel néztünk össze aztán körbe tekintettem.
-Srácok hol a két banya? - esett le, hogy az a kettő ma teljesen felszívódott. 
-Kidobta Őket Louis? Oh kérlek az legyen - tette össze a kezeit Lexy mellettem reménykedve. 
-Nem talált, de jó lenne - szólalt meg Liam mire mindenki egyenként fordult felé. -Elvileg Eleanor ment ma vizsgálatra és Sophia elkísérte, de annak már több órája  - mondta mire duzzogva fordultunk vissza előre már kezdtünk volna örülni biztos bulit rendezzek, ha Ők eltűnnek innen. 
-Addig örüljünk míg nincsenek itt - mondta Dani mire egyetértően bólintottunk hisz addig jó míg az a kettő nem tartózkodik a házban.
-Ti srácok - állt fel Niall kicsit kihúzva magát. -Ha az a kettő házon kívül van és a másik kettő szinte futottak az emeletre akkor most mi van - végig figyeltük Niall monológját azt hittük valami okosat fog mondani erre a végén széttárta a karjait semmit se értve az egészből, de én értem ezt az egész sunyiságot. Lottie megnézése csak egy álca volt ezek másra készülnek.
Harry-ra pillantottam mire befogta Emma fülét szóval értette mire célzok.
-Szerintem ezek dugnak - fejtettem ki hangosan az elméletem.
-Miről maradok le? - kiabálta Emma duzzogva mire Liam megragadta a kislányt és magához ölelte.
-Semmiből törpi - puszilta meg Liam a kislány arcát mire Ő átkarolta a nyakát. -Azt hiszem lecseréltelek - mosolygott Liam idétlenül a mellette ülő barátnőmre.
-Eladlak neki - kacsintott Dani a kislányra mire Emma kacagni kezdett.
-Üzleteltek rajtad haver - veregette vállba Lexy a csalódott Liam-et.
-Csak egy tárgy vagyok - állapította meg hangosan Liam mire Danielle és Emma csak kuncogva bólintottak aztán a fejüket a tárgy alapú Liam vállára hajtották.
-Értettétek mit mondott Pezz? -  akadt ki Nialler csípőre tett kézzel mire mindannyian rámeredtünk.
-Értettük haver és örülünk nekik - éreztem, hogy a kezemre siklik Zayn keze miközben magához húz és csókokkal halmozza el meztelen vállam.
-Igen Niall te miért nem örülsz? - szólalt meg Lexy mire Niall ránézett és pár másodpercig csak kémlelte az ülő lányt aztán megrázva a fejét felénk fordult.
-És mi van Lottie-val? - tárta szét a karját a szöszi.
-Te hoztad ide és látszik téged érdekel szóval nézd meg - vágta rá Harry megvonva a vállát mire magamhoz vettem egy díszpárnát és hozzávágtam amin Emma felnevetett.
-Bunkó vagy Harold - vágtam rá mérgesen aztán Niall-ra néztem. -Igazad van Nialler most Lottie totálisan egyedül van és segítenünk kell neki - biccentettem mire Niall mosolyra húzta a száját diadalmasan.
-Elmegyek megnézem - mondta mosolyogva Niall aztán kivette Liam kezéből Emmát. -Ha Emma velem van még talán meg is nyílik jobban és nem lesz durci-murci - vonta meg a vállát Niall és elindult kikerülve a kanapét amikor hirtelen Lexy csapott a fenekére így visszafordult a vörös lány felé.
-Hajrá tigris - mosolygott rá Lexy mire játékosan megemelte szabad kezével a kalapját és a lépcső felé rohant.
Felhúzott szemöldökkel méregettük Lexy-t mire Ő megvonta a vállát semmit se értve pedig olyan érthető az egész az Ő kapcsolata a szöszivel olyan furcsa, de különleges viszont azt tisztán látszik, hogy Lex Harry-be szerelmes hisz ahogy nézi na úgy nézem én is Zayn-t. Az egész közösségből csak egy valakit látok színtisztán az Zayn és akkor ott van George aki bár tagadja, de látszik, hogy valami vonzalmat érez Lex iránt. És akkor ez még bonyolódik. Komolyan mondom rosszabbak leszünk, mint a spanyol szappanoperák!

 ~Niall Horan szemszöge~
Amikor elhoztam Lottie-t megígértem az édesanyjának, hogy vigyázok rá és átsegítem a nehéz időszakon mire Jay csak mosolyogva megölelt aztán csak egy "tudom"-al zárta le szóval hisz benne. És betartom a szavamat nem akarom, hogy változzon Jay-nek a véleménye rólam, mert az olyan lenne, mintha a szüleimnek a véleménye változott volna. Így a haza út alatt próbáltam a szőke lányban életerőt önteni, de Ő csak az anyósülés ablakán bámult kifele szótlanul és a végén el is aludt valószínűleg akkor aludt a legtöbbet. Louis ahelyett, hogy leszidta volna a húgát magához ölelte és még engem se ölt meg sőt Lottie megérkezésével elhalasztotta a költözését amíg a húga nem lesz jobban teljesen. Aminek legjobban talán Hannah örül na meg a kis törpe aki még teljesen úgy készült, hogy elköltözik apukájával, de anyukáját se akarja elhagyni. Legaranyosabb kislány!
-Amint belépünk a szobába édesen mosolygunk rá - fordultam a karomba ülő kislányra.
-Értettem haver - mutatta fel hüvelykujját mire egy puszit nyomtam az arcára aztán szabad kezemmel a kilincset megragadtam és óvatosan, lassan nyikorgás mentesen kinyitottam az ajtót persze előtte a zárt ajtóra néztem ami Louis szobája biztos vagyok benne, hogy nem sakkoznak. -Szia - mosolygott Emma és integetni kezdett mire Lottie felénk fordult és egy aprócska mosoly jelent meg az arcán, hogy visszaintsen unokahúgának.
-Szia - mosolyogtam a piros szemű lányra aki feljebb ült az ágyon, hogy az ölébe vehessen egy párnát míg a lábait felhúzta magához. Pizsama volt rajta és a haja se állt a legjobban sőt a tegnapi smink teljesen elfolyt gyönyörű arcán. Össze van törve és kötelesnek érzem magam, hogy újra rendben rakjam aprócska szívét. -Bejöhetünk? - léptem át a küszöböt mire bólintott így beljebb sétáltam, hogy be tudjam zárni az ajtót magam után. Az ágyhoz sétáltam ahova rögtön leültem és felé fordultam míg Emma teljesen elhenyélt az ölembe.
-Előbb volt bent Louis - szólalt meg rekedt hangon mire összevontam a szemöldököm. -Aztán Hannah is, de sietősek voltak - folytatta oldalra döntött a fejjel mire egy huncut mosolyra húztam a számat amit észrevett és csak bólintott.
-Hülye kérdés, de jobban vagy? - kérdeztem és közelebb kúsztam felé, hogy megragadjam a lábát és kihúzzam mire Ő rögtön visszahúzta.
-Hülye kérdés Niall, hülye kérdés - rázta a fejét aztán lesütötte a szemét és a párnával kezdett elbabrálni. Megemeltem Emmát és talpra állítottam az ágyon mire Ő kérdően rám nézett aztán csak Lottie felé billentettem a fejem mire mosolyogva lépdelt az ágyon picurka lábaival aztán Lottie térdénél megállt és a kezeit a térdére helyezte. -Mi a baj vakarcs? - nézett fel Lottie oldalra fordított fejjel, de mosolyogva tudtam, hogy az unokahúga jobb kedvre bírja.
-Ne aggódj, légy boldog - ezt a kis szöveget betanulta a kis törpe és mosolyogva ölelte meg Lottie-t mire Ő azonnal karjaiba zárta Emmát így aztán az ölébe kötött ki.
-Köszönöm törpe sokat segítesz - szorította magához Lottie a kislányt és egy puszit nyomott az arcára mire én csípőre tettem a kezem.
-És én nem segítek? - akadtam ki persze nem igazából csak ezzel is jobb kedvre akarom vidítani.
-Nem, Niall bácsi te nem segítesz - rázta a fejét Emma mosolyogva.
-Cserben hagysz törpi? - húztam fel a szemöldököm mire kuncogva bólogatni kezdett. -Na szép kilépsz a buliból - fontam össze a karjaimat a mellkasomon és láthatóan elkezdtem duzzogni persze ez egy mű sértődés hisz igazából nem haragszom rájuk, mert Lottie mosolyog és az a lényeg.
-Jaj Niall bácsi most Lottie néninek van rám szüksége - szólalt fel Emma mosolyogva mire csak mosolyogva bólintottam és felnéztem Lottie-ra aki halványan elmosolyodott.
-Köszönöm nektek - emelte ki a végét Lottie ellökte magát az ágy támlától, hogy mellém telepedjen aztán a derekára tettem a kezem, hogy közelebb vonjam magamhoz és Ő megtalálta a szokásos vállamat amire ráhajthatja a fejét. -Mindent köszönök - suttogta a pólómba bújva mire Emma felnézett rám mire intettem neki és nénikéje haját kezdte el simogatni megnyugtatásképen aztán befejezte és kicsúszott az öléből mire felemelte Lottie a fejét a vállamról.
-Én elvégeztem a dolgom - mondta Emma és a kezeit összedörzsölte, mintha megtisztítaná aztán hátat fordítva nekünk elhaladt miközben a szoknyája ide-oda lenget tuti megint egyedül öltözködött hisz a napokba próbál önállósodni a kisasszony.
Lottie rám nézett felhúzott szemöldökkel mire én csak legyintettem mosolyogva.
-Vérbeli Tomlinson - mondtam mosolyogva mire Emma óvatosan becsukta az ajtót mivel még az ajtó nyitással hadilábon áll, de lábujjhegyre állva nagyon ügyes. -És létezik benne Walker vér is - állapítottam meg mosolyogva.
-Ennek a kettő keveréke rég rossz - kuncogott Lottie mire oldalra billentettem a fejem persze mindvégig mosolyogtam. -Mi az? - kérdezte engem méregetve.
-Kuncogtál, mosolyogtál és ez jó - válaszoltam mosolyogva.
-Azt hiszem mellettetek könnyű boldognak lennie - állapította meg mosolyogva mire elgondolkoztam ami néhány percig tartott hisz igaza van ebbe a házban nem nehéz mosolyogni. -Annak ellenére, hogy ki kell éltek elég jókedvűek vagytok - folytatta mosolyogva mire bólintottam  hát igen pedig semmi okunk nem lenne a boldogság kinyilvánítására.
-Tudod Lottie itt jön elő az összetartás és mi összetartunk míg Ők akik betolakodók néven vannak széthullanak, mint a falevelek. Ők sose fogják ezt megtapasztalni, mint mi - mondtam teljesen komolyan. Úristen komoly voltam és még okosat is mondtam wao vannak itt újdonságok ezt el kell újságolnom a srácoknak.
-Szerinted Louis megengedné, hogy veletek maradjak? - kérdezte az ujjait tördelve szóval ezen gondolkozik, hogy itt marad és fél, hogy Louis ezt megtagadná lehet, hogy össze van törve a szíve, de már most jobban érzi magát ebbe a környezetben, mint otthon főleg amit Jay mesélt.
-Szerintem örülne neki és mi is szívesen fogadunk be a köreinkbe - raktam a kezem a vállára mosolyogva mire felnézett rám és a szemei felragyogtak örömébe, de még mindig kiszúrta a szemem a vörös, felduzzadt szeme.
-Köszönöm - ölelt magához mire én szorosan összefontam a kezeimet dereka körül és úgy öleltem szorosan magamhoz. Lottie visszahelyezkedett mellém, de  a lábait felhúzta törökülésbe míg én végig mértem az arcát amit nem egyszer simítottam meg és a szemem ajkaira tévedtek amiket anno szenvedéllyel csókoltam, de egyszer se feküdtünk le hisz akkor még kislány volt és Louis megölt volna, ha kiderült volna, hogy én vettem el kis, szende húgától a szüzességét. -Niall kérdezhetek valamit? Ezen a kérdésen kívül - emelte fel a kezét a végén mire mosolyogva bólintottam ezzel felkeltem a kábultságból. -Mióta vagy szerelmes Lexy-be? - kérdezte nyugodtan mire a szemeim kikerekedtek és a kezeim izzadni kezdtek míg a szívem egyre gyorsabban verte a név hallatán. Honnan a francból tudja? Erről egyedül csak én tudok és senki más, és nem hiszem, hogy árulkodó jeleket mutattam volna amivel valaki rájött volna. Vagy mégis?
-Ezt te... honnan veszed? - dadogtam összezavarodottan mire ismét kuncogni kezdett.
-Ismerlek, Niall - válaszolt mosolyogva. -Ismerem azt a nézésed amilyen nézéssel néztél rám mikor együtt voltunk és pont úgy mereszted a szemeid Lexy iránt - fejtett ki mire bólintottam azt hiszem a nézésem buktat le. -De ugye tudod, hogy Ő Harry-t szereti és Harry is viszonozza? - kérdezte mire ismét bólintottam aztán most Ő tette a kezeit a vállamra mire rátettem kezeire a kezeimet és megszorítottam. -Sajnálom Nialler - mondta bűnbánatosan lehajtva a fejét mire megráztam a fejem.
-Nem Lottie, ne hibáztasd magad - fordultam felé és felemeltem a fejét az állánál fogva. -Te csak érdeklődtél én meg beismertem tudod jobb is így legalább valakivel tudok erről beszélni - a végén elmosolyodtam mire Ő is halványan elmosolyodott. Valamilyen oknál fogva az arcom közelebb merészkedett Lottie felé, de Ő se hezitált behunyta a szemét és már majdnem olyan dolgot tettem amit évekkel ezelőtt, amit nem lenne szabad, de ekkor...
-Hello - fordultunk gyorsan az ajtó felé ami kicsapódott és ott Louis állt egy szál bokszerbe a haja kicsit össze volt kuszálva, de teljesen kisimult. Jót tett neki a szex Hannah-val mi mindig szajkóztuk neki, hogy döngesse meg. -Húgi minden rendben? - lépett felénk és amint az ágyhoz ért leült Lottie másik oldalára és megfogta húga kezét míg a középen ülő lány kapkodta a fejét kettőnk közt aztán megállapodott a tekintette bátyán.
-Aha minden oké, de te bűzlesz a szextől - kuncogott Lottie fintorogva mire Louis megforgatta a szemét. -Az hittem lefürdesz mindig a jó szex után, de tévedtem igen nagyot tévedtem - rázta a fejét nevetve mire Louis magához ölelte húgát mire Lottie eltolta magától. -Fürödj le bratyó, bűzlesz - fogta be az orrát Lottie a hatás kedvéért.
-Hagyjad Lottie túlzottan ki volt éhezve egy jó szexre - szóltam bele nevetve mire Louis hozzám vágott egy párnát.
-Túl egy húron perdültök - állt fel Louis duzzogva mire az ajtóra kapta a pillantását így mi is rögtön arra fordultunk és egy lepedőbe burkolózó Hannah jelent meg az ajtóba.
-Kanos leszek tőletek - huppantam fel az ágyról.
-Mi a baj angyalka? - kérdezte Louis mosolyogva.
-A melltartómat nem találom - igazgatta Hannah a lepedőjét idegesen mire Louis felnevetett aztán elindult az ajtó irányába maga után húzva a szőke lányt.
Lottie-re néztem aki visszatartott nevetéssel tört ki hirtelen és eldőlt az ágyán amin én is elkezdtem nevetni, de én amint elveszítettem az egyensúlyon a földre estem amin Lottie még jobban nevetett én meg csak a földön fogtam a hasam a nevetéstől.
Kis idő elteltével csendben feküdtem a padlón mire Lottie arca nézett le rám és az arcán elterült egy mosoly amit hiányoltam hisz ez a mosoly annyit jelent, hogy mellettem képes elfelejteni azt a faszkalapot aki miatt sose lesz a régi a szíve. Észrevettem, hogy a szeme be volt hunyva és elaludt miközben az egyik keze lógott a hasam felett így óvatosan megfogtam és a földről bámultam gyönyörű arcát ahogy Ő az álmok tengerén járt. Ennek a napnak arról kellet volna szólni, hogy Perrie és Zayn meséli a nászutukat, de felfordult bár remélem a többieknek meséltek, mert engem azért nagyon érdekel az a tengeri sünis kaland amivel ránk hozták a frászt. Tengeri sün és Pezz, 1-0. 

Sziasztok pocakok! :)
Túl vagyunk a karácsonyon remélem mindenkinek jól telt a karácsony és a családjával törődhetett, de mivel a karácsony rég nem a pihenésről szól remélem most így két ünnep között hagytok időt pihenésre, mert nem sokára itt a Szilveszter amikor fel kell éledni ám.  
Remélem bőkezű Jézuskátok volt és remélem a ti Jézuskátok is jókat vett a családnak. :) Én imádtam nézni ahogy anya és apa meg nővéremék bontsák ki az ajándékot mosolyogva. (nem, nem azért, mert 8 tekercs celluxot használtam :D) 
A részről nem tudok sokat mondani azt hiszem ez az első és utolsó 3 szemszöges rész, mert az Emma szemszög ritka szar lett. De azért érdekel a véleményetek arról, hogy milyen lett az első gyerek szemszögem. :))

Várom a véleményeket kommentben a részről! 

Szerintem már csak jövőre találkozunk így mindenkinek Boldog és sikerekben gazdag Újévet kívánok :))

14 megjegyzés:

  1. Te jó ég! TE JÓ ÉG!! Ezek komolyan lefeküdtek? ÚRISTEEEEN! Emma szemszöge is jó lett! <3 Úristen..lefeküdtek!!!! Úristeen! Na jó..lenyugszok! Nagyon várom a köviit <3 Neked is boldog új évet <33 Imádlaaak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Váratlan fordult tudom, de tényleg igaz megtörtént Louis és Hannan lefeküdtek Eleanor háta mögött :)) Mi lesz ebből? Ja én tudom :D
      Örülök, hogy ennyire felpörgetett ez a kis szösszenett és örülök, hogy tetszett Emma szemszöge nagyon jó ezt hallani :')xxx
      Ígérem igyekszem csak is miattatok xxx

      Törlés
  2. Szerintem nagyon cuki lett Emma szemszöge :D Egyem a szivét :D Több ilyet légysziiiii:D Hát már nagyon kiváncsi vagyok hogy mi lesz ebből :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket még a haszontalan Emma szemszög is :))
      Az én fejembe már összeállt a kép, hogy mik lesznek még már csak le kell írnom :))

      Törlés
  3. Szerintem is cuki lett Emma szemszőge.:))
    És ez a váratlan fordulat..xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a gyermek szemszög, ha már nekem nem jött be :))
      Tele vagyok fordulatokkal amik itt lesznek jujuj :D

      Törlés
  4. Hannah Louis párosunk az élen! Szerencséd van, mert nem bírtam volna már sokáig! Csak maradjon is meg!
    Van egy olyan érzésem, hogy Niall vissza galoppozik majd Lottie-hez. Nem is illenek annyira össze Lexi-vel: Ő vad, mint Harry, inkább vele. De azért sajnálom Niallert.
    Dan és Liam: nem tudok mit mondani, csak annyit, hogy sokáig!
    Zayn és Pezz: csókoltatom őket, tökéletesek ahogy vannak. Imádom, ahogy Pezz mindenkinek beszól, de még milyen jókat. Az igazi harcos!
    Eleanor és Sophia két szarzsák!

    A történet, mint mindig: imádom és ennek a szó további szinonímái ;-)

    Boldog karácsonyt és egy sikerrel teli új évet! Lisa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom garantálni, hogy Hannah és Louis kapcsolata töretlen marad sajnálom :/
      Mindenki Nottie(Niall és Lottie) párost szeretné összeboronálni és a Hexy párost visszakapni ezt nem hiszem el azt hiszem nekem is hasonlón kell gondolkoznom :D
      Talán Ők a tökéletes pár, de a kérdés; meddig?
      Én most imádtam írni az Ő történetüket annyira pörfektek volt szerintem Ők örök életű páros maradnak a sztoriba :)) A nászút volt a kedvenc részem azt teljesen úgy találtam ki ahogy el is tudom képzelni *-*
      Sophia meg se szólal hékás :D

      Örülök, hogy így kivesézted nekem öröm volt olvasni :)) Ígérem ennek örömére igyekszem xx

      Viszont kívánom ugyanezeket neked is :))

      Törlés
    2. Tudom, hogy Sophia bele se szólt, de nem is tiltakozott!

      Törlés
    3. Sophia látszólag olyan, mint Eleanor, de másabb én csendes gyilkosnak titulálnám, de inkább olyan, hogy amíg őt nem bántják addig ő se bánt senkit. Az már más téma, hogy Liamet visszaakarja minden áron szerezni :))

      Törlés
  5. Nagyon jo lécci lécci lécci folytasd és Boldog Új évet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj már elkezdtem a következő részt márcsak idő kérdése minden :))
      Örülök, hogy tetszett és viszont kívánom neked is buék :))

      Törlés
  6. Szia. Nagyon jó lett a rész. Egyre és egyre jobb. El sem hiszem mik történnek. Nagyon várom a folytatást. Siess. Kellemes Újévet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Épp ma hajnalba került ki az új rész hihi :))
      Örülök, hogy tetszik a blog és élvezettel olvasod ez nekem nagy öröm, hogy vannak olyanok akik szeretik a blogot! :))
      Boldog újevet! :))

      Törlés