~Hannah Walker szemszöge~
 |
| Simple Plan - Gone Too Soon |
Na, de nem érdekel Eleanor nem akarok arra a boszorkányra gondolni. Új napra ébredtünk csak hát ez a nap a búcsúzás napja.
-Hiányozni fogsz - borultam Dani vállára.
-Siess vissza - szipogott Pezz.
-Ígérem hamar elmegy az a pár hónap - hallottam meg Danielle hangját és elengedtük. -Pezz vigyázz Hannahra és Hannah vigyázz Emmára és a fiúkra!
-Meg lesz - tettem a kezem a homlokomra félig mosolyogva, félig sírva.
-Minden rendben lesz itthon csak siess - mondta Pezz.
-Ezt már nyolcról elmondtátok, hogy siessek - kuncogott Dani. -Siettek ígérem! De most már indulnom kell.
Dani mindegyik fiút megölelte viszont egyedül Liamet nem ölelte meg csak eltátogott neki egy "szia"-át és néztek egymás szemeibe. Sophia ellenséges szemmel figyelte végig Danit és közelebb húzódott Liamhez. Dani leguggolt Emmához és jó szorosan megölelgette és megpuszilgatta.
-Vigyázz magadra tökmag és a többiekre is, mert eléggé szétszórt társaság - suttogta Emmának Danielle.
Emma mosolyogva bólintott és megpuszilta Danielle arcát aztán megölelte. Amikor Emmától is elköszönt felállt és a csomagjait megfogva elindult az ajtó irányába és onnan nézett vissza ránk.
-Hiányozni fogtok srácok - mondta Dani és az Ő szemei is megteltek könnyekkel. -Sziasztok!
Integettet és elindult a taxi irányába. A sofőr bepakolta a cuccait a csomagtartóba míg Ő beült hátra és onnan integetett nekünk mivel mi már kint az ajtóba álltunk és integettünk neki. Addig-addig integettünk amíg a taxi el nem tűnt az utcából aztán én és Pezz leültünk a ház előtti lépcsőre és onnan figyeltük azt a helyet ahol előbb még a taxi állt.
-Nem jöttök be csajok? - hallottam meg mögülem Harry hangját.
-Még maradnánk - mondta Pezz.
Csak ültünk kinn néma csendben és egyszerre se pillantottunk egymásra. Amikor meghallottam Pezz szipogását magamhoz húztam aki szorosan ölelt magához. Ha egy olyan ember sír a környezetembe aki fontos számomra akkor nekem is sírhatnékom van csak az a baj ezzel, hogy alapból sírhatnékom van most. Igaz nem ismertem annyira jól én Danit, de akkor is fontos volt számomra a legjobb barátnőm lett.
Elhúzódott Perrie és megtörölte a szemét aztán halkan felnevetett.
-Nekem kéne rád vigyáznom és téged kéne vigasztalnom erre hely cserés támadás ment most végbe.
-Ígérem visszafoglalhatod a helyem - töröltem meg a szemem mosolyogva.
-Nincs ki tartsa bennünk a lelket - mondta a földet nézve.
Igaza volt.
-Bu - jelent meg az ajtóba mosolyogva Emma.
-Azt hiszem meg van Danielle helyettese - mosolyogtam kislányomra és az ölembe húztam.
-Meg bizony - értett egyet könnyes szemmel Pezz.
-Egy időre - emeltem fel az ujjam mosolyogva.
-Egy időre - bólintott mosolyogva.
-Egy... i...dőre? - döntötte oldalra a fejét Emma.
-Egy időre - mondtuk egyszerre és felnevettünk.
Emma oda ment Perriehez is akit szintén jobb kedvre derített. Már csak egy valaki hiányzik innen illetve kettő, de az egyik jelen van csak nem emlékszik rám vagyis legjobb barátnőjére. A másik meg a repülőn ül és bambul ki a fejéből miközben Rómába tart. Pedig milyen jó lenne, ha Lexy, Dani, Pezz, Emma és én csak itt kinn ülnénk és nevetgélnénk. Azt kell mondjam, hogy az élet kegyetlen!
Hirtelen felkaptam a fejem, mert egy fekete autó parkolt a ház elé, de ezt az autót bárhonnan megismerem mivel ebbe az autóba már egy milliószor hánytam egész kiskoromtól kezdve.
-Apa? - egyenesedtem fel.
-Hannah - jött felém és szorosan a karjaiba zárt. Sírt sőt most is sír ami annyit jelenet bekövetkezett.
Az én könnyeimnek is utat eresztettem és még szorosabban öleltem apát magamhoz. Az előbb búcsúztam el az egyik legjobb barátnőmtől és most meg még elbúcsúzni se tudtam az édesanyámtól. Talán, ha nem mentem volna el otthonról... talán akkor.
-Meghalt? - suttogta szipogva mikor elengedett mire bólintott. Újra megöleltem és mellkasába fúrtam az arcom és a könnyeim megállás nélkül ömlöttek a szememből.
A nő aki felnevelt, a nő aki mindig mellettem állt még akkor is amikor is amikor hülyeséget csináltam. Mindig megvédett és mindenbe segített. Miért mindig a jó emberek mennek el? Miért? Ez a Sors újabb játéka, vagy mi a szösz?
-Kicsim - húzódott el tőlem apa és megfogta a vállam. -Erősnek kell maradnunk! Ezért nem akart tőled elbúcsúzni és ezért nem búcsúzott el tőlem se. Mosolyogva akar látni minket! Tudom most ez lehetetlen, de ez volt az Ő utolsó kívánsága.
-De te vele lehettél utolsó napjaiba míg én messze voltam tőle - szipogtam.
-Azt hiszed jó volt látni, hogy napról napra gyengül? Mert nem volt jó látni. Igen én vele voltam, de amiket túléltem a halála előtti napjaiba azt senkinek se kívánom és amikor meghalt életem legrosszabb percei voltak - mondta apa.
-Hogyan...? - kérdeztem sírva. -Hogyan halt meg?
-Nem, kicsim ezt nem - mondta szipogva apa.
-Tudni akarom mi volt az utolsó szava és, hogy hogyan halt meg - mondtam.
-Rendben - adta meg magát. -Beszélgettünk. Rólad és Emmáról. Amikor hirtelen elakart kezdeni egy mondatot és akkor a mondanivalója vége eltűnt. Még be se tudta fejezni amit akart.
Apa a mondandó után lehajtotta a fejét és hangosan felsírt. Utoljára akkor láttam apát ilyennek amikor meghalt nagypapa pedig akkor még csak 8 éves volt.
-Apa - emeltem fel a fejét és a borostás arcára egy puszit hintettem. -Minden rendben lesz. Ígérem!
-Nélküle nem - mondta.
Hirtelen Emma lökte odébb a lábaimat és apa lábait fogta össze.
-Papa - nézett fel a nagypapájára.
Apa felemelte az unokáját és szorosan magához ölelte. Pezz is felállt a helyéről és betessékelt engem és apát is az ajtón ahol a fiúk álltak szóval szinte mindent hallottak. Beléptünk a házba és egyből a nappaliba mentünk ahol leültünk a kanapéra és csak meredtem magam elé. Nem bírom felfogni, hogy elment olyan, mintha csak elutazott volna még legbelül azt várom, hogy becsöngessen és azt mondja, hogy megjöttem, de ez csak maszlag. Elment.
Nem! Én ezt nem bírom feldolgozni. Nekem ez túl sok! Felpattantattam a helyemről és azonnal felszaladtam az emeletre és a szobámba zárkóztam. Nem mehetett el! Nem teheti! Ki fog rám szólni, ha hangosan trappolva megyek le a lépcsőn? Ki fog betegen nekem finom teát készíteni? Ki lesz az aki segíteni fog minden anyai teendőkbe? És legfőképp ki lesz ott mellettem Emma anyák napi műsorán? Még nem állok készen egyedül a padlón állni még kell egy segítő kéz aki biztonságosan tart, hogy ne essek el. Késő, elestem!
Az éjjeli szekrényem fiókjából elővettem azt a gyűrűt amit abba a dobozba volt amibe a levelet adta át nekem anya. Erre a gyűrűre emlékszem ez a családunk ereklyéje vagyis ezt a gyűrűt adta apa anyának ez az eljegyzési gyűrűjük. És anya rám hagyta, hogy majd adjam tovább Emmának. Anya... kinek fogom én már ezt mondani? És Emma kinek fogja mondani azt, hogy nagymama? Elvesztettem az anyámat, a teremtőmet, a támaszomat és a lelkemet.
Lerogyadoztam a földre és még jobban zokogtam miközben a gyűrűt szorongattam a kezembe. Nem ez nem lehet igaz ez csak egy rossz álom mindjárt arra fogok kelni, hogy Emma rajtam ül és anya nyit be a szobámba nevetve aztán leugrálok Emmával a konyhába ahol anya tevékenykedik és apa meg mormolja az újságot. Igen újra átakarom ezeket élni!
-Hannah? Úristen jól vagy? - hallottam egy hangot és egyenesen rákaptam a tekintettem, de a könnyes szemem miatt alig láttam az illetőt, de amint felhúzott a földről és beszívtam az illatát rájöttem ki Ő. A megmentőm!
Kezeimet a mellkasa köré fontam és az arcom a mellkasába temettem, mert tudtam, hogy a karjaiba biztonságba vagyok. Kezeivel simogatta a hátamat és a fejem búbját megpuszilta megnyugtatáskép, de még ez se segített.
Elhúzottam tőle és hassal az ágyra feküdtem az arcomat belenyomva a párnába.
-Akarsz róla beszélni? - kérdezte és éreztem, hogy besüppedt az ágy. Szóval leült.
-Nem - motyogtam a párnába. -Csak egyedül akarok lenni.
-Az apádnak szüksége van rád neki csak te maradtál már - mondta halkan.
Igaza volt. Apának a legnehezebb mégis önzőn itt hisztizzek.
-Mindjárt lemegyek, de most egyedül szeretnék lenni - mondtam még mindig nem nézve rá.
-Rendben - mondta és felállt az ágyról vagyis gondolom felállt.
Az ajtó kattanása jelentette, hogy elment így a hátamra fordultam és bambán bámultam a plafont. Most mi lesz velünk? Mármint apával, Emmával és velem? Az tény, hogy úgy nem tudunk élni, hogy ne gondolnánk rá!
Behunytam a szemem és felidéztem magamba azt a napot amikor kiderült, hogy terhes vagyok:
"Sietős léptekkel hagytam el ezt a mocsok helyet amit mások kórháznak hívnak. Utálom a kórházakat olyan nyomasztóak! Elfutottam a kocsimig és gyorsan bepattantam az anyós ülésre és csak meredtem magam elé. Lesz egy gyerekem! Lesz egy gyerekem Louis Tomlinsontól a volt barátomtól akit még mai napig nem tudok elfelejteni. Azon az éjszakán amikor ez a kis apróság fogant akkor épp vitatkoztunk és a végére csak azt vettük észre, hogy már nem vitatkozunk. Másnapra viszont szakítottunk és azóta nem láttam. És most itt ülők a kocsimba és fogom a hasamat ahol egy élet növekszik bennem. Ha a szüleim megtudják tuti kitekerik a nyakam!
A szüleim basszus... apa biztos felakarja majd keresni Louist, hogy megverve azért, mert a szarba hagyott miközben Ő tisztába se van azzal, hogy terhes vagyok és a védekezés meg mindkettőnk hibája szóval apa nem lehet mérges Louisra. Bár nem tudok apa logikával gondolkozni. Remélem azért anya megértőbb lesz bár Ő mindig megértőbb Ő az aki lenyugtatja apát is meg engem is a krízis helyzetekbe.
Elindítottam az autómat és egyenesen haza vettem az irányt. Direkt lassan mentem, de szerencsémre egyetlen egy piros lámpánál se kellet megállnom. Ilyen az én szerencsém! Így egész hamar hazaértem. Remek.
Kiszálltam az autóból amit egyből le is zártam és elindultam az ajtó felé ahol már a végzetem vár. Csendesen benyitottam, de mégse lehettem nagyon csendes, mert az ajtóba már anya és apa várt. Becsuktam magam mögött az ajtót és a szemükbe néztem. Apa karba tett kézzel állt előttem és a szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, de várja a mondanivalóm. Anya a konyharuhával a kezébe elég nyugodtan állt és a szemébe a kíváncsiságot véltem felfedezni. Akkor essünk neki!
-Mi volt? - kérdezte anya mosolyogva.
-Én... terhes... vagyok - dadogtam.
-Hogy mi? - kérdezte ledöbbenve apa.
-Jaj kicsim gratulálok - ölel magához anya. -Unokám lesz!
Hát nem ezt vártam, de örülök, hogy anya is örül. Már csak apa hiányzik.
-Kitől? - kérdezte apa.
-Louis - motyogtam halkan.
-Micsoda? - kerekedett ki mindkét ősöm szeme.
-Hogy lehettek ekkora felelőtlenek - morogta apa.
-Drágám fiatalok - csitította anya apát. -Inkább örülj, hogy unokánk lesz!
-Örülök meg minden, de még van egy kérdésem - sóhajtott apa. -Elmondod neki?
-Nem vagyis nem tudom már. Hiszem már a reptéren van és Londonba utazik - mondtam kicsit letörten.
-Ha sietsz eléred - mosolygott anya.
-De... - kezdtem.
-Semmi,de! Egy férfinek az a álma, hogy gyereke szülessen és tudnia kell róla hidd el utána minden megváltozik amit megtudja a hírt - mosolygott apa. -Tudod mit elviszlek, hogy ne vezess terhesen!
Hirtelen az ajtó vágódott ki és majd nem eltalálta a hátamat, ha nem húzom el időbe.
-Hello krumplik - kiabált Lexy a legjobb barátnőm.
-Terhes vagyok - fordulok felé.
-Wao miről maradtam le? - lepődött meg.
-Elmeséli,ha kiviszed a reptére - mondta apa.
-Reptér? Azt a hova megyünk? - mosolygott tovább Lexy.
-Na, de sicc nem értek oda - mondta anya mosolyogva.
Beültem a kocsimba csak most az anyósülésre és Lexy ült a vezetőülésbe amit igazából utálok, mert úgy vezet, mint egy állat. Félek amikor Ő vezet!
Az út közben mindent elmeséltem neki, de azon nem lepődött meg, hogy Louistól van a gyerek sőt örült is neki. Már elkezdte felsorolni a baba neveket és azt is eldöntötte, hogy Ő lesz a keresztanyja jó mondjuk ez alap, de Ő döntötte el.
Amint odaértünk kitessékelt a kocsiból.
-Fuss - kiabálta Lexy.
Neki iramodtam és rögtön megkerestem azt a kaput ami London felé megy. Igaz, hogy kisebb veszekedésem a pult mögötti nővel kicsit feltartott, de amint elmondtam neki félig a történetet megértően beengedett és utána már csak a szerencsémen múlott. [író megj.: Itt még Hannahék Doncastherbe laktak és később költöztek fel Londonba.]
Amikor odaértem már csak az anyukája állt ott kisírt szemekkel.
-Louis? - kérdeztem amikor odaértem. Az ablak felé bökött ahol éppen szállt fel a gép.
Az ablakhoz sétáltam és neki döntöttem a fejemet az üvegnek és hasammal meg fogtam a pocakom ami még alig látszik.
-Én megpróbáltam - motyogtam halkan. -De a sors nem akarta, hogy megismerd az apukád!
Jayel visszasétáltam a kocsiig ahol elbúcsúztunk így én is bepattantam az autóból ahol Lexy már rögtön bombázott a kérdéseivel mire én megráztam a fejem és egész úton nem szólaltam meg. Amint haza érkeztünk kipattantam a kocsiból és sietős léptekkel indultam az ajtó felé onnan is rögtön fel a szobámba. Magamra zártam az ajtót és ledőltem az ágyamra. Mekkora buta liba vagy Hannah Walker!
-Jól vagy, kicsim? - kukucskált be az ajtón anya.
-Nem - motyogtam és felültem az ágyamra.
Anya leguggolt elém és a kezét a térdemre helyezte.
-Nem sikerült? - kérdezte mire megráztam a fejem. -Semmibaj kincsem lesz még alkalmad rá.
-De mi van akkor, ha ez egy jel? Egy jel arra, hogy Louisnak nem kéne elmondanom - mondtam.
-Egyszer el kell neki mondanod - mondta.
-De én nem akarom! És nem akarok gyereket se hisz csak kicseszek ezzel a gyerekkel - mondtam szipogva.
-Oh szóval itt van a róka elásva - ült fel mellém az ágyra. -Félsz az anyaságtól.
-Igen félek, mert te és apa rendesen felnevelt, de én csak elrontanám ennek a babának az életét. Pocsék anya lennék neki - mondtam szipogva.
-Sose leszel neki pocsék anya. Igen lesznek hibáid, de Ő szeretni fog téged ahogy te szeretsz engem - simította meg a karom. -És mi itt leszünk melletted, hogy segítsünk neked, mint nagyszülők sőt Lexy is itt lesz neked, mint keresztanyja. Ez a gyerek örülhet, hogy te leszel az anyukája
-Köszönöm anya - mondtam és megöleltem. -Szeretlek!
-Én is szeretlek angyalkám - puszilta meg a fejem búbját. -Viszont el kell költöznünk.
-Mi miért? - kerekedett ki a szemem.
-Apád munkája miatt - mondta szomorúan, mert imádtuk ezt a házat. -Haragszol? Tudom, hogy imádod ezt a házat!
-Rád és apára sose tudok haragudni - mosolyogtam rá. -Örökké szeretni foglak titeket!
-Mi is kincsem - mosolygott rám."
Felpattantam az ágyon. Emlékszem erre a nap minden kis zeg-zúgára és emlékszem még az ehhez hasonló napokra is. Ha anya nem lett volna akkor Emma se lenne. Ha anya nem tart nekem az nap egy gyönyörű beszédet akkor most valószínűleg a szobámba begubózva feküdnék Emma nélkül és a többiek nélkül.
Felálltam az ágyról és egyenesen lerohantam a nappaliba ahol érdeklődő tekintettek fogadtak. Apa felállt a helyéről és egyenesen a karjaiba rohantam. Most már csak Ő van nekem és szüksége van rám ahogy nekem is szükségem van rá.
-Szükségem van rád - suttogtam.
-Mindig veled leszek kicsim - mondta halkan.
-Szeretlek - mosolyogtam rá kisírt szemekkel.
-Én is szeretlek - mondta és egy puszit hintett a homlokomra. -És örökké velünk marad a szívünkbe.
-Ne aggódj, légy boldog - hallottuk meg Emma édes kis hangját és egyből rákaptuk a tekintettünket. A földön ülve játszott miközben minket nézett.
-Ez a gyerek tud valamit - szólalt meg Zayn.
-Louis megkérdőjelezem, hogy ez a tiéd - mondta Pezz egy mosolyt villantva a büszke apukára.
-Miért? Okos, mint az apja - húzta ki magát mosolyogva Louis mire mindannyian elnevettük magunkat.
-És gyönyörű, mint az anyukája - mondta apa mosolyogva mire ránéztem.
-Na ez igaz - mondtam mosolyogva és újra édesapám ölelő karjai közé bújtam. Apa a nehéz fejét az én fejemre helyezte és onnan figyeltük a többieket. Tényleg be se mutattam apának a bandát... elhúzódtam tőle és a többiek felé intettem. -Liam Payne, Sophia Smith, Perrie Edwards, Zayn Malik, Niall Horan, Harry Styles és Louist már ismered.
-Ööö... már mindegyiket ismerem mivel amíg fenn voltál megtörtént a bemutatkozás - mondta mosolyogva apa mire én a fejemre csaptam.
-Akkor inkább semmit se mondtam - mondtam a fejemet fogva.
-Semmibaj kicsim akkor bizonyult benned az igazság, hogy örökké elment és természetes volt, hogy így reagáltál - mondta apa megsimítva a karom.
-Ne... ezt ne! Anya örökké velünk marad csak... Csak nem tudom megfogalmazni, hogy most hol van, de itt van - mondtam és éreztem ahogy az arcomon újból lefolyik egy könnycsepp.
-Igazad van - húzott magához és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
Még pár percig csak apa ölelő karjaiba nyugodtam meg aztán csak elhúzódtam tőle és megtöröltem a szemem aztán magamra erőltettem egy mosolyt és Emmához léptem. Felvettem és elhelyeztem a karomba a kislányt aki elkezdte az arcomat tanulmányozni.
Leültünk mindannyian a kanapéra vagyis aki elfért ott, mert valakik a fotelbe telepedtek le. Emmát elhelyeztem az ölembe, de izgett-mozgott, mint egy kis sajt kukac így játszottam vele, hogy halljam azt az édes kis nevetést.
-Amúgy még valamit meg kéne beszélnünk - köszörülte meg mellettem apa a torkát mire felé kaptam a fejem és Emma átmászott az ölébe. -A temetést.
A kórházon kívül a másik hely amit utálok na az a temető és mivel a temetőt utálom akkor a temetést se szeretem. Nyolc évesen voltam elsőként temetésen és annyira rosszul érintett papa halála, hogy emiatt pszichológushoz kellet járnom pár évig.
-Mikor lesz? - kérdeztem nyugodtan.
-Szombaton már megbeszéltem mindenkivel a családból - mondta miközben Emma köröket rajzolt az arcára és kuncogott.
Vagyis holnapután mivel ma csütörtök van. Két napom van rá, hogy felkészüljek rá és elbúcsúzzak anyától. És szembe kell néznem még a rokonokkal is akiknek rögtön ez első kérdése az lesz, hogy jól vagyok-e és, hogy hogyan viselem ezt az egészet. Nem szeretek ezekre a kérdésekre válaszolni, mert nincs jó válasz rá hisz, ha azt mondom jól vagyok azt senki se hiszi el és, ha az ellenkezőjét mondom akkor meg elkezdenek sajnálni amitől megint nem lesz jobb a dolog.
-Rendben - nyeltem egy nagyot elrejtve ezzel a könnyeimet. -Apa itt alszol?
-Nem. Én... otthon alszok - mondta nehezen.
-Nem, apa te itt alszol - mondtam határozottan.
-Miért? - kérdezte.
-Mert tudom milyen nehéz neked és mégis haza akarnál menni abba a szobába ahol anyával aludtál. Nem, nem mész haza - magyaráztam el.
-Ezt azért ne te döntsd el csillagom különben se tiéd a ház és nincs egy szabad szoba se - mondta mosolyogva.
-Fiúk? - fordultam a többiek felé.
-Felőlünk oké - mondta Liam mosolyogva.
-Igaza van a lányának Mr.Walker tényleg jobb lenne, ha ma itt aludna - mondta Louis.
-És az én szobámba alszol - mondtam apának mosolyogva.
-És te hol alszol? - kérdezte oldalra fordítva a fejét apa.
-Majd Emma szobájába, vagy itt a kanapén, de az mindegy én hol alszok - legyintek a kezemmel.
-Nem akarlak kitúrni - mondta apa miközben Emma ugrált az ölébe.
-Nem tűrsz ki - mosolygok rá.
-Köszönöm angyalkám - mosolyog rám aztán a fiúk felé fordul. -Nektek is köszönöm.
A nap további részébe apa és én próbáltuk a legkevesebbszer sírni így mindig Emma közelébe voltunk, mert Ő megmosolyogtatott mindkettőnket, de amikor lefektettem aludni akkor meg próbáltunk nem azon gondolkozni, hogy nincs többé, hanem inkább beszélgettünk másról. A másról az konkrétan rólam szól és Emmáról, és persze Louisról szólt. Apa mindenre kíváncsi volt kicsit, mintha átvette volna anya szerepét, de jó volt látni apát mosolyogni és én is próbáltam mosolyogni.
Amikor beszélget az ember és nevetgél akkor mindig gyorsabban megy az idő így amikor Emma felkelt már nem sokára a vacsorához kellet készülni mivel szerencsére sokat aludt a kis manó. Így megcsináltam a vacsorát a kis társaságnak ami most sima szendvicsek voltak különböző szalámikkal és zöldséggel. Niall volt az első aki belekezdett a lakmározásba és miután Emmát is belehelyeztem a székébe és a tányérjára tettem a szendvicset Ő is elkezdte Niall után a lakmározást és csak utána kezdtük el mi. Miután befejeztük a vacsorát Pezz felajánlotta, hogy mosogat így a fiúk elvitték fürödni Emmát. Én addig bekísértem apát a szobámba és megmutattam neki a fürdőm és kifutottam a kocsihoz, hogy behozzam apa utazó táskáját.
-Köszönöm drágám nagyon sokat segítesz amit meg se érdemlek - mondta mosolyogva apa.
-De megérdemled és most már csak te vagy nekem akire most szükségem van - mosolygok rá.
-Bevallom nekem is szükségem van rád - mondta mosolyogva apa és magához húzott.
-De most pihenj - mosolyogtam fel rá és egy puszit nyomtam borostás arcára. -Jó éjt apa.
-Minden rendben lesz kicsim - mondta mosolyogva és egy puszit nyomott a fejemre. -Jó éjt kicsim!
Kimentem a szobából, hogy nyugodtan elmenjen fürödni és utána pihenjen, de mielőtt kimentem visszanéztem az ajtóból és láttam mennyire feszült és szomorú. Sóhajtottam és kiléptem a szobából, de mielőtt becsuktam volna rám szólt, hogy ne, mert még jó éjt akar kívánni az unokájától. Rámosolyogtam még utoljára elindultam a lépcső felé, de hirtelen megtorpantam a közös fürdőszoba előtt ahol hangokat hallottam így muszáj volt benéznem. Félig kinyitottam az ajtót és már akkor csurgott felém a víz.
-Okés ki fürdetett kit? - kérdeztem mosolyogva az ajtót ölelve.
-Emma megfürdet minket - mondta Niall egy habbal a fején.
-Pedig mi mondtuk neki, hogy most Ő fürdik, de nem vette a lapot - mondta Louis csurom vizesen.
-Egy 2 éves átvette az irányítást öt felnőtt férfi felett ez elég érdekesen hangzik - kuncogtam mire előkaptam a telefonom és rögtön be is léptem a fényképezőgép menübe. -Mondjátok azt, hogy dinkák vagytok!
Lefotóztam az öt szerencsétlent és a kis áldozatot aki a kádba ülve pancsolt mosolyogva míg az öt dinka a kád mellett ült ruhába, de csurom vizesen. El is mentettem a többi képhez és újra eltettem a mobilom a zsebembe.
-Kell segítség, vagy megoldjátok? - kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Á meg vagyunk ennél rosszabb már nem lehet - legyintett Zayn és próbált felállni.
-Okés, ha kell valami kiáltsatok - mondtam mosolyogva és magukra hagytam.
Már a lépcsőn mentem le amikor kiáltást hallatom a fürdőből, de utána meg Liam kiabálta, hogy jól vannak én meg nyugodtan, de nevetve mentem tovább a lépcsőn. A nappaliba már a kanapé meg volt ágyazva valaki gondolom gondolt rám és az a valaki a legjobb barátnőm.
-Lexy megágyazott neked - szólalt meg mögöttem Pezz mire összerezzentem. -Bocsi.
-Semmibaj - mosolyogtam rá. -De nem értem. Lexy? Emlékszik rám?
-Nem, de Ő is hallotta a mai nap cselekvését és megsajnált - mosolygott rám. -Hidd el újra visszakapja az emlékeit Lexy.
-Remélem, de Ő most hol van? - kérdeztem.
-Harry szobájába gondolom fürdik és alszik - mondta.
-Az Ő szobájába lakik most? - döntöttem oldalra a fejem.
-Lexy benne bízik meg a legjobban most Harry áll hozzá a legközelebb - mosolygott Pezz.
-Akkor Harry azért boldog, mert legalább van egy nőnemű az ágya másik felén - kuncogtam.
-Ja lehet - mosolygott, de hirtelen elkomorodott. -Amúgy te jól vagy?
-Pezz ezt ne... Kérlek - kértem könyörögve.
-Miért nem mondtad el előbb? - kérdezte.
-Mert nem lett volna jobb csak sajnáltatok volna amivel semmi se lesz jobb. Jobb volt így ahogy volt amíg nem tudtátok - mondtam.
-Jaj te, ha Dani itt lenne leszidna és nekem is ahhoz lenne kedvem most, de nem teszem, mert most nem vagy abba a lelkiállapotba hisz hiába mutatod, hogy jól vagy nem hiszem el - mondta.
-Igazad van nem vagyok jól! De apa miatt és Emma miatt, és persze miattatok jól leszek hisz anya is ezt akarná - motyogtam.
-Mi mindig melletted leszünk - mondta és átölelt.
-Köszönöm, hogy mellettem vagy - mondtam.
-A legjobb barátnőm vagy ez a minimum - mosolygott. -Na, de pihenj egy kicsit. Jó éjt Hannah!
-Jó éjt Pezz és ne hangosan - kuncogtam mire mosolyogva megforgatta a szemeit. Komolyan rosszabb leszek, mint Harry.
Elmentem a lenti fürdőszobába ahol egyből lekapkodtam magamról a ruháim és a tus alá álltam. A bőrömet égette a meleg víz így a meleg vízhez megnyitottam egy kis hideget így langyos víz folyt végig a bőrömön ami már sokkal jobban tetszett. Megmostam a hajamat és minden testrészemet jó alaposan átmostam aztán elzártam a vizet és kiléptem a kabinból, de gyorsan magamra csavartam a törölközőt. A másik törölközőt a hajamra csavartam és úgy álltam be a tükör elé. Szörnyű látványt mutattam. Körbe néztem és akkor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem lehozni a pizsamám így a szárító tetején megláttam egy hosszú pólót és azt kaptam magamra. A tiszta ruhák között még megakadt a szemem egy bokszeren amit fogalmam sincs kié, de megtetszett hisz nyulak és répák voltak rajta. Louisé. Azt is felkaptam magamra. Megtöröltem a hajamat aztán szépen kifésültem a vizes, kócos lóboncom és mielőtt újra belenéztem volna a tükörbe kirohantam a fürdőből.
Elfeküdtem a kanapén nyakig betakarózva és csak bámultam a plafont. Anya miért hagytál itt minket? Miért? Még nem állunk rá készen, hogy nélküled éljünk hisz szükségünk van rád! Szüksége van rád apának, nekem és a kis Emmának is. Kérlek mond azt, hogy ez csak egy vicc és még élsz. Kérlek mond azt! Mindig a jó emberek mennek el és a rosszak maradnak. De miért? Miért csak a jó embereket viszi el a Sors? Miért jó ez neki? Miért? Ezernyi kérdés cikázott a fejembe és minden anyához vezetett. Rettenetesen hiányzik.
Amikor láttam, hogy az emeleti villany le van kapcsolva akkor tudtam, hogy már mindenki alszik. Vagyis gondolom. Felkeltem a kanapéról és az emelet felé vettem az irányt. Óvatosan lépkedtem a vak sötétbe. A vak sötétbe elvezettem magam a szobámig ahova csak bekukucskáltam és apa már horkolt így békén hagytam. Utána megkerestem Emma ajtaját ami nem volt nehéz, mert az ajtajára egy nagy maci van téve így hamar oda találtam. Bekukucskáltam és kicsit beljebb is mentem, hogy meglessem a kiságyba az édesdeden alvó kislányom. Lassan kinövi a kiságyat is a kis manó. Egy puszit nyomtam a homlokára és kisétáltam a szobából, de az ajtóba véletlen egy mellkasnak ütköztem. Felnéztem a támadómra és sötétbe világító kék szemei árulták el ki Ő.
-Louis? Miért nem alszol? - suttogtam és kitessékeltem a szobából.
-Emmát szeretem volna ellenőrizni - suttogta. -A kérdés te miért nem alszol?
-Feljöttem megnézni apát és Emmát - mondtam halkan. -Menj aludni, Louis!
-Előbb te - mondta halkan.
-Ne vitatkozz - morogtam suttogva.
-Aludnod kell - mondta.
-Neked is - mondtam.
-Ha te nem mész... - kezdte el és hirtelen felkapott a karjaiba, de nem a lépcső felé vitt pedig én a nappaliba alszok.
A szobájába vitt ahol még égett a villany így teljesen jól láttam Louist. Kócos haj, fehér póló és szürke gatya. Még így is szexi!
-Jó a felsőd - mosolygott rám miközben letett az ágyra. -És az a én bokszerem? A kedvencem!
-Bocsi elfelejtettem levinni a pizsim és a szárítón ezt találtam - mondtam a takaróval játszva. -Na, de én a nappaliba alszom.
-Ott nem lehet jót aludni és különben is elférsz az ágyamon - mosolygott rám.
-De... - kezdtem volna mire az ujját a számra tette. Belenéztem a gyönyörű szép kék íriszeibe és csak bámultam míg a szemem lejjebb tévedt az ajkaira.
-Ne veszekedj jobb lesz itt legalább nem lesz hát fájásod - mondta még mindig mosolyogva. Ellépett tőlem így az ujjai eltűntek az ajkamról és lekapcsolta a villanyt aztán Ő is befeküdt mellém az ágyba. Magát is meg engem is betakarta én meg csak lefeküdtem a párnára.
-Köszönöm - fordultam felé.
-Ugyan mit? - kérdezte.
-Hogy figyelsz rám - mondtam.
-Ez a dolgom hisz a lányom anyja vagy - mondta és még így is láttam ahogy elmosolyodott. -Jó éjt Hannah!
-Jó éjt Louis - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára és nyakamig felhúztam a takarót és behunytam a szemem.
Elhúzódott Perrie és megtörölte a szemét aztán halkan felnevetett.
-Nekem kéne rád vigyáznom és téged kéne vigasztalnom erre hely cserés támadás ment most végbe.
-Ígérem visszafoglalhatod a helyem - töröltem meg a szemem mosolyogva.
-Nincs ki tartsa bennünk a lelket - mondta a földet nézve.
Igaza volt.
-Bu - jelent meg az ajtóba mosolyogva Emma.
-Azt hiszem meg van Danielle helyettese - mosolyogtam kislányomra és az ölembe húztam.
-Meg bizony - értett egyet könnyes szemmel Pezz.
-Egy időre - emeltem fel az ujjam mosolyogva.
-Egy időre - bólintott mosolyogva.
-Egy... i...dőre? - döntötte oldalra a fejét Emma.
-Egy időre - mondtuk egyszerre és felnevettünk.
Emma oda ment Perriehez is akit szintén jobb kedvre derített. Már csak egy valaki hiányzik innen illetve kettő, de az egyik jelen van csak nem emlékszik rám vagyis legjobb barátnőjére. A másik meg a repülőn ül és bambul ki a fejéből miközben Rómába tart. Pedig milyen jó lenne, ha Lexy, Dani, Pezz, Emma és én csak itt kinn ülnénk és nevetgélnénk. Azt kell mondjam, hogy az élet kegyetlen!
Hirtelen felkaptam a fejem, mert egy fekete autó parkolt a ház elé, de ezt az autót bárhonnan megismerem mivel ebbe az autóba már egy milliószor hánytam egész kiskoromtól kezdve.
-Apa? - egyenesedtem fel.
-Hannah - jött felém és szorosan a karjaiba zárt. Sírt sőt most is sír ami annyit jelenet bekövetkezett.
Az én könnyeimnek is utat eresztettem és még szorosabban öleltem apát magamhoz. Az előbb búcsúztam el az egyik legjobb barátnőmtől és most meg még elbúcsúzni se tudtam az édesanyámtól. Talán, ha nem mentem volna el otthonról... talán akkor.
-Meghalt? - suttogta szipogva mikor elengedett mire bólintott. Újra megöleltem és mellkasába fúrtam az arcom és a könnyeim megállás nélkül ömlöttek a szememből.
A nő aki felnevelt, a nő aki mindig mellettem állt még akkor is amikor is amikor hülyeséget csináltam. Mindig megvédett és mindenbe segített. Miért mindig a jó emberek mennek el? Miért? Ez a Sors újabb játéka, vagy mi a szösz?
-Kicsim - húzódott el tőlem apa és megfogta a vállam. -Erősnek kell maradnunk! Ezért nem akart tőled elbúcsúzni és ezért nem búcsúzott el tőlem se. Mosolyogva akar látni minket! Tudom most ez lehetetlen, de ez volt az Ő utolsó kívánsága.
-De te vele lehettél utolsó napjaiba míg én messze voltam tőle - szipogtam.
-Azt hiszed jó volt látni, hogy napról napra gyengül? Mert nem volt jó látni. Igen én vele voltam, de amiket túléltem a halála előtti napjaiba azt senkinek se kívánom és amikor meghalt életem legrosszabb percei voltak - mondta apa.
-Hogyan...? - kérdeztem sírva. -Hogyan halt meg?
-Nem, kicsim ezt nem - mondta szipogva apa.
-Tudni akarom mi volt az utolsó szava és, hogy hogyan halt meg - mondtam.
-Rendben - adta meg magát. -Beszélgettünk. Rólad és Emmáról. Amikor hirtelen elakart kezdeni egy mondatot és akkor a mondanivalója vége eltűnt. Még be se tudta fejezni amit akart.
Apa a mondandó után lehajtotta a fejét és hangosan felsírt. Utoljára akkor láttam apát ilyennek amikor meghalt nagypapa pedig akkor még csak 8 éves volt.
-Apa - emeltem fel a fejét és a borostás arcára egy puszit hintettem. -Minden rendben lesz. Ígérem!
-Nélküle nem - mondta.
Hirtelen Emma lökte odébb a lábaimat és apa lábait fogta össze.
-Papa - nézett fel a nagypapájára.
Apa felemelte az unokáját és szorosan magához ölelte. Pezz is felállt a helyéről és betessékelt engem és apát is az ajtón ahol a fiúk álltak szóval szinte mindent hallottak. Beléptünk a házba és egyből a nappaliba mentünk ahol leültünk a kanapéra és csak meredtem magam elé. Nem bírom felfogni, hogy elment olyan, mintha csak elutazott volna még legbelül azt várom, hogy becsöngessen és azt mondja, hogy megjöttem, de ez csak maszlag. Elment.
Nem! Én ezt nem bírom feldolgozni. Nekem ez túl sok! Felpattantattam a helyemről és azonnal felszaladtam az emeletre és a szobámba zárkóztam. Nem mehetett el! Nem teheti! Ki fog rám szólni, ha hangosan trappolva megyek le a lépcsőn? Ki fog betegen nekem finom teát készíteni? Ki lesz az aki segíteni fog minden anyai teendőkbe? És legfőképp ki lesz ott mellettem Emma anyák napi műsorán? Még nem állok készen egyedül a padlón állni még kell egy segítő kéz aki biztonságosan tart, hogy ne essek el. Késő, elestem!
Az éjjeli szekrényem fiókjából elővettem azt a gyűrűt amit abba a dobozba volt amibe a levelet adta át nekem anya. Erre a gyűrűre emlékszem ez a családunk ereklyéje vagyis ezt a gyűrűt adta apa anyának ez az eljegyzési gyűrűjük. És anya rám hagyta, hogy majd adjam tovább Emmának. Anya... kinek fogom én már ezt mondani? És Emma kinek fogja mondani azt, hogy nagymama? Elvesztettem az anyámat, a teremtőmet, a támaszomat és a lelkemet.
Lerogyadoztam a földre és még jobban zokogtam miközben a gyűrűt szorongattam a kezembe. Nem ez nem lehet igaz ez csak egy rossz álom mindjárt arra fogok kelni, hogy Emma rajtam ül és anya nyit be a szobámba nevetve aztán leugrálok Emmával a konyhába ahol anya tevékenykedik és apa meg mormolja az újságot. Igen újra átakarom ezeket élni!
-Hannah? Úristen jól vagy? - hallottam egy hangot és egyenesen rákaptam a tekintettem, de a könnyes szemem miatt alig láttam az illetőt, de amint felhúzott a földről és beszívtam az illatát rájöttem ki Ő. A megmentőm!
Kezeimet a mellkasa köré fontam és az arcom a mellkasába temettem, mert tudtam, hogy a karjaiba biztonságba vagyok. Kezeivel simogatta a hátamat és a fejem búbját megpuszilta megnyugtatáskép, de még ez se segített.
Elhúzottam tőle és hassal az ágyra feküdtem az arcomat belenyomva a párnába.
-Akarsz róla beszélni? - kérdezte és éreztem, hogy besüppedt az ágy. Szóval leült.
-Nem - motyogtam a párnába. -Csak egyedül akarok lenni.
-Az apádnak szüksége van rád neki csak te maradtál már - mondta halkan.
Igaza volt. Apának a legnehezebb mégis önzőn itt hisztizzek.
-Mindjárt lemegyek, de most egyedül szeretnék lenni - mondtam még mindig nem nézve rá.
-Rendben - mondta és felállt az ágyról vagyis gondolom felállt.
Az ajtó kattanása jelentette, hogy elment így a hátamra fordultam és bambán bámultam a plafont. Most mi lesz velünk? Mármint apával, Emmával és velem? Az tény, hogy úgy nem tudunk élni, hogy ne gondolnánk rá!
Behunytam a szemem és felidéztem magamba azt a napot amikor kiderült, hogy terhes vagyok:
"Sietős léptekkel hagytam el ezt a mocsok helyet amit mások kórháznak hívnak. Utálom a kórházakat olyan nyomasztóak! Elfutottam a kocsimig és gyorsan bepattantam az anyós ülésre és csak meredtem magam elé. Lesz egy gyerekem! Lesz egy gyerekem Louis Tomlinsontól a volt barátomtól akit még mai napig nem tudok elfelejteni. Azon az éjszakán amikor ez a kis apróság fogant akkor épp vitatkoztunk és a végére csak azt vettük észre, hogy már nem vitatkozunk. Másnapra viszont szakítottunk és azóta nem láttam. És most itt ülők a kocsimba és fogom a hasamat ahol egy élet növekszik bennem. Ha a szüleim megtudják tuti kitekerik a nyakam!
A szüleim basszus... apa biztos felakarja majd keresni Louist, hogy megverve azért, mert a szarba hagyott miközben Ő tisztába se van azzal, hogy terhes vagyok és a védekezés meg mindkettőnk hibája szóval apa nem lehet mérges Louisra. Bár nem tudok apa logikával gondolkozni. Remélem azért anya megértőbb lesz bár Ő mindig megértőbb Ő az aki lenyugtatja apát is meg engem is a krízis helyzetekbe.
Elindítottam az autómat és egyenesen haza vettem az irányt. Direkt lassan mentem, de szerencsémre egyetlen egy piros lámpánál se kellet megállnom. Ilyen az én szerencsém! Így egész hamar hazaértem. Remek.
Kiszálltam az autóból amit egyből le is zártam és elindultam az ajtó felé ahol már a végzetem vár. Csendesen benyitottam, de mégse lehettem nagyon csendes, mert az ajtóba már anya és apa várt. Becsuktam magam mögött az ajtót és a szemükbe néztem. Apa karba tett kézzel állt előttem és a szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, de várja a mondanivalóm. Anya a konyharuhával a kezébe elég nyugodtan állt és a szemébe a kíváncsiságot véltem felfedezni. Akkor essünk neki!
-Mi volt? - kérdezte anya mosolyogva.
-Én... terhes... vagyok - dadogtam.
-Hogy mi? - kérdezte ledöbbenve apa.
-Jaj kicsim gratulálok - ölel magához anya. -Unokám lesz!
Hát nem ezt vártam, de örülök, hogy anya is örül. Már csak apa hiányzik.
-Kitől? - kérdezte apa.
-Louis - motyogtam halkan.
-Micsoda? - kerekedett ki mindkét ősöm szeme.
-Hogy lehettek ekkora felelőtlenek - morogta apa.
-Drágám fiatalok - csitította anya apát. -Inkább örülj, hogy unokánk lesz!
-Örülök meg minden, de még van egy kérdésem - sóhajtott apa. -Elmondod neki?
-Nem vagyis nem tudom már. Hiszem már a reptéren van és Londonba utazik - mondtam kicsit letörten.
-Ha sietsz eléred - mosolygott anya.
-De... - kezdtem.
-Semmi,de! Egy férfinek az a álma, hogy gyereke szülessen és tudnia kell róla hidd el utána minden megváltozik amit megtudja a hírt - mosolygott apa. -Tudod mit elviszlek, hogy ne vezess terhesen!
Hirtelen az ajtó vágódott ki és majd nem eltalálta a hátamat, ha nem húzom el időbe.
-Hello krumplik - kiabált Lexy a legjobb barátnőm.
-Terhes vagyok - fordulok felé.
-Wao miről maradtam le? - lepődött meg.
-Elmeséli,ha kiviszed a reptére - mondta apa.
-Reptér? Azt a hova megyünk? - mosolygott tovább Lexy.
-Na, de sicc nem értek oda - mondta anya mosolyogva.
Beültem a kocsimba csak most az anyósülésre és Lexy ült a vezetőülésbe amit igazából utálok, mert úgy vezet, mint egy állat. Félek amikor Ő vezet!
Az út közben mindent elmeséltem neki, de azon nem lepődött meg, hogy Louistól van a gyerek sőt örült is neki. Már elkezdte felsorolni a baba neveket és azt is eldöntötte, hogy Ő lesz a keresztanyja jó mondjuk ez alap, de Ő döntötte el.
Amint odaértünk kitessékelt a kocsiból.
-Fuss - kiabálta Lexy.
Neki iramodtam és rögtön megkerestem azt a kaput ami London felé megy. Igaz, hogy kisebb veszekedésem a pult mögötti nővel kicsit feltartott, de amint elmondtam neki félig a történetet megértően beengedett és utána már csak a szerencsémen múlott. [író megj.: Itt még Hannahék Doncastherbe laktak és később költöztek fel Londonba.]
Amikor odaértem már csak az anyukája állt ott kisírt szemekkel.
-Louis? - kérdeztem amikor odaértem. Az ablak felé bökött ahol éppen szállt fel a gép.
Az ablakhoz sétáltam és neki döntöttem a fejemet az üvegnek és hasammal meg fogtam a pocakom ami még alig látszik.
-Én megpróbáltam - motyogtam halkan. -De a sors nem akarta, hogy megismerd az apukád!
Jayel visszasétáltam a kocsiig ahol elbúcsúztunk így én is bepattantam az autóból ahol Lexy már rögtön bombázott a kérdéseivel mire én megráztam a fejem és egész úton nem szólaltam meg. Amint haza érkeztünk kipattantam a kocsiból és sietős léptekkel indultam az ajtó felé onnan is rögtön fel a szobámba. Magamra zártam az ajtót és ledőltem az ágyamra. Mekkora buta liba vagy Hannah Walker!
-Jól vagy, kicsim? - kukucskált be az ajtón anya.
-Nem - motyogtam és felültem az ágyamra.
Anya leguggolt elém és a kezét a térdemre helyezte.
-Nem sikerült? - kérdezte mire megráztam a fejem. -Semmibaj kincsem lesz még alkalmad rá.
-De mi van akkor, ha ez egy jel? Egy jel arra, hogy Louisnak nem kéne elmondanom - mondtam.
-Egyszer el kell neki mondanod - mondta.
-De én nem akarom! És nem akarok gyereket se hisz csak kicseszek ezzel a gyerekkel - mondtam szipogva.
-Oh szóval itt van a róka elásva - ült fel mellém az ágyra. -Félsz az anyaságtól.
-Igen félek, mert te és apa rendesen felnevelt, de én csak elrontanám ennek a babának az életét. Pocsék anya lennék neki - mondtam szipogva.
-Sose leszel neki pocsék anya. Igen lesznek hibáid, de Ő szeretni fog téged ahogy te szeretsz engem - simította meg a karom. -És mi itt leszünk melletted, hogy segítsünk neked, mint nagyszülők sőt Lexy is itt lesz neked, mint keresztanyja. Ez a gyerek örülhet, hogy te leszel az anyukája
-Köszönöm anya - mondtam és megöleltem. -Szeretlek!
-Én is szeretlek angyalkám - puszilta meg a fejem búbját. -Viszont el kell költöznünk.
-Mi miért? - kerekedett ki a szemem.
-Apád munkája miatt - mondta szomorúan, mert imádtuk ezt a házat. -Haragszol? Tudom, hogy imádod ezt a házat!
-Rád és apára sose tudok haragudni - mosolyogtam rá. -Örökké szeretni foglak titeket!
-Mi is kincsem - mosolygott rám."
Felpattantam az ágyon. Emlékszem erre a nap minden kis zeg-zúgára és emlékszem még az ehhez hasonló napokra is. Ha anya nem lett volna akkor Emma se lenne. Ha anya nem tart nekem az nap egy gyönyörű beszédet akkor most valószínűleg a szobámba begubózva feküdnék Emma nélkül és a többiek nélkül.
Felálltam az ágyról és egyenesen lerohantam a nappaliba ahol érdeklődő tekintettek fogadtak. Apa felállt a helyéről és egyenesen a karjaiba rohantam. Most már csak Ő van nekem és szüksége van rám ahogy nekem is szükségem van rá.
-Szükségem van rád - suttogtam.
-Mindig veled leszek kicsim - mondta halkan.
-Szeretlek - mosolyogtam rá kisírt szemekkel.
-Én is szeretlek - mondta és egy puszit hintett a homlokomra. -És örökké velünk marad a szívünkbe.
-Ez a gyerek tud valamit - szólalt meg Zayn.
-Louis megkérdőjelezem, hogy ez a tiéd - mondta Pezz egy mosolyt villantva a büszke apukára.
-Miért? Okos, mint az apja - húzta ki magát mosolyogva Louis mire mindannyian elnevettük magunkat.
-És gyönyörű, mint az anyukája - mondta apa mosolyogva mire ránéztem.
-Na ez igaz - mondtam mosolyogva és újra édesapám ölelő karjai közé bújtam. Apa a nehéz fejét az én fejemre helyezte és onnan figyeltük a többieket. Tényleg be se mutattam apának a bandát... elhúzódtam tőle és a többiek felé intettem. -Liam Payne, Sophia Smith, Perrie Edwards, Zayn Malik, Niall Horan, Harry Styles és Louist már ismered.
-Ööö... már mindegyiket ismerem mivel amíg fenn voltál megtörtént a bemutatkozás - mondta mosolyogva apa mire én a fejemre csaptam.
-Akkor inkább semmit se mondtam - mondtam a fejemet fogva.
-Semmibaj kicsim akkor bizonyult benned az igazság, hogy örökké elment és természetes volt, hogy így reagáltál - mondta apa megsimítva a karom.
-Ne... ezt ne! Anya örökké velünk marad csak... Csak nem tudom megfogalmazni, hogy most hol van, de itt van - mondtam és éreztem ahogy az arcomon újból lefolyik egy könnycsepp.
-Igazad van - húzott magához és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
Még pár percig csak apa ölelő karjaiba nyugodtam meg aztán csak elhúzódtam tőle és megtöröltem a szemem aztán magamra erőltettem egy mosolyt és Emmához léptem. Felvettem és elhelyeztem a karomba a kislányt aki elkezdte az arcomat tanulmányozni.
Leültünk mindannyian a kanapéra vagyis aki elfért ott, mert valakik a fotelbe telepedtek le. Emmát elhelyeztem az ölembe, de izgett-mozgott, mint egy kis sajt kukac így játszottam vele, hogy halljam azt az édes kis nevetést.
-Amúgy még valamit meg kéne beszélnünk - köszörülte meg mellettem apa a torkát mire felé kaptam a fejem és Emma átmászott az ölébe. -A temetést.
A kórházon kívül a másik hely amit utálok na az a temető és mivel a temetőt utálom akkor a temetést se szeretem. Nyolc évesen voltam elsőként temetésen és annyira rosszul érintett papa halála, hogy emiatt pszichológushoz kellet járnom pár évig.
-Mikor lesz? - kérdeztem nyugodtan.
-Szombaton már megbeszéltem mindenkivel a családból - mondta miközben Emma köröket rajzolt az arcára és kuncogott.
Vagyis holnapután mivel ma csütörtök van. Két napom van rá, hogy felkészüljek rá és elbúcsúzzak anyától. És szembe kell néznem még a rokonokkal is akiknek rögtön ez első kérdése az lesz, hogy jól vagyok-e és, hogy hogyan viselem ezt az egészet. Nem szeretek ezekre a kérdésekre válaszolni, mert nincs jó válasz rá hisz, ha azt mondom jól vagyok azt senki se hiszi el és, ha az ellenkezőjét mondom akkor meg elkezdenek sajnálni amitől megint nem lesz jobb a dolog.
-Rendben - nyeltem egy nagyot elrejtve ezzel a könnyeimet. -Apa itt alszol?
-Nem. Én... otthon alszok - mondta nehezen.
-Nem, apa te itt alszol - mondtam határozottan.
-Miért? - kérdezte.
-Mert tudom milyen nehéz neked és mégis haza akarnál menni abba a szobába ahol anyával aludtál. Nem, nem mész haza - magyaráztam el.
-Ezt azért ne te döntsd el csillagom különben se tiéd a ház és nincs egy szabad szoba se - mondta mosolyogva.
-Fiúk? - fordultam a többiek felé.
-Felőlünk oké - mondta Liam mosolyogva.
-Igaza van a lányának Mr.Walker tényleg jobb lenne, ha ma itt aludna - mondta Louis.
-És az én szobámba alszol - mondtam apának mosolyogva.
-És te hol alszol? - kérdezte oldalra fordítva a fejét apa.
-Majd Emma szobájába, vagy itt a kanapén, de az mindegy én hol alszok - legyintek a kezemmel.
-Nem akarlak kitúrni - mondta apa miközben Emma ugrált az ölébe.
-Nem tűrsz ki - mosolygok rá.
-Köszönöm angyalkám - mosolyog rám aztán a fiúk felé fordul. -Nektek is köszönöm.
A nap további részébe apa és én próbáltuk a legkevesebbszer sírni így mindig Emma közelébe voltunk, mert Ő megmosolyogtatott mindkettőnket, de amikor lefektettem aludni akkor meg próbáltunk nem azon gondolkozni, hogy nincs többé, hanem inkább beszélgettünk másról. A másról az konkrétan rólam szól és Emmáról, és persze Louisról szólt. Apa mindenre kíváncsi volt kicsit, mintha átvette volna anya szerepét, de jó volt látni apát mosolyogni és én is próbáltam mosolyogni.
Amikor beszélget az ember és nevetgél akkor mindig gyorsabban megy az idő így amikor Emma felkelt már nem sokára a vacsorához kellet készülni mivel szerencsére sokat aludt a kis manó. Így megcsináltam a vacsorát a kis társaságnak ami most sima szendvicsek voltak különböző szalámikkal és zöldséggel. Niall volt az első aki belekezdett a lakmározásba és miután Emmát is belehelyeztem a székébe és a tányérjára tettem a szendvicset Ő is elkezdte Niall után a lakmározást és csak utána kezdtük el mi. Miután befejeztük a vacsorát Pezz felajánlotta, hogy mosogat így a fiúk elvitték fürödni Emmát. Én addig bekísértem apát a szobámba és megmutattam neki a fürdőm és kifutottam a kocsihoz, hogy behozzam apa utazó táskáját.
-Köszönöm drágám nagyon sokat segítesz amit meg se érdemlek - mondta mosolyogva apa.
-De megérdemled és most már csak te vagy nekem akire most szükségem van - mosolygok rá.
-Bevallom nekem is szükségem van rád - mondta mosolyogva apa és magához húzott.
-De most pihenj - mosolyogtam fel rá és egy puszit nyomtam borostás arcára. -Jó éjt apa.
-Minden rendben lesz kicsim - mondta mosolyogva és egy puszit nyomott a fejemre. -Jó éjt kicsim!
Kimentem a szobából, hogy nyugodtan elmenjen fürödni és utána pihenjen, de mielőtt kimentem visszanéztem az ajtóból és láttam mennyire feszült és szomorú. Sóhajtottam és kiléptem a szobából, de mielőtt becsuktam volna rám szólt, hogy ne, mert még jó éjt akar kívánni az unokájától. Rámosolyogtam még utoljára elindultam a lépcső felé, de hirtelen megtorpantam a közös fürdőszoba előtt ahol hangokat hallottam így muszáj volt benéznem. Félig kinyitottam az ajtót és már akkor csurgott felém a víz.
-Okés ki fürdetett kit? - kérdeztem mosolyogva az ajtót ölelve.
-Emma megfürdet minket - mondta Niall egy habbal a fején.
-Pedig mi mondtuk neki, hogy most Ő fürdik, de nem vette a lapot - mondta Louis csurom vizesen.
-Egy 2 éves átvette az irányítást öt felnőtt férfi felett ez elég érdekesen hangzik - kuncogtam mire előkaptam a telefonom és rögtön be is léptem a fényképezőgép menübe. -Mondjátok azt, hogy dinkák vagytok!
Lefotóztam az öt szerencsétlent és a kis áldozatot aki a kádba ülve pancsolt mosolyogva míg az öt dinka a kád mellett ült ruhába, de csurom vizesen. El is mentettem a többi képhez és újra eltettem a mobilom a zsebembe.
-Kell segítség, vagy megoldjátok? - kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Á meg vagyunk ennél rosszabb már nem lehet - legyintett Zayn és próbált felállni.
-Okés, ha kell valami kiáltsatok - mondtam mosolyogva és magukra hagytam.
Már a lépcsőn mentem le amikor kiáltást hallatom a fürdőből, de utána meg Liam kiabálta, hogy jól vannak én meg nyugodtan, de nevetve mentem tovább a lépcsőn. A nappaliba már a kanapé meg volt ágyazva valaki gondolom gondolt rám és az a valaki a legjobb barátnőm.
-Lexy megágyazott neked - szólalt meg mögöttem Pezz mire összerezzentem. -Bocsi.
-Semmibaj - mosolyogtam rá. -De nem értem. Lexy? Emlékszik rám?
-Nem, de Ő is hallotta a mai nap cselekvését és megsajnált - mosolygott rám. -Hidd el újra visszakapja az emlékeit Lexy.
-Remélem, de Ő most hol van? - kérdeztem.
-Harry szobájába gondolom fürdik és alszik - mondta.
-Az Ő szobájába lakik most? - döntöttem oldalra a fejem.
-Lexy benne bízik meg a legjobban most Harry áll hozzá a legközelebb - mosolygott Pezz.
-Akkor Harry azért boldog, mert legalább van egy nőnemű az ágya másik felén - kuncogtam.
-Ja lehet - mosolygott, de hirtelen elkomorodott. -Amúgy te jól vagy?
-Pezz ezt ne... Kérlek - kértem könyörögve.
-Miért nem mondtad el előbb? - kérdezte.
-Mert nem lett volna jobb csak sajnáltatok volna amivel semmi se lesz jobb. Jobb volt így ahogy volt amíg nem tudtátok - mondtam.
-Jaj te, ha Dani itt lenne leszidna és nekem is ahhoz lenne kedvem most, de nem teszem, mert most nem vagy abba a lelkiállapotba hisz hiába mutatod, hogy jól vagy nem hiszem el - mondta.
-Igazad van nem vagyok jól! De apa miatt és Emma miatt, és persze miattatok jól leszek hisz anya is ezt akarná - motyogtam.
-Mi mindig melletted leszünk - mondta és átölelt.
-Köszönöm, hogy mellettem vagy - mondtam.
-A legjobb barátnőm vagy ez a minimum - mosolygott. -Na, de pihenj egy kicsit. Jó éjt Hannah!
-Jó éjt Pezz és ne hangosan - kuncogtam mire mosolyogva megforgatta a szemeit. Komolyan rosszabb leszek, mint Harry.
Elmentem a lenti fürdőszobába ahol egyből lekapkodtam magamról a ruháim és a tus alá álltam. A bőrömet égette a meleg víz így a meleg vízhez megnyitottam egy kis hideget így langyos víz folyt végig a bőrömön ami már sokkal jobban tetszett. Megmostam a hajamat és minden testrészemet jó alaposan átmostam aztán elzártam a vizet és kiléptem a kabinból, de gyorsan magamra csavartam a törölközőt. A másik törölközőt a hajamra csavartam és úgy álltam be a tükör elé. Szörnyű látványt mutattam. Körbe néztem és akkor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem lehozni a pizsamám így a szárító tetején megláttam egy hosszú pólót és azt kaptam magamra. A tiszta ruhák között még megakadt a szemem egy bokszeren amit fogalmam sincs kié, de megtetszett hisz nyulak és répák voltak rajta. Louisé. Azt is felkaptam magamra. Megtöröltem a hajamat aztán szépen kifésültem a vizes, kócos lóboncom és mielőtt újra belenéztem volna a tükörbe kirohantam a fürdőből.
Elfeküdtem a kanapén nyakig betakarózva és csak bámultam a plafont. Anya miért hagytál itt minket? Miért? Még nem állunk rá készen, hogy nélküled éljünk hisz szükségünk van rád! Szüksége van rád apának, nekem és a kis Emmának is. Kérlek mond azt, hogy ez csak egy vicc és még élsz. Kérlek mond azt! Mindig a jó emberek mennek el és a rosszak maradnak. De miért? Miért csak a jó embereket viszi el a Sors? Miért jó ez neki? Miért? Ezernyi kérdés cikázott a fejembe és minden anyához vezetett. Rettenetesen hiányzik.
Amikor láttam, hogy az emeleti villany le van kapcsolva akkor tudtam, hogy már mindenki alszik. Vagyis gondolom. Felkeltem a kanapéról és az emelet felé vettem az irányt. Óvatosan lépkedtem a vak sötétbe. A vak sötétbe elvezettem magam a szobámig ahova csak bekukucskáltam és apa már horkolt így békén hagytam. Utána megkerestem Emma ajtaját ami nem volt nehéz, mert az ajtajára egy nagy maci van téve így hamar oda találtam. Bekukucskáltam és kicsit beljebb is mentem, hogy meglessem a kiságyba az édesdeden alvó kislányom. Lassan kinövi a kiságyat is a kis manó. Egy puszit nyomtam a homlokára és kisétáltam a szobából, de az ajtóba véletlen egy mellkasnak ütköztem. Felnéztem a támadómra és sötétbe világító kék szemei árulták el ki Ő.
-Louis? Miért nem alszol? - suttogtam és kitessékeltem a szobából.
-Emmát szeretem volna ellenőrizni - suttogta. -A kérdés te miért nem alszol?
-Feljöttem megnézni apát és Emmát - mondtam halkan. -Menj aludni, Louis!
-Előbb te - mondta halkan.
-Ne vitatkozz - morogtam suttogva.
-Aludnod kell - mondta.
-Neked is - mondtam.
-Ha te nem mész... - kezdte el és hirtelen felkapott a karjaiba, de nem a lépcső felé vitt pedig én a nappaliba alszok.
A szobájába vitt ahol még égett a villany így teljesen jól láttam Louist. Kócos haj, fehér póló és szürke gatya. Még így is szexi!
-Jó a felsőd - mosolygott rám miközben letett az ágyra. -És az a én bokszerem? A kedvencem!
-Bocsi elfelejtettem levinni a pizsim és a szárítón ezt találtam - mondtam a takaróval játszva. -Na, de én a nappaliba alszom.
-Ott nem lehet jót aludni és különben is elférsz az ágyamon - mosolygott rám.
-De... - kezdtem volna mire az ujját a számra tette. Belenéztem a gyönyörű szép kék íriszeibe és csak bámultam míg a szemem lejjebb tévedt az ajkaira.
-Ne veszekedj jobb lesz itt legalább nem lesz hát fájásod - mondta még mindig mosolyogva. Ellépett tőlem így az ujjai eltűntek az ajkamról és lekapcsolta a villanyt aztán Ő is befeküdt mellém az ágyba. Magát is meg engem is betakarta én meg csak lefeküdtem a párnára.
-Köszönöm - fordultam felé.
-Ugyan mit? - kérdezte.
-Hogy figyelsz rám - mondtam.
-Ez a dolgom hisz a lányom anyja vagy - mondta és még így is láttam ahogy elmosolyodott. -Jó éjt Hannah!
-Jó éjt Louis - mondtam és egy puszit nyomtam az arcára és nyakamig felhúztam a takarót és behunytam a szemem.
***
Álmosan dörzsöltem meg a szemeimet és óvatosan nyitottam fel Őket amikor hirtelen szinte kipattantak amikor Louis arcát láttam közel magamhoz. A mellkasán feküdtem és egész jókat aludhattam rajta. Tudtam, hogy nem kellet volna mellette aludnom.
-Mit csináltok? - szólalt meg mögöttem egy cincogó lágy hang. A hang felé irányítottam a fejem és az ágy végébe ült Emma mosolyogva. A kis szőke haja kócos volt és még pizsibe volt szóval most kelt ki, de egy kérdés mereng bennem; ki vette ki a kiságyból?
-Prücsök - ültem fel ágyra és az ölembe húztam a kislányt. -Kivett ki a kiságyból?
-Senki - mosolygott. Micsoda? Mi? Mi van? Én tegnap említettem magamba, hogy kifogja nőni a kiságyat, de arra nem gondoltam, hogy másnapra már kimászik egyedül.
-És jól vagy manó? - kérdeztem kétségbe esve és minden kis testrészét rendesen átvizsgáltam míg Ő csak kuncogott. Hát pedig ez nem vicc bármi baja eshetett volna erre Ő csak kimászik mi lett volna, ha kibukik a kiságyból és senki se veszi észre, mert senkinek nem szólt, hogy ki akar jönni. -Prücsök nem szabad egyedül kimászni a kiságyból bajod is eshetett volna!
-Rendben - rázta a fejét mosolyogva.
-Jaj te anya sose tud rád haragudni - öleltem magamhoz és egy nagy cuppanós puszit nyomta az arcára. -És most keltsd fel apát is és rá is hozd a frászt.
Átültettem Louis hasára és Emma elkezdte simogatni apukája arcát aztán közelebb hajolt hozzá és megharapta az orrát. Louisnak felpattantak a szemei és egyből felült.
-Emma? Mit keresel itt? Ki vett ki? - tért magához Louis.
-Senki nem vette ki kimászott - mondtam. -De nyugi már átnéztem a testrészeit és kutya baja, de leszidtam.
-Oh hála az égnek - sóhajtott Louis és a kis szőkeségre meredtem. -Emma ma nagyon rossz kislány volt.
-Nem - tiltakozott a kislány.
-Nem? - kérdezte Louis.
-Nem - mondta újra mosolyogva.
Louis magához húzta Emmát és feldobta a levegőbe aztán halálra csikizte szegény kislányt. Louis felfedte Emma kis pocakját és egy hatalmasat belefújt mire a kislány egyre hangosabban nevetgélt.
Amikor befejezték a harcot Emma elkényelmesedett az ágyba köztem és Louist közt.
-Kell egy új ágy neki - sóhajtottam.
-Megrendelem - vágta rá.
-Új ágy? Nem kell - motyogta Emma a fejét rázva.
-De bizony kell - mosolygok rá mire a kislány összefonta a kezeit és durcásan nézett ránk. Magamhoz húztam a kis durcit és a buksijára egy puszit nyomtam.
-Éhes vagyok - mondta Louis mire Emma is bólintott.
-Megyek - mondtam és felálltam az ágyról és elindultam az ajtó irányába. Mielőtt kiléptem volna hátrapillantottam és a két Tomlinson csak lazsált az ágyba mire csak rájuk mosolyogtam és kiléptem a szobából és pont akkor lépett ki a másik szobából Harry és Lexy.
-Csini a pizsid - kuncogott Harry. -Vad éjszaka volt?
-Neked is jó reggelt Styles - mosolygok rá.
-Neked is jó reggelt Styles - mosolygok rá.
-Te neked nem a nappaliba kellet volna aludnod? - szólalt meg Lexy.
-De csak a kanapé túl kényelmetlen volt és Louis ragaszkodott hozzá, hogy aludjak a szobájába - mondtam a lehető leghihetőbb alibi ami mondhatni igaz is csak a részletekbe ne menjünk bele.
-Értem - bólintott Lexy.
Lesétáltunk némán a lépcsőn és én egyből a konyhába indultam ahol már Liam épp ügyködött valamin.
-Rossz nézni amit csinálsz - dőlök neki az ajtó félfának mosolyogva.
-Azt mondod rossz szakács vagyok? - fordul felém.
-Eszembe sincs, de a palacsinta sütő nem áll jól a kezedbe a kötény jobban mutatna - mosolygok rá és elveszem tőle a palacsinta sütőt. -Teríts meg és szólj mindenkinek kész a reggeli! Kérlek.
Liam kivette pont annyi tányért amennyien vagyunk és vitt magával villákat is bár azért odaszóltam neki, hogy óvatosan, de a fülén ült. Amire megsütöttem az össze palacsintát és kivettem az éhes társasághoz mindenki már az asztalnál ült és várta a reggelit. Elsőnek is Emmának szedtem akinek kentem rá egy kis dzsemet és utána a többiek szolgálták ki magukat. Leültem apa mellé és rámosolyogtam.
-Hogy aludtál? - fordultam felé.
-Jól a körülményekhez képest - erőltettet magára egy mosolyt mire én átöleltem.
-Minden rendben lesz apa - nyomtam egy puszit az arcára és hagytam reggelizni.
Én is ettem egy-két palacsintát na jó igazából csak kettőt ettem, de azért ettem. Amikor kész lettem és láttam Emma is befalta a reggelit megtöröltem a maszatos száját aztán kiemeltem a helyéről és a többiektől elnézést kérve felmentünk a szobájába. Letettem a földre a kislányt aki egyből a játékait húzta elő míg én a szekrényébe kotorásztam. Amikor kivettem a szekrényből a ruhákat leguggoltam Emmához és levettem róla a pizsijét és a kiságyba dobtam aztán ráadtam a mostani ruháját. Már majd nem kész volt már csak a pulcsi lett volna mikor kivette a kezemből.
-Majd én - mondta.
-Rendben - mondtam és leültem a földre elé.
Emma megpróbálta felvenni eléggé sikertelenül, de olyan édes volt ahogy próbálkozott. Az egyik keze a helyén volt viszont a másik a feje mellett volt. Aranyosan nézett rám és várta, hogy segítsek.
-Segíts - kérte.
Segítettem neki a pulcsiba és amint felvette kihúzta magát és hátra dobta az összekötött szőke haját és kiment a szobából. Csak mosolyogtam rajta és én is átmentem az én szobámba. Kiválogattam valami jó szettet mára. A felsőt még anyával vettük így imádom ezt a felsőmet. Amikor felvettem a ruhát bementem a fürdőbe és kifésültem szőke lóboncom és a virág mintás hajpántot illesztettem bele a hajamba. Megmostam az arcomat és a fogamat aztán még egy utolsó pillantást vetettem magamra és elhagytam a fürdőszobát. Megkerestem azt a gyűrűt amit anyától kaptam és felhelyeztem a gyűrűs ujjamra. Amikor kész lettem megfogtam Louis felsőjét és bokszerjét, és elindultam a szobája felé.
Amikor épp kinyitottam az ajtót épp húzta le magáról a pizsama felsőt így megláttam a kidolgozott mellkasát amit oly rég nem láttam már. Zavaromba a kezemet a szememre emeltem.
-Csak a cuccaidat hoztam át - mondtam zavartan.
-Ne légy már zavarba - kuncogott. -Már láttál pucéran is.
-Jó,de akkor is - motyogtam és elvette tőlem a ruháit.
-És én is láttalak már téged meztelen - mondta Louis és elvette a kezem a szememről így megláttam mosolygós arcát. -Különben is az éjszaka ezen a mellkason elég jót aludtál.
-Kényelmes párnák - mosolyogtam rá.
-Ha kell többször használhatod - lépett hozzám még közelebb mire összeszorult a gyomrom.
-Louis - tettem a kezem a mellkasára és éreztem a mellkasán dübörgő szíve ritmusát.
Hirtelen ajkait az ajkaimon éreztem, de ez túl hamar véget ért, mint egy rendes csók. Csak egy puszit hintett telt ajkai az én ajkaimra és amikor visszaállt az eredeti helyére rám mosolygott én meg álltam ott ledöbbenve. Louis elfordult és az ágyához ment ahol ki volt téve egy póló amit áthúzott a feje felett így már el is tűnt a gyönyörű látvány. Visszatérve az előbbire cselekedetre még mindig nem értem. Nem csókolt meg - aminek örülnöm kéne -, de mégse tűnt ártatlan szájra puszinak ez az egész dolog.
-Azt hiszem én megyek - makogtam.
-Én érek le előbb - futott el mellettem nevetve Louis.
Okés Őt nem annyira érdekli ez az előbbi puszis jelenet. Örülök neki, hogy Ő ilyen jól kezeli a helyzetet!
Kiléptem a szobából és épp akkor lépett ki a saját szobájából Emma.
-Hol a mami? - nézett fel rám ártatlan arc kifejezéssel.
Leguggoltam mellé és megsimítottam a kis arcát ahonnan kicsordult egy könnycsepp. Szegénykém most mit is kéne neki mondanom?
-A mami... -kezdtem el, de hirtelen több szó nem jött ki a számon ahogy néztem az ártatlan kislányt aki semmit se ért. Magamhoz öleltem és legördült az első könnycsepp a szememből. Simogattam Emma kis szőke haját amikor eltávolodott tőlem és oldalra döntötte a kis fejét.
-Miért sír? - kérdezte édes hangon.[helyesen:Miért sírsz? De most egy 2 éves fejével gondolkoztam]
-A sírás jó angyalom - mosolygok rá. -Na, de menj játszani már biztos várnak.
-Te is - nyújtott felém a kis kezét amit azonnal elfogadtam.
Lesétáltunk a nappaliba persze közben Emma énekelt a Sétáltunk,sétáltunk c. dalt így egy-egy alkalomkor lekellet ülnöm. Amint beértünk a nappaliba Louis árgus szemekkel bámult rám aztán elvette a tekintetét rólam és a kislányára figyelt. Ott hagytam a kis csapatot és kimentem a kertbe sétálni. Levegőre van szükségem. És egyedüllétre. Tudom egyedül lenni nyomasztó és az életemet nem tudom elképzelni egyedül, de most akkor is csak azt súgja a szívem, hogy nekem egyedül kell lennem ki kell szellőztetnem a fejem.
Leültem a hintaágyba és a lábammal kicsit meglöktem és csak bámultam magam elé. Most szinte minden összedőlt körülöttem és én leszek a következő aki csak úgy eldől majd, mint egy krumplis zsák. Egy nagy krumplis zsák. De vajon ki fog újra talpra állítani? Ki lesz mellettem? Vagy inkább kik lesznek mellettem? Mindig azt mondogattam egy egyedül fogok meghalni vagyis inkább 9 macskával és 10 kutyával, mert az állatok voltak mindig is a legjobb barátaim, de Ők is elmentek. Aztán jött Lexy és értelmet leltem a legjobb barátnő kifejezésre, de most Ő sincs velem. Amikor Louis jött az életembe akkor azt hittem örökké vele leszek mármint úgy örökké, hogy a házunk teraszán fogunk ülni 80 évesen és kártyázni fogunk azt hittem örökké együtt leszünk. Mostanra rájöttem semmi se tart örökké. Magányosan kezded aztán párba végzed és a legvégére újra magányos leszel. És ugyanez a helyzet mindennel.
Hirtelen egy kezet éreztem a szemem előtt és nem láttam semmit. Már épp sikoltani akartam amikor a számat is befogta az illető. Magatehetetlen lettem. Azt se tudom ki a támadóm, de még segítségért se tudok kiáltani így csak vártam mit fog velem tenni. Megfog ölni? Elfog rabolni? Vagy mi a szöszt akarhat pont tőlem? És a legfontosabb kérdés; ki Ő? Ebbe a pillanatba ellenállhatatlan szükségérzetet éreztem a szívembe Louis iránt. Azt akartam, hogy Ő itt legyen és megvédjen a támadómtól, de nincs itt. Egyedül vagyok.
Sziasztok életeim!
Hát íme túléltem a múlt hetet és egész jól túléltem kicsit büszke vagyok magamra. Remélem ti is túléltétek és most itt vagytok és olvassátok ezeket a sorokat amiket nektek írtam.:)
Szóval hagytam egy pár elvarratlan szálat. Tudom emiatt szörnyeteg vagyok, de hát na én ilyen vagyok. Már az is elvarratlan száll nálam, hogy Hannahék nem Londonba éltek a kezdetekbe, hanem Doncesterbe laktak. É studom most kérdezitek, hogy ha Hannahék elköltöztek akkor mi a helyzte Lexy szüleivel? Hm ez igen jó kérdés, de egy jó barátság mindenhova követi a másikat. A másik elvarratlan száll ami a következő részbe se fog kiderül az a legvégén van, hogy ki lehet Hannah támadója. Na igen ez annyira fő és titkos dolog, hogy a következő részbe se lesz róla szó. Majd talán egyszer erre is fény derül!:)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat! Imádlak titeket!<3
-Miért sír? - kérdezte édes hangon.[helyesen:Miért sírsz? De most egy 2 éves fejével gondolkoztam]
-A sírás jó angyalom - mosolygok rá. -Na, de menj játszani már biztos várnak.
-Te is - nyújtott felém a kis kezét amit azonnal elfogadtam.
Lesétáltunk a nappaliba persze közben Emma énekelt a Sétáltunk,sétáltunk c. dalt így egy-egy alkalomkor lekellet ülnöm. Amint beértünk a nappaliba Louis árgus szemekkel bámult rám aztán elvette a tekintetét rólam és a kislányára figyelt. Ott hagytam a kis csapatot és kimentem a kertbe sétálni. Levegőre van szükségem. És egyedüllétre. Tudom egyedül lenni nyomasztó és az életemet nem tudom elképzelni egyedül, de most akkor is csak azt súgja a szívem, hogy nekem egyedül kell lennem ki kell szellőztetnem a fejem.
Leültem a hintaágyba és a lábammal kicsit meglöktem és csak bámultam magam elé. Most szinte minden összedőlt körülöttem és én leszek a következő aki csak úgy eldől majd, mint egy krumplis zsák. Egy nagy krumplis zsák. De vajon ki fog újra talpra állítani? Ki lesz mellettem? Vagy inkább kik lesznek mellettem? Mindig azt mondogattam egy egyedül fogok meghalni vagyis inkább 9 macskával és 10 kutyával, mert az állatok voltak mindig is a legjobb barátaim, de Ők is elmentek. Aztán jött Lexy és értelmet leltem a legjobb barátnő kifejezésre, de most Ő sincs velem. Amikor Louis jött az életembe akkor azt hittem örökké vele leszek mármint úgy örökké, hogy a házunk teraszán fogunk ülni 80 évesen és kártyázni fogunk azt hittem örökké együtt leszünk. Mostanra rájöttem semmi se tart örökké. Magányosan kezded aztán párba végzed és a legvégére újra magányos leszel. És ugyanez a helyzet mindennel.
Hirtelen egy kezet éreztem a szemem előtt és nem láttam semmit. Már épp sikoltani akartam amikor a számat is befogta az illető. Magatehetetlen lettem. Azt se tudom ki a támadóm, de még segítségért se tudok kiáltani így csak vártam mit fog velem tenni. Megfog ölni? Elfog rabolni? Vagy mi a szöszt akarhat pont tőlem? És a legfontosabb kérdés; ki Ő? Ebbe a pillanatba ellenállhatatlan szükségérzetet éreztem a szívembe Louis iránt. Azt akartam, hogy Ő itt legyen és megvédjen a támadómtól, de nincs itt. Egyedül vagyok.
Sziasztok életeim!
Hát íme túléltem a múlt hetet és egész jól túléltem kicsit büszke vagyok magamra. Remélem ti is túléltétek és most itt vagytok és olvassátok ezeket a sorokat amiket nektek írtam.:)
Szóval hagytam egy pár elvarratlan szálat. Tudom emiatt szörnyeteg vagyok, de hát na én ilyen vagyok. Már az is elvarratlan száll nálam, hogy Hannahék nem Londonba éltek a kezdetekbe, hanem Doncesterbe laktak. É studom most kérdezitek, hogy ha Hannahék elköltöztek akkor mi a helyzte Lexy szüleivel? Hm ez igen jó kérdés, de egy jó barátság mindenhova követi a másikat. A másik elvarratlan száll ami a következő részbe se fog kiderül az a legvégén van, hogy ki lehet Hannah támadója. Na igen ez annyira fő és titkos dolog, hogy a következő részbe se lesz róla szó. Majd talán egyszer erre is fény derül!:)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat! Imádlak titeket!<3
.gif)
