Múltbeli visszaemlékezés 2.0

*Hannah Walker szemszöge*

Hangos kiabálás zavarta meg édes álmaimat így lassan felnyitottam a szemem és akit elsőnek megpillantottam az Louis volt aki édesdeden aludt szorongatva a plüss répáját. Olyan édes alszik kár, hogy mindjárt Ő is felriad, de amíg nem addig tudom titokba lesni amíg alszik.
-Édes drága kisfiam miért kell neked mindig kikészíteni édesanyád – hallottam meg apa kiabálást. Már megint mit csinált az a idióta?
Igen ez az idióta kifejezés a bátyámra értetendő, mert amióta elment az egyetemre azóta csak a baj van vele. A végére kirúgták az egyetemről és próbáltam könyörögni az igazgatónak azt se hatotta meg. Iszik, drogozik, cigizik, bulizik és bekerült egy rossz társaságba akik csak a rosszba viszik. Múlt éjszaka egy rendőr hívott fel, hogy a bátyám börtönbe van és persze mivel a testvérem kihoztam, de anyáék előtt nem tudunk titkolózni. Hova lett az édes törődő bátyám? A válasz egészen egyszerű meghalt.

-Mi ez a kiabálás? - emelte fel Louis a fejét.

-Csak George – legyintettem a kezemmel.

-Apád megtudta, hogy börtönbe volt? – kérdezte.

-Ding-ding – mondtam. -És most szépen leszúrja az összes bűne miatt.

-Megérdemli – simította meg az arcom Louis.

-Nem, nem érdemli meg – tiltakoztam. -Ő a bátyám meg kell védenem!

-Hannah eleget védted már és sose tanult a hibáiból el kell engedned – mondta.

-Louis nem tehetem Ő az egyetlen édes testvérem – mondtam.

-De nem érdemli meg, hogy segíts neki csak kihasználja a kedvességed – fogta meg a két kezem.

-Te cserben hagynád a húgaid? - kérdeztem.

-Hannah dehogyis Ők a legfontosabbak nekem... - kezdte el.

-Na látod nekem a bátyám a legfontosabb – vágtam bele a szavába.

-De ez nem ugyanaz az én húgaim és a te bátyád mások – mondta. -Az első az én húgaim kicsik még akik nem tudnak még semmit az életről, hogy zajlik és én, mint nagy testvér segítek nekik. De a te esetedbe te vagy a kis testvér neked kéne segítenie nem fordítva hisz Ő az idősebb neki egyedül kell megoldani a problémáit.

-Nem érted Louis – rázom meg a fejem. -Kötelességemnek érzem, hogy segítsek neki, mert Ő a testvérem!

-Mindig másoknak segítesz és ezt szeretem benned, de magadra is gondolnod kéne – csókolta meg a homlokom.

-Mi értelme az életnek, ha nem segítek másokon? Semmi – mosolyogtam rá.

-Szeretlek – csókolt meg.

-Szeretlek – mosolyogtam rá.

Hosszasan megcsókolt egyenesen leterített az ágyra és úgy tornyosult fölém, és amikor eltávolodott szánk csak vigyorgott rám kajánul.

-Szó sem lehet róla már kaptál este – vigyorgok rá.

-Ne már Hannah nem látod mennyire szenvedek – kéri kis kutya szemekkel.

-Nem érdekel este megkaptad amit akartál és megmondtam karácsonyig csitt van – löktem le magamról mosolyogva.

-Ez csúnya volt – mondta durcásan.

-Jaj te – öleltem át hátulról. -Tudod, hogy szeretlek.

Végig csókolgattam a nyakát aztán magam felé fordítottam és megcsókoltam.

-Miért tudsz te kiengesztelni ilyen egyszerűen? - kérdezi mikor elváltak az ajkaink.

-Mert imádsz és én is téged – fonom össze a nyaka körül a kezem.

Meg egy puszit nyomtam az ajkaira és felpattantam az ágyról.

-Öltözz – vágtam hozzá a pólóját.

-Vetkőzz – vágta rá mosolyogva.

Nem foglalkoztam vele csak a szekrényemhez léptem és kivettem egy spagetti pántos felsőt amin az volt ráírva, hogy „I'm unicorn” a kedvenc felsőm, mert Louistól kaptam ami furi, mert eltalálta a méretem. Kivettem a szekrényből még egy rövid nadrágot és a másik szekrényből kivettem a fehérneműt. Nem érdekelt Louis kémlelő tekintette csak simán átöltöztem előtte, mert nincs mit szégyelnem előtte már többször látott így. Amikor felöltöztem bevonultam a fürdőszobámba, de az ajtót nem zártam be és a tükör elé álltam. Kifésültem szőke lóboncomat és megmostam az arcom. Az oldal fufrumat egy hullám csattal feljebb igazítottam és visszamentem Louishoz aki már rég felöltözött.

Felé nyújtottam a kezem mire Ő lerántott az ágyra egyenesen magára. Felkönyököltem a mellkasára és rámosolygottam.

-Nem ezért nyújtottam a kezem!

-De nekem ehhez van kedvem – mosolygott és magához húzott egy csókra. -Szeretlek.

-Utállak – mondtam mosolyogva. -Utállak, hogy ennyire szeretlek!

Nagy nehezen felálltunk az ágyról és lementünk a nappaliba kéz a kézben. Már nem hallottunk kiabáló hangot ami azt jelenti, hogy anya lenyugtatta apát. Amikor leértünk a konyhába néztem és anya csak a fejével jelzett, hogy fenn van. Visszarohantam az emeletre, de most nem az én szobámba mentem, hanem a bátyám szobájába. Kopogtam, de semmi és ez ugyanígy volt mind az öt alkalommal így benyitottam. A szobája tök üres volt és amikor beljebb mentem, és megláttam a fürdőszobába megijedtem. Ott feküdt és, ha jól látom nem volt magánál vagyis nem volt tiszta állapotába.

Felsegítettem a földről és az ágyáig eltoloncoltam aztán oda befektettem és a nyakáig húztam a takarót. Tudom, hogy nem érdemli meg a szeretettem, de Ő a bátyám akit szeretek és muszáj rajta segítenem, mert ha nem tenném marna a bűntudat. És akármilyen is szeretem Őt!
-Miért vagy hozzám még mindig kedves? - hallottam meg lassú hangját.

-Mert a bátyám vagy te ütődött – mondtam és leültem mellé az ágyra.

-Én vagyok az idősebb nekem kéne rád vigyáznom hisz a húgom vagy – mondta.

-De neked nagyobb szükséged van a segítségemre – simítottam meg a fejét.

-Nem nekem nincs szükségem senki segítségére – kelt ki magából. -Nem veszed észre, hogy azért csinálom már ezeket, hogy le kopj rólam? Nem kell a segítséged Hannah! Nincs szükségem rád! Elég szánalmas vagy, hogy még mindig törődsz velem miközben csupa rosszat követtem el. Egyszer az életbe hagyjál már békén élni!

Ebbe meg mi ütött? Én mindig csak segítettem rajta, hogy ne kerüljön börtönbe és Ő meg egyszer se hálálta meg mégis segítettem neki mindig, mert a testvérem. Most meg kioktatott, hogy hagyjam Őt békén, mert „élni” akar. Képzelem, hogy akar élni...

-George – csuklott el a hangom. -A bátyám vagy akit szeretek nem akarlak elveszíteni.

-Jaj Hannah ne játszd meg magad tudom te is ugyanolyan vagy, mint apa vagy anya – forgatta a szemét.

-Ez nem igaz! Ki mentett meg milliószor a börtöntől? Ki tusolta el minden bajaidat, hogy ne tudják meg? Ki vállalt magára mindent? - törtem ki.

-És kérte valaki? Nem! Én szeretek így élni szóval most már le is szállhatsz rólam – morogta.

-Én mindezt azért tettem, mert szeretlek! Szeretem az én bajkeverő bátyám – szipogtam.

-Én meg ezt az életet szeretem szóval.. - vonta meg a vállát.

-Miért löksz el magadtól? Nem szereted a kishúgod? - kérdeztem már sírva.

-Igen tudod mit így van nem szeretem az én drága jó kis húgomat! Én senkit se szeretek – morogta.

Nem szóltam semmit csak kirohantam a szobájából egyenesen át az én szobámba ahol Louis várt és rögtön a karjaiba rohantam. Belefúrtam a mellkasába a fejem és csak zokogtam. A bátyám... Hogy volt képesek ezeket mind kimondani? Hisz mindent megtettem érte többet is amit egy kishúg megtud tenni a bátyáért. Különben is általában mindig úgy van, hogy a nagy testvérik védik a kis testvért és én mégis védtem pedig kis testvér vagyok és Ő engem sose védett.

Amikor felnéztem Louisra az ajkaival letörölte a könnycseppjeim.

-Kérlek ne sírj – csititgatott. -Egy könnyet se érdemel!

-Hallottad? - szipogtam.

-Nem vagyok büszke magamra, de igen – bólintott.

-A bátyám... egy szörnyeteg – kaptam a számhoz.

-Ezért se foglalkozz vele! Felejtsd el és gondoskodj inkább magadról és azokról akik viszont szeretnek – mondta.

-De nem tudom elfelejteni hisz a testvérem – szipogtam.

-Idővel sikerülni fog csak ne gondolj rá, hanem gondolj apukád szülinapjára inkább – mondta.

-Tényleg apa szülinapja – csaptam magam fejbe. -El is felejtettem.

-Mert helyette a bátyádat védted aki meg se érdemli – mondta.

-Igazad van a bátyám miatt elfelejtem a fontos napokat, de ezentúl többé nem! Nem foglalkozom azzal mit csinál és mit nem csinál – mondtam és letöröltem a szemem. -És nem adom meg neki azt a boldogságot, hogy miatta sírok!

-Szeretlek – csókolt meg.

-Én is szeretlek és köszönöm, hogy vagy nekem – mosolyogtam rá amikor elváltak ajkaink.

-Na, de gyere menjünk le – fogta meg a kezem és elkezdett húzni.

Nyeltem egy nagyot és lesétáltam vele ismét a nappaliba ahol a bátyám állt a sport táskájával.

-Kisfiam ne menj el – borult anya a bátyám vállára.

-Anya nincs más választásom egyedül akarok lenni – fogta meg anyánk vállát. -Ígérem hívlak majd mindennap!

-Szörnyen fogsz hiányozni – szipogott anyu.

-Bármennyire is hihetetlen, de nekem is hiányozni fogsz anya – ölelte meg édesanyánkat aztán amikor elengedte apánk elé állt. -Apa.

-Fiam – mondta apa és kezet fogott vele.

-Hannah – fordult felém.

-George – mondtam.

-Vigyázz rá Louis – fogott Louissal kezet.

-Vigyázni fogok rá – mondta Louis és egy puszit nyomott a fejem tetejére.

-Sziasztok – mondta és még visszaintett aztán becsapta maga után az ajtót.

Most már hivatalos, hogy nincs bátyám amiket mondott már akkor tudtam, de ezzel az egész búcsúzással biztosra vettem. Kilépett az ajtón úgy, hogy még meg se ölelt és előtte ki is oktatott miért védem Őt ennyire. Én többé leveszem róla a kezeimet tőlem azt csinál már amit akar, mert a mai naptól kezdve nincs bátyám.

Anya bement a konyhába míg apa követte és hátulról átölelte nyugtatás képen. Olyan festményhez illően néztek ki, akik bármire képesek egymásért. Még ilyen sok éve házasság után is ennyire szeretik egymást. Róluk mindig az jut eszembe, hogy vajon Louissal mi is ilyennek leszünk hisz még fiatalok vagyunk. Nem, mi ilyen szép pár sose leszünk, mint anyáék hisz Ők festményre illők. Gyakran ölel át Louis engem is hátulról, de mi nem nézhetünk ki ennyire jól, mint Ők.

Leültünk Louissal a kanapéra persze Ő rögtön az ölébe húzott így a mellkasára dőltem és onnan figyeltem a híradót.

-Ez unalmas – kapcsolta át Louis a tévét egy tehetségkutató adásra. -Na ez jó!

-Énekes pacsirtám – mosolyogtam rá.

-Nem is tudok énekelni, de pacsirta vagyok logikád az van édes – kuncogott Louis.

-Ha te nem tudsz énekelni akkor én meg nem szeretlek! Látod ez a két dolog hazugság – fordultam felé.

-Úgyse vallom be hangosan, hogy jó a hangom – nyújtotta ki a nyelvét.

-Leharapom – mosolyogtam rá. -Amúgy az előbb vallottad be szóval há!

-Megbabonáztál Walker – nyomott egy csókot az ajkaimra.

-Te mondod Tomlinson – kuncogok az ölébe.

 Elkezdett csikizni míg én hangosan kuncogtam aztán leterített a kanapéra és csak mosolygott rám huncutul.

-Gyönyörű vagy amikor mosolyogsz – mondta.

-Te meg szerencsés vagy amióta ismersz – mosolyogtam rá.

-Te vagy az én szerencse malacom – hajolt le hozzám és megcsókolt.

A csókunk egyre szenvedélyesebb lett és egyre messzebb mentünk el amikor hirtelen köhécselő hangot hallottunk mire Louis felpattant és felsegített engem is. Anya és apa állt a kanapé mögött karba tett kézzel és már vártam a legrosszabbra amit tőlük várni szoktam, de amikor megláttam anya szája sarkába a mosolyt tudtam, hogy Ő nem haragszik már csak apára vártam. Hirtelen apából is kitört a röhögőgörcs és leült közénk.

-Fiamként szeretlek Louis, de azért a szobába rendezzétek le ezt – karolta át apa Louis nyakát. Louist meglepte apám kijelentése, de csak rámosolygott.

-Apámként nézzek rá és sajnálom, hogy ezt látnia kellet – mondta Louis.

-Semmibaj ez még csak az első figyelmeztetőd – legyintett apa.

-Na ez, hogy lehet? Nekem van, vagy 10 figyelmeztetőm míg én a lányod vagyok és Louisnak kiszúrod a szemét eggyel – néztem rá értetlenül. 

-Te a kislányom vagy és Louis meg a jövendőbeli sógorom – mosolygott rám apa.

Anya átkarolta hátulról a nyakam.

-Ne is törődj vele az apád már csak ilyen – mondta anya mosolyogva.

-Köszi anyu – mosolyogtam rá.

-Na, de gyere hagyjuk magukra a fiatalokat – nyomott még anya a fejemre egy puszit aztán apa kezét megfogta és elkezdte húzni.

-Aztán óvatosan és... - mondta mire anya elhúzta.

-Védekezni – fejezte be anya.

Amire végre elmentek közelebb férkőztem Louishol és a karjaiba bújtam.

-Imádom Őket – mondta Louis.

-Ne lopd a szüleim – néztem rá figyelmeztetően, de persze mosolyogtam.

-Eszem ágába sincs asszony – mosolygott rám.

-Helyes, vagy ellopom a húgaid – mosolyogtam rá gonoszul.

Sziasztok drágáim!
Hát ez most nem éppen egy új rész, de a jó hír, hogy már elkezdtem a 2.évad 1.részét ami azt jelenti, hogy valamikor majd be is fejezzem, hogy mikor azt még nem tudom, de igyekszem. Ez a kis visszaemlékezés már az évadzáró előtt volt csak féltem kitenni, mert szerintem nagyon nyálas lett és haszontalan.  Cáfoljatok meg, ha nem igaz!
A lényeg a lényegbe, hogy már elkezdtem a 2.évadot és eddig elégedett vagyok vele, hogy meddig leszek vele elégedett az még bizonytalan. 
Ha tetszett ez a kis haszontalan visszaemlékezés várom a kommented és, ha nem tetszett azt is írd meg, hogy lepacsizzak veled!