Season 3 Chapter 6 - Az utolsó esély

Drágáim!

Mint látjátok megérkezett a legújabb rész ami egyetlen egy szemszöges lett, de a jó hír az, hogy visszatérő karakter szemszögéből lett akit már nagyon vártatok. Igazából már elkezdtem a további részek írását mivel az a záró évad 10 részes lesz plusz az Epilógus amivel együtt 11 rész. Szóval már csak pár rész és ...

TÖBBI MEGLEPETÉS :D

Jó olvasást és akkor siettek a következő résszel addig is várom a véleményeket a rész végén! :)xx

 „Te voltál a világosságom árnyéka

Éreztél bennünket?

Egy újabb kezdet

Eltűntél”

Alan Walker - Faded

Először nem hittem el, hogy itt vannak és először érthető módon megijedtem, főleg amikor megláttam az ablakból a verandán fellépni a bátyámat akinek az oldalán egy barna hajú csaj állt és aztán megpillantottam azt a férfit aki iránt még mindig megdobban a szívem. Két év elteltével is mikor megláttam újra és újra megmozdította bennem azokat az érzéseket amiket először éreztem iránta. Nem tudtam sose elfelejteni és ez talán a fiam miatt van, vagyis a fiúnk miatt. Ha Emma állandóan rá emlékeztette akkor ez a kisfiú kiköpött ikertestvére. Thomas William Tomlinson. Attól függetlenül, mert Louis nem tudott fiáról megkapta a William nevet és a Tomlinson-t is bár a kórházban az Walker-nek volt írva, de a sok-sok intézkedés után megkapta azt a nevet a kisfiú amit érdemel, az apja nevét.
Azt hiszem a történelem újra megismételte önmagát.
Pár évvel ezelőtt Emmát titkoltam el Louis elől és most a fiúnkat. Az univerzum hülye kis játéka az őrületben kerget. Nem akartam ezt tenni, de nem tehettem mást a fiam érdekében az a nő bármire képes és persze Max is a nyomában lohol, így az évek alatt kissé személyt változtattam és új életet kezdtem. Kerültem a hír csatornát annak érdekében, hogy ne lássak olyat amitől összetörnék. Boldog akartam lenni és boldog voltam a hamis kis életemmel, de mikor újra belenéztem ragyogó kék szemeiben az a boldogság elszivárgott és csak rá tudtam koncentrálni, hogy mennyire hiányzott. Hiányzott. Viszont mikor hívott féltem beleszólni, nem mertem, mert nem akartam összetörni hisz mégis csak Eleanor férje. Biztos boldogak voltak a két év alatt. Kár, hogy a szemei nem ezt tükrözik, mivel a kék szeme alatt a karikák csak erősödöttek, mintha már egy pár hónapja nem aludt volna és a kinézete se tükrözött jól, mintha szenvedne, vagyis inkább olyan, mintha elhagyott lenne, mintha valaki elhagyta volna.
Én? Nem, nem kizárt hisz Eleanor a felesége.
-Hannah. El sem hiszem, hogy te vagy - szólalt meg, de a gyerek már  nem volt a karjában. Ijedten körbe néztem a fiam után kutatva, de Danielle vette át a keresztfiát, na igen megkereszteltük és Danielle lett a fiam keresztanyja míg Eric maradt a mókás nagybácsi szerepben. Nem vállalta el amit nem bánok hisz a keresztszülők általában egy párt alkotnak és Danielle párja csak egy személy lehet, és azt mindenki tudja, hogy ki.
A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy valaki erősen szorít magához és annak a valakinek rögtön megéreztem jellegzetes férfi dezodor illatját, mintha a két év alatt ugyanazt használná. Karjaimat akaratlanul is derekaköré fontam és a fejemet a mellkasára hajtottam, jól esik a közelsége, mintha az eddig boldog életem csak egy színdarab lett volna és ez az igazi boldogságom Louis. 
-Hiányoztál - suttogta aztán elhúzódtunk, de a kezei az arcomra csúsztak és a mosoly feljebb gördült az arcára míg én érdeklődve figyeltem mire készül. -Szeretlek - amint kimondta ezt a szót száját a számra tapasztotta és a gyomromban érző bizsergés visszatért amiket már nagyon rég nem éreztem. Minden érzelem amit ő váltott ki belőlem visszatért és miközben lehunytam a szemem az összes emlékkép lepergett előttem a fejemben. A találkozásunk, a barátságunk és aztán a kapcsolatunk. Emma és az életem vele meg a srácokkal. Aztán a boldog emlékek közt megjelent Eleanor és Louis képe amikor előttem nyalták egymást. A gyomrom összerándult és a reggelim indult meg felfelé.
Nem, nem ezt nem lehet. Ő nős férfi.
Kezeimet a mellkasára csúsztattam úgy távolodtam el tőle, mire a szemöldöke feljebb szökött.
-Mi a baj? Te már nem érzel így? - kérdezett rá elcsukló hangon, mintha félne a válaszomtól. Dehogynem érzek így csak ez nem helyes hisz Eleanor mindig közénk áll, mindig megpróbálja tönkretenni a tökéletes kapcsolatunkat. Nem akarok úgy élni, mint régen. Rettegésben.
-Túl sok minden kavarog a fejemben. Örülök, hogy itt vagytok - ráztam meg a fejem és végre a számon kijöttek a szavak amik eddig nem akartak utat törni. -Tényleg - fogtam meg Louis kezét és egy mosolyt erőltettem az arcomra. -Örülök nektek - néztem a bátyám felé mosolyogva aki még mindig döbbent arccal meredt rám, de a barna hajú lány meg diadalmasan mosolygott.
Na jó érdekel ki az a csaj?
-Bátyuskám csak nem becsajoztál? - húztam el a kezem Louis kezeitől aki döbbenten állt ugyanott, megesett rajta a szívem, de a fejemet megrázva megkerültem és a többiek felé léptem. Danielle-től átvettem Tommy-t aki a nyakamban csimpaszkodott és a kis fejét a vállamra hajtotta.
-Ö - rázta meg a fejét George mire csak kuncogni tudtam, imádom mikor a bátyám zavart állapotban van. -Ő itt Rosie a barátnőm, de nem értem miért mondom el, ha te se mutatsz be a kisembernek a karodban. Meg nem is magyarázkodsz. Nagyon rossz kis húg vagy - amint bemutatott Rosie-nek kezet ráztam a kedves lánnyal és én is bemutatkoztam neki, de a bátyám folytatta és a következőkben elővette a leszidós arcát. Utálom ezt. Utálom mikor ledorgál. Oké, eltűntem és két évig semmi életjelet nem mutattam magamról, de meg kellett védenem ezt a kis embert aki a karomban alszik. Vagyis hamarosan aludni fog.
-Hosszú történet - ráztam meg a fejem leszegve a tekintettem hisz nincs kedvem nekik elárulni főleg Louis előtt hisz nem tudja milyen gonosz nő a felesége.
-Gyere haza velünk és elmesélheted - vágta rá az emlegetett szamár vagyis Louis mögülem mire ráemeltem a tekintettem. Menjek haza? Hova haza? Az már nem az én otthonom, ez az én otthonom. Nem akarok újra egy levegőt szívni azzal a banyával.
-Ezért jöttetek? Hogy haza menjek? Sajnálom srácok - ráztam meg a fejem tehetetlenül a két fiúra tekintve aztán fej rázva kirontottam a szobából. A fiam szobája mellett a szobámban zárkóztam és rögtön az ágyra telepedtem. Sokszor gondolkoztam a srácokon és Emmán, de mikor ők eszembe jutottak velük együtt Eleanor és Max is eszembe jutott, annyi szörnyűséget elkövettek már és én nem akarom újraélni azokat, ha visszamennék újra a közelükben lennék és onnan folytatnánk ahol befejezték.
Hiányzik Emma hisz a lányom és sokat gondoltam már arra, hogy elmegyek érte és ide hozom távol Eleanor-tól, de nem tudom megtenni. Nem tudom elszakítani az apjától és a srácoktól, ő ott biztonságban van velük, mert a fiúk nem hagyják, hogy veszélyben legyen. Ahogy Perrie és Lexy se. A két legjobb barátnőm, de mégis a legjobb barátnőm Lexy, mert őt ismerem gyerekkorom óta mégis elhagytam, őt is. De csak azért nem szóltam neki hisz feláldozta volna a saját boldogságát miattam és ezt nem akarom, annyiszor tette már ezt, hogy most megérdemli, hogy boldog lehessen Harry-vel. Remélem együtt vannak. Danielle-nek is sokszor mondtam menjen haza hisz szüksége van Liam-re, de nem ment inkább feláldozta a boldogságát és hiába bizonygatja, hogy boldog itt az új életével, tudom, hogy nem az. Liam nélkül nem ugyanaz a Danielle. És akkor ott van a bolondos, vad legjobb barátnők Perrie aki mindenképpen boldog Zayn mellett sőt már a kis porontyuk is megszületett, azt hiszem Tommy-vel egyidős lehet a gyerekük. Milyen jó barátok lehetnének.
Hirtelen megéreztem ahogy az arcomon végig kúszik egyre több könnycsepp. Most, hogy Louis és George megjelent a többiek hiánya is megjelent a szívemben eddig boldog voltam és most újra visszaestem amiből nagy nehezen már kimásztam.
A kezemben lévő kis srác megérezte, hogy baj van hisz hirtelen sírni kezdett ő is így a mellkasomhoz szorítva próbáltam csitítgatni addig míg újra el nem aludt. Mikor ez sikerült az ágy melletti babaágyban tettem ami vészhelyzet esetén van a szobámban, ha mondjuk nem tudnék aludni akkor tudjam nézni ahogy alszik. Az én kis hercegem.
Kezeimmel megtöröltem az arcomat aztán a kezeim a tarkómon állapodtak meg és egy hangosat felsóhajtottam, de szerencsére Tommy nem kelt fel rá. Viszont az ajtó nyikorgásra lettem figyelmes és George lépett be halkan.
-Jól vagy? - kérdezte és beljebb lépett aztán maga mögött óvatosan becsukta az ajtót aztán az ágyam felé lépett, hogy mellém üljön.
-Nem, nem vagyok jó. Köszi kérdésed, bátyus - válaszoltam őszintén a kezeimmel babrálva és a virágmintás ágyneműt kezdtem tanulmányozni. Tetszett ez az ágynemű, mert az új életemet tükrözte, de most mikor ránézek azt az életet tükrözni amim sose lesz. Normális. -Miért jöttetek ide? - néztem fel ismét bátyámra a kérdés meglepte és látszott rajta, hogy ő is elgondolkozik a kérdésen. Szóval ő maga se tudjam, ez remek.
-Louis miatt - pár perc gondolkodás után megszólalt mire a név hallatán kérdően emeltem rá a tekintettem. -Minden áron megakart találni, megállíthatatlan volt és minden kudarc után volt benne  remény, hogy megtalálhat. - Folytatta és a szemöldökeim feljebb szöktek míg a szem elkerekedett. Megakart találni. Máshol is jártak?
Álljunk meg, de akkor mi a helyzet Eleanor-ral? És a másik őrülttel Max-el? Nem hiszem, hogy Eleanor örömmel fogadta volna, hogy Louis megakar találni. És, ha ő itt van akkor a többiek vannak Emmával, de Eleanor is ott van, lehet épp... Nem, nem a többiek vigyáznak rá!
-Minden rendben, húgi? Elfehéredtél - szakított ki a gondolataimból a bátyám hangja mire megrázva a fejem bólintottam.
-Ha Louis keresett akkor... Mi a helyzet Eleanor-ral? - nem mertem feltenni az elején a kérdést aztán elég bátorságot összegyűjtve fakadt ki belőlem a kérdés amire választ várok. Ilyenkor hülyének érzem magam, hogy megfosztottam magam a hírközlő gépezetektől. Új életet akartam, de az új élet szar, mint kiderült. Boldog voltam, de az sutba dőlt,
-Ezt Louis-tól kéne megkérdezned - szólalt meg nevetve George mire felkúszott a szemöldököm a magasban. Nevet. Mi történt amiről én nem tudok? És miért voltam ilyen idióta? Legalább egy-két hírt meghallgathattam volna, de azt hiszem egy idióta vagyok.
Nem bírtam tovább és az ágyra csapva pattantam fel aztán szinte futva törtem ki az ajtóm, de megtorpantam hisz ragyogó kék szemekben ütköztek amik pont most néztek fel. Belenéztem azokban a két ragyogó szempárban és újra elvesztettem önmagam a szemeiben. Louis magabiztos testtartással állt az ajtó előtt kezeit összefogva a maga előtt és szemeivel engem pásztáztatott. Nem tudtam mit tenni egyszerűen csak álltam és próbáltam valamit kivenni a tekintetéből, de semmit nem láttam rajta csak boldogságot és zavartságot. Boldog, mert megtalált? Képtelenség. Mégis megakart keresni és megtalált akkor ennek valami oknak kellett lenni és annak az oknak köze van Eleanor-hoz és az idióta Max-hoz. Talán tudja? Tudja, hogy miket művelt a felesége? Tud mindent? Jézusom, ha megtudta milyen boszorkány a felesége akkor nagyon maga alatt lehet. Nekem kellett volna elmondanom, de én megfutamodtam. Marha vagyok, nem boldog.
-Louis - szólaltam meg rekedt hangon, többet akartam mondani, de egyszerűen a kérdés amire választ várok elszivárgott. Amit valójában kiakarok mondani azt nem tudom, hogy is fogalmazzam meg, nem akarok tapintatlan lenni, de tudni szeretném mi is történt a két év alatt.
-Hannah - szakított ki a gondolatmeneteimből Louis mosolygós hangja. Mosolyog ami jó, de mégse érzek emiatt boldogságok. Megszakad a szívem mikor ránézek, mert elhagytam és azért amit lehet tud.
-Mi van vele? - kérdeztem rá mire oldalra billentette a fejét érdeklődve. Ki kellet volna mondanom a boszorkány nevét, de nem bírom a számra ejteni a sok-sok szörnyűség után. -A feleségeddel - nagyot nyelve kinyögtem a neve helyett ezt a még borzalmasabb szót. Egyszerűen hánynom kell mikor arra gondolok, hogy ők ketten összeházasodtak, életem legszörnyűbb napja. Bár akkor tudtam meg, hogy gyermeket várok ismét Louis-tól szóval életem legszebb és leggyötrelmesebb napja egyszerre.
-A volt feleségem - válaszolt mire a szemöldököm a magasban szökött. Tessék? Azt mondta amit hallani akartam? Arcára tekintettem, de nem tudtam nem észre venni növekvő mosolyát az arcán. -Tudok mindenről, Han. Tudom mennyi szörnyűséget tett veled, Emmával és tudom mekkora ribanc. És tudom, hogy Cindy valójában nem a lányom, de nem érdekel mivel az anyja a börtönben rohad majd meg. Mindenről tudok - ahogy kimondta a szavakat hirtelen minden szörnyű tett amit Eleanor tett, minden fenyegetés lepergett a szemem előtt, de leginkább a kórházban tett fenyegetése ami után elhagytam Angliát. Tudtam, hogy Cindy nem Louis lánya, de azt se mondtam el neki mégis tudja és aztán kimondta a börtön szót, Eleanor börtönben van. Ott van ahol lennie kell és nem sajnálom még Cindy miatt se. Jézusom Cindy.
-És..? Cindy - nyögtem ki a következő kérdésem mire mosolyogva lehajtotta a fejét, de aztán vissza is emelte az eredeti állásban.
-Emmával, a srácokkal és velem, az apjával van, mert ő semmit se tud és nem is kell neki tudnia. A lányom és Emma húga. Nem akarom összetörni a szívét - válaszolt mosolyogva mire a szívem megszakadt szavaitól ahhoz képest amit Eleanor elhallgatott előle mégis ilyen önzetlen Cindy-vel aki nem is a vér szerinti gyermekem.
-Max is ott van... tudod a börtönben - ismét megszólaltam félve mire egy mosollyal bólintott. -Honnan tudtad meg? Mikor? - kérdeztem rá mire a szájáról lehervadt a mosoly, de csak megvonta a vállát. Nekem kellett volna elmondanom neki szóval nem hibáztatom, ha utál bár még itt van, talán nem utál.
-Azon a napon mikor felgyulladt a ház - válaszolt mire a szám elkerekedett a döbbenettől és a földet kezdtem nézegetni. Tudta már akkor amikor a kórházban voltam és mégis elmentem, mégis hittem annak a boszorkánynak. Basszus. 
-Miért nem mondtad? - kérdeztem rá félve rátekintve és ő is épp akkor nézett fel a ragyogó tengerkék szemeivel amin szomorúság futott át. Szomorú. Miért?
A farmer zsebében nyúlt aztán elém nyújtotta ököllel zárt kezét. -Ezért - amikor kinyitotta a kezét megpillantottam egy nagyon drága, de nagyon szép csillogó arany gyűrűt amin egy baromi nagy kő díszelgett. Amikor felnéztem rá mosolyogva várta a reagálásom, de fogalmam sincs mit kéne erre mondanom. Ekkor eszembe jutott az SMS amit küldött akkor emiatt volt izgatott az üzenetben. Megakart kérni a kezem míg én hittem Eleanor szavainak és felszálltam arra az átkozott gépre. Olyan buta liba vagyok, ha tehetném megváltoztatnék mindent, vagyis csak annyit, hogy nem szállnék fel a gépre, hanem várnám Louis-t a kórházi szobában míg be nem lép és meg nem kéri a kezem. Igent mondtam volna, de most.. nem érdemlem meg Louis-t. Sokkal jobbat érdemel nálam. Megfutamodtam, eltitkoltam előle sok mindent és még mindig itt áll előttem mosolyogva várva a reakcióm.
-Na mit mondasz? - szólított vissza a valóságban mire ajkaimban haraptam lesütöttem a szemeimet. -Hannah Walker hozzám jönnél feleségül két, illetve három gyermek után? - kérdezte és mikor felnéztem rá a mosoly csak úgy ragyogott gyönyörű szép arcán. A sok-sok titkolózásom után, ő megbocsájtottam nekem és itt áll ragyogó arccal várva a válaszom. Most lenne alkalmam kimondani azt amit a szívem súg mégse megy, hiába, hogy ő megtud nekem bocsájtani, de én magamnak nem tudok megbocsájtani.
-Louis, én - kezdtem bele mire nevetve megrázta a fejét. Mi van?
-Vicceltem - zárta össze mosolyogva a tenyerét mire a szemöldököm a magasban szökött. -Még csak most kaptalak vissza nem zúdítok rád mindent - vonta meg a vállát mire egy mosollyal köszöntem meg. Visszakapott? Visszakapott. -Szeretlek, de ez az alkalom sokkal meseszerűbb lesz - kacsintott rám mosolyogva mire lehajtva a fejem tűrtem a hajamat a fülem mögé. Kimondta az a bizonyos szót ami a szívemben felébresztette az eddig alvó pillangókat.
Hirtelen megéreztem kezét az arcomnál aztán az állam alányúlva megemelte a fejemet, hogy az arcában nézzek és a következő pillanatban másik keze is az arcomra tévedt aztán ajkait az ajkaimra nyomta. Fenében a nem érdemellek meg szabállyal azon nyomban visszacsókoltam és a kezeimet átvettem a nyaka felett úgy húzódtam közelebb hozzá míg a kezei a derekamra siklottak és úgy szorított magához, mintha félne, hogy újra elveszít. Ettől nem kell félnie többé nem megyek sehova mivel már semmi akadály nincs köztünk kivéve a költözés. Képes vagyok újra Angliában menni és szemben nézni a régi emlékekkel és a barátaimmal? Felépítettem Franciaországban egy életet ami nem valós, de azt hittem boldog lehetek, de Emmáék nélkül nem voltam sose felelőtlenül boldog.
Vissza tudok térni a régi életemben úgy mintha el se mentem volna? Nem.
-Szeretlek - suttogtam mikor ajkaink eltávolodtak és a homlokát a homlokomnak döntötte, de mikor meghallotta a szót amit ajkaimmal kimondtam a mosoly a füléig ért. Aztán újra rányomta az ajkát az én ajkaimra csak úgy csimpaszkodtam rá, mint a mini pókmajom a szülőjére.
Miért nem lehetne ilyen mindig? Miért nem lehetne örökké úgy élni, hogy a nyakán csimpaszkodok miközben ajkainkkal felfaljuk egymást? Az élet akkor túl könnyű lenne és a mi életünk nem a könnyűségről híres, de talán most más lesz. Talán kaptunk még egy esélyt az univerzumtól, egy új esély, hogy boldogok lehessünk. Egy esély, az utolsó esélyünk.
Itt az idő visszatérni Angliában, visszatérni a lányomhoz akire nap, mint nap gondoltam. Boldogsággal tölt el, ha újra magamhoz ölelhetem és esténként láthatom ahogy álomban szenderül. Vajon a fiúk még mindig énekelnek neki esténként? Annyi kérdés megfogalmazódott bennem ami a lányommal kapcsolatos, amit csak akkor deríthetek ki, ha visszatérek.
Visszatérek az életben, az életünkben. 

Season 3 Chapter 5 - "Tiszta anyja"

Sziasztok drágám!

Elnézést kérek a sok-sok késéért, de a Kis Dolgok blog nem előre megírt csak akkor tudom írni, ha ihletem van. Sajnos már egyre kevesebb az ihletem, de az utolsó dobásokra van ihletem csak az a baj, hogy le kell rövidítenem. 

A harmadik évad, vagy 10 részes lesz, vagy 15 részes. Még nem döntöttem el úgy vagyok vele ahogy beleférnek a végső ötleteim. 

Na, de még ne aggódjunk a jövőn! :)

Nem ígérem mikor jön a következő, de igyekszem.

Jó olvasást!:)xx

"Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér,

Szeretni valakit valamiért."

Republic - Szeretni valakit valamiért

Nem értem George-ot és Liam-et miért nem képesek hinni még a lehetetlenben is hisz, ha valakiknek nekik kéne a legjobban tudniuk hinni. Mégis most akik nem hisznek azok ők míg én hiszek, hiszek, mert tudom, hogy megtalálhatom és újra karjaimban zárhatom. Hiszek, mert akkor legalább boldog vagyok. Boldog vagyok, mert minél tovább keressük erősödik bennem az a érzés, hogy most talán ott lesz. Igaz eddig még nem sikerült átélnem azt az érzést, hogy ott van és megcsókolhatom, de tudom, hogy eljön ez a pillanat is. Hamarosan. Érzem, tudom illetve hiszem.
Valójában már elakartam mondani az igazságot Emmának is, de inkább meglepetésnek szánom neki ahogy Cindy-nek hisz neki is szüksége van egy anya figurára, aki nem Pezza, Lexy illetve a húgom, vagy Sophia.
Az éjszakámat éberen töltöttem Emma szobájában és Cindy-t is áthoztam a szobában így míg mellettem szuszogott két gyönyörűség, az én agyam teljesen máshol járt. Hannah-n gondolkoztam és a következményeken, hogy mi lesz azután, hogy újra egymásra találunk. Mondjuk talán elveszem feleségül, hisz két évvel ezelőtt is ezt terveztem és már ideje két gyerek után igaz, hogy az egyik nem tőle van, de tudom, hogy ő is úgy fogja szeretni Cindy-t, mint én. Alig várom, hogy a családunk újra eggyé váljon. Mert ő hozzám tartózik, illetve hozzánk.
Mivel az éjszaka nem sokat aludtam így kora reggel keltettem az én kis hercegnőmet hisz ma még iskola.
-Jó reggelt apuci - nézett rám felhúzott szemöldökkel, de egyből átváltott vidámmá és az arcomra egy puszit nyomott. -Miért vagy itt? És Sammy - kérdezett rá miközben felálltunk az ágyról, hogy ki sétáljunk a szobából hisz a másik tökmagnak még nem kell felkelnie.
-Mellettetek békésebb aludni - kaptam fel mosolyogva és egy puszit nyomtam az arcára mire nevetve ficánkolni kezdett aztán leszaladt a lépcsőn, gondolom a konyhában mivel reggelente állandóan az étel jár a fejében. Talán túl sok időt tölt Niall-al.
Amint beértem a konyhában George és egy ismeretlen csajjal találtam szemben magam, meg persze Zayn-el aki az egyik gyereket tartotta a hónalja alatt. Én is mindig így fogtam Emmát.
-George bácsinak barátnője van uh - kezdett el énekelgetni Emma míg felmászott a bárszékre, hogy Zayn elé tegye az elkészített kakaót. -Köszönöm Zayn bácsi, de egy kérdés - fordult a kis szöszi Zayn felé míg  ő kérdőn ránézett. -Mit ártott neked Katy? - Nézett a kislány felé aki Zayn kezén lógott a hónalja alatt, mint egy rongybaba.
-Ja, semmit - helyezte a mellkasához vissza Zayn. -Csak kényelmes néha így vinni - vonta meg a vállát mosolyogva mire Emma bólintott aztán elkezdte szürcsölni a kakaót míg néha-néha hátra nem lesett.
-Miért nem puszilkodtok? - Húzta fel a kis szemöldökét mire elkezdtem köhécselni és csúnyán néztem Emmára míg ő csak feltette a kezét és minden figyelmét a kakaójára szentelte.
-Bocsi kicsit kotnyeles - mentegetőztem Emma helyett. Mint az anyja. Tettem hozzá magamban amin el is mosolyodtam. -A nevem amúgy Louis míg az a kislány Emma a lányom - mutatkoztam be az új lánynak aki szerintem George barátnője lehet akit már régóta be kellett volna mutatnia. Perrie visongani fog, ha végre meglátja.
-Rosie. Már sokat hallottam rólatok - szólalt meg bársonyos hangon a lány persze mindvégig mosolyogva. Nagyon mosolygós.
-A barátnőm - szólt bele George és közelebb vonta magához Rosie-t mire bólintottam.
-Tényleg, haver? Wao. Azt hittem a feleséged már gratulálni akartam - szólalt meg nevetve Zayn és az emeletről meghallottuk Perrie kiáltását ami Zayn-nek parancs. -Megyek szívem - kiabálta vissza Zayn, nem zavarja egyiket se, hogy mások alszanak. Á, ők Zayn és Perrie.
-Papucs - köhögött bele George visszavágva mire Zayn duzzogva elindult az emelet felé a kis majom lányával.
George-ra néztem aki a fejével Emmára bökött, a fenében megfeledkeztem arról, hogy a lányom erről semmit se tud.
-Felmegyek és felöltözök - ugrott le  végszóra Emma aztán ránk tekintett. -Minden rendben? - Kérdezett rá mire mosolyogva bólintottunk és váll rántva elindult a nappali felé. Amikor elhagyta a konyhát már George kezdett volna bele, de feltartottam a kezem mivel Emma visszalépett gyanús tekintettel aztán mosolyogva elment. Ezt még háromszor megcsinálta aztán végleg felfutott az emeletre. Tiszta anyja.
-Na szóval az a helyzet - kezdett bele George míg én a kávéfőzőhöz léptem ahol töltöttem magam egy bögre kávét. Koffein nélkül nincs reggel. -Hogy Rosie is jön - vágta rá mire felé fordultam kérdően, de aztán rá bólintottam.
-Okés, ha akar - vontam meg a vállam és hirtelen Rosie megcsapta George homlokát.
-Gyáva - rázta meg a fejét Rosie aztán rám nézett. -Franciaországban megyünk. Van ott egy rokonuk akiről még George nem szólt és van egy megérzésem, hogy ott van - vázolta fel nekem Rosie mire a szemöldököm a magasban szokott míg az állam a padlót súrolta. Tessék? Franciaországban? Ez most vicc? Bár logikus lenne Hannah és Danielle mindig szerette Franciaországot.
-Hú hát oké, de az nem egy nap lesz - szólaltam meg zavartan mire mindkettő bólintott szóval tudják.
-Már bepakoltunk, csak 2-3 napra terveztünk az utazást - válaszolt George mire bólintottam. Haragudnom kéne rá, hogy erről nem szólt, de.. kit álltatok, ha nem lenne itt a csaja neki esnék és addig szorongatnám a nyakát míg el nem kékül. Aztán eszembe jutna, hogy Hannah  megutálna azért, mert megöltem a testvérét. Talán jobb is, hogy itt van Rosie.
-Mit mondjak a lányaimnak? És a többiek? - Kérdeztem rá miután befejeztem az első kávét és a következőt töltöttem a bögrémben. Mellesleg ez a bögre a kedvencem hisz a "Legjobb apa" szöveg van rajta, igaz a többiek szerint nem a legjobb szó illik az apaságomra, de nem érdekelnek, szerintem én vagyok a legjobb apa. Vagy nem?
-Azt mondjuk nekik amit tegnap, hogy meg kell látogatnunk valami rokont és ez pár napban esik bele - vonta meg a vállát George, eléggé lazán kezeli ezeket a hazudásokat, mintha mindig hazudna. Oh mondjuk, ha a régi énjét nézzük akkor értem miért megy jó a hazudása.
-Akkor elviszem Emmát az iskolában és mehetünk - ittam ki a második kávémat aztán a mosogatóban tettem és a lépcső felé fordultam, de Rosie rám kiáltott így felé fordultam.
-És pakolni? - Kérdezett rá mire elnevettem magam és George is nevetve húzta magához kedvesét, hogy egy csókot hintsen a homlokára.
-Jaj drágám - rázta meg a fejét nevetve George míg a lány felhúzott szemöldökkel kémlelt minket. -Egy mi pasik vagyunk, pikk-pakk bepakolunk - emelte fel a kezét mosolyogva mire Rosie csak megforgatta a szemét és vállba gyűrte. Harcias azt hiszem ez kell George-nak szerintem az ágyban is ilyen. A harcias csajok szexik.
-Kettő a csomagtartó tele van a ruháimmal szóval pipa - rajzoltam egy pipa jelet a levegőben aztán egy mosollyal felszaladtam a lépcsőn és egyenesen a szobámban mentem ami üresen állt. Rendezetten. Hannah örülne, ha így látná a szobám. Talán hamarosan láthatja ezt a rendet a szobámban.
Megrázva a fejem gyorsan lezuhanyoztam, de tényleg gyorsan hisz most egy cseppet se gondolkoztam a víz alatt. Mindent villám gyorsan elvégeztem a fürdőszobában aztán egy fekete farmert és egy fekete pólót választottam, azt hiszem ma nem leszek a színes embere. A hajam csak össze-vissza állt azzal nem csináltam semmit inkább gyorsan megmostam a fogam aztán elindultam a földszintre, de a lépcsőnél megtorpantam és visszaléptem Emma szobájában persze halkan hisz lehet, hogy még Cindy alszik. Amint beéltem még az álom tengeren járt a királylány míg Emma a táskáját a hátára dobva lépett elém.
-Kész vagyok, főnök - emelte a homlokához a kezét mosolyogva mire felkaptam és egy puszit nyomva az arcára indultunk ki a szobából.
-Te vagy ilyen nehéz vagy a táskád? Igazi sózsák vagy - kezdtem el játékosan panaszkodni mire mosolyogva a kezében zárta az orrom és megcsavarta, ezt a mozdulatot tőlem tanulta. -Ez kissé fáj - szólaltam meg orrhangon mire Emma elkezdett nevetni így az orrom kiszabadult és mikor befejezte a hajammal kezdett babrálni addig míg le nem tettem és be nem ült a kocsiban. -Siettek és mehetünk addig adagoljátok be a többieknek - szóltam a két utazó felé és a végén mosolyogva George-ra néztem mire ő csak megforgatta a szemét. Lelépek a nehéz magyarázatról, egy zseni vagyok.
Emma egy nagyot dudált így szem forgatva elindultam az ajtó felé ahol még előtte felvettem a cipőmet természetesen zokni nincs rajtam hisz ez Louis Tomlinson divat. A rajongók őrjöngenének, ha zoknit vennék fel, szerintem háború lenne.  Újra dudált így sietve indultam a kocsim felé mire gyorsan a helyére ült és kis angyal mosolyát elővette. Az angyal mosoly alatt egy kis ördög található talán mégis az én lányom.
-Ha visszaérek ezért én kapok ám - ültem be az autóban csúnyán nézve rá, de azért a szám félig mosolyra húzódott.
-Miért? Én nem csináltam semmit - emelte magasban a szemöldökét és kérdően nézett rám, mintha nem tudná miről beszélek. Jó ilyenkor tiszta anyja.
-Prücsök, Prücsök - ráztam meg a fejem nevetve mire ő is kuncogni kezdett így felhúzott szemöldökkel ránéztem aztán a kezeit a szájára tapasztotta. -Láttam te kis sunyógós - csikiztem meg a hasát mire nevetve elkezdett rúgkapálni aztán egy gyors mozdulattal míg ő nevetett bekötöttem. -Meg vagy - nyújtottam ki a nyelvem mosolyogva mire az övre nézett és duzzogva előre hajolt, hogy a rádión megnyomja a bekapcsoló gombot. A mai gyerekek játéka az elektromos készülékek.
Útközben mindvégig azon gondolkoztam, hogy mondjam el neki, hogy pár napig el kell utaznom az anyja miatt amit ki kéne hagynom szóval ki kéne találnom, hogy mit mondjak neki a gyors utazásomra hisz még csak tegnap jöttem haza. Jó az rövid utazás volt, most mégis 2-3 napról van szó.  -Apuci ma te jössz értem? - Szólított vissza a valóságban Emma mosolygós hangja mire éppen fékeztem mivel a lámpa pirosra váltott. Fenében.
-Prücsök az a helyzet, hogy sajnos nem - kezdtem bele felé fordítva a tekintettem mire a mosoly eltűnt az arcáról és a nagy kék szemeivel kémlelt. Nem tudok ellenállni azoknak a szemeknek mégis most elkeserítem ennél is jobban, -Pár napra el kell utaznom George bácsival és a barátnőjével Rosie-val - vallottam be neki őszintén mire nagyokat pislogott aztán elfordította a tekintettét és inkább előre nézett.
-Miért? Olyan ritkán vagy itthon apuci - kezdett bele szipogva mire sóhajtva próbáltam valami jó magyarázatot adni neki, de semmi se jutott eszemben. Utálok hazudni főleg a gyerekeimnek sőt utálom mikor sírnak és Emma már szipog szóval sír. Francban.
-Tudom Prücsök csak... - kezdtem bele, de nem bírtam folytatni. Úgy elmondanám neki, hogy az anyját keressük és jó nyomon járok, de félek, hogy összetöröm a pici lelkét, ha nélküle jövünk haza. -Prücsök tudod a nagyinak szüksége van rám és George bácsikád meg Rosie elkísér ne legyek egyedül - és egy újabb hazugság amivel tele beszélem a lányom fejét, de jó cél érdekében. Azt hiszem.
-Mi a baja a nagyinak? - Kérdezte érdeklődve Emma mire beindítottam a járművet mivel észre se vettem, hogy a lámpa zöldre váltott csak azt vettem észre, hogy mögöttem őrülten dudálnak. Idegbeteg sofőrök.
-Az unokatesóid, az én testvéreim és segítek otthon egy kicsit - találtam ki egy újabb hazugságot ami igaz is lehetne csak most nem igaz.
-Oh értem - bólintott és az autót leállítottam az iskola előtt. -Örültem volna, ha ma te jössz értem - szólaltam meg szomorkásan, de egy mosolyt erőltet az arcára aztán kikapcsolta magát és az ajtót kinyitva kiugrott a kocsiból. -Szia apuci. Vigyázz magadra, én vigyázok Sammy-re - intett nekem mosolyogva, de még mindig az előbbi mondata volt a fejemben így a fejemet rázva kipattantam a járműből és utána eredtem míg a háta mögé nem értem és fel nem kaptam.
-Hazajövők ígérem csak  a tiéd leszek - mosolyogva fordítottam maga felé mire egy nagy mosollyal átölelt és a fejét a vállamra hajtotta. -Szeretlek Prücsök - csókoltam meg a feje búbját míg ő felnézett és mosolyogva puszilta meg az arcom.
-Szeretlek apuci, de szúrsz - válaszolt nevetve mire csak nevetve dörgöltem az arcomat az ő arcához így kitört belőle egy nagy "ne" nevetés. Mármint azt kántálta, hogy "ne" míg persze nevetgélt.
-Van valami ami miatt örültél volna, hogy ma én jövők érted? - Kérdeztem rá mosolyogva ami már nagyon érdekelt hisz teljesen összetört mikor mondtam neki ma se én jövők érte szóval valaminek kell lennie.
-Az legyen meglepetés amikor haza jössz - válaszolt mosolyogva aztán egy utolsó puszit nyomott az arcomra és addig-addig ficánkolt míg ki nem préselte magát a kezeim közül. -Szeretlek apuci - intette mosolyogva aztán a barátjához futva együtt indultak a nagy épület felé. Nem tetszik nekem, hogy Emma ilyen korán kezdi a pasizást, de az a Eddie gyerek nem is olyan rémes és míg nem töri össze a lányom szívét kedvelem. Aztán utána ne kerüljön a szemem elé.
Nevetve megráztam a fejem és miután eltűntek a kocsihoz sétáltam azt megkerülve ültem vissza a kormány elé. Utoljára az épületre mosolyogtam aztán az autót beindítva haza felé indultam és, ha nem kaptam volna ki piros lámpákat 5 perc alatt hazaértem volna, de a piros lámpák kedvelnek kár, hogy én utálom a piros lámpákat. Bár szerintem senki se szereti azokat.
Ajtót becsapva indultam a ház felé amint lezártam a kocsit és mikor beléptem pont Cindy lépett le a lépcsőn a szemét dörgölve és a nyusziját szorongatva.
-Apuci - pillantott meg fél szemmel és felém futott míg, felkaptam és egy reggeli puszit nyomtam az arcára aztán a fejét a vállamra tette.
-Mehetünk? - Lépett ki George és Rosie a konyhából mire bólintottam aztán a kezemben lévő kislányra néztem.
-Manócska most el kell mennem és míg én nem leszek légy nagyon jó kislány Perrie néninek és Lexy néninek. Okés? - Kérdeztem tőle mosolyogva mire felemelte a fejét és mosolyogva bólintott. -Szeretlek Manócska - pusziltam meg az arcát míg ő átkarolta a nyakam.
-Szeretlek apuci - mosolygott rám piszén Cindy mire mosolyogva nyomtam egy utolsó puszit az arcára aztán lettem.
-Keresd meg a konyhában Perrie nénit szerintem nagyon sok finomsággal vár - guggoltam le elé mire a szemei felcsillantak és egy puszi után futva indulta a konyha felé. Annyira futott, hogy a nyusziját elejtette így mosolyogva felemeltem a kissé beteg nyulat mármint azért beteg, mert sokszor kellett megvarrni meg régen nagyon sokat rágcsálta a fülét. Sok mindent megélt már ez a nyúl.
A nyulat a kanapéra helyeztem mosolyogva aztán a két útitársra néztem és a kezeimet összecsapva indultunk az ajtó felé és mivel George autójával megyünk előtte a saját autóm csomagtartójából átraktam egy két ruhadarabot míg Rosie érdeklődve figyelte mennyi minden van a csomagtartómban.
-Te a csomagtartódban élsz? - Kérdezte Rosie felhúzott szemöldökkel mire nevetve megráztam a fejem.
-Két gyerekem van. Felkészült vagyok minden alkalomra - válaszoltam bezárva a csomagtartót aztán George autójához léptünk.
-Most már felkészült - szólt be George nevetve mire csak megforgattam a szemem hisz minden apuka hibázik. Ugye?
Mire bepakoltunk, elrendeződtünk a kocsiban és mivel utálok hátul ülni Rosie beült középre aztán a reptér felé vettük az irányt mivel Franciaország mégse itt a szomszédba van. George állítása szerint beszélt azzal a titokzatos nagybácsival aki elvileg nem is igazi rokonuk mégis Rosie váltig állítsa, hogy Hannah és Danielle ott van, ha nem lesz őt... Nem! Hiszek neki vagyis hiszek benne, hogy ott van és ma este már a karjaimba zárhatom. Ma este mellette alszok el aztán együtt jövünk haza természetesen kézen fogva aztán megkérem a kezét és egy hatalmas esküvőt csapunk még Zayn és Perrie esküvőjét is lekörözzük bár azt az esküvőt nem lehet. Az ő esküvőjükre örökké emlékezni fogok már csak azért ami történt köztem és Hannah közt. Emlék ami sose halványul el. 
Mire feleszméltem már a reptérre érkeztünk ahol kipakoltuk a cuccunkat és míg ők kéz a kézben jöttek utánam, én már rögtön keresni kezdtem az első Franciaországba jutó repülőt ami pont most fog indulni. Micsoda mázli már azt hittem valami baj lesz, mint ahogy a filmekben szokás. Még szerencse, hogy ez nem egy film.

***

Az út hosszú volt és fárasztó azt hittem sose szállunk le míg George és Rosie egy jót aludtak addig én az egész út alatt tömtem magamban a reptéri kajákat. Ideges voltam és féltem, hogy újabb zsákutca pedig hinni akartam és hiszek is mégis bennem van a félelem, hogy a semmiért utaztuk át a napot. Nem akarok újabb zsákutcát, őt akarom. 

-Merre? - Kérdeztem rá mikor az előtérben értünk és George elkezdett nézelődni ide-oda aztán az ajtó felé bökött és egyből maga után húzta Rosie-t. -Nem kell megvárni - forgattam meg a szemem és utánuk eredtem nagy léptekkel. 

Amint kiértünk George elment autót bérelni és egy piros Audi-val tért vissza mosolyogva. Megjegyezném nem a kedvenc autóm, de nem is a legrosszabb fajta. Gyorsan bedobáltunk a csomagtartóban minden cuccunkat aztán be pattantunk. Igen szó szerint bedobáltam mindent hisz utálok pakolni valahogy nem az én világom és haszontalannak tartom. Na meg persze most ideges is vagyok emiatt az egész miatt. Ha nincs itt...

Nem, itt kell lennie!

A lábam remegett sőt még a térdemen lévő kezem is remegett, mint a kocsonya. Nem tudom mikor voltam utoljára ilyen ideges, de jó rég lehetett. 

-Ott lesz - hallottam meg mögülem Rosie hangját mire hátrapillantottam és egy mosollyal biztatva  mire kifújtam a levegőt aztán egy mosollyal jutalmaztam. 

-Hogy lehetsz ilyen nyugodt, haver? - Ráztam meg a fejem és kérdően Georga-ra néztem aki csak megvonta a vállát. Úgy viselkedik, mintha nem a húga lenne a tét egy csepp izgalom sincs benne pedig, ha itt van akkor vége ennek az őrületnek. Vége a keresgélésnek. 

-Nem rángatom magam hamis ábrándokban - válaszolt mire csak megráztam a fejem szóval nem hisz. 

Mielőtt elgondolkoztam volna ezen az autó lefékezett én meg, mint a villám kipattantam az autóból és a csomagokat otthagyva szaladtam az ajtó felé meg se várva a többieket. Sőt még a szép házat se néztem csak annyit tudok a házról, hogy szép és nagy. Mint minden ház a mi környékünkön, London-ban. 

A többiekre néztem akik szintén elindultak felém a csomagokkal így amint végre az ajtóhoz totyogtak bekopogtam a hatalmas, zöld színű ajtón. 

Pár perccel később egy negyvenegyes éveiben járó férfi nyitott ajtót aki mosolyogva fogadta George-t és azonnal beljebb invitált minket. 

-Eric bácsi - ölelte meg mosolyogva George a nem vér szerinti bácsikáját. -Ő itt a barátnőm Rosie - mutatta be elsőnek természetesen a barátnőjét, a csaját és persze a jövőbeli feleségét, de az nem érdekes. Haladjunk. -Ő pedig - már kezdett volna bele, de közben vágtam. Hát persze.

-Louis vagyok. Hello Eric bácsi, vagy ki. Bocsi, de fontos dolog miatt jöttünk - hadartam és egy gyors kézrázás után magam mellé engedtem a kezem és kifújva a levegőt fogalmaztam meg magamban mit is akarok. -Hol van Hannah? - Csak egy szimpla kérdésig jutottam ami kerek perec ki mondja miért is utaztunk London-ból ilyen messzire. Nem, nem azért, mert ezzel a pasassal meccset akarok nézni! 

-Hannah? - Kérdezett rá, mintha nem hallotta volna pedig szerintem teljesen érthetően mondtam, vagy talán kicsit süket.

-Igen, ő! Szőke, fürtös haja van és gyönyörű szép kék szeme. Kissé pimasz, de nagyon felelősségtudó,  ja és ennek a baromnak a húga - a végén George-ra böktem aki vállba vágott, de nem törődtem most kivételesen vele sokkal jobban érdekelt ennek a palinak a válasza. Tudom, hogy tud valamit róla. 

-Igen, tudom kiről beszélsz - válaszolt bólintva mire ismét feltettem ugyanazt a kérdést egy gúnyos mosoly kíséretében. Nagyon ideges vagyok és ilyenkor nem jó, ha húzzák az agyam. Nagyon nem jó. -Sajnálattal kell közölnöm veletek, de Hannah meghalt egy autóbalesetben - bökte ki végre mire a szemeim majd kiestek a helyéről és egyből elkezdtem rázni a fejemet közben ugyanazt ismételgetve. Ez nem lehet.  Nem! Nem halhatott meg hisz arról tudnék, mert érezném. 

-Hazudsz - kiáltottam a képében és a gallérjánál megfogva nyomtam a falhoz míg a képében ugyanazt a szót kiabáltam. -Nem halt meg! Mi a francért hazudsz? - Folytattam a kiabálást mikor hirtelen George letépett Eric bácsiról aki nem is a bácsikája, de mindegy. 

-Louis elég fejezd be - kiáltott rám George mire csak megráztam a fejem.

-Nem fogom hagyni, hogy hazugságokkal tömje a fejem - vágtam rá. 

-Nincs oka hazudni - kiabálta a képemben George mire csak hörögve megráztam a fejem. Lehet, hogy nincs oka hazudni, de akkor se hiszem el ennek az alaknak amit össze-vissza beszél. 

-Tudom, hogy nem halt meg! Nem érted George, ha meghalt volna akkor azt tudnám, mert érezném - az apján kívül hisz természetesen elsőnek a szüleit értesítik, de én előre tudtam volna hisz a szívem egyik felét magával vitte volna a sírba és  halott lennék vele együtt. Rohadtul nem halt meg. 

Hirtelen meghallottam az emeletről egy gyerek sírást így rögtön arra kaptam a tekintettem és a lépcső tetején Danielle állt. 

-Danielle? - Kérdeztem halkan mivel nem voltam biztos benne, hogy ő az, vagy csak a képzeletem játszik velem. 

-Jó látni, Louis - szólalt meg mosolyogva miközben lejjebb lépkedett a lépcsőn míg én egyből hozzáléptem és magamhoz öleltem. Semmit se változott a két év alatt talán csak a haja, ami rövidebb lett, de még így is gyönyörű. Ha viszont ő itt van akkor Hannah-nak is itt kell lennie hisz, ha Eric szerint meghalt akkor Danielle nem lakna ebben a házban. Valószínűleg már hazajött volna London-ban és tőle tudnánk meg ezt. Mármint ez annyit jelent, hogy Hannah igen is él és, hogy az a Eric hazudik. 

-Kérlek mond, hogy Hannah is veled van - kérleltem mire szomorúan lehajtotta a fejét amikor az emeletről ismét egy gyerek sírás hallatszott. Kérdően Danielle-re néztem aki félve felpillantott aztán Eric-re néztem aki egy nagyot nyelve nézte az emeletet. 

Megrázva a fejem, mint az őrült az emelet felé futottam és az se érdekelt, hogy Danielle próbál visszatartani egyszerűen csak fellöktem és követve a síró hangot benyitottam a megfelelő szobában. A szobában érve egy kék színű gyerekszobára leltem illetve kék és fehér színben pompázott a szoba. Körülnéztem a szobában, de senkit se láttam, egyedül a fehér kiságyból ordított egy gyerekek aki már fel is állt az ágyról. Barna haja és nagy kék szeme hasonlított valakire, de nem tudtam gondolkodni kire inkább az ágyhoz sétáltam és kiemeltem belőle a csecsemőt hisz bárkié nem hagyhatom sírva. Döbbenetes ahogy a karjaimban vettem a gyerek elhallgatott és egy mosolyt eresztett felém. Nem olyan csecsemő hisz már tutira egy éves szóval már egy igazi kis úr. 

-Louis - futott be a szobában Danielle a többiekkel a nyomában. Mikor megpillantom Danielle és Eric megnyugodott arcát a kis kölökre nézek felhúzott szemöldökkel. Kinek a gyermeke lehet? 

-Ő kié? - Szegeztem fel a kérdésem a kis srácra bökve mire Danille idegesen elkezdte a homlokát vakarni míg én oldalra billentettem a fejem. -Ki ez a gyerek? - Tettem fel ismét a kérdésem mire Danielle nagyot nyelve rám nézett. Geogre-ra és Rosie-ra néztem akik szintén nem értettek semmit a helyzetből aztán hirtelen az ajtó nyikorogni kezdett mögöttem. Van még egy szoba a szobában? 

-A fiunk - szólalt meg az a hang amit ezer éve nem hallottam vagyis csak két éve telt el és a gondolataimban mindig hallottam az ő hangját így mikor most meghallottam, elsőnek nem hittem a fülemnek így óvatosan hátrafordultam és a szívem kihagyott egy ütést mikor megláttam. Azt hittem a képzeletem játszik velem, de mikor fél mosolyra húzta ajkait tudtam, hogy ez valós. Ő most tényleg itt van és mosolyog. Rám. 

A gif saját így kérésre elvihető!

Délután a kocsiban pattan mivel mindenki elvolt foglalva, hogy elmenjen Emmáért és mivel a nap egész részét ágyba töltöttem, kissé elfáradtam a tegnapi semmitevésben. Bezzeg amikor mindennap, minden hétvégén bulikat tartottunk akkor sose fáradtam el, de ez a egész napos gyereknevelés meg minden kifáraszt. Mikor Emma volt kicsi több gyerek pelenkát láttam, mint női fehérneműt. Most már ezzel se lenne problémám hisz itt van nekem Lottie csak mostanság valami baja van és, ha rákérdezzek folyton veszekedéssel végezzük és abban már belefáradtam. Nem akarok veszekedni vele, mert szeretem, de érdekel mi a baja hisz amolyan egy párt alkotunk. Azt hiszem.
Mikor az iskolához értem felhúzott szemöldökkel néztem körül hisz Liam szerint Emma mindig boldogan fut ki az épületből egy kis barátjával, de most egy szőke hajú miniatűr kislány ül a lépcsőn lehajtott fejjel.
Zsebre tette kézzel indultam a lépcső felé hang nélkül így mikor leültem mellé rám emelte a kis fejét és megláttam ahogy a szemei vörösek a sírástól. Ajaj valaki megbántotta Louis kis hercegnőjét csak nehogy Louis megtudja. Oh kitálaltatok én is ellátom annak a valakinek a baját aki megmerte bántani az én kis törpémet.
-Mi a baj törpike? - Kérdeztem rá mire csak megrázta a fejét és kis kezével megtörölte az arcát aztán felállva az ölembe mászott, hogy aztán a karjával átölelje a nyakam. Azonnal visszaöleltem, de nem maradhatott végig rajtam és az én kíváncsiságom is legyőzött tudnom kell miért sír Emma, hogy megöljem az illetőt aki megbántotta. A One Direction énekes megölt egy embert! Micsoda egy szalagcím.
-Miért nem mosolyog ez a kis szöszi? - Állítottam a két lábam közé mire csak szipogva felhúzta az orrát és csak megvonta a vállát. -Ne vonogasd a vállad, nagylány! - Ripakodtam rá szúrós szemmel mire egy  pillanatra elnevette magát aztán visszatért az elkeseredett kislány szerepre és elkezdte a földet tanulmányozni. Így olyan, mint az anyja. Az anyja. Vajon mi lehet Hannah-val és Danielle-el?
-Csak.. mindegy - legyintett a kis karjával és a táskáját felkapva lépett el mellőlem, hogy egy mosollyal az arcán a kocsimhoz lépjen, de visszafogtam.
-Hadard - utasítottam mire sóhajtva leült a combomra és megtörölte a szemeit, hogy erősnek látszódjon, de az csak a külső, ez a kis virágszál valójában nagyon érzékeny.
-Jelentkeztem focizni - újságolta el mire felhúztam a szemöldököm és mosolyogva elkezdtem bökdösni.
-Micsoda? De ez remek hír kis focista vagy, mint az apád és Niall bácsikád - húztam ki a magam a nevem hallatán nevetve, de most ő nem nevetett. Jaj.
-Nem, nem az! - Fonta össze a kis kezeit a mellkasán duzzogva és láttam rajta, hogy nagyon tartja magát nehogy elsírja magát. -Nem vettek be, Niall bácsi. Nem leszek focista! - Vágta rá és a fejét a mellkasomra hajtotta mire a karjaim közé zártam. Megértem mit érez hisz mikor én gyerek voltam kicsit talán idősebb voltam Emmánál, de még kis iskolás voltam és izgatottan jelentkeztem focizni mikor elértem a korhatárt. Azt hittem bevesznek, de mikor az edző a képemben mondta, hogy "sose leszek focista" én is összetörtem hisz még csak gyerek voltam. Hozzáteszem az a edző egy idióta volt aki mindenkit leszólt és megalázott így örültem, hogy aztán nem ő hozzájártam focizni. Valójában igaza lett nem lettem focista, de jobb életem lett, mint neki.
Szóval totálisan átéreztem azt amit Emma érezz, de nem csak emiatt szomorú hisz több oka van a szomorúságnak. Például az anyja aki nincs mellette. Sose mondja mostanság, hogy hiányzik neki, de mikor ránézek látom a kék szemeiben, annyira könnyű a gyerek szemében olvasni.
-Ez csak egy csapat, Emma. Ne add fel - emeltem meg a vállánál fogva mire vadul rázni kezdte a fejét.
-Ez nem egy csapat. Azt akartam, hogy apu büszke legyen rám - vonta meg a vállát mire nevetve megráztam a fejem.
-Büszke rád - válaszoltam mosolyogva.
-De olyan szomorú mostanában azt akarom, hogy boldog legyen - még a gyerek is észre veszi. Döbbent arccal egy nagyot sóhajtottam hisz igaza van Louis nem a legboldogabb, de Emma és Cindy előtt mindig azt mutatja sőt mostanság sokkal boldogabb. Talán az utazásai miatt amik nagyon furcsák. Mit tervezhet az a idióta?
Mielőtt válaszolhattam volna Emma kérdésére a telefonom csengésére lettem figyelmes és Lottie kép mosolygott rám ettől a képtől mindig elmosolyodom.
-Mi a helyzet, szépségem? - Szóltam bele a telefonban mosolyogva mire Emma addig-addig kapirgálta a mellkasom míg nevetve kihangosítottam és közénk helyeztem.
-Lottie néni - visította  a telefonban Emma a hangja, végre vidámabb.
-Szóval ki vagyok hangosítva - szólalt meg kuncogva mire mosolyogva bólintottam így Emma fejbe vágott. Visszatért. -Hol vagytok? - Kérdezte mire Emma beleszólt, hogy még az iskolánál így Lottie csak hümmögött.
-Miért? Baj van kicsim? - Kérdeztem rá aggódóan mire Emma a kezeivel egy szívet ábrázolt amin csak nevetve megforgattam a szemem.
-Nem, nem csak mindegy. Siessetek haza - rázott le túl hamar minket, de boldog volt és mielőtt rákérdezhettünk volna letette. Ez furcsa. Valamiről lemaradtunk?
-Szülinapja van valakinek? Van torta? - Csillant fel Emma szeme vidáman mire elkezdtem gondolkozni és gyorsan megnéztem a telefonom naptárján, abban minden születésnap be van írva, de egyetlen egy szülinap sincs.
-Nem - ráztam meg a fejem mire csalódottan biggyeszteni kezdte az ajkait. Mi folyik otthon?
-Mindegy - állt fel Emma. -Meg kell tudnom miért boldog Lottie néni. Lehet tortát sütött nekem - kezdett eltapsikolni mosolyogva mire csak megforgattam a szemeimet ismét.
-Vagy nekem - kezdtem el vele vitatkozni mire megfogta az orrom. -Hé - csikiztem meg a hasát közelebb húzva magamhoz ami hatására hangosan elkezdett kacarászni. Mire befejeztük vissza ült az ölemben és elkezdte a nyakam csikizni. -Jól vagy? - Kérdeztem rá mire abbahagyta és rám emelte a tekintetét, de csak megvonta a vállát. 

-Nem leszek focista - válaszolt szomorúsággal a hangjában mire csak megráztam a fejem.
-Dehogynem. Ne add fel! Nem minden sikerül először ez még csak az iskola-előkészítő pár év múlva te leszel a legjobb kislány focista - böktem a mellkasára mosolyogva mire felnézett a szemeiben aztán a kis kezeivel átkarolta a nyakamat.
-Köszönöm Niall bácsi - suttogta míg én csak átkaroltam és a szőke kis fejére egy puszit nyomtam. Néha nem csak nagybácsinak képzelem magam, hanem apának hisz vágyom az apaságra annyira irigykedem Louis-ra és Zayn-re, hogy nekik ez a csoda már megadatott, de semmivel se változtatnám meg az életünket, mert Emma volt a legjobb ami velünk történt. Igaz nem az én gyerekem, de nagybácsinak lenni a második legjobb érzés.
Talán egyszer én is apa lehetek, de addig is nagyszerű nagybácsi szeretnék lenni. 

Season 3 Season 4 - Remény

Bonjour drágák!

Mint látjátok megjöttem a következő résszel, de nem siettem el magam ahogy látjátok. Sajnálom tudom gonoszság, de a nyár nekem is nyár. :/ És az igazat bevallva elkapkodni se szerettem volna ezt a részt, mert most már nagyon gondolkozok a végső részeken meg az egész Hannah ügyön is szóval van remény. Vagy nincs? 

Na, de nem fecsegek annyit hisz senki se szereti olvasni a locsogásom. :D 
Még egy szó sajnálom, hogy most nincs Louis szemszög, de remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Következőben ígérem már megtudjuk mi zajlik Louis fejében. Ígérem. 

Jó olvasást a végén várom a véleményeket!:))xx

 „Remélem, amikor

megteszed azt az

ugrást”

OneRepublic - I lived

A látszat néha csal. Ezzel az egyetlen mondattal tudom leírni mostani életemet amióta kilépett az életemből Danielle. Nem azt mondom, hogy már az elején túlléptem rajta, mert akkor hazudnék csak megtanultam a tudattal együtt élni más néven elképzeltem ahogy Ő is éli az életét valaki más oldalán határtalanul boldogan. Na én nem tudok boldog lenni úgymint Ő. Igaz úgy néz ki, mintha boldog lennék Sophia mellett, de amit az elején leszögeztem az igaz ez csak egy rohadt álca. Nem voltam egy olyan ember aki színleli a boldogságot, vagy éppen csak kihasználja a lányokat, de az évek ilyenné változtattak és már sehogy se tudok ezen változtatni hisz, ha nincs velem Sophia akkor állandóan Danielle-n gyötröm magam így most Sophia a pótlékom bár mellette is gondolok néha Danielle-re.
Jézus jó, hogy gondolok rá hisz Ő az én egyetlen igaz szerelmem aki megint elhagyott. Az élet igazságtalan.
-Liam bácsi - hallottam meg a távolból egy hangos sikoltást és mikor arra kaptam a tekintettem egy miniatűr kislány szaladt felém míg én mosolyogva kitártam a karom így amint felém ért felkaptam a magasban. -Hogy-hogy te jöttél értem? - kérdezte mosolyogva az ölelés után mire én elővettem a mosolyom és megvontam a vállam.
-Nem is vagyok jó neked? - kérdeztem tettet gúnnyal mire szaporán rázni kezdte a fejét és elhalmozta az arcomat apró kis puszikkal. Imádom ezt a kis csajt. -Amúgy kíváncsi voltam milyen nagy lány vagy - vontam meg a vállam mosolyogva és a földre helyeztem mire kis kezét egyből az én kezeimben helyezte és szorosan megfogta. Öt éves létére elég erősen fogja a másik kezét.
-Örülök, hogy te jöttél értem ma Liam bácsi - mosolygott fel rám mire mosolyogva leguggoltam és a két kezembe fogtam az arcát aztán a homlokára egy puszit nyomtam.
-Én is törpike - mosolyogtam rá aztán újra felegyenesedtem.
-Szia Emma. Holnap találkozunk - szaladt el mellettünk egy kis srác mosolyogva.
-Szia Eddie - kiáltott oda neki Emma mosolyogva.
Felhúztam a szemöldököm és addig nem szóltam semmit míg a kis srác be nem ült a kocsiban és el nem hajtották azután Emmára néztem mire mosolyogva megrázta a fejét.
-Apád tudja? - kérdeztem mosolyogva miközben a kocsimhoz sétáltunk mire bólintott már értem miért ideges Louis és miért tartott Emmának kis előadást a fiúkról. Mindent értek.
-Tényleg hol van apuci? - kinyitottam neki a kocsi ajtót és be is pattant aztán becsuktam az ajtót és a kocsi másik oldalára futottam, hogy én is bepattanjak mellé.
-Dolga van - válaszoltam mosolyogva mire bólintott. Azt nem akarom mondani, hogy az anyja után nyomozz, mert akkor elkezdene reménykedni és a végén összetörne még csak öt éves nem fájdíthatjuk még a szívét jobban így is szenved az anyja miatt. Nem kell az apja leány álmairól tudni egy ideig még.
-Nem megyünk fagyizni? - tört meg a csendet mikor a városbon hajtottunk volna át, de a közlekedési lámpa megakadályozott benne. Fene ezekben az idegesítő lámpákban.
-Haza ugrunk Cindy-ért és utána - mosolyogtam rá.
-Jaj ne már - fonta össze a karjait duzzogva mire kérdően ráemeltem a tekintettem. -Annyira tapadós és olyan idegesítő - folytatta mire mosolyogva megráztam a fejem és amint váltott a lámpa útnak indultam.
-Lesz még jobb is - válaszoltam mire csak hurrogni kezdett annyira egy makacs. Mint az anyja.
Mikor a McDonald's mellett elhaladtunk csak ki hisztizte a fagyit így a McDrive-hoz mentünk ahol kértem kettőnknek két dupla öntetes fagyit amit a parkolóban el is fogyasztottunk.
-Képzeld Liam bácsi jelentkeztem focizni. Nem is tudtam, hogy lehet - szólalt meg miközben kanalazta a fagyiját mosolyogva mire egy mosollyal bólintottam és vártam, hogy folytassa. Iskola előkészítő, de olyan, mint az iskola és Emma alapból kis sportos alakú  sőt Louis is jól focizik. -Csak félek, hogy nem leszek olyan jó, mint apuci - vallotta be a fagyiját kavargatva mire mosolyogva megráztam a fejem ilyenkor is tiszta Hannah.
-Szerintem jó lesz - mosolyogtam rá mire felpillantott. -Apád miatt jelentkeztél? - kérdeztem rá mire félve, de bólintott. Gondoltam.
-Azért, hogy büszke legyen rám - vallotta be mire csak megráztam a fejem.
-Ő alapból büszke rád azért amiért vagy - mosolyogtam rá mire az ölemben mászott és egy puszit nyomott az arcomra kissé még össze is maszatolt, de nem érdekel. Emmáért még meg is halnék hisz amióta Ő az életünkbe van minden megváltozott a jó dolgok felé, amióta Hannah betoppant az életünkben minden sokkal vidámabb és most, hogy nincs is át is érezzük hiányát, de itt hagyta nekünk a kis csodáját. Emmát.
Miután befejeztük kidobtam a kukában az üres poharakat aztán haza felé vettem az irányt és amint hazaértünk Emma a hátára dobta a táskát és egy köszönöm után be is futott boldogan az ajtón Lucky-val a nyomában.
Amint beértem Sophia állt elém mosolyogva és az ajkait az ajkaimra nyomtam, de most ehhez nem volt kedvem így hamar eltávolodtam tőle.
-Minden rendben? - kérdezte rá oldalra billentett fejjel. Megbocsájtottam neki, újra együtt vagyunk, de ez csak látszat Ő csak azért van itt, mert Danielle nincs, ha itt lenne Sophia se lenne. Borzalmas vagyok azért, mert kihasználom, de nem tehetek róla nekem nem Sophia kell, de van egy mondás; ha nincs ló akkor jó a szamár.  
-Persze csak.. nincs kedvem ehhez most Soph - válaszoltam zavartan mire megértően bólintott. Innen tudom, hogy Ő nem hasonlít Eleanor bandájához, mert Ő megértő és van szíve, de úgy ahogy Ő akarja, ahogy megérdemli úgy nem szeretem csak úgymint egy barát. Egy nagyon jó barát.
-Miatta ugye? - kérdezett rá mire bólintottam mivel tudom kire érti. Rá. Danielle-re. -Liam nem azért mondom, de Ő elment. Meddig fogod még visszavárni? - kérdezett rá kedvesen és a kezeit a vállamra helyezte mire csak megráztam a fejem.
-Soph sajnálom, de tudod jól, hogy nekem Ő az egyetlen igaz szerelmem. Nem tudok rád másképp nézni, mint egy barát - szólaltam meg kedvesen mire bólintott és elhúzta a kezeit a vállamról.
-Akkor miért játszunk ezt itt? - mutatott magunkra aztán összefonta a karjait a mellkasán.
-Mert szükségem van valakire aki mellett nem gondolok rá - vágtam rá még mindig nyugodt hangnemben mire bólintott.
-Pótlék vagyok - bólintott mire megvonva a vállam, de bólintottam.
-Ezt tudtad, nem? Én azt hittem - kezdtem el magyarázkodni mire Ő oldalra billentette a fejét. A fenében nem tudta és én most kotyogtam ki. Francban. -Sophia én nagyon sajnálom - kezdtem el mentegetőzni mire mosolyogva megrázta a fejét.
-Semmiért nem kell bocsánatot kérned, Liam. Én voltam a hülye, hogy azt hittem lehet köztünk több - válaszolt és láttam ahogy szemei megtelnek könnyekkel. Pocsékul érzem magam és a rohadt életben meg is érdemlem ezt. -Sétálnom kell. Ki kell tisztítanom a fejem - rázta meg a fejét és arrébb léptem, hogy elmenjen mellettem, de a karjánál foga vissza rántottam. Belenéztem mogyoróbarna szemeiben és még rosszabbul éreztem magam, hogy nem érzek iránta semmit csak barátságot.
-Ugye visszajössz? - kérdeztem rá könyörgő hangon mire egy mosollyal bólintott aztán kihúzta a kezeit kezeim közül és kilépett a bejárati ajtón.
Hogy lehetek ekkora idióta? Miért kell olyan lányt szeretnem aki elment és elhagyott? Mert Ő tökéletes. Bassza meg.
Erősen a falba vágtam az öklöm aztán a nappalin átvágva a konyhában nyitottam ahol a többiek - majd nem mindenki -  mosolygós arca fogadott. Hogy tudnak ilyen boldogak lenni?
-Liam - szaladt felém Cindy mosolyogva mire gyorsan felkaptam és kis arcára egy puszit nyomtam aztán a pulthoz sétáltam.
-Mi történt Payno? Meggyötört az arcod - szólt felém Niall mosolyogva mire megráztam a fejem és a pultra ültettem a kislányt aki mosolyogva elkezdte az arcomat simogatni, mintha kutya lennék. Emma jól betanította.
-És hol van Sophia? Mikor megérkeztettek Ő mosolyogva szaladt ki elétek? - kérdezett rá Lexy aki a csapnál mosogatott.
-Ott volt - válaszolt Emma mosolyogva mire szúrós tekintettel rámeredtem míg Ő csak feltette a kezeit.
-Elment sétálni - vágtam rá és egy pillanatra felnéztem az érdeklődők felé mire bólintottak aztán minden tekintettem visszafordítottam az aprócska kislány felé. -Tudod nem vagyok ám kutya - mosolyogtam rá mire kuncogni kezdett.-Amúgy Zayn és Perrie? - néztem szét a többieken mivel nem hallottam Perrie okoskodó hangját aki amúgy jót akar. A két etetőszékre néztem ahol nem láttam az ikreket pedig mielőtt Emmáért mentem még itt voltak, mind a négyen.
-Az ikrek rázendítettek a sírásra így kocsikáznak egyet - válaszolt Lottie mire bólintottam és a többiekre néztem aztán Emmán állapodott meg a tekintetünk.
-Miért néztek? - tárta szét a kezeit Emma.
-Drágám te is csináltál ilyet, mint az ikrek - fordította le Lexy mosolyogva és a kislány elé rakott egy kis desszertet amit azonnal falni kezdett.
Milyen rég is volt már az amikor Emma volt pelenkás és Ő nem aludt egy fikarcnyit se sőt egész végig csak bömbölt. Nem volt egy könnyű esett, de most se az ez a kislány ahogy növekszik úgy lesz minél okosabb és huncutabb.
-Louis írt - ugrott fel boldogan Lottie és a nappaliban futott míg én Cindy-t felkaptam és Niall kezében nyomtam aztán a szürke hajú Tomlinson után eredtem.
-Mi a helyzet? - kérdeztem rá mire megugrott ijedtében aztán leült a kanapéra. -Megtalálta? Vagy valami? - ültem le mellé mire szomorúan megrázta a fejét.
-Elmentek Mr Walker-hez, de semmit se tudott Hannah-ról ahogy a nagyszüleik se így már úton vannak haza - válaszolt mire csak sóhajtva hátradőltem a kanapén. -Még nincs veszve minden Liam - tette a kezeit a vállamra és felé fordítottam a tekintettem.
-Az egészet el se kellett volna kezdeni hisz minél többször reménykedünk annál többször lökjük magunkat a mélyben - válaszoltam mire nevetve megrázta a fejét.
-A remény sose hal meg Liam csak higgy. Valahol Hannah és Danielle itt van senki se rejtőzhet el ilyen jól. Megtaláljuk Őket - mosolygott rám mire csak megforgattam a szemem, de bólintottam végül is, ha Louis és Lottie hisz akkor rossz nem lehet. Vagy mégis?
-Mi következik ezután? - kérdeztem rá míg Lottie hátradőlt, de csak megvonta a vállát.
-Nem tudom, de van egy pár Walker - válaszolt mire bólintottam. -George segít Louis-nak és ketten felkeresik a rokonakat - folytatta mire ismét csak bólintottam. Ha George tud reménykedni akkor nekem is el kéne kezdeni hisz George-nek húga a tét és Ő sokkal nagyobbat veszít, ha nem találják meg egy testvér mégis csak több. Azt hiszem.
-De most hazajönnek - mondtam leginkább csak magamnak.
-Emma és Cindy miatt - vágta rá Lottie mire felé tekintettem ezeknek a Tomlinson-oknak szelektív hallása van amit akarnak azt meghallanak, amit nem azt nem. Például, ha mosogatni kéne azt Louis sose hallja meg, de amit nem kéne azt egyből.
-Minden rendben közted és Niall között? - kérdeztem rá pár perccel később mire kérdőn rám emelte a tekintetét.
-Miért kérdezi ezt mindenki? Igen, minden rendben köztünk - vágta rá kissé idegesen mire bólintottam.
-Mert törődünk veled kislány - mosolyogtam rá mire egy mosollyal bólintott.
-Köszönöm, de jól vagyunk - válaszolt mire csak bólintottam. Valami van, de nem akar róla beszélni és nem nekem kell szóra bírni majd elmondja, ha súlyosbodik. Csak nehogy késő legyen.
Pár perccel később egyszerre felálltunk és visszamentünk a többiekhez aki ugyanúgy beszélgettek sőt Harry és Lexy a konyhapultnál falta föl egymást míg Niall letakarta a két kicsi szemét. Nem hiszem el, hogy ezek egy percet se bírnak ki.
-Szobára hess hess - szólt rájuk Lottie mosolyogva mire Harry duzzogva elhúzódott és a pultra ugrott míg Lexy szem forgatva, de nevetve megkerülte a pultot és Emmához sétált megnézni mit alkot a tökmag. Olyan csendes, nyugodt minden látszik, hogy nincs itt Hannah és Danielle, ha Ők itt lennének az Ő ide-oda pörgésük töltené be a házat és, ha még Perrie, Lexy és Lottie is csatlakozik hozzájuk a ház elszabadul. Két éve már csak akkor van hangoskodás mikor Perrie, Lexy és Lottie egy helyen van, de nem ugyanolyan, mint amit anno öten csináltak.
Azért kíváncsian várom Louis-t és George-ot haza hisz kíváncsi vagyok, hogy legközelebb hol próbálkoznak hisz igaza van Lottie-nek nem tűnhettek el a föld felszínéről valahol ott vannak kinn a világban és egyszer előkerülnek.
Viszont még beszélnem kell egy másik fontos személlyel aki érdemel egy bocsánatot és egy magyarázatot. Sophia. Muszáj lesz beszélnem vele nyugodtan.

*** 

Sophia előbb megjött a sétálásból így az emelet felé mentünk aztán a majdnem utolsó szobában sétáltunk ami az én szobám illetve a mi szobánk. A barna hajú lány az ágyamra ült és egy hamis mosolyra húzta a száját, de nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy valós e, vagy nem mivel a szemei fel voltak dagadva a sírástól. Elcsesztem. 

-Sophia figyelj - léptem hozzá közelebb, hogy én is mellé üljek mire mosolyogva figyelte minden mozdulatom. -Sajnálom borzalmasan viselkedek. Pótlékként használlak pedig te egy tökéletes lány vagy és talán beléd is szeretnék, de az igazat bevallva nem tudok túllépni Danielle-n. Tudom elment, de szeretem viszont melletted elfelejtem egy röpke pillanatra a te jelenléteddel éltem túl az elmúlt két évet szóval lehet most elakarsz menni, de kérlek ne menj el - a végén megfogtam a kezét és belenéztem sírástól feldagadt szemeiben amik még csillogtak az előbbi könnyeitől. Bár csak sikerülne továbblépnem. 

-Nem hagylak el, Liam - válaszolt mosolyogva mire felhúztam a szemöldököm, de valójában egy nagy kő esett le a szívemről. -Hisz én már annak örülök, hogy megbocsájtottál így kötelességemnek érzem azt, hogy maradjak és segítsek egy barátomnak - a végén mosolyogva a kezét a vállamra tette mire a számat egy mosolyra húztam. Annyira imádom mikor ilyen megértő még akkor is mikor meg se érdemelném ezt az egészet. 

-Köszönöm - mosolyogtam rá és magamhoz vontam egy ölelésre míg Ő a fejét a mellkasomra szorította én meg elkezdtem a hátát simogatni, mint a testvéremnek. Ha már nem tudok úgy tekinteni rá amit megérdemel akkor hadd tekintsek rá már úgymint egy testvérre hisz a barát olyan lapos. 

-Mindig melletted leszek, Liam - súgta és mikor elhúzódtunk egy mosollyal jutalmazott míg én arcához hajoltam és egy puszit nyomtam az ajkaira. Nem, nem megcsókoltam csak apró, ártatlan puszi, mint amit a testvérek adnak egymásnak bár szerintem Sophia ennyit érdemel és ez nem nagy ügy csak egy puszi. Szájra puszi. 

-Ezt azért, mert mellettem vagy - mosolyogtam rá mire a fülé mögé tűrte zavartan barna haját. 

-Azért teszem, mert fontos vagy nekem Liam nem kell semmi - válaszolt mosolyogva mire csak megforgattam a szemem és a kezeimet átvetettem válla felett és a mellkasomra húztam. Kérdően feltekintett, de csak mosolyogva megráztam a fejem így a fejét a vállamra hajtotta. 

-Köszönöm - suttogtam amit valószínűleg nem hallott, de ezt amúgy is csak magamban akartam kimondani. 

Pár percig ültünk így, mint a barátok aztán Lottie rontott be a szobában azzal a hírrel, hogy megjöttek így Soph-ra pillantottam aki mosolyogva bólintott így egy csókot nyomtam a homlokára aztán a szobámban hagytam míg én Lottie-val mentem le a nappaliban. Amikor leértünk a nappaliban már mindenki jelen volt így mi is közéjük ültünk persze Lottie Niall mellé míg én a szokásos fotelben amit már kisajátítottam. 

Louis-ra és George-re pillantottam és egy "később" pillantás után belekezdtek a mesélésben, hogy hol jártak ami közel állt a valósághoz mégse az igazság. Érzem, hogy van valami amit nem mondtak el Lottie-nak és tudnak valamit amit nem sokára megtudok pontosabban a gyerekek lefektetése után. Még pár óra. 

Nem tagadom mikor megérkeztünk apámékhoz és Ő se tudott semmit a húgomról dühös lettem aztán csalódott. Dühös lettem mivel az apám nem tud semmit a lányáról szóval olyan, mintha a leszarná, de csalódtam, mert aztán rájöttem, hogy Hannah se jelentkezett és apa azt se tudta, hogy elment. Így már sejtettem, hogy a nagyszüleink se fognak róla semmit se tudni. Újabb zsákutcában ütköztünk, de még mindig lebeg előttem a remény, hogy egyszer megtalálhatjuk bár ezt a reményt Louis-nak köszönhettem úgy hiszem az Ő reménye nem szállt el egyetlen egy zsákutcától úgymint nekem elsőként. Miért reménykedik, ha a húgom se akar minket megtalálni? Hisz, ha felakarná velük venni a kapcsolatot már megtette volna, de nem teszi meg így nem is akarja, hogy megtaláljuk. Persze ezt Louis-nak nem mondtam, mert most legalább boldog a csöpp kis reménnyel. Legalább Ő boldog.
A haza út alatt feltérképeztem nekik a többi rokonunk lakhelyet amit fejben el is raktározott miszerint holnap meglátogassuk Őket bár van egy unokatestvérünk aki Franciaországban lakik, de arról még nem szóltam neki. Előbb keressük meg a közelben és, ha azok is zsákutcák akkor jöhet Franciaország, de ott kétlem hisz Ő nem a vér szerinti unokatestvérünk és egy évben, ha egyszer láttuk szóval kétlem, hogy ott lennének. Jó persze mindig úgy tekintettünk rá, hogy rokonunk csak kevés alkalomkor láttuk, de erről nem mindig Ő tehetett, de azért néha jól esett volna nekünk, hogy nem csak küld valami ajándékot, hanem meglátogat, de Ő ilyen rokon volt, vagy mi.
Amint hazaértünk a kis törpék egyből a nyakunkban ugrottak aztán beljebb húztak minket a nappaliban ahol pontos beszámolót kellett adnunk, hogy hol is jártunk és mivel nem akartuk Őket belevonni így maradtunk annál a hazugság igazságnál, hogy meglátogattuk a családot Cindy születésnapja miatt amit szerencsére elhittek a gyerekek.
Vacsora után a gyerekek megfürödtek és miután lefektettük Őket én, Louis és Liam a szobámban mentünk beszámolót tartani Liam-nek.
-Szóval - fonta össze a karját Liam míg Louis csak mosolygott. -Mosolyogsz. Valamit találtatok - fordult Louis felé a kezét felé tartva mire Ő felhúzta a szemöldökét és csak széttárta a karjait.
-Semmit nem tudunk, Liam. Apa azt se tudja, hogy Hannah-ék leléptek sőt a 2 év alatt egyszer se hívta ahogy a nagyszüleinket se - válaszoltam a kérdésére mire felém fordult aztán ököllel a falba vágott. Zavarna, mert az én szobám, de egy nagyon jó stressz levezetés.
-De még van egy csomó Walker és holnap folytatjuk - szólalt fel boldogan Louis ami hatására Liam felhúzta a szemöldökét. -Megtaláljuk Őket ne aggódj, Payno! Csak higgy  - tette a kezét Liam vállára mire sóhajtva, de bólintott.
-Ha te mondod Tommo - rázta meg a fejét Liam egy erőltet mosollyal.
-Srácok még van valami? Mert, ha nincs akkor lelépnék - álltam fel félbeszakítva a beszélgetést mire csak bólintottak aztán kisiettem a szobámból. Nem tudok itthon maradni most nem és csak egy valaki társaságára vágyok aki segített kihúzni a depresszióból és aki mindig mellettem van. Rosie. A bárban dolgozik ahova két éve járok így nagyon is jól ismerem bár eddig amolyan "egy whiskey sok jéggel" kapcsolatunk volt aztán valamelyik nap beszélgetni kezdtünk. Én elmondtam neki miért vagyok letört és Ő is mesélt magáról így most amolyan párt alkottunk, vagy mi.
Amint kiértem a házból a ház előtt parkoló autóhoz léptem és a kulcsot forgatva az ujjamon nyitottam ki az autóm ahova rögtön be is pattantam. Nem lacafacáztam egyből beindítottam a motort és a szokásos útvonalon mentem el míg le nem parkoltam a bár elé. Komolyan erre a parkolóra már ki is írhatnám, hogy az enyém hisz állandóan én parkolok itt. Amint bezártam a kocsim nagy léptekkel nyitottam a bárban ahol már állt a bál hisz egy elég felkapott bár. A pult mögött megpillantottam Rosie barna haját, de inkább a vörös csík miatt ismertem fel ami tökéletes passzol a hajában pedig mondta, hogy befesteti barnára, de nem engedem neki egyszerűen imádom, mert egyedi.
Csak a szokásos helyemre ültem ami a pult előtt van, de a bal oldalon a legutolsó szék. Rosie amint megpillantott átadta a munkatársának a rongyot és mosolyogva szaladt felém. A pulton áthajolt, hogy ajkaink összeérjenek amit sokan nem néznek jó szemmel, de szarok a többiekre.
-Milyen napod volt? - kérdeztem mosolyogva mikor elhúzódtunk és a pultnak támaszkodva kezdett elgondolkozni.
-Tiffany-val vásároltam, aludtam, ettem és most itt vagyok - sorolta fel mire csak mosolyogva bólintottam. -Neked? Találtattok valamit? - kérdezett rá mire a pultra szegeztem a tekintettem ekkor egy whisky-t lökött elém sok jéggel. -Meséld el - mikor felnéztem rá egy mosollyal biztatott míg én felemeltem a poharam és beleittam jól esett az alkohol ahogy a gégémen végig csúszott. Sóhajtva belekezdtem a napom elemzésében semmit se hagytam ki hisz, ha titkolózom előtte akkor csúnyán megjárom így minden egyes kis részletet elmondok még azt is, hogy a kocsiban Louis nagyot böffentett amin csak vállba ütött nevetve.
Mire befejeztem arra lettem figyelmes, hogy a whiskey-m is elfogyott.
-Uh hát sajnálom - kezeit megéreztem a vállamon mire felnéztem gyönyörű szürkés barna szemeiben ahol sajnálatot véltem felfedezni. Jaj, de utálom, ha sajnálnak. -De még van remény, nem? Hisz vannak rokonaitok még - egy aprócska biztató mosolyt küldött felém mire kínosan elnevettem magam.
-Nem hiszem, hogy a húgom valamelyik rokonunkat beavatta volna! A saját apja se tud arról, hogy a  lánya hol van akkor miért futott volna egy rokonhoz? - kérdeztem rá mire csak megforgattam a szemeimet tudom mire gondol. Oh nagyon is jól tudom. -És ne jöjj azzal, hogy csak egy rokonnál lehet, mert ez nem igaz lehet Hawaii-n sütteti hasát, vagy ki tudja. Mindegy is Louis miatt tesszük ezt - a végén megvontam a vállam és felemeltem mosolyogva a poharam mire egy újabb poharat csúsztatott elém.
Míg én iszogattam Ő teljesen elbambulva nézett a távolban valamim nagyon gondolkozhat.
-Mi az szépségem? - letettem a poharam és a kezeimet arcához simítottam mire megrázta a fejét ezzel jelezve felkelt. -Min gondolkozol? - kérdeztem rá újra mire egy nagyot sóhajtva csak megrázta a fejét. -Én se titkolózom előtted - szólaltam fel mire nagyot sóhajtva a kezeit a nyakaihoz szorította és egy nagyot sóhajtott.
-Nincs egy távoli rokonotok? - kérdezett rá mire oldalra billentettem a fejem. Van egy, de miért érdekli ennyire? -Talán Hannah ott bujkál hisz az messze van - vonta meg a vállát mire mosolyogva megráztam a fejem. Az kizárt.
-Ott csak nem vér szerinti unokatestvérünk él szóval kétlem, de köszi a segítséget kicsim - áthajoltam a pulton, hogy egy csókot nyomjak ajkaira, de összefont karokkal elhúzódott így visszaültem a helyemre kérdő tekintettel.
-Pont azért van ott! Jézusom látszik pasik vagytok. Most már biztos ott vannak hisz a legvalószínűtlenebb helyre mennek a lányok hisz ott sose találnak ránk - forgatta meg a szemét míg én érdeklődve pislogtam rá.
-Szóval szerinted ott van? Franciaországban? A nem vér szerinti unokatestvérünknél aki alig látogatott minket? Szinte idegen számunkra - vázoltam fel a tényeket miszerint kizárt, hogy ott van míg a végén homlokon csapott.
-Idióta vagy! Ott van higgy nekem - vágta rá mire beleegyezőn bólintottam.
-Okés akkor most repüljünk ki az országból, hogy essünk egy nagyot? - tártam szét a karom miszerint ez milyen hülye terv.
-Pontosan. Holnap indulunk te, én és Louis - válaszolt mosolyogva mire a szemeim kitágultak. Micsoda? Ő is? A barátaim nem is ismerek. -Legalább megismerem a barátaid és a cuki unokahúgaid amúgy is kíváncsi voltam már rájuk - lépett ki a pult mögül, hogy a hátam mögé lépjen. A fejét a vállamra tette és egy puszit nyomott az arcomra mire én felé fordultam és a kezeimmel közelebb vontam magamhoz.
-Ők  is kíváncsiak rád - mosolyogtam rá. -De biztos akarod? Tudod furcsa egy csapat - húztam el a számat mire nevetve bólintott és már szinte ugrált a karjaim közt. Annyira hiperaktív néha, de így szeretem.
-Szeretem a fura embereket - válaszolt mosolyogva és a combomra ült aztán a következő pillanatban ajkaimat ajkaira nyomtam és ismét megcsókoltam, de épp ekkor lépett ki a főnöke aki rögtön ráripakodott így szomorkásan kiszállt az ölemből és visszaállt a pult mögé. A szerencsétlen mindig megzavar minket.
Miközben kiszolgálta a vendégeket kerestem a telefonomon egy olyan képet Emmáról illetve Cindy-ről amit még nem látott így mikor volt egy kis szabad perce felé mutattam.
-Istenem, de édesek - mosolyodott és a kezemből kikapta a telefont így egyből elkezdte nézegetni a képeim. Imádja a képeimet, mert igazából tele van a telefonom a unokahúgaimról mivel állandóan ellopják a kis sunyik.
-Ki az a cuki kis baba? - fordította felém a telefonom és a képernyőn Emma meg Nicky jelent meg. Emlékszem erre a napra itt még az ikrek pár hetesek lehettek, de Emma annyira nyafogott már, hogy Zayn és Perrie óvatosan a kezében adta így muszáj volt megörökítenem hisz, ha már anno a húgát nem tudta megfogni akkor legalább erről legyen egy képe. Emma olyan, mint Hannah igazi anyatigris lesz sőt már most az mindig babusgassa és anyáskodik a kicsik felett, mint Hannah. Még a végén tiszta anyja lesz persze azért Louis tulajdonságaival boronálva.
-Perrie és Zayn kisfia Nicky - ráztam meg a fejem felébredve az emlékekből és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hogy meg van szeppenve - kezdett el gügyögni a telefonnak Rosie mosolyogva mire elnevettem magam bár igaza van eléggé ijedt feje van Nicky-nek.
Ezután a kép után tovább ment és megtalálta Cindy képét amin elég szépen evett, de az még régebbi kép még nagyon baba volt akkor. Most már sokkal szebben eszik emlékszem Emma nem tudott ilyen szépen lenni mivel, ha Ő evett akkor a hátsója közepe is olyan volt. Nem tudom, hogy csinálta egyszerűen érzéke volt hozzá.
A telefonom kicsivel később visszakerült hozzám így Ő folytatta a munkáját míg én néztem ahogy sürög-forog az emberek között. Rengeteg munkája van mivel ilyenkor rengetegen jönnek és néha el kap a féltékenység mikor férfiakat szolgál ki akik néha flörtölnek vele, de aztán mikor lazán lerázza Őket eszembe jut, hogy senki se veheti el tőlem. Végre valahára megtaláltam a boldogságom a személyében és sose akarom elveszíteni, mert Ő az egyetlen aki életben tart aki mellett élek és boldog vagyok. Ez a szó olyan távol állt tőlem régen, de most már kijelenthetem egy mosollyal az arcomon, hogy boldog vagyok és ezt neki köszönhetem. Nem is tudom mi lett volna, ha Ő nem talál rám, vagy ha én nem találok a bárban, hogy Ő aztán meghallgassa a hülye bajaim és pszichológust játsszon. Nagyon sokat köszönhetek Rosie-nek elsőként azt, hogy életben tartott és másodikként azt, hogy nem engedett visszaesni a múltamban.
Milyen büszke is lehetne rám most a húgom!
Igaza lehet Rosie-nek és tényleg Franciaországban van? Szeretnék ebben a hitben élni, de félek. Félek, hogy csalódok és akkor tombolok olyanokon fogom kitölteni a csalódottságomon akiken nem akarom és félek, hogy ez Ő lesz. Talán még se kéne velünk jönnie, de nem bírok neki ellent mondani annyira beleélte már magát és most ezzel csak megbántanám, mintha nem akarnám bemutatni a barátaimnak, a családomnak pedig akarom csak ez az utazás nem tudom, hogy fog elsülni.
Hirtelen a telefonom kezdett rezegni így unottan a zöld gombot oldalra húztam aztán a fülemhez emeltem.
-Hello? - kérdeztem a telefonban és egyáltalán nem tüntettem el a zavartságom és a dühöm. Nem szeretem, ha névtelen számon hívogatnak a barmok.
Halk pittyegés jelezte, hogy az illető letette így elvettem a fülemtől a telefonom felhúzott szemöldökkel és egy percig kémleltem a telefonom, hogy vajon ki lehetett az hisz a betyárok mindig valami hülye szöveggel beleszólnak. Vagy ez amolyan új módszerük lenne?
Megrázva a fejem eltettem a telefonom biztos csak nem az a hang szólt a telefonban akire számított így nem is nagyon gondolkoztam ezen hisz, ha mégis akarna valamit majd vissza hív és akkor talán bele is szól, de lehet csak téves volt.
-Mikor végzel? - szóltam oda Rosie-nek aki mosolyogva felém pillantott aztán a mögötte lévő órára nézett ó és egy kettest mutatott az ujjával fel aztán a fejével oldalra bökött a főnöke felé szóval ezért nem szólal meg, de így is értettem. Még két óra és kettesben lehetünk, de nem sokáig hisz holnap újabb nap vár rám illetve most már ránk, mert egy csapatban játszunk most már hivatalosan is.
Mar csak valami jó csapat nevet kéne kitalálni, de sajnos nem vagyok még annyira részeg, hogy ilyenen törjem az agyam. Pech.

Season 3 Chapter 3 - Emlék buborékok

Sziasztok drágáim!

Jesszusom jó rég hoztam már részt amit nagyon nagyon sajnálok csak a helyzet az, hogy hiába van nyár meg minden én 4 hétig nyári gyakorlaton töltöm a napom felét míg hétvégenként próbálom kiélvezni a nyarat. Meg hát jön a szokásos baj; az ihlet hiány. Bevallom míg Petra - akinek nagyon szépen köszönöm <3 - nem csinálta meg a trailert egyáltalán semmi ihletem nem volt, de most kissé fellendültem szóval reménykedjünk. 

Szörnyen lapos, unalmas rész lett tudom, de ilyen is van néha. Megbocsájtotok ezért? Megígérem a következő részek izgalmasabbak lesznek. :P

Jó olvasását és ígérem most már fellendítem magam!:)xx Várom a rész végén a véleményeket. :))

"Másik nap, Másik élet
Elsuhan akárcsak az enyém
Ez nem bonyolult"
Ed Sheeran - Autumn leaves

Az évek során megtanultam milyen mikor egy életről kell döntened illetve két életről tudom nem csak én egyedül döntők a gyerekeim életéről, hanem az apjuk is, de mégis én vagyok az anyjuk. Sose gondoltam volna magamra, hogy egy anyatigris vagyok sőt sose képzeltem el magam valakinek az anyjaként. Nem tudtam elsőnek, hogy is viselkedik egy anyuka emiatt lett volna szükségem Hannah-ra hisz Ő tapasztalt az anyaságban, Ő segíthette volna, de nem volt itt. Egyedül magamra számíthattam meg hát az én anyámra meg Zayn anyukájára, de Ők nem tudtak nap 24 órában itt lenne, nem tudtak mindig segíteni és megmondani, hogy jó anya e vagyok így teljesen elveszett voltam hiába voltak itt a többiek nem találtam magamban az anyai ösztönt. Amikor megszülettek egyáltalán nem mertem Őket megfogni féltem, féltem, hogy leejtem Őket, vagy valami kárt teszek bennük aztán a lányok és Zayn észhez térített, de nem volt elég egyedül Hannah szent beszéde tudott volna erre rávenni. Hannah volt az első anyuka a csapatunkban Ő mindent tudott én meg semmit se tudtam és most se tudok semmit.
De elment és a többiek segítségével neveljük az ikreket persze még most is néha hibázok, de a hibáimból tanulok. Vagy ez nem így van?
-Perrie néni - futott be sebesen a konyhában Emma mire mosolyogva intettem neki üljön le reggelizni és egyből elfoglalta a fő helyet.
-Mi a baj szöszi? - töltöttem a bögréjében kakaót amit mosolyogva le is hajtott ez a kis kölök nem koffein függő lesz, hanem kakaó függő naponta, ha ötöt nem iszik meg akkor valami probléma van.
-Ma van az első napom az iskolában - szomorúan az asztalra hajtotta a fejét mire én leguggoltam elé így felpillantott.
-Ez csak előkészítő olyan lesz, mint az óvoda ne aggódj - simítottam meg a haját mosolyogva mire megrázta a fejét. Iszonyúan makacs, mint az anyja és az apja egybe véve.
-Nem attól félek - vágta rá mire kérdően ránéztem, hogy folytassa. -Attól, hogy nem lesznek barátaim és senki se fog szeretni - ajkait biggyesztve próbált rávenni, hogy emiatt hadd ne kelljen mennie annyira ismerem ezt a kis csajt.
-Téged mindenki szeret ettől ne aggódj - pusziltam meg a feje búbját mosolyogva és felálltam. -És töröld le az ártatlan, szegény pofid akkor is menned kell - vágtam rá vigyorogva mire duzzogva neki kezdett a reggelinek.
-Harry bácsi és Lexy néni ma jönnek haza? - kérdezte teli szájjal Emma mire szúrós pillantással jeleztem neki így gyorsan lenyelte aztán újra feltette a kérdését. Vajon Hannah is ilyen lenne a lányával? Remélem, ha egyszer visszajön büszke lesz ránk, hogy ifjú kis hölgyet neveltünk Emmából.
-Elméletileg, de mikor elmentek azt mondták vasárnap jönnek úgy néz ki Lexy nénéd jóba lett az anyósával - válaszoltam mosolyogva persze a másik feltételezést nem mondtam hisz a szexuális felvilágítást nem nekem kell intéznem. Hála az istenért még az ikreknek ez messze van.
-Mi az a anyós? - kérdezte Emma értetlenül.
-Az anyós Harry bácsi anyukája - fordultam felé a tiszta tányérok visszapakolása közben.
-És az miért anyós? - döntötte oldalra Emma a kis fejét.
-Ha összeházasodnak akkor Lexy is a családba kerül és Lexy-nek Harry mamája lesz az anyósa míg az apukája az apósa. Nekem Zayn bácsi anyukája az anyósom. Érted drágám? - vázoltam fel neki mire a végén bólintott.
-Nekem is lesz majd anyósom? - kérdezte egy kíváncsi mosollyal.
-Mindenképpen, ha eljön az életedben az igazi kis herceged annak is lesz anyukája aki a te anyósod lesz - bólintottam mosolyogva mire folytatta az evést boldogan.
-De nem ma - tört be a konyhában Louis mire Emma felkapta a fejét. -Még a te anyósod messze van prücsök, nagyon messze - sétált a lányához és egy puszit nyomott a fejére.
-Neked is jó reggelt - vigyorogtam rá gúnyosan mire nevetve csak legyintett így vállba gyűrtem.
-Edd meg reggelit prücsök aztán szaladj a táskádért és megyünk - lépett Louis a kávéfőző felé na igen a lánya kakaó függő míg Ő koffein függő az egyik rosszabb, mint a másik.
-Nagyon lassan eszek - rázta a fejét Emma kétségbeesve mire csak nevetve fordultam vissza a tányérok felé mikor a bébiőr megszólalt ahonnan két gyermeksírást lehetett hallani, de ma Zayn a soros reggel szóval nem futok eszeveszetten felvenni Őket.
-Nem mész? - kérdezte Louis miközben a kávét várja, hogy kifőjön.
-Ma Zayn a soros - vontam meg a vállam mosolyogva és leültem Emma mellé reggelizni.
-És, ha bevállalom, hogy vigyázok az ikrekre akkor is mennem kell iskolában? - pattant fel Emma a székre vidáman mire Louis-ra néztem aki bólintott így Emma duzzogva visszaült. -Ez nem igazság - fejezte be a reggelit duzzogva és elindult az emeletre csiga lassan a táskájáért.
-Vajon Hannah, hogy szeretetné meg vele az iskolát? - szólalt meg Louis sóhajtva mire felé fordultam és háttal állt nekem szóval nem hangosan akarta ezt kimondani.
-Ne aggódj Louis remek apa vagy - szólaltam meg és rám pillantott míg én csak egy mosollyal biztattam így gyorsan kitöltötte a kávéját aztán egy húzással kiitta.
-Mindjárt jövők - int Louis mire bólintottam és épp ekkor kiabált Emma az ajtóból így nevetve elindult felé.
Miután Louis és Emma elment az emeletről Zayn álmos fejjel battyogott le miközben a kezében az ikrek mosolyogtak. Mikor megpillantott egy reggeli csókot hintett az ajkaimra aztán a kezemben nyomtam a gyerekeket és, mint Superman felemelte egyik karját és a nappali felé suhant.
-Ma te vagy a reggelis - kiáltottam utána.
-Csak a felkelős és felkeltem - kiabálta vissza mire csak nevetve megforgattam a szemem aztán az ikrekre pillantottam.
-Jó reggelt szépségek - pusziltam meg mindkét gyermekem aztán az etetőszék felé mentem elsőnek Katy-t helyeztem bele aztán Nicky-t a másikban. -Mit kértek ma reggelire? Banán? Nekem tetszik az ötlet - vettem el az asztalról a megcsinált reggelit és a sárga tányért Katy-nek míg a kék tányért Nicky-nek adtam. A kezükkel el is kezdtek enni mire egy mosollyal megráztam a fejem. -Imádom, hogy megkönnyítitek a feladatom, de jobb lenne, ha megtanulnátok a kanál használatát - a végén a kezükben adtam egy-egy kis kanalat mire érdeklődve néztek rá és a másik kezükkel kezdtek el enni. Okosak. Kétségkívül rám ütöttek.
Hirtelen a többiek jelentek meg csukott szemmel a konyhában vagyis Liam, Sophia, Lottie és Niall aki Cindy-t fogta, de Ők ketten vigyorogva ültek az asztalhoz és egyből neki láttak a reggelihez míg a többiek álltak, mint az élő halottak és a szemüket próbálták kinyitni többé kevés sikerrel.
-Jó reggelt - kiabáltam rájuk mire megugrottak és a szemeik egyből kipattantak így mosolyogva foglaltam helyet az ikrek előtt. -Szívesen - dobtam hátra a hajamat mosolyogva a hatás kedvéért mire morgolódva megköszönték és Ők is helyet foglaltak.
Amire Louis visszajött Zayn is felébredt, de mivel Ők nem erősítik a reggelizők táborát és nem is maradt semmi inkább a nappaliban maradtak maximum kávéért jöttek. Sophia eltakarított míg én Lottie-val az ikrekkel a kezünkben elindultunk a szobájuk felé felöltöztetni Őket. Remélhetőleg addig Ők is felöltöznek, vagy legalább megpróbálnak.
-Szerintem ma egy szoknya való erre a kis hercegnőre - tette Lottie Katy elé a rózsaszín szoknyát.
-Az egy szép ruha - gondolkoztam hangosan egy mosollyal az arcomon hisz az a szoknya Emma szoknyája amikor még ilyen picike volt Ő hordta. Azt hiszem ebben a szoknyácskában ismertem meg Emmát és akkor ismertem meg Hannah-t is személyesen azon a napon lett a legjobb barátnőm Ő is. Micsoda nap volt!
-Pezz? Itt vagy? - hessegette Lottie a fejem előtt a kezét és megráztam aztán bólintottam, de addigra már Katy-n volt a ruhácska. -Elbambultál. - Állapította meg Lotts mire egy mosolyt erőltetve az arcomra megráztam a fejem.
-Minden rendben Lotts csak ez a ruha Emmáé volt - mosolyogtam rá mire bólintott aztán Ő is megnémult és a kislányt kezdte el nézni szerintem most  jutott eszében miért is némultam el.
-Szerelmem - csapódott ki az ajtó és Zayn boldogan lépkedett felém. -Megtaláltuk a szülés napját CD-n - vigyorgott mire megforgattam a szemem. Jesszus azt hittem sikerült örökké eldugnom. -Megmutassuk milyen elviselhetetlen volt a mami - kapta ki a kezemből Nicky-t akin csak egy fehér body volt. 
-És láthatod ahogy az apád megfutamodott - vágtam rá gúnyos vigyorral.
-De bementem - vágta rá Zayn.
-Elájultál - vágtuk rá kórusban Lottie-val mire egy pacsiért nyújtottam ki a kezem.
-Lehet nem kéne megnézni azt a videót - helyezte el az egyik kezében a fiát aztán másik kezével a tarkóját vakargatta.
-De most már kíváncsi vagyok - vontam meg a vállam mosolyogva aztán Lottie-ra néztem aki szintén felkapta a lányomat és együtt indultunk vissza a földszintre ahol a többiek türelmetlenül vártak kivéve Cindy és Niall nem volt jelen sőt Harry és Lexy is idő közben megjött pedig nem híresek a koránkelésről. Miután Őket is üdvözöltük megkérdeztem Lexy-től milyen volt Holmes Chapel és csak mosolyogva mondta, hogy nagyon tetszett neki aminek örülök hisz azt hittem már megint barátság extrákkal a kapcsolatuk. Bár..
-Hol a két bélpoklos? - kérdezte Lotts aki leült a bátyja mellé a kanapéra Katy-vel.
-Konyha - hallottunk meg egy vékony és mély hangot a konyhából mire bólintottunk. Ezek, hogy tudnak ennyit enni és miért nem híznak? Oké Cindy-t meg értem hisz még kicsi bár kis manócska létére kis sovány kislány pedig a bendője nagy, de viszont Niall-nak nincs mentsége arra, hogy miért nem hízik.
-Hol van George? Reggel óta nem láttam - ültem le fotelben míg Zayn leült elém Nicky-vel.
-Randija van ma is - válaszolt Louis mire bólintottam komolyan délután ebédkor megkerül aztán ismét eltűnik és állandóan ugyanaz miatt. Egy randi. Vajon Hannah kupán vágná amiért nem képes megállapodni?
-Liam kezdhetjük - szólalt meg Zayn mire a két éhenkórász is befutott és letelepedtek a babzsák fotelben. Liam elindította a videót és mindenki csöndben figyelte pedig átéltük és már láttuk is.

"-Niall ne csüngj már a nyakamon azzal az átkozott kamerával - kiabáltam a kamerában mire a szöszi hátra ugrott, de vigyázott nehogy ki essen a kezéből az a átkozott kamera. -Nem tudom miért kell mindent felvenni - döntöttem hátra a fejem a kényelmetlen párnákra annyira idegesítő, hogy a kórházakban még kényelmes párna sincs. 
-Drágám benne voltál - csókolta meg a homlokom Zayn mire rámorogtam így inkább felállt mellőlem. 
-Ha segíteni akartok ennyien akkor hívjátok ide Chris-t - két fájdalom között nyöszörögve csapkodtam az ágyat, mint egy hisztis bálna. 
-Christopher - vágta rá gúnyosan Zayn mire ráordibáltam idegesít a folytonos féltékenysége. 
-Itt is vagyok - lépett be a szülőszobába Chris vagyis a doktor úr felöltözve és mögötte a segéd nővérek illetve orvosok. -Minden okés Pezza? - kérdezte mosolyogva miközben leülte és egy mosolyt erőltetve az arcomon bólintottam. 
-Vele olyan kedves vagy - ülte le mellém Zayn fintorogva mire csak megragadtam a kezét és erősen szorongattam miközben közelebb vontam az arcomhoz. 
-Ő szabadít meg attól amit te tettél - vágtam rá gúnyos vigyorral mire csak megforgatta a szemét és a vállamnál átkarolt így a fejünk egy vonalban volt. 
-Pezz amikor azt mondom most akkor minden erejét szedje össze és nyomjon. Értette? - szólalt fel ismét a doki és nehezen, de bólintottam. -Biztos szeretné, hogy a kamerás bent legyen? - kérdezte meg utoljára mire szem forgatva, de bólintottam. Miután a doki felvette a gumikesztyűt és jobban elhelyezkedett kimondta a bűvös szót így minden erőmet összeszedve felkiáltottam miközben Zayn ujjperceit törtem darabokra így Ő is velem együtt kiáltott. 
Pár perccel később mikor kifulladva dőltem hátra és a pilláim már-már csukódtak volna össze ismét felcsillogtak mikor meghallottam egy füleket sértő sírást.
-Gratulálok kisfiú - emelte a magasban a kis pucér csecsemőt mire mosollyal Zayn-re néztem aki felém hajolt, hogy az orrom hegyére egy csókot nyomjon. 
-Büszke vagyok rád - mosolygott rám mire fejemmel közelebb bújtam hozzá. -De ez azt jelenti én nyertem a fogadást - húzta ki magát büszkén mire csak megforgattam a szemem bár igaza van a kis nyomorult megnyerte a fogadást. 
Hirtelen a többiek robbantak be Emmával és Cindy-vel a kezükbe izgatottan míg az egyik nővér a karomban helyezte a fiam. 
-Istenem, de édes - jött volna felém Lottie, de a doki rá förmedt. 
-Hé Chris bejöhetnek már vége a szülésnek - szóltam rá a dokira mosolyogva mire Ő visszaült a helyére. 
-A szülésnek nincs vége - vágta rá mire érdeklődve fordultunk felé totálisan lefagyva pedig Zayn épp a fia ujját puszilta meg. 
-Micsoda maga miről beszél? - állt fel Zayn ingerülten míg én a karomban lévő kisfiúra néztem aki nagy szemekkel pislogott rám. Tiszta apja. 
-Arról, hogy ikreik lesznek - kelt ki magából Chris mire mindannyiunk álla egyszerre esett le sőt egy hangos esésre ébredtünk fel és mikor Zayn-re pillantottam Ő eltűnt. 
-Elájult - lestem ki az ágy szélén vigyázva a kisfiamra és csak mosolyogva bólintottam. -Totálisan elájult - vigyorogtam a többiekre hisz ezt a fogadást viszont én nyertem mivel Ő azt mondta nem fog összeesni. Összeesett. 
A többiek felém futottak gratulálni és maradtak volna tovább, de kirakták Őket míg Liam és Louis húzta ki a férjem, de az ajtónál magához tért és futottam felém. 
-Veled maradok akkoris, ha - nem tudta befejezni hisz szabad kezemmel megfogtam a kezét és mosolyogva bólintottam. -Szeretlek - csókolta meg a kézfejem és a fejét a hasamra tette mire én mosolyogva simítottam meg a fekete haját. 
-Szeretlek - suttogtam mire felnézett és ajkait az ajkaimra nyomta, de ez csak egy rövidke csók volt hisz a doktor félbeszakított minket így újra mellém telepedett, hogy együtt felkészülhessünk a következő menetre. Egymásra mosolyogtunk és mikor a doki szólt felkészülten együtt kiáltottunk persze az összes erőmet összeszedve nyomtam és azt se érdekelt, hogy a hangom elveszítem, mert mellettem van az akit szeretek. A férjem, a gyerekeim apja és aki hisztisen is szeret és akit én is viszont szeretek. Ez életem legcsodálatosabb pillanata!"

-Ez az ájulás gyerekek - szólt bele Harry nevetve mire Zayn erőből hozzávágott egy párnát így a göndör hiába próbálta megállítani a párnát, hogy neki csapódjon egyenesen a földre gurult így mindenkiből kitört a nevetés.
-Harry te nem vagy a Power Rangers tagja - szólt bele nevetve Louis mire mindannyian felnevettünk a poénján hisz tényleg úgy nézett ki, mint a Power Rangers-ből az egyik tag főleg mikor próbálta megállítani a párnát a levegőben.
-Jó elég mégis csak a pasim - szólalt fel pár perccel később Lexy feltett kezekkel, de nem tudta befejezni a nevetését. -A pasim egy Power Rangers - dőlt el a kanapén Lexy egyenesen Harry-re esett míg a kis göndör duzzogva ült így mikor az ölében esett a barátnője elkezdte csikizni emiatt már nem azon nevettünk milyen produkciót nyomott le Harry, hanem Lexy nevetésen miközben Harry csikizi.
Mire végre befejeztük a nevetgélést folytattuk a nosztalgikus hangulatot megnéztük még azt a napot mikor hazahoztuk az ikreket ami hatására elkezdtünk nevetni  vagyis Zayn félelmein nevettünk így az én kis férjecském a fejét a vállamra hajtotta, de azért Ő is nevetett. Hiába játszotta a sértet galambot láttam rajta nem veszi komolyan a vicceket sőt nem csak rajta nevettünk én se voltam a legjobb anyuka a kezdetekben.
Ezek után az esküvői videóhoz nyúltam ami hatására Louis felkapta Cindy-t és elviharzott míg én ide-oda kapkodtam a fejem. Most mi rosszat tettem?
Aztán fejbe vágtam magam így a CD kiesett a kezemből, de szerencsére Lexy elkapta, de az Ő arca se volt vidám már sőt egyikünkké se. Mindannyian tudjuk mi van vagyis ki van abban a videóban. Megértettük Louis hirtelen kiszaladását és most legszívesebben én is elszaladnék, de nem teszem sőt kikapom Lexy kezéből a CD-t és a tévéhez megyek, hogy berakjam. A legjobb barátnőim voltak látnom kell Őket, ha már a valóságban nem láthatom Őket akkor hadd lássam Őket akkor amikor még minden jó volt vagyis majdnem minden.
-Hello hello - csapódott ki az ajtó és mikor arra fordultunk egy vidám arcú George-al találtuk szemben magunkat aki miután levette a cipőjét és a kabátját lepattant a fotelbe aztán hirtelen a mosoly eltűnt az arcáról mikor megpillantotta a képernyőt. -Hannah? - szólalt meg kevésbé vidáman. A videó még az esküvő elején történt mikor Hannah segített készülődni persze Louis pólója volt rajta. Szerette Louis-t csak nem értem miért hagyta el? Bárcsak tudnám.
-Bocsi - szólaltam meg és már állítottam volna le hisz mégis csak a húga és mostanság olyan vidám lett erre most újra visszaesne. Na ez nem lenne jó.
-Nem, nem semmibaj - rázta meg a fejét George és kicsit előrehajolt. -Hiányzik és látni akarom a húgom mosolyát - egy fél mosollyal legyintett a kezével és én is egy fél mosollyal bólintottam aztán folytattuk a videó nézést.
Volt mikor nevettünk, de olyan is volt mikor elmerengtünk a gondolatainkban és akkor teljesen csend telepedett a házra. Hiányoznak a legjobb barátnőim.
Hirtelen Zayn fordított maga felé és magához ölelt míg én szorosan bújtam bele az ölelésében míg a pólóját szorongattam. Elmentek és erről mi nem tehettünk ez az Ő döntésük volt, ha ennyit jelentettünk nekik akkor nem szomorkodhatunk miattuk. Ennyi volt. Persze van illetve volt egy olyan gyanúm, hogy erről is Eleanor tehet, de kezdem elvetni ezt az ötletem hisz már semmivel se tudna ártani Hannah-nak szóval Ő nem lehetett és Max se.
-Szerintem elég volt mára - szólalt meg Niall és kikapcsolta a tévét mire mindenki helyeslően bólintottunk még én is mivel időközben megemeltem a fejem Zayn mellkasáról és letöröltem előbotorkáló könnyeim. A terhesség óta folyton sírok és ezzel még nem volt baj hisz terhesség után jellemző az anyukákra, hogy egyszer-egyszer sírnak, de már 1 évesek lesznek és még mindig. Borzasztó. Hol a régi énem?
-Én szerintem csinálok valami kaját nem sokára hazaér Emma - állt fel Lexy a földről.
-Köszi abból nem ennék - rázta meg a fejét fintorogva Harry.
-Nem főzök rosszul! A többiek szeretik a főztöm - vágta rá Lexy csípőre tett kézzel és felénk nézett míg mi elnéztük az ajtó felé. Ha Lexy a konyhában van akkor valami felgyullad, vagy odaég, vagy mindkettő.
-Segítek neki - állt fel Sophia mire Lexy csak megvonta a vállát és elindultuk a konyha felé.
-Kíváncsi vagyok erre - ugrott fel vidám Harry a földről és utánuk eredt sőt Niall is utánuk mentem miszerint, ha valami leesik a földre Ő szívesen eldobja a hasában. Hogy fér Niall kis gyomrában annyi kaja amennyit megesz? Niall az a fajta férfi akit könnyebb öltöztetni, mint etetni mivel vannak olyan pasik akik meg enni nem akarnak, hogy a külsejük viszont jó legyen. Igen ez az én uram.
-Liam minden rendben? - néztem az elbambult srácra aki az ablak előtti fotelbe ült és még mindig a tévéképernyőt bámulta. 
-Ja.. igen.. persze - rázta meg a fejét Liam és egy mosolyt erőltette az arcára mire én oldalra billentettem a fejem. -Csak Danielle-re gondoltam akkor.. együtt voltunk - a végén nagyot sóhajt így felálltam, hogy felé sétáljak, hogy aztán a vállánál fogva megöleljem.
-Minden rendben jön egyszerre Payne - öleltem magamhoz hamis ábránddal Liam-et aki valamit motyogott az orra alatt ami valószínűleg egy "aha" lehetett. Nem hisz nekem, de én se hinnék magamnak, ha én lennék az Ő helyében.
Miután Liam úgy döntött, hogy egy kis levegőre van szüksége visszaültem a kanapéra ahol már Zayn ült ott a lányával a kezében míg a fiunk Lottie karján lógott.
-Átvegyem Lotts? - kérdeztem a fehér hajú lányt mire megrázta a fejét és egy fél mosollyal ismét megrázta a fejét. Azt hiszem Ő is kicsit elbambult. -Minden oké köztettek Niall-al? - kérdeztem rá félve miközben kisfiam arcából oldalra fésültem szőke haját míg Ő csak mosolyogva megfogta az ujjam és játszani kezdett vele.
-Persze - válaszolt lazán szóval valami baj van.
-Biztos? Tudod, hogy nekem elmondhatod - húztam fel a szemöldököm mire mosolyogva bólintott így nem firtattam tovább a faggatást. -George - fordultam az egyetlen Walker felé aki még a házba lakik mire rám emelte tekintetét. -Hol voltál pici George? - kérdeztem rá mosolyogva miközben húzogattam a szemöldököm.
-Csak a városban semmi extra tudod Pezz nagyfiú vagyok a fiad még pici rá vigyázhatsz - vágta rá mosolyogva mire hozzávágtam egy díszpárnát csak érdeklődök utána míg Ő szemtelen seggfej. -Majd egyik nap bemutathatom azt akivel voltam - vonta meg a vállát mosolyogva mire felhúztam a szemöldököm.
-Nagyon várom kisfiam - hangsúlyoztam ki a végét mire csak nevetve megforgatta a szemét.
-George a fiunk? Akkor Katy, Nicky és George? Három gyerek? Jézus - esett le Zayn-nek és elkezdett a szabad kezén lévő ujjaival számolni mire végre felfogta mit mondtam így hátra hajtotta a fejét szóval elájult. Gyorsan kivettem Katy-t a kezéből és feldobáltam párszor ami hatására csak jóízűen kacarászott. Imádom ezt a kis manót.
Miután Lexy bejelentette kész a kaja és, hogy nem Ő csinálta végszóra betoppant Emma nagy mosollyal aztán ledobta a táskáját és a konyha felé rohant sebesen miközben kishúga követte míg Louis morgósan felrontott a szobájában. Ezt meg mi lelte?
Nem hiszem, hogy Louis pont nekem árulná el sőt senkinek se árulja el a bajait az elmúlt két évben, ha volt valami baja hiába strapáltuk magunkat csak elküldött minket meleg éghajlatra így inkább már meg se próbáljuk.
Fejemet megrázva indultam az ebédlő felé miközben a karomban Katy ficánkolt, de amint beléptem az ebédlőben a kislányt az etetőszékben helyeztem míg én szorosan mellé ültem míg Lottie ugyanígy lett Nicky-vel mivel Zayn vagyis a gyermekeim apja még mindig a nappaliban van a sokktól. Szegény pára.
Ebéd közben Emma belekezdett a mesélésében mik is történtek vele az első nap és a jó hírrel kezdte, hogy van egy barátja aki nem idegesítő kis kölök, hanem egy normális, aranyos kisfiú aki neki adta a piros zsírkrétáját. Gyermekkori szerelem olyan édes.
Az ebéd végére Zayn is megtalált minket sőt még a mérges, morgó Louis is aki csak a villával tologatta az ételt a tányérjában, de Zayn se tett másképp még mindig nem fogta fel, hogy van egy George nevű fia is. George persze végig nevetett az egészen úgy néz ki a férjem minden hülyeséget komolyan vesz.
Harry szorgosan összeszedte az üres tányérokat, hogy majd Ő elmosogat ami annyit jelent, hogy bedobál mindent a mosogatógépben míg Emmával és Cindy-vel elvittem lefektetni az ikreket aztán a két kis energiabomba a kertig húzott ahol már a többiek voltak és csak beszélgettünk. A fejemet Zayn vállára hajtottam bár közben szegény férjem fejét labdával ütögették az a kis szőkeség nagyon huncut.
-Jól vagy amúgy? - hallottam meg halk hangját csilingelni a fülemben mire felnéztem rá kérdő tekintettel míg Ő egy amolyan "szerinted" fejjel rám nézett. -Tudom, hogy hiányoznak a legjobb barátnőid - csókolta meg a homlokom és hirtelen elkomorodtam így ismét átöleltem a derekát, hogy közelebb férkőzzek hozzá.
-Hiányoznak - suttogtam aztán elhúzódtam tőle és egy mosolyt erőltettem az arcomra ami inkább lehet egy fintorra hasonlít. -De jól vagyok, mert itt vagytok nekem - egy puszit nyomtam borostás arcára míg Ő amint elhúzódtam lecsapott az ajkaimra. Nem zavartak a többiek "u" hangja, nem zavart semmi se olyan ritkán van ilyen pillanatunk, hogy most újra megízlelhettem csókjaink ízét kissé olyan volt mikor először csókolt meg. Zayn-el mindig olyan, mintha még csak a kapcsolatunk elején lennénk pedig most már házasok vagyunk. Házasok. Gyerekekkel. Ijesztő, de nekem nagyon is tetszik.

 A délelőtt hamar elment a videó nézegetéssel bár mikor az esküvői videókhoz nyúlt Pezz inkább felkaptam Cindy-t is elvittem sétálni vagyis kocsikázni hisz nincs kedvem most a rajongók sikoltozására. Kezdem unni azt, hogy egy perc nyugalmam sincs mostanság sokat gondolkozok azon milyen érzés lehetne újra normális életet élni a két lányommal. Nem támadnának le a rajongok, nem beszélne rólam a média és a két lányomnak is nyugodt életet adhatnék, de aztán mindig eszemben jutnak a fiúk  és a banda hisz hiába akarok normális életet semmit se csinálnék vissza mivel annyi mindent megéltünk már együtt, hogy az már történelem. Talán a következő generáció rólunk fog tanulni bár az furcsa lenne.
Egy ideig ide-oda köröztem a városban míg Cindy hátul a plüss nyulát ölelgetve el nem aludt így az órára néztem. Még nem tudok menni Emmáért. A fenében. Míg itt körözgetek és nem tereli el senki a figyelmem akaratlanul is az esküvői videókra gondolok ahol még Hannah is jelen volt, ahol történt valami ami megváltoztatott mindent bennem igaz még akkor Eleanor-ral voltam, de Hannah-t szeretem.
Eleanor.
Az a boszorkány aki tönkre tett mindent az életemben, aki csak hazudott azért, hogy mellette maradjak és aki mindvégig kihasznált. Akit szeretem és sajnáltam. Az a nőszemély most pont ott van ahol lennie kell a kis társával. A börtönben.
Hirtelen ugrott be a gondolat, hogy lehet Hannah miatta hagyott el, vagy valami köze lehet hozzá. Lehetséges ez egyáltalán?
Hátrapillantottam és Cindyi a plüssével dörzsölte a kis szemeit és ekkor a villanykörte pislákolt a fejem felett.
-Picur mi lenne, ha meglátogatnánk a mamit? - kérdeztem egy fél mosollyal és a visszapillantó tükörből pillantottam rá mire a szemei egyből felcsillantak, ha tudná, hogy az anyja utálja.
-Szabad? - kérdezte egy ásítás közben halk, reménykedő hangon mire mosolyogva bólintottam. Valójában tényleg szabad hisz a bíró azt mondta egy évbe kétszer el kell vinnem Cindy-t az anyjához míg igényt tart rá és már eleget halogattam úgyse fog rá sokáig igényt tartani.
A városi börtön felé vettem az irányt nem mentem gyorsan, de lassan se persze minden szabályt betartottam, de most szerencsém volt a közlekedési lámpák nekem adtak elsőbbséget. Hajt a kíváncsiság, de félek, hogy ha tud is valamit Eleanor nem fog beszélni, mert Ő egy kurva és sose fog megjavulni.
A telefonom az anyós ülésen rezegni kezd így gyorsan fél szemmel arra pillantok. Megkönnyebbülök mikor csak Lexy írt üzenetet ami annyiból áll, hogy hol vagyok. Majd később visszaírok neki. Most sokkal fontosabb dolgom van vagyis sokkal fontosabb helyre kell mennem ahol beszélgetnem kell az ex-feleségemmel, de fura azt a boszorkát így hívni. Viszont sajnos igaz.
Amint leparkoltam a börtön előtt leállítottam a motort és kihúztam a kulcsot aztán kipattantam az autóból, hogy gyorsan kivegyem hátulról apró kislányomat aki a nyusziját ölelgette még a karomban is. Fél kézzel megnyomtam a gombot amivel az autó bezáródott aztán elindultam az épület felé. Mikor beértem meg se kérdezték kihez jöttem, hanem egyből vezettek a cellák felé mivel Eleanor nincs azon a poszton, hogy egy üveggel ellátott szobába beszélgessünk meg különben is rácsokon belül akarom látni úgy olyan nyomorultnak néz ki és az tetszik nekem.
-Calder - kiabált rá az egyenruhás és a barna hajú lány felnézett aki leugrott az ágyáról. A haja ocsmány volt sose láttam még zsíros hajjal sőt sose láttam még smink nélkül, de így jobban látszik minden kis bőrhibája. És én ezt a lányt szerettem? Jézus.
-Mami - nyújtózkodott ki Cindy így a plüss nyulát a farzsebemben tettem. Milyen jól nézhet ki a seggemen az a nyúl.
-Oh nocsak-nocsak - húzta a száját a szokásos vigyorrá ami nagyon irritál legszívesebben pofon vágnám, de mégis van bennem annyi, hogy nem ütök nőket.
-Gondoltam megmutatom a lányunknak milyen nyomorult is az anyja - vágtam rá gúnyos vigyorral mire csak megforgatta a szemét.
-Milyen cuki még mindig lányodként szereted pedig - nem engedtem, hogy befejezze, mert ráüvöltöttem amitől Cindy megijedt így gyorsan magamhoz öleltem és elleptem több ezer puszival a buksiját miközben ide-oda ringattam.
-Manó mi lenne, ha ki mennél egy kicsit az őr bácsival, hogy anyu és apu beszélgethessen? - kérdeztem kis mosollyal mire Cindy mosolyogva bólintott így átadtam az őrnek aki kisétált ahonnan jöttünk. -Okés most térjünk a lényegre - amint becsukódott az ajtó összefont karokkal fordultam felé míg Ő csak oldalra döntötte a fejét. -Van ahhoz közöd, hogy Hannah csak úgy lelépett 2 évvel ezelőtt? - nem lacafacáztam egyből rátértem arra mire érdekel mire sunyin felnevetett szóval van hozzá köze.
-Lehetséges - vonta meg a vállát mosolyogva.
-Mond el mit mondtál neki és, hogy hova mehetett! - Fakadtam ki és közelebb léptem a cellához, hogy lássa nem félek tőle míg Ő arrébb sétált folyamatosan nevetve.
-Megmondtam, hogy sose lesztek boldogok - fordult felém gonosz mosollyal mire már majdnem áttörtem a cellát, hogy a nyakánál fogva a falhoz lökjem és kényszerítsem arra, hogy beszéljen. -Szóval el is mehetsz sose fogod megtudni hol van Hannah és Ő se fog sose visszajönni hozzád, mert lehet, hogy halott - a végét jól kihangsúlyozta mire megragadtam a cellát aztán felkiáltva ellöktem magam tőle és kirohantam a helyiségből. Átvettem Cindy-t és sietős léptekkel hagytam el a börtönt, hogy amint a kocsimhoz érjek hátul bekössem Cindy-t és én is elhúzzak innen.
Nem, nem akarok arra gondolni, hogy Hannah halott pedig eddig azon az elven voltam, de így Eleanor szájából borzalmas volt hallani. Legszívesebb addig ütném a fejét a betonba míg él, de ezt nem tehetem hisz, ha él Hannah akkor ennek nem örülne pedig Ő is ezt tenné, de Ő mindig jó volt még azokhoz is akik rosszat akartak neki. Mindenkiben a jót látta és ezt is nagyon szerettem benne. Különben is, ha Hannah tényleg halott lenne akkor én azt érezném akkor a szívem egy része vele menne, de mivel érzem, hogy él és a múlt éjszaka halottam a lélegzését tudom, hogy nagyon is él. Csak tudnám hol van.
Az órám pityegése szakított ki a gondolataimból, de csak azt jelezte, hogy ideje Emmáért menni. Igen beállítottam, mert különben elfelejteném szegény Prücsök már az oviban is várt rám egy-két órát még anno szóval ezt újra nem akarom elkövetni így inkább beállítottam.
Becsatoltam magam aztán a kulccsal beindítottam az autót és kifaroltam a parkolóból míg Cindy mosolygott rám édesen.
-Megyünk a testvérkédért manócska - mosolyogtam rá mire elkezdett vidáman tapsikolni.
-Emmy - visongott mire nevetve megráztam a fejem. Imádom amikor így hívja Emmát pedig Ő utálja, de én nagyon szeretem, hogy becézik egymást.
Pár perccel később szerencsére a közlekedési lámpák mellettem voltak ismét így Emma iskolája előtt parkoltam amikor hirtelen megpillantottam szőke hajú kislányomat kézen fogva sétálni a lépcső egy kis sráccal. A szemeim majd kiestek és gyorsan kipattantam aztán Cindy-t is a kezemben vettem és gyorsan száguldottan a miniatűr párocska felé.
-Emma Tomlinson - szúrós pillantottam kislányom felé mire Ő mosolyogva köszönt, de a keze még mindig a kis srác kezében volt. Hogy merte megfogni az én lányom kezét az a kis ficsúr?
-Ő itt Eddie a legjobb barátom - ölelte meg a kis srácot mosolyogva és a srác is magához ölelte a lányom. Öt évesek. Könyörgöm még kicsik ehhez.
Szabad kezemmel magam mellé húztam a kislányom mire Ő felhúzott szemöldökkel meredt rám.
-Apukádat ölelgesd egész nap nem láttál - parancsoltam rá mire csak nevetve megrázta a fejét. Makacs, mint az anyja.
-Itt a mamám - szólalt meg az a Eddie srác és elköszönt Emmától aztán el is futott mellettünk.
-Apuci jól vagy? - nézett fel rám Emma mosolyogva mire csak bólintottam és a kocsihoz sétáltunk. Visszaültettem Cindy-t míg Emma beült előre, de a táskáját a hátsó ülésre a húga mellé dobta.
-Mióta ülsz elől? - ültem be én is a vezetőülésre és kérdően Emmára néztem mire Ő csak megvonta a vállát. Mi történt az én kis hercegnőmmel?
-Eddie is elől ül a kocsiban sőt Nikki is - válaszolt szóval az új barátai tehetnek Emma változásairól hisz eddig imádott hátul ülni Cindy-vel. Ki is találta ki, hogy Emma elkezdje az iskola előkészítőt? Ja, hogy az én ötletem volt. Idióta vagyok.
Az út alatt Emma elkezdett a telefonommal játszani imádja a Talking Tom játékot szóval, ha az nem lenne letöltve a telefonomra akkor nagy bajban lennék.
-Apuci - bökte meg a vállam mire ráemeltem fél szemmel a tekintettem. -Ma a számokat tanultuk - mosolygott rám vidáman mire csak rámosolyogtam hisz ez nagyon jó dolog lenne, ha a számolás után nem jönne a zsebpénz kérés. -12 - olvassa a telefonomon lévő számokat szaggatottan és össze is szorítja a szemét amikor hirtelen felkiált és a füléhez emeli a telefont.
-Kit hívsz prücsök? - kérdeztem mosolyogva hisz valószínűleg Lexy telefonszámát olvasta csak ugye nem minden számot ismer.
-Nem tudom csak véletlen rányomtam - válaszolt biggyesztet ajkakkal mire csak nevetve megráztam a fejem és a pedálra nyomtam a lábam mivel pirosat kaptunk.
-Lexy nénéd lesz az - mosolyogtam rá biztatóan mire a szemei felcsillantak és izgatottan várta, hogy felvegyék a telefont.
Néhány perccel később Emma mosolyogva köszönt a telefonban, de én csak felnevettem és közben elindultam hazafelé viszont mikor Emma már háromszor köszönt érdekesen pillantottam feléjük. Gyorsan a felhajtóra álltam aztán kikaptam Emma kezéből a telefonom és a telefonszám nem Lexy telefonszámával egyezett meg ez  Hannah száma. Basszus.
-Ki az? - kérdezte kíváncsian mire felemeltem a fejem, de csak megráztam a fejem.
Zsebre tettem a telefonom és csak legyintettem aztán kiszálltunk az autóból Cindy is kikecmergett egyedül. Emma előre futott a táskájával a hátán míg mögötte Cindy kiáltott utána így én utánuk léptem be a házban és egyeneset az emelet felé futottam onnan meg a szobámban. Amint beértem a szobába előkaptam a telefonom és újra tárcsáztam a számot, ha hallom a lélegzését már annak is örülök, de jobb lenne, ha a hangját is hallanám.
-Hannah. Kérlek szólalj meg tudom, hogy te vagy az - szólaltam mikor a készüléket felvették, de csak szaggatott légzését hallottam. -Hallom a légzését ezer közül megismerlek csak kérlek szólalj meg - könyörögtem fel-alá járkálva a szobában amikor hirtelen leültem az ágyam szélére és az éjjeliszekrényről elvettem egy képet amin Ő, Emma és én vagyunk. -Épp a képünket nézegettem. Szörnyen hiányzol kérlek szólalj meg - halk légzésén egy sóhajt is hallottam aztán a vonal elnémult. Letette. Miért tette le? Tudom, hogy Ő volt, mert ha igaz is lenne Eleanor hülye elképzelése, hogy halott akkor arról tudnék, mert a szívem nem lenne a helyén. Él csak nem tudom hol, de most már tudom a számát így eggyel közelebb kerültem hozzá. Egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy újra magam mellett tudhassam.
Eddig tartott a továbblépés. Nem bírok továbblépni, mert Ő az én végzetem aki mellett boldog lehetek csak Ő kell nekem hisz mindenkiben csak Őt keressem ezért se lehetnék felelőtlen boldog senki mellett, mert csak az Ő jellemvonásait keresném mindenkiben. Szőke kissé fürtös haját, gyönyörű kék szemeit és vidám, de nagyon makacs természetét.
Nem tudom elengedni és sose tudtam elengedni csak ábrándokban kergettem magam, de a valóság az, hogy sose engedtem el, mert Ő az én másik felem csak Ő mellett tudok helyesen és jól gondolkozni. Ő mellette mindig is jobb ember voltam.

***

Ebéd után kint ültünk a kertben, de én csak a kerti székig jutottam míg a többiek a fűben, vagy a pokrócon heverésztek és a két kis angyalka egy labdával játszottak míg Lucky folyamatosan a nyomukba hevert ami Cindy-t már nem kicsit zavarta hisz a kislány nyavalyogni kezdett így beleült Harry ölében akivel magán labdázásba kezdett így Lucky felém jött. Mikor felém ért a fejét a térdemre hajtott és elkezdtem simogatni. Szép és öreg kutya már, és nagyon nagyon fáradt.
-Na mi van kölök? - szólaltam a kutya fejét simogatva mire a nagy szemeimmel rám tekintette úgy nézett rám, mintha szomorú lenne. -Lehetetlenség, hogy neked is hiányozzon - ráztam meg a fejem mivel Lucky ismerte Hannah-t, de még akkor kölök volt. Akkor még Lucky egy kis padlócirkáló volt míg most már akkora, mint egy farkas. Körülbelül.
Addig-addig kinn ültünk míg a nap el nem tűnt az ég felszínéről azután Perrie és a lányok elvitték az ikreket fürödni hisz időközben Ők is felkeltek sőt korán alig aludtak egy órát.
-Apuci fürdés után énekeltek? -  húzogatta a karom Emma izgatottan mire megrázva a fejem ráemeltem a tekintettem és egy erőltetett mosollyal rámosolyogtam. -Szuper akkor futok - ugrott fel vidáman és el is száguldott hiába kiabáltam utána, hogy óvatosan nem hatotta meg. Olyan kis energiabomba.
Mielőtt Cindy is elszáguldott volna mellettem gyorsan felkaptam és elhelyeztem a kezemben.
-Te nem szöksz apróság - pusziltam meg az arcát mire mosolyogva átkarolta a nyakam és magához ölelt.
-Hé nem fürdetjük együtt a lányokat, mint a régi szép időkben? - ugrott fel Liam mire mindannyian megvontuk a vállukat.
-Ellopom az ikreket és akkor négyes fürdetés - futott el Zayn aztán két kis pucér  babával tért vissza aztán a fenti fürdőszobám vettük az irányt ahol már Emma pancsolt.
-Hé - visongott ránk mire mi csak felnevettük még csak 5 éves és milyen kis szégyellős bezzeg régen még a bugyiját mutogatta mindenkinek.
-Hoztunk úszótársakat - ültettük bele a kádban a piciket és Emma el is kezdett velük játszani és amint Cindy is beült összesugdolóztok aztán egyszerre ránk fröcsköltek így elkezdődött az amit régen vízi háborúnak hívtunk.
Miután csuromvizesen leültünk a hideg köré és a gyerekek is kikecmeregtek persze törölközőben tekerve a lányok egyszerre nyitottak be és hirtelen úgy éreztem magam, mint régen. Vártam Hannah leszúrást és aggódását na meg kioktatását, de most nem hallottam. Vártam, hogy Perrie jókat nevessen rajtuk és ezeregy képet gyártson, de most Ő vette át a törődő szerepet így az Ő szónoklását hallottuk helyette Lexy és Lottie volt a nevető és a fényképező szerepben míg Sophia csak mosolygott. Hát igen én még most se vagyok vele kibékülve lehet, hogy a többieknek megy a felejtés, de nekem nem számomra még Sophia még mindig a boszorkány segédje. Ha Danielle itt lenne akkor Ő nem lenne itt és az jobb lenne hisz Danielle-nek szüksége van Liam-re míg Liam-nek szüksége van rá. Na meg persze nekünk szükségünk van Danielle-re és Liam-re, együtt. Danielle ötletei, tanácsai mindig is életmentő csomagként szolgáltak.
Felkeltem az ábrándból és mindenki elment megszárítkozni meg átöltözni így a lányok felöltöztették a gyerekeket így miután átöltöztünk kopogva beléptünk Emma szobájában mosolyogva. Emma és Cindy az ágyba feküdt míg Lottie Emma mellett átölelve a két kislányt így Cindy felén Lexy ült Katy-vel míg Lottie előtt Perrie ült Nicky-vel így az ágy mellett Sophia állt a gyerekek és minket kémlelve.
-Mit akartok ma hallani? - kérdezte Niall izgatottan akinél ott volt a gitárja ahogy Liam-nél is.
-Amit apuci a mamiról írt - válaszolt Emma mosolyogva mire a szemeim majd kiestek a helyéről. Ezt meg honnan tudja? Sose mondtam Emmának, hogy írtam az anyjáról egy dalt sőt az a dal csak egy dal semmi különleges nincs benne.
-Nem akarod inkább a macis dalt? - kérdeztem rá mosolyogva míg a többiek engem figyeltek.
-Azt is - vágta rá Emma furfangos mosollyal mire csak megforgattam a szemem. Eszes egy kis csaj. A többiekre néztem akik mindvégig engem bámultak és vártam hátha valami döntést, tanácsot küldenek felém, de semmi nekem kell eldönteni mit akarok. Emlékezni, vagy felejteni? Már megpróbáltam felejteni, de nem ment.
Megadtam magamat és ahelyett, hogy felejtenék bólintottam inkább emlékezni akarok rá, remélni, hogy egyszerre visszajön, mert Ő hozzám tartozik és nem érdekel, ha más valaki pályázik rá Ő hozzám tartozik.
Zayn elkezdet énekelni míg a lányok ugrálni kezdetek és mi is teljesen beleéltük magunkat a dalban főleg mikor a refrént énekeltük bár Niall a szólóján is teljesen bepörgött. Amikor viszont az én szólómhoz érkeztünk amit Liam is énekel megdermedtem pár percig gondolkoztam mikor egy nagyot nyelve énekelni kezdtem persze mindvégig rágondolva. Louis mekkora egy majom vagy hisz ez a dal róla szól!
-I don't exist, If I don't have her, The sun doesn't shine, The world doesn't turn, Alright - a végét újra elismételtem miközben azon jártam az eszem, hogy Ő vajon most mit csinálhat. Vajon gondol rám? Vagy Emmára? Vagy a többiekre? Szeretném, ha Ő is itt lenne és hallaná ezt a számot ami csak róla szól minden egyes szó ami a dalban van rájellemző, hozzá írtam. Amikor Zayn elkezdett és meghallottam, hogy királynő azonnal Ő jutott eszemben hisz Ő az én királynőm kisgyermekkorom óta mikor még a szerelem számomra egy vicc volt, amikor még nagy ívben kerültem a szerelmet mégis vele órákat eljátszottam.
Mikor a dal véget ért mosolyogva tapsoltak, éljeneztek.
-Mikor énekeltettek úgy éreztem, hogy a mami is itt van - szólalt meg Emma mosolyogva aztán lesütötte a szemeit így az ágy elé ültem, hogy felemeljem a kis fejét.
-Itt van - mosolyogtam rá. -A szívedben - böktem a mellkására mosolyogva és felém hajolt, hogy megöleljem míg én egy puszit nyomtam a fejére aztán elhúzódtam tőle és Cindy-nek is egy puszit nyomtam aztán betakartam Őket.
-Jöhet a macis dal? - szólt bele Niall izgatottan mire a lányok szeme csillogni kezdtek és hevesen bólogattak.
-Ahhoz az kell, hogy lefeküdjetek és behunyatok a szemeteket - szólalt meg Liam a lányokra mosolyogva míg Zayn átvette a fiát és a kezében helyezte a kis srác már majdnem elaludt. A lányok a párnákra dőltek és lehunyták a szemeiket aztán belekezdtük Elvis Presley dalában amit még egy sorozatban szerettek meg azóta már Ők is kívülről tudják.
Miután befejeztük a dalt a lányok halkan szuszogtak és mikor felakartam óvatosan emelni Cindy-t átvinni az Ő szobájában nem volt szívem így óvatosan csak ki slisszoltunk a szobából aztán összepacsiztunk, hogy megint megcsináltuk. Álomban ringattuk a gyerekeket a hangunkkal. Azután elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga szobájában és én is így tettem, de engem drága húgocskám követett így a szobámban érve kérdően rátekintettem.
-Mi van az elfelejtem, halottnak tekintettem elveddel? - kérdezte mosolyogva mire csak megforgattam a szemem.
-Az nem megy nekem Lotts - ráztam meg a fejem tehetetlenül mire helyeslőn felnevetett. -Te nem is hittél bennem! - Már mikor mosolygott akkor tudtam, hogy nem nagyon vette komolyan az elvem, de mikor kinevetett biztos lettem benne hát ez kedves. Azt hittem legalább a húgomra számíthatok, de úgy néz ki ebben a világban már a családtagokban se lehet bízni.
-Bocsi Louis, de nem tudod elfelejteni és halottnak tekinteni főleg nem tudod hisz, ha Ő meghalna te se élnél - mentegetőzött Lottie mire bólintottam hisz totálisan igaza van.
-Szóval mihez kezdjek bölcs húgocskám? - ültem le az ágyam szélére míg Ő mosolyogva összefonta a karjait a mellkasán.
-Te mit akarsz? - lépett mellém közelebb és leült mellém az ágyra kérdő tekintettel mire egy percig gondolkoztam ezen bár a kérdésre a válasz már rég megfogant csak nem mertem belevágni.
-Megakarom találni, szeretném, ha újra mellettem lenne. Szükségem van rá húgi - válaszoltam elgyötört hanggal mire a kezét a vállamra tette és együttérzően mosolygott.
-Tudom bátyus, tudom és, ha ezt akarod melletted vagyok - mosolygott rám mire magamhoz öleltem és egy puszit nyomtam a feje tetejére.
-Köszönöm, hogy mellettem vagy - mosolyogtam rá mire csak megvonta a vállát mosolyogva aztán az ajtó újra kinyílt és szőke barátom állt az ajtóban kérdően. -Húgi megjött a szőke lovagod na, de hol a fehér lova? Húgi csak az álmod fele valósult meg - vigyorogtam rá pimaszul mire nevetve meglökött aztán felpattant, de lehajolt, hogy az arcomra egy puszit nyomjon.
-Jó éjt tesó - mosolygott rám aztán Niall karjaiban futott így mindketten elköszöntek és én is így tettem.
Miután újra magamra maradtam a szobában pár percig meredtem magam elé aztán megrázva a fejem talpra ugrottam és lekapkodtam magamról a ruháim és egy sima alsónadrágban befeküdtem az ágyban, hogy a fehér plafont bámuljam. Hogy a francban kezdjem? A turné alatt bejártam szinte az egész világot és nem találtam úgy eltűnt, mint az életem amióta Ő elment. Reggel beszélnem kell George-al Ő mégis jobban ismeri a húgát, mint Ő talán van valamilyen rokonunk messze ahol még én jártam, ha kell felkeressem az összes Walker rokonságot azzal az indokkal, hogy újra karjaimban zárhassam. De mi van akkor, ha Eleanor-nak van igaza? Mi van akkor, ha halott és ezért kerültem a gödör aljára? Mi van akkor, ha észre se vettem azt, hogy meghalt? Nem, nem az képtelenség! Ugye?
Hirtelen a telefonom szólalt meg így az éjjeliszekrényhez nyúltam, hogy magamhoz vegyem, de csak egy sms-em érkezett. Lou-tól?
Megtaláltam neked a tökéletes lányt! Holnap randizol vele. Puszi Lou xx
Az sms hatására csak megforgattam a szemem szerintem elkéne neki mondanom, hogy számomra nincs tökéletes lány csak Hannah van, de ez nem telefon téma úgy hiszem holnap vele is beszélgetnem kell a terveimről. Rendes tőle, hogy törődik velem, de tudhatná, hogy nálam a tökéletes lány egy bizonyos Hannah Walker nevezetű lány. Bár így pasi szemmel kicsit érdekel kit talált, de nem. Nem érdekelhet hisz, ha randizok a lánnyal azzal elárulnám Hannah-t és azt nem akarom. Megakarom találni és nem akarom ezzel a vakrandival elrontani az első találkozást miután rálelek, mert az Ő mosolya az ami engem is mosolyra csal. Meg kell találnom még a föld alól is előkerítem, ha szükséges!