2015. október 2., péntek

Season 2 Chapter 8 - Az utolsó éjszaka

OneRepublic - Secrets
Hihetetlen, hogy végre eljutottunk idáig is holnap a kis csapatunk két tagja örök hűséget fogad egymásnak és elkezdik közös új életüket együtt. Még csak 1 éve ismerem Őket úgy együtt, de sose láttam náluk szebb párt akik őszintén szeretik egymást. Büszke vagyok Pezz-re, hogy kibírja Zayn egoizmusát amit már kezd kinőni sőt ki is nőtte, de elviselte. Büszke vagyok Zayn-re, hogy elviseli Pezz folytonos féltékenykedéseit amik néhol jogosak, de néhol alaptalanok és butaságok. Nagy szóba büszke vagyok rájuk, hogy a kapcsolatuk minden kis bukkanón átment csak úgy simán. Na jó nem simán, mert ezeregy millió vitájuk, szakításuk volt, de akkor is együtt vannak még mindig és kibírják egymás mellette. Valószínűleg örökké kifogják bírni egymás mellett, ha a házasság mellett döntenek remélem egyik se olyan hülye, hogy 1 hónapra rá elválnak egymástól, mert akkor mindkettőt vasvillával fogom kikergetni az országból. Nem lehetnek buták Ők már egy pár, egy jó sok múlttal rendelkező pár.
Mivel holnap esküvő így megígértük Pezz-nek, hogy ma este csak csajok elvisszük bulizni ami nekem is jót tesz a történtek után. Amióta Jay és Lottie elment azóta kapom az üzeneteket, hogy hamarosan, hamarosan és hamarosan találkozunk. Őrületbe kerget ezzel és teljesen szétcsúsztam emiatt amit a többiek is észrevettek így kikellet találnom egy frappáns hazugságot amivel beetettem Őket szerencsére be is vették. Az igazság jó, de mégse jó!
Emmára ma este így a fiúk vigyáznak mivel Ők már tartottak egy "kis" legénybúcsút így belegondolva sajnálom a lányomat, hogy egy este egyedül marad hat másnapos felnőtt, érett férfival. Az érettet ki kéne húzni!
-Hannah gyönyörű vagy - szólított vissza a valóságba Danielle aki épp végzett a hajammal ami csak egyszerűen be volt göndörítve és úgy hullott a vállamra. A ruhám egy fekete testre simuló ruha amit utoljára Emma születése előtt hordtam. Borzalmas, hogy egy szülés után így áll rajtam! Mivel pánt nélküli a ruha így felvettem egy fekete bolerót hozzá ami hosszú ujjú volt így meg sem fagyok majd. Míg Danielle-n egy fekete pánt nélküli felső volt és egy fehér testre simuló nadrág amit kibővített egy fekete magassarkúval. Sose lesz már ilyen jó alakom, mint ami Dani-nak van még a haja is tökéletes. Danielle haja teljesen ki van vasalva és úgy omlik a hátára. És Ő nevezz gyönyörűnek engem akkor Ő maga micsoda? Egy krumplis zsák vagyok hozzá képest!
-Dani néztél már tükörbe? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel mosolyogva.
-Attól, mert szültél ugyanolyan szexi anyuka vagy és most keresel magadnak egy társat aki melletted lesz aki nem Emma apukája, de mégis szeretni fogja a zabi gyereked - magyarázta el Dani mosolyogva.
-Miért zabi Emma? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Mivel házasságon kívüli gyerek és azok a zabi gyerekek - mondta.
-Ez csúnya - fontam össze a mellkasomon a kezem.
-De igaz - lépett be a szobába Lex akin egy piros testhez simuló ruha volt amihez egy fekete boleró pont jól illett. Lexy haja fel volt kötve így csak egy-egy száll kandikált ki.
-Ez a "szakítottam Harry Styles-al kurva vagyok" stílus? - kérdeztem kuncogva.
-Ez a "bejön a lányom apja" stílus? - vágta rá mire hozzávágtam egyik párnámat.
-Ez igent jelent - vigyorgott Dani mire hozzá is vágtam egy párnát.
-Inkább menjünk keressük meg a menyasszonyt - duzzogtam és pont végszóra jelent meg az ajtóba Pezz akin egy fehér egybe ruha volt és egy "férjhez megyek" koronát viselt. Kikötöttük neki, hogy csak fehér ruhába jöhet és vettünk neki egy koronát hisz igaz ami rá van írva.
-A homlokomra írjátok fel, hogy Zayn Malik-hoz - forgatta meg a szemét Pezz.
-Te kérted - húzta elő Lex a kis táskájából a fekete filcet.
-Mi? Nem - akadt ki Pezz. -És te miért hordasz magadnál fekete filcet? - Húzta fel a szemöldökét Pezz mire kérdően Lex felé néztünk.
-Mindig lehet rá szükség - vonta meg a vállát.
-Viszont tetszik, hogy rózsaszín és hercegnőnek hiszem magam - tapsikolt Pezza mire elnevettük magunkat gyerekes viselkedésén, de valójában mi is ilyenek lennénk. -Induljon a parti! - Ugrott fel Pezz mire bólintottunk és kiléptünk a szobámból persze magamhoz vettem a kis táskám amibe minden iratom, telefonom benne volt. -Berúgunk, berúgunk, berúgunk - énekelte a lépcsőn leugrálva a menyasszony míg a nappaliban ülők egyből rámeredtek még Emma is érdeklődve nézett bolond nénikéjére.
-Remélem nem - nevetett Zayn.
-Hé, ha te olyan lehetél legénybúcsúdon akkor fogd be - szólt rá Pezz mire Zayn hátrahőkölt feltéve a kezeit.
-Értettem asszonyom - hadarta el Zayn.
-Helyes - csókolta meg Pezz jövendőbelijét.
-Már most az asszony hordja a nadrágot ez gáz - nevetett Louis aki kislányát tartotta.
-Én is berúghatok? - kérdezte Emma.
-A tejtől - vágta rá gyorsan Louis.
-A tejtől fog berúgni Perrie néni is? - kérdezte Emma ismét.
-Minden bizonnyal - bólintott Louis.
-Anyuci te is a tejtől rúgsz be? És apa is meg a fiúk is a tejtől rúgtak be múltkor? - nézett rám Emma  a nagy kék szemeivel.
-Igen kicsim a tej a hibás mindenért - bólintottam mosolyogva.
-Hazug - köhécselt bele Niall mire Louis rúgta bokán.
-Niall bácsikád sok tejet ivott már most berúgott - mosolyogtam kislányomra és lehajoltam hozzá, hogy egy puszit nyomjak az arcára, de Ő megfogta a nyakam és megölelte aztán egy cuppanós puszit nyomot orcámra. -Szeretlek angyalkám - mosolyogtam rá.
-Szeretlek anyuci - mosolygott rám édesen.
Kiemeltem Louis öléből és magamhoz öleltem az én egyetlen kislányom. Miközben Emma a vállamra hajtotta a fejét és én szorosan öleltem magamba felidéztem az elmúlt 3 év csodálatos perceit mikor elsőnek tartottam a karomba, mikor először pislogott, mikor először evett pépes ételt, mikor kimondta az első szavát és mikor elindult na ott kezdődött minden. Mintha csak tegnap lett volna, hogy kiderül a terhességem  mennyi mindent máshogy csinálnék, ha újra kezdhetném az életem. Talán akkor már az elején elmondtam volna Louisnak az igazat mielőtt összejön a csontkollekció barátnőjével. Talán akkor minden más lenne. Talán. 
-Han mennünk kell - szólított vissza  a valóságba Lex aki az ajtóba toporgott idegesen és Danielle meg Pezz is mellé sétált. Egy utolsó puszit nyomtam kislányom hajába aztán visszahelyeztem Louis ölébe és elindultam az ajtóhoz, de ott visszanéztem.
-Sok tejet ne igyatok - integetett mosolyogva Emma mire Louis megcsikizte és felnevetett. Olyan édes mikor így nevet olyan Louis-os. Még mindig Louis-t látom benne kezdek megőrülni.
Nevetve intettünk a többieknek és mihelyst kiértünk a házból az ajtó becsukódott, de a szememnek hirtelen jött ez a sötétség mivel már korom sötét volt így mikor valami szőröst csapódott a lábamnak felsikoltottam.
-Hannah Ők csak a kutyák - nevetett a sötétbe Dani.
-Hupsz - kuncogtam. -Bocsi kutyuskák - néztem le ahol valószínűleg voltak mivel onnan jött amolyan kutya lihegő hang. Kutya lihegő hang Hannah te egy zseni vagy!
-Gyere - ragadta meg Danielle a karom és elkezdett húzni.
Az utcai világításnak köszönhetően megláttam egy fekete limuzint a ház előtt ahova Danielle épp húz oh szóval ez is a terv része volt. Lex előhúzott a táskájából egy kendőt és Pezz felé kezdett közelíteni aki sóhajtva megadta magát így Lex könnyen bekötötte a menyasszony szemét. Besegítettük a limuzinba aztán mi is beültünk mellé. Danielle előre szólt a sofőrnek és már el is indult. Hogy hova? Fogalmam sincs ezt még nekem se árulták el!
Már egy ideje úton vagyunk és míg Pezz őrült módjára sipákol, hogy hova megyünk mi már nem tudom hányadik pezsgőnket isszuk. Kezd egy kicsit beütni mivel azt se tudom hányadik ez már, de azt tudom vagyis sejtem, hogy ez nem az első pezsgős üveg.
-Lányok kérlek mondjátok el hova megyünk - nyavalygott a túsz mi meg felnevettünk és Lex töltött egy újabb kört, hogy ismét koccintsunk. -Persze igyátok a nem tudom hányadik kör piátokat én meg haljak szomjan - duzzogott mire Danielle felnevetett és előhúzta a titkos koktél amibe érdekes dolgokat kevertünk.
-Tessék csak, hogy ne halj szomjan - adta Dani Pezz kezébe a poharat amit az illető egyből lehúzott.
-Úristen ez mi? - kérdezte miután lenyelt. -Ti ilyen durvát isztok? Basszus már rég belehetettek tépve! - Akadt ki mire mi felnevettük, ha tudnád, hogy mi csak pezsgőt iszunk és csak Ő iszik durvábbat akkor nagyon mérges lenne.
-Szóval nem kérsz még? - kérdeztem nevetve.
-Következőt - vágta rá Pezz mire Danielle a kezébe nyomta.
Persze nem akartuk leitattatni, de azt akartuk, hogy legyen jókedve és engedje el magát ezen az amolyan utolsó napján mikor nem ékelődik az ujján az a bizonyos gyűrű. Így mire megérkeztünk a szórakozóhelyre ami elvileg a kedvenc helye addigra már Pezza majd kicsattant a bőréből és amint megállt az autó nem lehetett megállítani letépte magáról a kendőt és kipattant az autóból.
-Ez az - ugrott fel mikor mi is kimásztunk. -Menjünk! Szétakarom táncolni az agyam - ugrált boldogan és már futott is be míg mi összenéztünk.
-Nem fognak minket felismerni? - kérdeztem aggódóan.
-Nem éppen hisz akik bent lesznek egy csapat részeg idióta akik azt se tudják fiúk, vagy lányok - magyarázta el Dani miközben beléptünk a helyre ahol évekkel ezelőtt voltam. Nem sokat változott a zene hangos volt, sok izzadt test keveredett a levegőbe egy kis hányással fűszerezve szóval nem sok mindenről maradtam le. -Megkeresem a menyasszonyt a pultnál találkozunk - mondta Dani mire bólintottunk és már el is tűnt.
Lex megragadta a karom és a pulthoz húzott ahol rögtön kért négy italt bár nem értettem mit, mert a zene tombolt így csak vártam míg a pultos felénk löki a piát és megérkezik végre a két elveszett bárányka. Nem tartott sokáig egyik se, de mi Lex-el nem tudtunk várni így egyből lehúztuk az italt ami elsőnek égette a torkom aztán már csak azt vettem észre kértem még egyet. Lex furán nézett rám valójában én is így néznék magamra hisz utoljára mikor ilyen voltam még nem voltam anya és az élet könnyebb volt.
-Maradj már egy percre - lökte meg Danielle Pezza-t.
-Mi van már táncolni akartam - duzzogott és leült a pult előtti székre.
-Ez a utolsó éjszakád és ezt hívják leánybúcsúnak - mondta Lex.
-És terveztünk feladatok drága - nevetettem. Hú megártott a pia ez holnap nem lesz jó! De ki gondol a holnapra? Senki.
-Mit kell csinálnom ostobik? - Pezz is eléggé részeg lehet, ha már ilyen szavakat használ és közben nevetgél, dülöngél össze-vissza a széken.
-Első feladatod, hogy egy doboz cigit eladj szálanként úgyhogy utána abból a pénzből minket kell meghívnod - magyarázta el szépen lassan Dani míg Pezz felpattant és a tenyerét nyújtotta. -Szálanként egyet mindenkinek! - Figyelmeztette aztán a kezébe nyomta a cigis dobozt és már el is tűnt a tömegbe, de észrevettük ahogy a cigis dobozt lebegtette a kezébe.
-Megyek képeket csinálni - pattant fel Lex és utána eredt míg Danielle leült mellém.
-Amúgy honnan volt cigid? - kérdezem túlkiabálva a tömeg zaját.
-Néha szívok egy-két szálat - vallotta be vállat rántva.
-Liam tudja? - döntöttem oldalra a fejem.
-Tudja, de nem szól semmit és amióta úgy mond együtt vagyunk nem szívtam egy szálat se - teszi a szívére a kezét mosolyogva. Nem tudtam elképzelni, hogy Dani cigizik hisz Ő  nem az a fajta ember, hogy csak úgy rágyújtson. De biztos volt rá oka, hogy magához vegye a károsító szert. -Te? Cigiztél már? - Kérdezte mire ránéztem.
-Emma születése előtt rendszeresen, de ha be akarom vallani akkor Emma születése után is szívtam egy-kettőt, de sose a lányom előtt - vallotta be őszintén, de a végét kiemeltem hisz sose adnák át Emmának a káros levegőt.
-És most? - kérdezte.
-Nem - hazudtam mostanában megint szoktam titokba, de ha bevallanám rákérdezne miért és akkor új hazugsággal kéne előrukkolnom.
-Hannah jól vagy? - fogta meg a pulton lévő remegő kezem.
-Igen persze majd kicsattanok - ugrottam fel a bárszékről.
-Nem úgy néz ki valami bántja a lelked és ez már idegesít - ugrott fel Ő is mire kérdően néztem rá. -Hannah legjobb barátnők vagyunk miért titkolózol? - Vont kérdőre, mint ahogy tették még páran az elmúlt napokba.
-Én.. nem.. - nem bírtam tovább a tömeg felé vettem az irányt, de az ellenkező irányba hisz Pezz és Lex jobbra indult míg én balra mentem.
A tömegen átverekedtem magam szinte észrevétlenül ami nem igaz hisz nem egy kéz csattant a fenekemen miközben arrébb lökdöstem egy-két részeg idiótát. Nem törődtem velük csak tovább mentem amíg el nem jutottam a szórakozóhely túlsó felére ahol egy erkélyt nem leltem meg ami inkább terasz. Kiléptem a friss levegőre ahol szintén sokan voltak, de Ők nem éppen levegőzni jöttek ki sokan inkább cigiztek, vagy a fűben ülve ittak, vagy éppen élték a szexuális életüket. Megráztam a fejem és egy nyugis kis helyre sétáltam mikor megragadta valaki a karom, de az arcát nem láttam illetőnek és elkezdett ráncigálni valahova ahol már nem voltak részeg idióták.
Kitéptem a karom kezei közül és ráemeltem tekintettem, de mikor megláttam ösztönösen visszafelé kezdtem el lépkedni, de újra megragadta a karom.
-Hiányoztam szívi? - hajolt hozzám közel mire én nyeltem egy nagyot azt hiszem most józanodtam ki igazán.
-Mit akarsz? - remegett meg a hangom mikor feltettem a kérdésem és felnevetett.
-Bosszút állni - mondta mire még egyszer nyeltem egyet és hátrafordítottam a fejem hátha valakit meglátok, de senki. Megragadta az állam és maga felé fordított, de keze lejjebb csúszott a nyakamra és erősen szorította. -Eltudod képzelni mit tettél velem? Börtönbe küldtél kicsi lány és olyan dolgokat éltem át amit egy igazi bűnöző, de mind tudjuk, hogy én nem vagyok az - a végén elnevette magát, de még mindig nem fejezte be. -Viszont egész idő alatt egy dologra koncentráltam a bosszúra, hogy én is tönkre teszlek téged örökre! - A végén még erősebben szorította a torkom és már csak arra gondoltam, hogy ennek nyoma marad és újból hazudhatok. Elmondhatnám az igazat, de nem teszem. Miért? Mert meg kell óvnom Őket tőle!
-Max.. ké.. - alig tudtam kinyögni a szavaim mire Ő gúnyosan felnevetett.
-Nem ölek meg szívi nyugodj meg - lökött el úgyhogy a földre zuhantam. -Még nem - hajolt felém mire én ösztönösen hátrébb kúsztam eszem ágába sem volt felállni inkább maradtam a földön hisz így is távol vagyok tőle. -Elsőnek is tönkre teszlek. - Ragadta meg a karom és felhúzott aztán elengedte a karom most simán visszatudnák menekülni, de a lábaim a félelemtől a földbe gyökereztek így mozdulni se tudtam. -Menj! - Ordított rám mire nyeltem egy nagyot és már tettem volna mit mond mikor megragadta a karom és a zsebéből egy bicskát húzott elő. Most mit csinálni?
-Mi..mi..mi..? - dadogtam mire felnevetett.
-Csak egy  kis ajándék - mosolygott rám gúnyosan és a csuklómon végig húzta kétszer a bicskát aztán elengedte. -Most menj és mond azt, hogy elvágtad, vagy a lányod lesz az akin végig húzom a bicskát! - Mondta mire a lányom szó hallatán feltört belőlem az anyai tigris.
-Ha hozzáérsz - vágtam rá.
-Akkor mi lesz? - kérdezte nevetve.
Mondhattam volna, hogy elmondom mindenkinek és újra börtönben csukják, de nem akartam még jobban feldühíteni pedig nagyon is az lett volna a legjobb megoldás, de csak egy lépést tettem felé és a térdemmel ágyékán rúgtam. Le kell fertőtlenítenem a térdem! Már kapott volna utánam, de elfordultam és elkezdtem rohanni visszafelé miközben Ő valamit utánam kiabált, de nem érdekelt. Tudom, hogy ezt nem úszom meg ezt is még megbosszulja, de jól esett valahogy mikor megemlítette Emmát felizzott belőlem valamiféle bátorság. Nem érhet Emmához! Az életem árán is megvédem a lányom.
Miközben elmélkedtem visszatértem a sok részeg közé így megálltam itt már nem bánthat közönség előtt. Megnéztem a csuklóm amiből ömlött a vér és egy X alakú vágást vétett a csuklómra. Valahonnan szereznem kell kötszert, vagy legalább egy papírzsepit. A táskámból előhalásztam egy pár papír zsebkendőt és azzal kezdtem el felitatni a vért ami nagyjából sikerült is. Amint végeztem vele visszaindultam a terembe és a pult felé furakodtam magam ahol már Dani, Pezz és Lex ült épp valamiféle koktél szürcsöltek.
-Han hol a fenébe voltál? - ugrott fel Dani amint meglátott.
-Halálra idegesedtük magunkat - tette hozzá Lex.
Vagy nem vették észre a nyakam, vagy semmi sem látszik. Remélem az utóbbi, mert fogalmam sincs, hogy takargassam. 
-Jól vagy? - kérdezte Danielle mire bólintottam, de valójában nem voltam jól.
-Igen csak levegőztem - mutogattam a terem túlsó felére.
-Biztos? - kérdezte Lex.
-Halál biztos - erőltettem magamra egy mosolyt. Nem lenne szabad a halál szóval játszadoznom hisz így se fényes a helyzetem.
-Téma terelés - ugrott le a pultról az illuminált állapotba lévő menyasszony. -Megcsináltam már öt feladatot! - Tapsikolt nevetgélve mire a lányokra néztem akik csak a fejüket rázták.
-Három feladat volt - mondta Dani.
-És a harmadik betett neki teljesen - folytatta Lex.
-Kitalálom a harmadik volt, hogy hívassa meg magát 3 fiúval és több lett belőle - kuncogtam mivel ezt a feladatot én találtam ki.
-Ha jól számoltuk 10 fiúval hívatta meg magát - nevetett Lex.
-De meg volt - emelte meg a kezét Pezza.
-Igen Pezz okos is vagy - bólogatott Dani szőke barátnőnkre aki csak ugrált és tapsikolt, de már alig állt a lábán. -Táncoljunk! - Kapaszkodott belénk mire elnevettük magunkat.
-Leánybúcsúja van adjuk meg neki ezt - adtam be a derekam mire bólintottunk és Pezza elkezdett húzni minket a parkett felé.
Elkezdtünk a tömegbe táncolni, de ezek után valahogy elszakadt a szalag és minden kiesett. Nem tudtam, hogy kerültem haza és nem tudtam mi történt az est további részébe csak annyit tudtam, hogy jól szórakoztunk. De azt nem tudom mit csináltam és miért csináltam. A lényeg, hogy megünnepeltük Pezza utolsó éjszakáját szabadként. Ez a fontos, nem? Na meg, hogy elfelejtettem pár percre is az előbb történteket már csak a kezemet kell takargatni, vagy egy újabb hazugság az már megy nekem. Hazugság az életem!


~Louis Tomlinson szemszöge~
Nem tudom mit hisztérikáztak a lányok a legénybúcsú nem is volt annyira durva csak egy kirándulást terveztünk és egy remek  hotelbe szálltunk meg, hogy egy fantasztikusat bulizunk. Jó igaz azt terveztük eljutunk egy szórakozóhelyre, de a terveke nem mindig teljesülnek attól még nagyon jó kis buli volt. Végre úgy bulizhatunk, hogy éjszaka nem voltak rajongók csak részeg emberek akik belénk kötöttek. Igen talán nekünk se kellet volna szájhősködnünk, de kétségkívül Ők kezdték mi voltunk a jó fiúk. Nem, mi kezdtük! Nem, mi löktük meg az egyiket! Nem, á mi nem ilyenek vagyunk. Mi kétszer lökünk meg egy ember részeg állapotba. Aztán elmenekültünk, mint a félős nyulak és azok is vagyunk. A végére már nem igen emlékszem, de azt tudom, hogy reggel a rácsokon sütött be a nap és a lányom is velünk volt. Hogy Emma mit keresett ott azt nem tudom. A lányok viszont elmondták, hogy hazatértünk megragadtam kislányomat azzal a dumával, hogy elviszem a játszótérre végül is oda vittem. Kinek mi a játszótér. Szerencsére Paul megbeszélte a rendőrökkel, hogy ne verjük nagy dobra ezt mivel senki se vette fel videóra, vagy nem fotózta le, hogy a One Direction együttes holt részegre itta magát és a sitten kötöttek ki. Milyen buli is lett volna belőle. 
Viszont tettem egy ígéretet miután kijöttünk a rács mögül. Soha többé nem iszom le magam a sárga földig a lányom miatt! És ezt a fiúk is megfogadták eddig sikerült betartanunk igaz már a tejet is kerülni kell hisz Emma azt hiszi a tejtől rúgtunk be így 30 éves koráig higgye is azt.
Most viszont mivel a lányok leánybúcsún vannak így kitaláltuk, hogy tartunk egy privát bulit a lányommal.
-Dobolhatok már? - húzogatta  Emma Liam karját.
-Gyere törpi - kapta fel a derekánál Liam Emmát és a dob elé ültette. Liam elkezdte magyarázni neki, hogy hogyan miképp legyen profi dobos és miket csináljon, de az igazság szerint én se értettem mit makog. Akkor egy 3 éves, hogy értse meg?
-Te most hozzám beszélsz? - kérdezte Emma mikor Liam végre befejezte a dumálást.
-Tudod mit üsd ahogy jónak látod - legyintett mosolyogva Liam mire Emma elkezdte verni a dobot míg mi érdekesen néztük végig. A lányom egy igazi dobos. Zayn a lányom mögé lépett és feltartotta a magasba.
-Rock N roll - kiáltotta nevetve Zayn.
-Jó éjt London - kiabálta Emma feltette kézzel mosolyogva mire Zayn kapva az alkalmon megcsikizte a levegőbe a lányom.
Emma elkezdett rúg-kapálni Zayn kezébe míg Ő nem hagyta abba a kislány kínzását, de Harry véget vetett ennek és átvette Emmát aztán a kanapéra ugrottak míg Harry lefeküdt háttal a kanapéra és Emmát felemelte.
-Szuper bébi - kiabálta nevetve Harry és elkezdte a levegőbe reptetni Emmát míg Ő csak nevetgélt. -Jaj ne elfog kapni a Szuper bébi - sikoltott nevetve Harry mire leemelte az arcát a szájához és egy puszit nyomott a kislányom arcára. -Köszi Szuper bébi - mosolygott rá Harry és a hasára ültette a kislányt.
-Okés mielőbb újabb móka, kacagás lenne ideje ennek a Szuper bébinek aludni - emeltem le Harry hasáról a lányom és a kezembe helyeztem.
-Nem akarok aludni - duzzogott Emma. -Bulizni akarok!
-Ideje aludni prücsök - mosolyogtam rá.
-Nem - vágta rá mire a fiúkra néztem akik csak a fejüket rázták.
-Szerintem is ideje aludni nagylány - helyeselt Liam.
-Nem - vágta oda Liam-nek ezt a szót Emma.
-Szöszikém kapsz esti altatót is, de aludni kell - mondta Niall.
-Nem - vágta rá úgyszintén.
-Mikor született Abraham Lincoln? - ült fel Harry mire kérdően néztünk rá. Ennek meg mi baja?
-Nem - vágta rá Emma gondolkodás nélkül.
-Emma elkapta a nem lázat - borzolta össze George unokahúga haját.
-Nem - vágta rá Emma.
-Tudsz te a nemen kívül mást mondani kisasszony? - kérdezte Zayn.
-Igen - vágta rá Emma mosolyogva.
A hátamra dobta a lányom és felbaktattunk vele az emeletre egyenesen a szobája felé tartva már fürdőt, evett, ivott, fogat most és pisilt is szóval már csak az alvás hadművelet maradt hátra, de eddig sose tagadta meg az alvást. Mi üthette belé?
Letettem Emmát az ágyára gondosan betakartam aztán a fiúk is megérkeztek és Emma nagy kedvencét a macis dalt elénekeltük neki míg Ő mosolyogva ugrált az ágyán. Viszont mikor befejeztük ahelyett, hogy elaludt volna fenn volt és vigyorgott ránk.
-Még egyszer - vigyorgott.
-Prücsök nem most már aludnod kell - mondtam. -Jó éjt prücsök - pusziltam meg a homlokát míg a többiek is sorba megpuszilták Emmát és kiléptünk a szobájából.
Gondosan becsuktam a szobaajtót viszont mikor megfordultam a fiúk karba tett kézzel méregetek így ösztönösen én is karba tettem a kezem.
-Most mi van? - kérdeztem.
-Emma tesztel téged - vágta rá George.
-Mi van? - kérdeztem, mert nem értem hova akar kilyukadni. Tesztel? 3 éves azt se tudja mi az a tesztelés.
-Olvastam egy újságba - kezdte Liam mire elnevettük magunkat mindannyian. -Mi van? Danielle előhagyta és beleolvastam ez normális! - Akadt ki Liam mire még jobban nevettünk rajta túlzottan papucs lett az én Leeroy barátomból. -Mindegy a lényeg, hogy a gyerekek 3 éves korban elkezdik tesztelni a szüleiket az ellenkezés téren - folytatta és belegondoltam a napokba tényleg furcsa volt Emma nagyon engedetlen volt és mindig azt csinálta amit nem szabad. De hát Ő Emma az én kis hercegnőm aki bármit megtehet.
-Állj a sarkadra Lou - mondta Zayn.
-Vagy a kis hercegnő győzz - bökött az ajtó felé Harry.
-Szomjas vagyok - kiáltott ki Emma.
-Már ittál - kiabáltam vissza.
-Pisilnem kell - kiáltotta újra.
-Niall-el pisiltál - kiabáltam vissza.
-Jó akkor ne engedjetek ki innen látszik már nem is szeretek - hallottam meg az én kis hercegnőm szomorú hangját, de próbáltam magam tartani. Nem győzhet!
-Megyek szöszi - nyitotta ki az ajtót Niall és az ajtóba Emma vigyorgott.
-Buli? - kérdezte mosolyogva.
-Alvás - léptem felé és felkaptam. -Kisasszony elszállt veled a ló!
-Niall bácsi a lovam ezt vele beszéld meg - mosolygott rám.
-Emma már nagylány vagy és meg kell tanulnod, hogy nem mindent szabad és amit mondunk az úgy van - magyaráztam el neki.
-De én hercegnő vagyok - nézett rám a nagy gyönyörű kék szemeivel.
-Persze, hogy az vagy tökmag - mondta Zayn.
-De vannak dolgok amiket nem szabad - folytatta Liam.
-És hallgatnod kell a szüleidre amit mondanak, mert Ők csak a javad akarják - tette hozzá George.
-De a bácsikáidra és a nénikéidre is szabad hallgatnod hisz Ők is csak jót akarnak - mosolyogtam a többiekre aztán a lányomra.
-Akkor aludnom kell? - szomorodott el Emma.
-Igen prücsök - pusziltam meg a homlokát.
-De a bulink - motyogta az orra alatt.
-Buliztunk később feküdtél le, de az alvás kötelező - tettem bele az ágyába és a nyakáig húztam a takaró. -Jó éjt prücsök - csókoltam meg a homlokát aztán a többiekkel az ajtó felé indultunk.
-Srácok - szólalt meg mire hátrafordultunk. -Attól még a hercegnőtök vagyok?
-Mindig a hercegnőnk maradsz - mosolyogtam rá.
-Szeretlek titeket - mondta mosolyogva aztán az behunyta a szemét.
Mosolyogva léptünk ki a szobából a folyósra és óvatosan becsuktuk az ajtót aztán összepacsiztunk. Lerendeztük felnőtt módon Emma egyik korszakát ami az engedetlenség és a mit szabad, és mit nem szabad szabályzat. Sose gondoltam volna, hogy ilyen felnőttesen lerendezem a dolgokat erre itt vagyok és megcsináltam a fiúk segítségével.
A fiúkkal a pacsizás után elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga szobájába, vagy éppen a konyhájába, vagy a nappaliba. Niall ment a konyhába ételért míg Zayn ment a nappaliba megvárni kedvesét aki 100%, hogy nem józanul jön haza. Perrie? Józan? Mikor bulizni megy? Még viccnek is rossz!
A szobámba érve levetettem a pólómat és a nadrágomat amiket hanyagul csak a székre dobtam aztán az ágyamba feküdtem. Inkább reggelre hagyom a zuhanyzást most semmi erőm nincs inkább minél hamarabb elakarok aludni, hogy végre itthon legyenek a lányok. Akarva, vagy akaratlanul is féltem Hannah-t hisz régen volt már szórakozóhelyen bármi történhet vele így a lányokba bízok, hogy vigyáznak rá. A plafont bámulva egész végig Hannah-n kattogott az agyam és a szerelésébe amibe elment bulizni. Túl kihívó! De nagyon jól nézett ki benne olyannyira jól nézett ki, hogy majdnem felugrottam és nem engedtem el olyan szerelésbe. Mi a bajom? Mostanában egyre többet gondolok a lányom édesanyjára aki még egy szülés után is jól néz ki szűk ruhába ami nem meglepő. Talán beleszerettem volna? Talán. Egy kicsit. Nagyon. Megváltoztak az érzelmeim eléggé furcsa módon.
Megráztam a fejem és oldalra fordultam, de akkor is végig Hannah kattogót az agyam. Behunyom a szemem Ő az akit látok, kinyitom a szemem Ő az aki előttem áll szexi ruhába és azt képzelem el, hogy mellettem fekszik az ágyon a mellkasomon van a feje és meztelen hasamra köröket rajzol. Túlzottan összezavarodtam. Orvoshoz kell mennem sürgősen!

***

Egy csattanásra lettem figyelmes és mikor kinyitottam a szemem az ébresztőmön kereken 4 órát mutatott így felkapcsoltam az éjjeli lámpán és a földön egy szőke hajú lány hevert aki bűzlött az alkoholtól. Felpattantam az ágyról és rögtön felé siettem, hogy felsegítsem aki csak vihogott és mikor meglátott kezeit átkulcsolta a nyakam fölött így arcunk csak pár centi választotta el. Ezernyi mocskos dolog árasztott el amit most tehetnék vele, de nem teszem, mert nincs olyan állapotba.
-Louis - vigyorgott. -Pont téged kerestelek barátom - lehelete bűzlött a whiskey szagtól szóval kiderült mitől is ütötte ki ennyire magát viszont az keveredett a cigi szaggal. Cigizett, de miért? Hannah nem nyúl a cigihez csak akkor mikor van valami problémája. 
-Hannah totál részeg vagy - mondtam.
-Te meg Louis vagy, Louis - kuncogott. -Egy dolgot már nagyon régóta szeretnék megtenni - kezdett elcsuklani.
-Mi az? - kérdeztem.
Nem mondott semmit csak száját a számra tapasztotta amire én azonnal kapcsoltam tudom nem helyes, de pasiból vagyok. Megragadtam a csípőjét és felemeltem, hogy lábait a derekam köré csavarva, de egy percre se szakítottunk meg azt a csatát amit nyelveink vívnak egymással. Az ágyhoz mentem ahova ledobtam, de Ő egyből magához húzott. Amikor egy percre megszakítottuk a vad csókolózásunkat akkor megláttam Hannah gyönyörű szemeit és ahogy belenéztem tudtam nem helyes amit tenni akarunk. Részeg. Nagyon. Nem használhatom ki holnapra csak megbánnánk. Nem tehetem meg ezt vele! És nem tehetjük meg ezt Emmával hisz most már rá is gondolnunk kell. A lányunkra.
-Louis lehúzod a cipzárt a ruhámról - szakította félbe a gondolat átmeneteim Hannah csilingelő hangja. Észre se vetettem, hogy Hannah már háttal ül nekem. -Louis ne vacakolj már te is akarod és én is! - Ugrált az ágyon izgatottan míg én csak megráztam a fejem és kérdően nézett rám.
-Hannah nem tehetjük - ültem fel én is és hátat fordítottam neki míg a kezeimet az arcomba temetem.
-Miért nem? - mászott mellém ügyetlenül mire ránéztem és kezeimmel megsimítottam gyönyörű arcát.
-Részeg vagy Hannah holnapra megbánnád - mondtam.
-Ezt sose bánnám meg - rázta a fejét hevesen mire megállt és megfogta a fejét. -Miért forog velem minden? - Kérdezte mire felnevetettem és magamhoz húztam.
-Aludjunk inkább - pusziltam bele hajába mire rám nézett a nagy szemeivel.
-Aludhatok veled? - kérdezte mire bólintottam így kitört ölelésemből és újra hátat fordított nekem míg én érdekesen néztem az ágyamon terpesztő lányra. -Segítenél? - Nézett rám és megfordultam, hogy lehúzzam a cipzárt a ruhájáról éreztem mikor a kezem hozzáért a bőréhez összerezzent imádom, hogy még mindig ilyen érzést keltek ki belőle. Miután lehúztam a cipzárt Ő lehámozta magáról ügyetlenül a fekete ruháját és a földre dobta így csak egy szál melltartóba meg egy bugyiba ült az ágyon. A szekrényemhez léptem ahonnan kivettem egy fekete felsőt amit egyből átnyújtottam felé és Ő értette a célzást rögtön felvette mivel, ha úgy aludt volna én nem tudtam volna aludni.
Elhelyezkedett az ágyba míg én is mellé másztam mire egyből átölelte a mellkasom és szinte egyből elaludt.
-Neked is jó éjt kedvesem - csókoltam meg a fejét és a kezemmel átöleltem.
Már hunytam volna le a szemem mire a mellettem lévő szobából fura hangok jönnek ki és akkor döbbentem rá, hogy az Zayn és Perrie közös szobája. Utolsó éjszakájuk úgyhogy még nincsenek hivatalosan is pap előtt együtt. De, ha felmerik kelteni Emmát akkor nem is lesznek holnap a pap előtt azt én garantálom...
Szerencsére elcsendesedtek és már csak Hannah szuszogását hallottam ahogy a mellkasomon alszik erre a hangra jobban el lehet aludni. Bárcsak mindig minden így lenne... Miket beszélek én? Teljesen megőrültem! El kell beszélgetnem Eleanor-ral kettőnkről azt hiszem ideje már.

Sziasztok drágák! :)
Hú én mikor elkezdtem írni akkor azt hittem sokkal izgalmasabb rész, de mikor olvastam át akkor rádöbbentem ez dög unalmas és borzalmas vagyok. Na jó ez amolyan önsajnálatot keltő volt.  Viszont igazából belegondolva talán csak egy-két jelenet unalmas, de az amolyan blogba illő jelent szóval azokat nem tudtam kihagyni. Végeredménybe egyedül a hosszúsággal nem vagyok megelégedve mivel csak 10 oldal lett és volt már hosszabb rész is. Ezt nézzétek el! :)
Hétvége time van. Remélem mindenki túlélte a hetet kisebb-nagyobb dolgozatokkal, felelésekkel és sikerült úgy teljesítenie az elején ahogy szeretet volna én még meg vagyok magammal elégedve és remélem még jobb is leszek. :) 
Valójában 4.-én terveztem aztán 6.-ára tettem mivel egy olvasómnak akkor lesz a szülinapja, de nem bírtam várni. Így előre is boldog születésnapot Ingrid! :) És minden Petra ismerősömnek boldog névnapocskát! :)<3 

Várom a véleményeket kommentbe! :) 

Ui.: A Little Things c. blognak ezennel megnyílt az fb csoportja amit megtalálhatsz ITT!  

4 megjegyzés:

  1. Új réész! Már úgy vártam! Jó hogy nem bírtál magaddal és hoztad a részt! :) múlt héten szomorú voltam de ma annál nagyobb volt az öröm az új rész miatt! Egyáltalán nem lett unalmas; hannah találkozott maxel és rámászott loura! Ez neked hol unalmas? Gondoltam h lou leszereli majd hannaht de már ennek is örülök! Szegény hogy próbálja ezt kimagyarázni majd... :D és végre! Gyerünk louis dobd ki eleanort, az lenne a blog fénypontja! Lexel és georgeal mi van? Most együtt vannak? Szegény mindig olyanokba szeret bele akik mást szeretnek... Emma nagyon cuki, hogy rá fogta volna niallre! :D már úgy várom az esküvőt! Remélem hamar jön a kövi rész benne az esküvővel! Addig is kitartás a sulihoz és a blogokhoz! Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is az, hogy unalmas, hanem inkább, hogy volt már sokkal hosszabb rész hisz izgalom megint volt benne nem kevés. :D Olyan a kimagyarázás megy nekem lesznek még itt suprise dolgok hohoho, de mennyi... :) Mindenki azt gondolta, hogy Louis most dobja Eleanort, de higgyétek azt megengedem. Lexy most két pasi közé szorult ami elég gázos helyzet lesz/lett. Emma mindig cuki tiszta Emma team alakul mindig ki. :))
      Szakmai titok ez az egész leánybúcsú hasonlított a nyári leánybúcsúra ahol voltam szóval a nyári élményemből merítettem és a következő részbe is lesz olyan amit egy valós esküvőből merítek. :))
      Igyekezni fogok ígérem! :)) Köszönöm szépen és neked is kitartás a sulihoz csak csak okosan! :))

      Törlés
  2. VÍÍÍÍÍ! ÉVA! IMÁDLAK!
    uhu, ezt elkönyvelem előszülinapi ajándéknak, de attól még elmondhatom az öcsémnek, hogy "amikor Éva írt egy részt, és a szülinapomon akarta kirakni..." NEM FÉREK A BŐRÖMBE! HÁLA VELED! <3
    HUUUUU
    ROSSZ TÉNYEZŐ: Max

    felgyújtom, eltüzelem és minden farkam! komolyan, nyitok egy olyan céget hogy "Blogokból eltávolítani a köcsögöket BT."

    Tiszta jó cím lenne nem?

    Azért remélem, hogy észreveszik a hegeket. MAXOT MINDENKÉPPEN BÖRTÖNBEN KELL TUDNOM! ÉRTENI?

    NAH, NAGYON SZERETLEK A RÉSZÉRT MEG MINDENÉRT, MEG ÚGY ÁLTALÁBAN IS SZERETLEK! <3

    JÓÉJT! *-*

    Xx.Hideklai

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tényleg 6.-án szeretem volna kitenni, de az hétköznap és mindenki a tanulásra koncentrál így maradjunk az elő szülinapi ajándékba. :)
      Te bántani Max-et, én őrjöngeni, mert még szükségem van rá a bloghoz szóval megoldás nem bántod Max-et :D
      Hegeket mindig észre kell venni csak nem tud mindenki olyan jól hazudni, mint Hannah. Max not börtön :D

      Örülök, hogy tetszett drágaság és utólag is boldog szülcsinapcsit! :))

      Törlés