2014. december 13., szombat

Chapter 7. - Pisis kanapén

Sziasztok bogyók!<3
És igen itt is betudtam hétvégén fejezni az új részt. *ugrálás* :)
Ugye tudjátok az előző '"rész" az nem rész volt, hanem múlt volt, de ez most rész, de még milyen rész. Én miközben olvastam át már sírtam a röhögéstől. Mikre rá nem vesztek ti engem tuti miattatok írok vicces dolgokat a részekbe ti sunyik. :P
Amúgy és épp ma változtattam meg a részhez való képet, mert nem ez lett volna, de ezt megtaláltam és beleszerettem na meg illet a részhez is. Szerintem ez cukibb, mint amit elsőnek akartam.
Sajnálom a késést is meg így mindent, de tudjátok, hogy van ez.:/
Nem húzom tovább a szót...
Jó olvasást! :)

Eva H.xxx

~Louis Tomlinson szemszöge~
Tegnap este nagyon szépen megkértem Hannaht, hogy hadd töltse velem a lányom az éjszakát vagyis hadd aludjon nálam. Persze nem akart belemenni a bezárós dolog után, de aztán Liam segítségével belement így megbeszéltük, hogy reggel jön Emmáért mivel Ő meg Alexandra nem szeretek volna nálunk aludni meg is tudom Őket érteni valamilyen szempontból, hogy nem akarnak nálunk aludni.
Szóval a koncert után elköszöntünk a lányoktól persze Hannah érzékeny búcsút vett kislányától szerintem az első távol töltött éjszakájuk. Emlékszem amikor én töltöttem egy éjszakát távol anyától belehaltam. És amikor látok egy anyukát aki a gyermekétől búcsúzik mindig könnybe lábad a szemem hisz olyan megható dolog. de szerintem nem csak nekem könnyezett be a szemem, hanem a fiúknak is Niall már szinte bőgött, Harry a hajába temette az arcát, Zayn inkább elfordult és háttal lehetett hallani ahogyan szipog szerintem Zayn a legérzékenyebb aztán Liam meg csak a szemét törölgette közben meg mosolygott Ő mindenbe a szépet és a jót látja.
Amint elköszöntünk és Ők el hajtottak utána mi is bepattantunk a kocsiba persze betettem Emmát a gyerek ülésbe amit a másik kocsiból tettünk át. Amíg odaértünk a hotelbe Emma el is aludt így óvatosan felvettem az alvó kislányt az ölembe és úgy vittem fel a szobámig. Az első olyan lány akit ölbe viszek az ágyba ezt fel kell írnom.
Letettem Emmát óvatosan az ágyra persze a felesleges meleg ruházatot levettem róla és egy szál pólóba aludt egy nagyon meleg takaróba bugyolálva. Nagyobb párnákkal biztosítottam az ágy szélét, hogy nehogy leessen róla aztán én is elmentem lezuhanyozni. Most nem igazán foglalkoztam a zuhanyzással így pár perc múlva már egy alsó nadrágba és egy pizsama felsőbe mentem vissza szobába ahol csak a kislány szuszogást lehetett hallani. Befeküdtem én is mellé az ágyba és magamhoz öleltem, mert biztonságba akartam tudni az első gyermekem az én egyetlen kis hercegnőmet aki az én húsom és vérem.
Perceken belül ahogy figyeltem a lányom, hogy mennyire hasonlóság van köztünk engem is elnyomott az álom. Viszont meg kell, hogy mondjam, hogy eléggé alacsonyra tettem a lécet, ha egy 1 évessel vagyok egy ágyba aki a lányom.


-Emma ébreszd fel apucit - hallottam meg egy ismerős hangot aki biztosan Harry vagy Niall lehet.
-Emma csináld már éhen veszek - szólt rá egy másik hang aki már ezer biztos, hogy Niall így az előző Harry volt.
-A kislány nem hülye, mint ti - szólalt meg a harmadik hang vagyis Zayn, mert az Ő hangját ezer közül feltudnám ismerni.
-Furcsa így látni Tommo-t ilyen apásan - szólt közben Liam és lemerem fogadni most mosolyog ahogy ismerem. Mondjuk tényleg fura, hogy 22 éves létemre van egy gyerekem vajon a rajongók mit fognak szólni?
A fiúk elhallgattak, mintha kimentek volna a szobából, de olyan hirtelen lett csönd, hogy nem tudtam elhinni, hogy kimentek és nem piszkálnak tovább Ők nem ilyenek. Viszont fel se akartam kelni, hogy mi folyik körülöttem, de nagyon izgatott a dolog.
Épp tornáztam magam fel amikor megszólalt egy síró hang ami elég közel volt a fülemhez szinte mellettem volt. Kipattantak a szemeim és egyből a hang forrás felé fordult ami az én drágalátos kislányomból jött.  Magamhoz vettem gyermekem, de még az se segített hisz még Emma akkor is kiabálóan sírt.
-Mi a fene van? - rontott be Niall és utána szépen sorba a többiek is beestek.
-Nem hallod sír - morogtam, mint egy hisztis kisfiú.
-Add ide - jött oda hozzám Liam és azon nyomba átvette Emmát, de amint átvette úgy dobta vissza hozzám. -Fúj!
-Mi van? - kérdeztem értetlenül.
-Vannak kis tesóid azt nem veszed észre, hogy beszart a lányod? - kerekedett ki Liam szeme.
-Mindig menekültem amikor becsináltak - fintorogtam és arrébb toltam magamtól a gyermeket.
-Tedd tisztába, mert terjedni fog a bűz! - szólt rám Harry és mindenki egyetértően bólogatott.
-És elmondanátok hogyan? - háborodtam fel. -Segítsetek hisz barátok vagyunk szinte testvérek.
-Akkor csapat munka - motyogta Zayn.
-Hajrá szaros pelus - mosolygott Niall.
-Én megyek és veszek pelust - futottam ki a szobából a tegnapi ruhámat felkapva.
A többiek egyből utánam iramodtak, hogy ez így nem érvényes, mert azt se tudják addig mit csináljanak a gyerekekkel, de én amint felvettem a ruhám megrántottam a vállam és kifutottam a házból.
A fejemre húztam a kapucnim, hogy ne ismerjenek fel és elindultam a legközelebbi boltba. Gyorsan szedtem a lábam, mert azért nem akartam, hogy Niall megegye ki tudja lehet nem reggelizett még és éhes aztán megeszi a szarba hempergő lányomat. Az vicces lenne mondjuk, hogy Niall szart eszik. 
Beértem a boltba és egyből a baba részleghez mentem, de ledöbbentem amikor millió fajta pelenka tekintet rám. És most melyik?
Épp akkor pillantottam meg egy eladót.
-Elnézést segítene? - szólítottam meg.
-Mit szeretne uram? - kérdezte mosolyogva.
-Pelenkát egy gyereknek - mondtam teljesen normálisan.
-Azok ott vannak - mutatott a pelenkák felé és fordult vissza  a feladatához.
-Arra rájöttem, de melyik a legjobb? - kérdeztem újra.
-Hány hónapos a kicsi? - fordult vissza felém.
Az szégyen, ha az apuka nem tudja a gyerekéről, hogy hány hónapos? Egy éve az hány hónap? Vagy mikor is született Emma? Á ez nehéz matek...
-Egy éves - vágtam rá.
-Oh akkor ez a tökéletes - nyomta a kezem az egyik csomag pelenkát. -Bébi étel is kell?
Bébi étel? Minek? Csinálok neki egy sonkás szendvicset azt majd elcsámcsogja annál finomabb étel nincs vagy maximum a McDonaldsba kap egy gyerek menüt.
Bólintottam és a kosaramba rakott vagy 10 fajta bébi ételt.
-Köszönöm a segítséget - mosolyogtam rá.
-Szívesen ez a dolgom - mondta és folytatta az eddig munkáját.
A tele rakott kosárral elindultam a pénztár felé ahol beálltam a sorba és pont szerencsém volt, mert én következtem. Amikor a pénztáros egyesével húzta le a termékeket egyszer-egyszer rám pillantott és furán nézett rám szerintem rájött ki vagyok és nem érti a dolgokat. Remélem azt hiszi, hogy Luxnak vásárolók be, mert még nem akarom tudatni a rajongókkal, hogy van egy lányom aki az exemtől van. A pénztáros mindent alaposan beletett egy zacskóba és felém nyújtotta én azonnal elvettem és a pénztárcába kezdtem el keresgéli a pénz összeget. Amint odaadtam a pénzt intettem neki, hogy visszajárót tartsa meg így ki felé igyekeztem az üzletből. Haza felé már lassabban sétáltam, de sokkal rosszabb volt, mint amikor futok. Ha futok mindig később érek haza és, ha lassan sétálok akkor mindig előbb érek haza. Miért van ez?
Beléptem a házba ami kész csata tér volt és csak gyerek sírást lehetett hallani. Viszont a nappaliba és a konyhába megtaláltam a fiúkat. Niall a hűtőbe próbálta elrejtőzni a zaj elől, Zayn a kanapén feküdte, de a fejét nem lehetett látni a párnától. Harry a klasszikusnál maradt és a kezével fogta be a fülét, és próbált teljesen másra koncentrálni süketként. Liam meg, mint a legérettebb próbálta elhallgattatni a kislányt.
-Megjöttem! - kiáltottam el magam és mindenki felém szegezte a pillantását.
-Tessék - jött oda először hozzám Liam és a kezembe nyomta Emmát.
-Tiéd most Tommo a te lányod - morogta Zayn.
-Olyan, mint te - mondta Niall teli szájjal. Már megint mit zabál?
-Sajnos - bólogatott Harry.
-Jól van na valakinek be kellet vásárolnia most inkább segítsetek pelenkát cserélni - mondtam, és Emmát lefektettem a kanapéra én meg elé ültem. -Szóval, hogy kell?
-Húzd fel a pólót, hogy a pelus látszódjon csak - ült le mellém Liam így én tettem amit mondott.
-És most? - kérdeztem és néztem a pelenkára.
-Vedd le róla - javasolta Zayn.
Elkezdtem levenni róla, de sikertelenül a fiúk csak nevetek a próbálkozásomon.
-Tommo komolyan nem tudsz egy gyerekről levenni egy pelenkát? - nevetett Harry.
-Bocsi, de lányokról le tudom venni egy másodperc alatt a melltartót, de még pelenkával nem volt dolgom - mondtam durcásan.
-Add ide - lökött el Harry és elkezdte levenni róla a pelenkát.
Harry sikeresebbül jártam, mert kiderült, hogy a pelenka két oldalán kellet levenni róla így előtárult a reggelink. Amint megnyílt a pelenka Emma abbahagyta a bőgést és Harry távolodott el, de most mi szerettünk volna sírni. 
-Ezt, hogy fenébe hozta össze? - fogta be az orrát Zayn.
-Lehetetlen, hogy egy ilyen kislány ekkorát csináljon - mondta Niall az orrát fogva.
-Mit adott neki az anyja? - morogtam.
-Lényegtelen srácok most Tommo apuci jön - veregette meg a vállam Liam.
-És ti mind szívesen segítettek nekem, mert a ti kereszt lányotok - mosolyogtam rájuk cinkosul.
Hát igen sikeresen rávettem Őket, hogy segítsenek, de csak segítőként így mindent nekem kellet csinálnom. Minden teljesen jól alakult csak a pelenkákkal volt probléma ja meg persze a hintő porral amit szerintem Niall túlzásba vitt, mert a fél nappali fehér lett mielőtt rosszra gondolnátok a hintő portól.  Ezenkívül más gondunk nem volt, mert már szépen és ügyesen adtuk rá a pelenkát.
-Na látjátok fiúk így kell ezt csinálni - mondtam, és felemeltem a lányomat akiről a pelenka lecsúszott és akkor elkezdett pisilni.
-Ezt te takarítod fel - mondta Zayn.
-Kicsit nagy a pelenka - köhécselt Niall mi egyből rámeredtünk, hogy ezt mi is észrevettük.
Liam elvette a gyereket tőlem és egy pelenkával meg a krémmel elment a fürdőbe és amikor visszajött Emma már felöltözve tapsikolt Liam ölébe.
A nap további részébe Zayn és Niall csinálta az ebédet vagyis szerintem ebből rendelünk majd, de nem akartuk ezt nekik megmondani, hogy rosszul főznek így hagytuk Őket szerencsétlenkedni. Harry a tévét nézte miközben Liam engem felügyelt, hogy takarítom e a pisi foltot a kanapéról eközben a kislányom engem nézett és biztos vagyok benne, hogy magába nevet rajtam.
Amikor végeztem a kanapéval akkor rendeltünk valami kaját, mert a két szakács elégette a kaját ami nem tudom mi akart lenni viszont Emma ételét Liam éppen csinált, de a kislányom már eléggé türelmetlen volt, mert nyöszörgött.
Ekkor kopogtak.
Az ajtóhoz futottam és egyből kitártam az ajtót, de az ajtóba egy nem várt személy várt.
-Eleanor? - kerekedett ki a szemem nem hittem a szememnek, hogy itt van azt hittem nem akar látni.
-Bemehetek? - kérdezte azzal az édes mosolyával.
-Persze gyere csak be - invitáltam beljebb és Ő egyből belépett.
Becsuktam az ajtót és felé fordultam.
-Itt van Emma is a kislányom - mondtam a szemébe.
-És az a kurva is? - támadott le egyből.
-Nem nincs itt Hannah vagyis a lányom anyja - forgattam meg a szemem.
-Akkor okés - mosolygott és az arcomra egy puszit nyomott aztán el is tűnt.
Ez furcsa volt vagyis lehet, hogy csak nekem bár, ha jóban bele gondolok nem volt fura, mert El csak Hannaht nem akarja a közelembe látni, de Emmával nincs baja szerintem hisz imádja a gyerekeket.
Amikor visszamentem a konyhába akkor csak annyit láttam, hogy El leült Emma elé és eteti mindig is tudtam, hogy jó anya lesz Eleanorból, de így az én lányommal elképzelni aki nem is a közös gyerekünk még is cuki.
A fiúkhoz mentek akik a pultnál társalogtak és a két lányt nézték.
-Mizu? - kérdeztem egyből.
-Tommo ez nem tetszik nekem - csóválta a fejét Liam.
-Micsoda? - kérdeztem értetlenül így oldalra billentettem a fejem.
-Eleanor viselkedése - morogta Liam.
-Mert? - kérdeztem újra, mert még mindig nem értettem mi bajuk van a fiúknak.
-Mert teljesen kiakadt Emmán amikor megtudta és most játssza a jó mostoha anyát és, ha ezt látná Hannah szerintem egyből haza vinné Emmát - mondta ki kerek-perec Zayn.
-Csak Hannah miatt akadt ki Emmán, de most Hannah nincs itt így nem lesz baj - mondtam.
-Szerintem akkor is fura - mondta Zayn és mindenki bólogatott kivéve Harry.
-Harry te mit mondasz? - fordultam a göndör srác felé.
-Szerintem teljesen igazad van Lou én ismerem Elt hisz én hoztalak titeket össze szóval teljesen igazad van szerintem csak fél, hogy elveszít téged, de amíg Hannah és El távol van minden oké van - mondta Harry. Végre valaki aki megért!
-Jó mindegy lehet, hogy csak mi vagyunk paranoiásak - mondta a szöszi.
Megrántottam a vállam és elkezdtem nézni a két lányt aki mindennél fontosabb nekem.  Amíg én a két gyönyörű lányt szemléltem addig a fiúk eloszlottak ott hagyva engem egyedül, de cseppet sem érdekelt. Nem értem most mi bajuk lett Eleanorral semmi rosszat nem csinált és még is gyanakodnak rá. Annyira nem értem Őket, hogy most hirtelen mi bajuk!
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki őrült módjára csönget. 
Eleanor felnézett csak legyintettem neki, hogy kinyitom, mert a fiúk épp a tévé előtt döglöttek, mint mindig. Kivéve Niall a konyhába matatott és Liam meg épp takarítani próbált. Szóval rám várt az a kicseszett ajtó. Elsétáltam az ajtóig, de amikor kinyitottam egy mérges anya tigrissel volt dolgom. Basszus most ebből, hogy mászok ki?
-Hol van Emma? - tette fel az első kérdést a kis szőke lány aki most legszívesebben megölne, de így is megöl a szemeivel. Jaj nekem!
Most mondjam azt, hogy épp az ellenségével van a lánya? Ez lenne az igazság, de ha ezt mondom akkor most látom utoljára a lányom.
-Hol van a lányom? - lépett beljebb, de én még mindig előtte álltam így egyre kellemetlenebb volt, hogy a mellkasomhoz simul a volt barátnőm.
-A barátnőmmel eszik - motyogtam alig hallhatóan.
-Eleanor itt van? - mondta dühösen, és engem félre lökve indult a konyhába.
Ilyenkor legszívesebben nyugodtan besétálnék a konyhába és nézném a csaj bunyót, de most épp a gyerekem anyjáról és a barátnőmről van szó így befutottam a konyhába és épp időbe fogtam be Hannah száját, mert nem hiszem, hogy épp köszönni akart. Viszont elég gyors lehetett, mert Emma már a kezébe van.
Eleanor hirtelen felpattant, és mielőtt megszólalhatott volna Liam az Ő száját is betapasztotta.  Köszönöm Liam ezért jövők neked majd eggyel!
-El megkérhetlek, hogy most hang nélkül menj el, mert nem szeretnék vitát egy gyerek előtt - kértem a barátnőmet miközben az ex barátnőm harapdálta  a kezem. Izgalmas az életem azt hiszem!
Liam elengedte El száját és szó nélkül elhagyta a barlangunkat. Egy női fene vad kipipálva már csak maradt egy dühös  anyuka.
Elengedtem Hannah száját Ő egyből felém fordult és, ha nem lett volna a kezébe a kislány nekem is támadt volna.
-Miért volt Emma közelébe az a boszorkány? - kérdezte mérgesen.
-Mert a barátnőm és szereti a gyerekeket - mondtam magabiztosan.
-Nem akarom, hogy a lányunkat bemérgezze ez a nő személy - morogta és egy puszit nyomott Emma fejére.
-Akkor is a barátnőm és nem mérgezi be csak segít nekem, ha itt van - simítottam meg a vállát, de Ő egyből elhúzta.
-A fiúk is segítenek! - csattant fel.
-Na abból inkább nem kérek - mosolyodok el a ma reggeli pelenkázáson.
-Tudni akarom én, hogy min mosolyogsz? - kérdezte értetlenül.
-Nem igazán, de majd egyszer elmondom - mosolyogtam rá.
-Okés, de visszatérve a boszorkányodra - kezdte el újra és mielőtt közbe vághattam volna folytatta is. -Nem szeretném, ha Emma sűrűn találkozna vele azt elfogadom, hogy együtt vagytok, de nem szeretnék anya pótlót amikor nem vagyok itt.
-Jaj ne butáskodsz Emmának csak te vagy az anyukája nincs pótlék - mondtam.
-Akkor se szeretném Emma közelébe látni.
-De a barátnőm és, ha itt van Emma amikor Ő is itt van akkor ez van.
-Akkor Liam vigyázz a kicsire te meg el lehetsz a barátnőcskéddel - mutatott Hannah Liamre aki értetlenül nézett.
-Nem lesz baja Emmának! - csattantam fel.
-Ki tudja azt - forgatta meg a szemeit Hannah.
-Eleanor nem rossz ember - mondtam feldúltan.
-Erre nem mondok semmit - morogta Hannah és megigazította a kezébe ficánkoló kislányt.
Sóhajtottam egyet ezzel lezárva a témát és átvettem Emmát az anyjától. Nem értem miért gondolja azt mindenki, hogy Eleanor rosszat akar Emmának és Hannahnak. Eleanor nem bántaná egyiket se csak féltékeny és fél, hogy elveszít, de nem öli meg se a lányom, se a lányom anyját annyira nem őrült El. Sőt semennyire nem őrült csak féltékeny. Végre valaki értse már meg ezt az egészet, hogy El nem őrült csak féltékeny!
Indultam meg a nappaliba amikor láttam, hogy Hannah ott hagytam és csak ott áll, mint egy fa.
-Maradhatsz, ha szeretnél - fordultam vissza.
-Köszi - mondta, de láttam rajta, hogy kellemetlenül érzi magát más otthonába mivel régen is ilyen volt. Emlékszem amikor elsőnek mutattam be a szüleimnek ugyanilyen volt.
Leültem a kanapé végébe még véletlenül se arra a pontra amit reggel megjelölt a lányom és amit állítólag kimostam, de csak színleltem, hogy kimostam és amikor kérdezte tőlem Liam miért maradt ott a folt azt mondtam, mert még vizes. Szerencsére Liam annyira nem figyelt rám, hogy sikálom e a kanapét csak egyszer-egyszer pillantott rám én meg akkor eljátszottam, hogy sikálom. Édes a bosszú.
Harry ült bele a pisibe, de nem nagyon izgatta azt hitte vizes, de majd, ha megszagolja a kedvenc nadrágját pisi szagú lesz. Azért Harold barátomat sajnálom, de hát Ő lett az áldozat minek ül bele mindenbe emlékszem egyszer Niall kajába ült bele, de nem törődött vele miközben Niall teljesen kiakadt.
-Hé Hannah elmeséljük Tommo első pelenka cseréjét? - kérdezte nevetve Niall.
-Nem kell tudni - szóltam rá.
-De tudnom kell - nevetett Hannah.
-Na akkor elmeséljük - mondta Liam mosolyogva.
-Ez úgy volt, hogy..... - kezdett bele Zayn a mesélésbe.
Amire elmesélte a reggeli pelenka cserét addigra mindegyikből szakadt a nevetés még belőlem is, de én próbáltam nyugodt maradni miközben mindenki a földön fogta a hasát. Persze azt kihagyták a fiúk, hogy Ők is benne voltak a pelenka cserébe a sunyi dögök.
Miközben ezek a földön fetrengtek magam felé fordítottam a kislányom.
-Ugye te szeretsz és nem nevetsz ki? - kérdeztem tőle mosolyogva.
Erre csak Emma megsimította apró kezével az arcom és mosolygott aztán fejét visszafordította a földön fetrengőkhöz. Azt hiszem a lányomra számíthattok.

2 megjegyzés:

  1. nagyon jó volt, épp ettem miközben olvastam, nagyon jól jött xDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hupsz azt nem írtam, hogy közben ne egyetek.:DD Bár azt hittem a címből rájöttök.:)

      Törlés